Vadászlap 6. évfolyam, 1885

1885-01-05 / 1. szám

Január 15. 1885. Vadász-Lap­­ mányt talált. Látszólagos félénksége daczára, eme kis rabló néh­a butául szemtelen, hogy nemcsak nagyobb ra­gadozókat, mint például a rókát, vakmerően megtámadja s azt lyukából elűzni akarja, de sok esetben az ebet, sőt az embert — legalább gyermekeket, — is megrohanja s hara­pásával fenyegeti. Ebek s más nagyobb állatok szemeibe ily alkalommal iszonyúan bűzös vizelletét fecskendi. Párzása február végén kezdődik s márcziusig terjed, mely időben sajátságos sziszegést és morgást hallat; a nőstényért heves csatákat küzd, s ez utóbbi nyolcz heti poczkosság után, 3 egész 5 vak fiat vet, melyek 14 nap múlva már látnak s négy hónapos korukban teljesen ki­fejlődtek. A görény mindenütt található, különösen nyáron, midőn nagy előszeretettel erdőkben tartózkodik, hol odvas fákban üti fel tanyáját, de réteken a szénaboglyákban, sövényekben vagy hörcsök-lyukakban, kertekben vagy me­redek partokban — hol maga készit lyukakat — sem ritka. Télen az egyedül álló lakházakat keresi fel, s pa­dokon, színekben, istállók s fáskamrákban vonja meg ma­gát, de különösen rőzse- és fa­rakásokban, de méginkább házinyulak odúiban szeret meghúzódni. Táplálkozását a szelid és vad szárnyasokban keresi, s ezek tojásait különösen kedveli, mely utóbbiakat áll­kapcsa és melle közé szoritva, viszi magával, s egy kivá­gott kis lyukon keresztül szívja ki tartalmukat; további tápláléka a hal, méz, fiatal mezei és tengeri nyulak, me­lyek úgy félnek tőle, mint a vadászmenyéttől. Szükségből a hörcsököt is megtámadja, (melynek különben legelke­seredettebb ellene) továbbá patkányok, egerek, vakondok, békák és kígyókkal is táplálkozik, mely utóbbiak közül a mérges­ fajok harapásai állítólag reá nézve veszélytelenek. A vassali zörgést, reszelést és csörgést ki nem áll­hatja, s igy egy vasláncz segélyével könnyen kikerget­hető rejtekéből. Néha kifüstölni is szokás odvából, vagy pedig vizzel kiönteni; legtöbbnyire azonban véletlenül akadunk reá, midőn rőzse- vagy fa­rakásokat szétbontva, rendesen az utolsó nyaláb vagy darab alól szokott ki­ugrani. \\ Ha megállapíthattuk rendes váltóját, úgy legczélsze­rűbb, fogására tányérvasat használni, de csalétekkel, így különösen libazsírban sült heringfejekkel, melyek czu­korral lesznek behintve, is sikerül őt a kívánt helyre csalni; sőt gyakran nyúlbelek utánhurczolása is meg­teszi a kivánt hatást. Egy frisen leölt madár, vagy egy tojás, legkedvesebb eledele, s ha az ily csalétket egyszer el­fogadta, úgy legjobb a vasat azonnal felállítani. — To­vábbá szokás rendes váltóját egy deszka-darabbal, melynek közepére a megfelelő nagyságú lyuk van fúrva, elzárni, úgy, hogy ha e menetét akarja használni, okvetlen a deszka mögé felállított tányérvasba kell lépnie. — Vagy ha a tojás-lopásra már igen rászokott, ugy a megfelelő helyre egy közönséges csapó-vasat kell alkalmazni, mely­hez csalétekül egy tojás lesz erősítve. — Ily vasat li­bazsírral vagy tyukganéjjal kell erősen bedörzsölni, s az egészet — a tojás kivételével — polyvával vagy szecská­val eltakarni. (Folyt, köv.) nem vadászhattunk, minek folytán hús és lisztkészleti luk aggasztólag fogyott. Ekkor egy igen érdekes kaland esett meg rajtunk, melyet ezennel elmondok. Az eső kissé elállván, délutáni két óra felé lóra ültem és két kaffir suhancz kíséretében a folyó melletti szekér­úton haladtam előre. Szegény „Bottie" nevű lovam, mintha csak érezte volna, hogy ez leend utolsó útja az árnyék­világban, sehogy sem akart előre menni, hanem folyvást visszafordult. Valami sűrü bokrok tövében hat koodoo tehén üldögélt, melyek egyikét egy szerencsés lövéssel leterítvén, szolgáimat oda utasítottam, hogy könnyebbség okáért azon­nal darabonként vigyék vissza a húst a szekerekhez."