Vadász Ujság, 1925 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1925-01-01 / 1. szám
számű zett tapasztalatainkat, azonban türelmet kell kérnünk, ha az kissé hosszadalmasabb lessz. A fanyest koponyája általánosságban véve, hosszabb és nyújtottabb, mint a kövi nyestté. Szemügyre véve csak a szemüregtől kezdődő pofarészt, ez a kövi nyestnél mindig rövidebb és nyomott, puffadtabb, mint a fanyestnél, az orrcsont az előbbinél széles és rövid, az utóbbinál pedig keskeny és hosszú és így akadnak, kerülnek különlegességek, amit maga Brehm is elismert. Ha ő a ,dacára a rövidebb pofának hosszabb feje, a kövi nyest és fanyest közötti különbséget találja. A legszorosabb összefüggés az orrcsonttal csak a csontos orruikak előrészére vonatkozik a koponyán, amely pontos vizsgálat után a kövi nyestnél éppen olyan széles és magas. A fanyestnél ellenben oldalvást összenyomott. Tehát felül és alul hoszszasabban nyújtott. Akinek alkalma volt és van a preparált koponyáját úgy a fa, mint a kövi nyestnek megfigyelni és tanulmány tárgyává téve, a kettőt összehasonlítva, az bizonyosan észrevette a kettő közötti különbséget. Közvetlen azon a helyen, ahol az orrcsont a metszőfogakat hordó állkapoccsal összeér, a kövi nyestnél egy sokkal élesebb és kiállóbb ívet mutat, úgy hogy azáltal az orrlyuknyílás szembetűnően kiszélesedik, míg a fanyestnél az állkapocs minden különösebb kidudorodás nélkül az orrcsonthoz csatlakozik. Ezáltal lesz a megcsontosodott előrésze, az orrnyilasnak eléggé feltűnően széles, hogy ezáltal a két nyestfajt megkülönböztethessük. A szájban egyenlő számú fogazattal bir úgy a kövi mint a fanyest, úgy a metsző-, szaggató és őrlőfogaiban, azaz az első és hátsó vagy jobban hegyezett szaggató-, tépőfogak mint a hátsó zápfogak egyenlők. Hanem a formájú* azoknak már érdemes és feltűnő megkülönböztetést mutat. Nevezetesen: a felső zápfogak — a sorban az utolsó — karakterisztikus alakzatúak; ez a fanyestnél a külső részén legömböly tett, a kövi nyestnél pedig ellenkezőleg, benyomódott, vagyis homorú, úgy hogy majdnem kétélűnek látszik. Miután pedig a fa-, vagyis a nemes nyest szőrméjét sokkal jobban fizetik a prémkereskedésben, mert sokkal értékesebb, mint a kövi nyest prémje, azért a vadászok saját érdeke megkívánja, hogy a kettő közötti különbséget felismerjék és tudják. Fiatalabb éveimben számtalan nyestet ejtettem el úgy az egyik, mint a másik faj, fából s a csapdákba is került. Volt azok között sötét és világosabb szőrméjü s az első szempillantásra nem egyszer a fanyestről azt hittem, hogy az kövi nyest. A vitorlája egészen sötét gesztenyebarna volt, hanem a gyapjúszerű szőrözet a gerincén hamvasszürkés, a A vadorzó halála. Irta: Gyalui Pál. Augusztus végi csodaszép nyári éjszaka. A csillagok miliárdjai, mint apró mécsesek pislogva hódolnak a szelíd fényű égő fáklya, a telehold fenségének. Csöndes éjféli szél borzongatja végig a havasi táj félhomályában szunnyadó fenyvest. Kis idő múlva elül a szél s a falevelek suttogása elhalkul. Templomi csönd, a természet alszik. Az absolut nyugalom e méla csöndjét távoli, alig hallható nesz zavarja. A zaj folyton növekszik, majd hatalmas erőtől kényszerítve a csörtetés lármájának crescendójával nyílnak széjjel a sűrűség bokrai, kilépvén teljes pompájában a havasok koronás királya, a szarvasbika. Sugár termete csodásan ivett nyaka, vékony, formásan keskenyedő lábai a természet, e legnagyobb szobrász alkotását dicséri a szépség, erő, kecsesség e tökéletes megmintázásával. Koronáját, mely 12 évének minden szerelmi küzdelmeiben eltöltött gyönyörű győzelmeit jelzi, — büszkén emeli ég felé, mintha állati lelke átérezné a nyári és ünnepies szépségét, áhítatát akarván bemutatni érte az egek Urának. Fejét előre hajtja, hallgatózik, szimatér néhányat lüktető orcimpával, azután nyugodt ropogtatással legeli a havas illatos nedvektől duzzadó növényzetét. Finom állati ösztöne nem érzi a veszélyt, ami pár száz lépésre tőle fenyegeti nemes életét. Sötét alak figyeli az állat minden moccanását, kihasználván a szél fúvásának kedvező irányát. Kezében ócska finti ólomdarabból maga készítette golyóval töltve, szemében a vadászszenvedély olthatatlan lángja sobog. Szája mozog, mintha már ízlelné a pecsenye izét. A vadorzó az a tiltott gyönyörök lesipuskája, hatalmas szál parasztember, a havaszlakók ösztönös ravaszságának bélyegével arcán. Hirtelen mozdulattal levágódik s hason csúszik előre, gyakorlott vadász létére le sem nézve kerüli ki a száraz gályákat, melyek tömegesen hevernek szanaszéjjel. Tudja, hogy egy vigyázatlan mozdulat, az ágak legkissebb reccsenése elegendő, hogy az eltöltött éjszakájának minden munkája, izzó szenvedélyének forró lüktetése, mint csalóka, igéző szép álom, tűnjön tova. VADÁSZ ÚJSÁG 3.