Vadászat, 1924 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1924-01-01 / 1. szám
ruhát, cipőt, harisnyát szabad viselnem stb. — Manapság — hála Istennek — mindez már csak a múlté, de azért még mindig nem járunk a régi nyomon. Valami fekete árnyékfoszlány ittmaradt a kommunizmusból, amely még mindig kísért, mikor a magántulajdon és egyéni szabadakarat sérthetetlenségéről, szentségéről van szó. Igaz, hogy háziállatainkkal, gabonánkkal, zongoránkkal, ruháinkkal, vadászfegyvereinkkel, mint magántulajdonnal szabadon rendelkezhetünk, de az élő vadjószágunk, készpénzünk (külföldi pénzek), lakásunk feletti szabad rendelkezés jogára már rátette az államhatalom a kezét. Egyéni szabadakaratunk is nagyjában felszabadult, mert már szabad innunk pálinkát is, nemcsak vizet; szabad vennünk húst is — ha van miből — nemcsak dohos árpakását és tököt; szabadon válogathatunk a szivarok, ruhák, cipők, harisnyák között (ha bírjuk a kétszeres aranyparitást), de azt az elemi jogunkat, hogy ízlés és szükség szerint szabadon válogathassuk meg vadászgazdasági eszközeinket, hogy olyan hüvelyt, sörétet, töltényt használjunk, amely nekünk jósága, olcsósága és életbiztonsága folytán a legjobban megfelel: ezt a jogunkat már elkobozták, államosították az államhatalom illetékes szervei, mégpedig illegális úton, midőn a családi és faji rokonság kívánságára a törvénytelen és tisztességtelen magánmonopóliumoknak szemet húnytak. Az államhatalom jelenleg rákényszeríti szabad polgárait (diktatúra), hogy bármennyire undorodnak is tőle, magyaróvári hüvelyt és töltényt vásároljanak dupla áron, mint ahogy a kifogástalan német hüvelyeket és töltényeket mérik. Rövidesen kiterjesztik ezt a kényszervásárlást a Frommer-puskákra is, akármilyen használhatatlan rossz szerszámnak fognak is bizonyulni. Hosszú élete azonban nem lesz ennek a magánmonopóliumrendszernek, mert egy jogállamban, ahol konszolidációval kérkednek, a jogtalanságnak és tisztességtelenségnek ilyen Sionhegye nem maradhat meg, annak rövidesen össze kell omlania és maga alá kell temetnie azokat, akik felépítették és megtűrték. Jelen cikk keretében csak az élővadnak, mint magántulajdonnak a kommunizálásával kívánunk foglalkozni, elmondván annak épületes történetét és rámutatva arra a rettenetes kárra, amit ez a homályos ügy az országnak közgazdasági és vadtenyésztési téren okoz. A magánjognak és büntetőjognak az az ósdi felfogása, hogy a vad és hal uratlan jószág, manapság fenn nem tartható! Amikor ezt a törvényt hozták, teljesen rendezetlenek voltak a vadászati viszonyok, akkor még szabad volt a vadászat mindenütt, tehát a vad tényleg uratlan jószág (res nullius) volt s annak vált tulajdonává, aki lelövés vagy megfogás útján birtokba vette. Ám azóta megszületett az 1872. évi, majd a jelenleg is érvényben levő 1883. évi vadásztörvény, melyek mindjárt a legelső pontban azt szögezik le, hogy „a vadászati jog a földtulajdonnak elválaszthatlan tartozéka“. (Más szavakkal, aki más birtokán akarja a „foglalási jogot, vadászatot gyakorolni, az a földtulajdonos jogát bitorolja és büntetendő cselekményt végez. A vadásztörvénynek ez a szűkszavú rendelkezése ugyan nem mondja ki egyenesen, hogy a vad is a földtulajdon tartozéka, de a sorok között ezt a szándékot már ki lehet olvasni, nem a jogászi, hanem a józan okoskodásnak azzal a kulcsával, hogy a vadászati jog gyakorlásának az objektuma: a vad. A belügyminisztérium a józan logikának erre az útjára rá is lépett, midőn 40862/95. sz. határozatában kimondotta, hogy: „az erdőkben és mezőkön szabadon élő vadak, a vadászvagy földterületek tulajdonosainak, illetőleg bérlőinek képezik tulajdonát. Midőn még ezekhez hozzáfűzzük, hogy Bársony István körkérdésére a megkérdezett bírói szaktekintélyek (1916-ban vagy 17-ben) úgy nyilatkoztak, hogy „Magyarországon jelenleg a vad nem tekinthető uratlan jószágnak“ , tisztán áll előttünk, hogy az a vad, melyért (mint tulajdonomért) vadkármegtérítésre is vagyok kötelezve, úgy a vadásztörvény, mint az idézett belügyminiszteri határozat és bírói felfogás szerint nem uratlan jószág, hanem igenis a földtulajdon tartozéka, vagyis magántulajdon, amivel a tulajdonos a tenyésztés érdekében hozott tilalmi idők korlátain belül szabadon rendelkezik. . Ezt a magántulajdon feletti szabad rendelkezési jogot kobozta el az államhatalom legújabban, midőn rákényszeríti a vadászterülettulajdonosokat, hogy élő nyulaikat, fácánjaikat, foglyaikat a „Nexus“ kereskedelmi részvénytársaságnak adják el, csakis ennek a cégnek adva kiviteli engedélyt. A „Nexus“ keresk. r.-t. szerződésileg eladta az élővadat (10,000 nyúl, 5000 fácán és 5000 pár fogoly) egy párizsi szindikátusnak, amelynek feje egy Albertin nevű francia ad hoc vadkereskedő és tagjai állítólag a franciaországi vadkereskedők. Albertin nevét már a múlt télről is ismerjük. Ő volt az, aki 5000 ingyennyúl erejéig vadjóvátétel címén akarta megzsarolni vadszegény hazánkat. Akkor a vadászsajtó vállvetett munkája ezt a panamát megakadályozta. Ma tehát ugyanaz az Albertin mint vevő jelentkezik, aki 10,000 nyulat, 5000 fácánt és 5000 pár foglyot akar venni tőlünk bagóért. Úgy értesültünk, hogy a kormány két tagja (pénzügy, külügy), párizsi nagykövetünk, a héber báró Korányi Frigyes közbenjárására, könnyelműen, jogtalanul és teljes tájékozatlansággal a fenti élővad mennyiséget a franciáknak beígérte, úgy rendelkezve a magán-, illetve nemzeti tulajdont képező vaddal, mint 1918 ban Búza Barna. Erre a vadtenyésztésünkre részben katasztrófát jelentő, részben Kis-Magyarországon fel sem található vadmenynyiségre rögtön alakult Párizsban egy vadkereskedő-szindikátus, melynek tagjai minden társadalmi osztályból rek.