­ Ezalatt magam oly szándékkal lovagoltam odább, hogy rövid idő múlva ugyanazon úton ismét visszatérek. Alig ötszáz lépésnyire azon helytől, hol a koodoot elejtet­tem, alig néhány napos tsetsebe-antilopokat vettem észre, melyek a fűben hevertek, míg anyjuk valószínüleg a közeli bokrok közt legelészhetett. Már régóta egy eleven tsetsebe antilope u­tán vágyván, azt hittem, hogy ez alkalommal könnyű szerrel juthatok hozzá. Mily nagy volt azonban meglepetésem, midőn az apró állatok nyílsebességgel futván, még lóháton is na­gyon nehezen megfogh­atóknak bizonyultak. Lovam a se­bes iramban kihevülvén, nem tartottam érdemesnek, hogy ily haszontalan állatok miatt lábait rontsam, miért is le­szállva, a hevedereket kissé megtágítottam, mialatt az anti­lopék végképen eltűntek. Már ismét hazafelé akartam in­dulni, midőn egy nagyszerű antilope-csapat, bizonyára vala­mely ragadozó állat által üldözve, az erdőből mellettem el­surrant. Különben is nyughatatlan lovamat a vadak láttára alig bírtam féken tartani, és magam is azon lévén, hogy ily pompás run után egy szerencsés lövéssel legalább is né­hány darabot a sűrű tömegben szaladó csapatból leterít­hessek, gyorsan nyeregbe kapván, utánuk siettem. A lövésre nemsokára csakugyan nyílt is alkalom, mi­vel a vezető bak más irányba akarván a csapatot terelni, félre ugrott, mire golyómat kapásból valami 80 lépésnyiről utána bocsátottam. A lövés után a bak felfordult és egy bokor mögött egészen elmaradt, midőn azonban oda vágtattam, ismét a csapat után iramodott. E pillanatban két antilope rohant el mellettem, melyek egyikét fejbe találva, szerencsésen meg is kaptam, de a nagy bak nyom nélkül eltűnt, noha sebvére nagy foltokban maradt a füvön. A vadászat hevében nem gondoltam arra, hogy a vadat most lovon kellene haza felé czipelnem, miért is azon reményben, hogy kaffirjaim a lövésekre talán után­nam jövendnek, a gyepre leheveredtem. Reményem meg­hiusultnak bizonyulván, az elejtett antilopot magam elé a nyeregre kötve, lépésben haza felé indultam. Néhány ösz­szedőlt bushman-kunyhó mellett elhaladva, két sárgás villogó pontot vettem észre a homályban. Azonnal tisztában voltam magammal, hogy ama két pon­t nem más, mint valami éhes oroszlán szemei, melyel most nagyon kétes kimenetelű párbajt kellene vivnom. Az óriási állat feje kinyújtott lábain feküdt, hosszú bozontos farka mozdulatlanul, hátsó karmai felfelé for­dítva. Minden jel oda mutatott, hogy a fenevad prédát keresve támadásra készül. Vájjon miért feküdt az orosz­lán éppen akkor utamba, mikor lövéseimből sejthette volna, hogy könnyű szerrel velem el nem bánhat, azt ha­marjában meg nem értettem és csakis azon elvitázhatlan tény előtt álltam, hogy egyetlen golyóval puskámban, reszkető lovammal együtt, nem éppen a legkellemetesb helyzetbe jutottam. Fegyveremet vállamról gyorsan lekap­ván, lovam mellé álltam és azon biztos reményben, mi­szerint egyetlen lövésem czélját ez egyszer sem hibázandja el, vártam ellenségem mozdulatát. Folyó­ vadászatok. A fogoly­vadászat ideje múlt hó végével lejárt. Most már elmondhatjuk, hogy idei fogoly-évadunk oly gazdag volt, mint még tán soha sem, mert nemcsak a régóta rendszeresen kezelt urad, vadasterületeken, de községi határokban is százakra ment a lelövés száma, — itt-ott pedig az ezeret is meghaladta. — Épp e sorok .

Next