Képes Vadász Ujság 1880. május-június (1. évfolyam, 1-3. szám)

1880-05-20 / 1. szám

1. 1'. 1. *zám. K K 1* E S VADÁSZ-U.J S Á 0. 1S.S0. május 20. c* Vadászat és vadászok. A férfi mulatságok legszebb és legnemesebbjeinek egyike: a vadászat. Hogy lehetne szép? hogy lehetne nemes? mondják némelyek, hisz a vadászat gyilkolással jár! Van-e szive annak, ki a szelíd őzikét, a turbékoló galambot lelőni képes? Igen is van. lligyjétek el, a vadásznak van szive, és pedig ha valakinek van érző, a szépre, jóra fogékony ke­bele: úgy azt mindenesetre nála a legnagyobb mértékben fogjátok megtalálni. Különbséget kell tenni vadász és vadász között. Az igazi vadász nem lehet soha rósz ember. De hogy is lehetne az, ki a természetet naponta az ő ős ere­deti szépségében, nnsrvságában látja: a ki naponként ta­pasztalja a mindenható teremtő végtelen hatalmát és böi­­oscségét teremtményeiben, müveiben. O ki az erdő, mező vadjaival társalog, melyeket nem rontott meg önzés, és ál­­civilizáczió; ő ki vadász-kalandjaiban mindig a jó, a szép műveivel találkozik: ő lehetne rósz, lehetne szívtelen? Nem! nem! azt hinni nem lehet. Mindazáltal van különbség a vadászok között. S ha osztályozni akarjuk őket, három fokozatra akadunk, t. i.: a túl aj d on kép cn i vadászra, a vadászra a szó szoros és teljes értelmében; a pecsenye vadászra és a dög­­vadászra. Alosztályt képeznek az úgynevezett vasárnapi v a d á s z o k, és a jog, a törvény megvetői, az o r v a d ászok. A túl aj d önkép eni vadász, az igazi vadász, a jnmt rendszeresen, szabályok szerint iizi a vadászatot, s a vadat csak azon időben ejti cl, midőn az által a új szaporo­dást nem rontja meg: egyszersmind védője és ápolója annak. Nincs fáradság, nincs viszontagság, mely őt visszarettentené; a kelő nap, sőt a pitymallat is helyén találja őt, s midőn a város elpuhult fia ásitva hagyja el párnáit kürtje hang­jától visszazeug bérez és völgy, és rengeteg. Gyönyörködve nézi a kelő nap sugárból megvilágított tájat; a zöld füven legelésző őzet üllőjével: keble feldobog; nincs erő, nincs hatalom, mely rá vinné, hogy fegyverét e boldog családélet durva felbontására használja. Amott legel a bak lehajtva aganescsal koronázott büszke fejét; lassan közeledve feléje, annak számára tartja golyóját. — Vagy hajtők kurjantásai verik fel az erdő magányos csendét, mormogva közelit feléje a bozontos fejű medve; tudja hogy ha golyója czélt tévesztett, vagy rósz helyen talált, — életével játszik: de ő nyugodtan áll meg a fene­vad előtt, daczol rettenetes erejével, s hideg vérrel veszi a czélt, hogy a kártékony, vérengző állatot megsemmisitse. O nem öl azért, mert neki ülni élvezet; de mert neki élvezet megvívni a veszélyes vaddal, mert neki élvezet ügyességgel túltenni a róka ravaszságán, a futó, a repülő vad gyor­saságán. Nem bánja, ha, nem is jutott lövéshez, csak ha hallja a köpök csalódását, a hajtök lármáját, vagy beba­rangolhatott erdőt, mezőt. Rendszeres, szabályozott vadászat öröm neki, és visszaborzad a mészárlástól. Egy derék vadász beszélte előttem, hogy egykor igen vaddús vidékre Iiivták meg vadászatra. Télközepe volt, övig érő a hó. Utakat hányattak ki a hegyoldalakon, s kopófalkát boesájtottak be az erdőbe. Az üldözött őzek ezen utakra jővén, azok mentében kerestek menedéket, de az ott felállított vadászok fegyverei torkába jutottak. Tö­méntelen volt az áldozat: szivem borzadt meg, mondá, e vérengzés fölött s azt mondtam: uraim! ily vadászatra en­gem többé meg ne hívjatok, mert ez nem vadászat, ez mészárlás. Ilyen az igazi vadász! Ez telivér vadász volt. A vadász ápolja, kíméli a vadat: cllős állatot, anyát meglőni ő előtte bűn, melyet menteni gyalázat, melyet le­mosni nem lehet. 0 gondoskodik arról, hogy a vadnak szigorú, havas teleken legyen tápláléka, s e cz.élra ilyenkor megfelelő fákat vágat le, vagy némely erdei rétek szénáját rezerválja; sózókat Aliit fel, s a vadnak üldözését meg nem engedi. Jó vadász, midón a hó teteje be van fagyva, de a futó vad lábai alatt beszakad, és annak szárait kisebzi, — nem vadászik. A vadász tanulmányozza a vad sajátságait, szokásait, természetét: ő zoolog és psycholog; észlel, s mindenütt a természet remek és bölcs szabályaival találkozik. Egészen más a pecsenyevadász. Neki nem a vadászat, a természet szépségei nyújtják az örömet: ő pe-TÁRCZA. Kasza Lajos, f A bal lába három helyen volt eltörve, a iobb csak kettőn. Hanem a bal kezén aztán négy ujját tudta moz­gatni, s igy ez határozott fölényt gyakorolt a másikon,* melynek mind az öt ujja meg volt gémberedve valami pus­­kacső-repedés miatt, mely hogy háborúban történte az öreggel vagy szalonka vadásza ton, erre jóformán maga sem emlékezett már. Ha egyik-másik plezurja felől kérdezték, csak ilyenformán szokott volt válaszolgatni: — Inkább meg tudnám mondani, hogy mikor lőttem a tizedik nyulat, mint hogy engem mikor lőttek meg tizedik­szer. Csakhogy megmaradtam. S ebben nem is vetette el a sulykot; mert meg kell vallani, hogy soha még embert annyiszor nem kerülgetett golyóhalál, nyaktörés, agyongázoltatás s más egyéb vadász „élemény,“ mint boldogult Kasza Lajos bácsit. Vagyis roszul tituláltam. 0 a néhai név jussán se­hogy sem jutott boldogsághoz, mert annyi megpróbáltatás után megesett vele az a szerencsétlenség, amit teljes életű­ben kikerülni tü .kodét! : ágyban, párnák koz; bak meg. .S. . . . megyében, erdőszélben ott áll máig az ősi porta, melybe annyiszor szólították az öreget félholton. Leg­utoljára vízmosásba rogyott vele a saját nevelésű paripa s Lajos bácsinak .,egy kicsit eltört vagv három bordája'1, a hogy már másnap maga beszélgette. Két hétre aztán ismét talpon volt; hja nem csoda, kiviil-bclül kúrálta magát: a külső orvosságának kntágas volt a venyigéje, a belsőnek venyige a kutágasa. ' Nos, az erdőszéli portára a múlt héten nagyon komor hír gyűjtött bennünket egybe. Az öreg ttr -beteg“ volt. Soha sem hallottuk mi ezt azelőtt felőle. Mikor egy bakonyi hajtő-vadászaton a tüdejét keresz­tül lőtték, neki akkor is csak „változása“ volt. Most be­tegnek, jelentette magát. Es csakugyan az volt. Rázta a hideg éjjel nappal; hol meg a forróság gyötörte izmos testét. — Na czimborák, jegyezte meg, ezt aligha kiállóm. Még a pipa se esik jól! Mi mindannyian vigasztaltuk, kinevettük. Kit ne lelt volna a hideg húszszor is életébe. Lövünk még mi sneffet; nyulat is „szakítunk“ — mondtam az üregnek. De mar erre csakugyan clnevctte magát, s az ágva lábához támasztott liosszuszáni pipával komolyan megfe­nyegetett. Mert furcsa története volt ennek a nyiil-..szakitás­­nak,“ ahogy az öreg ur azt állítólag valamikor elbeszélte. Nagi hajtás volt a gerencsér! pusztáit, — adja szájába a hagyomány, de iirgeiiut se láttunk. Én, meg a Csiky Feri elszakadunk a kompániától, s kerülni kezdiük a gróf nagy rcpe/.ését. hát egyszer lölugrik előttem egy hatalmas süldő-nyul. Rálövök, a síét a hátát horzsolja, de abban a pillanatban elsül a Feri fegyvere is. En közelebb voltam a nyálhoz, hamarább érte mliozzá; de alig emeltem fel a fülénél fogva, ott terem Feri, s a ticzkáiulozó tapsi­­füles két hátulsó lábába ragad. Mondom neki, hogy eressze

Next

/
Thumbnails
Contents