Válasz, 1949 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1949 / 3-4. szám - Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban
PETŐFI POZSONYBAN 193 1iz 1840 január 18-22-ike közti, hanem egy előbbi. E hiteles látogatás emlékét ugyanis Petőfi versben, első pozsonyi versében hagyta ránk, a Búcsú címűben, s ez a vers így kezdődik: Irigyen a sors boldogisságom ellen, Pozsony, körödből ismét messze hí . . . Az ismét szó nyilván az előzőlátogatásokra, vagy látogatásra vonatkozhatik csupán. A Búcsú alatt a költő feljegyezte adatok 1840 január 21-ről szólnak. A költő nem szeszélyből használta az „ismét” kifejezést, ilyet sohse csinált. Nyilvánvaló tehát, hogy 1840 telén Petőfi többször tette meg a gyalogutat Sopronból Pozsonyba a havas, szeles országúton. Csak azért, hogy együtt lehessen szívbéli barátaival s láthassa Pest-Buda pótlását, a törökvilág óta az ország fővárosává rangosított Pozsonyt. Érzései mindig, jellemének megfelelően, a magyar világ viszonyaiból fakadtak. A fiatal költőnek ezt a világot pontosan meg kellett ismernie. A reformkori Pozsonynak 35 ezer lakosa volt, s a történelem hordozója a mai belváros volt, az, amit ma körülfut a vamoia Bécshez képest ebben az időben Pozsony átlett a korszerűség élén, felvilágosult, szinte forrongóSzínháy, pláne a® országgyűlések heteiben. Pulszkynál olvashatjuk, hogy 1840-ben az országgyűlési összehívásakor, a pozsonyi urak házuk egyhamadát kötelesek voltak a követeknek átengedni. S annak a háznak a kapujára, ahol követ lakott, írja e kor Pozsonyáról szóló művében Sas Andor, kardot rajzoltak, úgy jelölték meg. .A polgármester akkoriban, egész 1848-ig, Bajcsay József volt. Itt jelent meg az Orosz József szerkesztette Hírnök, mely 2800 előfizetővel egymaga felülmúlta a csupán 1300 példányban megjelenő Pressburger Zeitungot. Orosznak, mint ismeretes, még folyóirata ,is volt, akomoly tekintélyű Századunk. Sas mondja, hogy Metternichmindig dühös volt a pozsonyi diéta miatt, mert ott neki magyar ruhában kellett megjelennie és latinul szólnia, mivelhogy magyarul nem tudott. Pozsony elegáns képet mutatott ilyenkor, a mulatságok és bálok egymást érték, a Sétatéren mutogatta magát a főúri rend, a megyei világ, a városi dölyf, külön-külön, mint víz és olaj, egymást elkerülve s elkülönülve a pressburgerektől is.Egy magyar főúri hölgy, Keglevich Jánosné, németül írt naplójában, mint Sas idézi, Pozsonyt fölöttébb,í revoltálónak találja. Nem tud magához térni attól, hogy az utcán a mágnások ellen röplapokat osztogatnak. Pisszegve mondja el, az 1836-os farsangi bálra, melyen a nádor is részt vett, a rendezőkbeengedték az örömlányokat is. Lütgendorf Ferdinándnak, a fetstőnek sok a dolga, nem győzi egymásután lefesteni a reformkor országgyűlési képviselőit,hogy kiadandó Magyar Pantheonjából senki se hiányozzék. Az osztrák festőt nagyon jól megfizették, írja Sas, s a hálás Ankeleschmidt Gottfried nevű fiából, aki már Pozsonyban született, magyart akar faragni. Metternich buzgó spionjai is sokan vannak, a postán, a vendégfogadókban,a borozókban, az országgyűlésen, az utcán láthatók. A diákok komoran kitérnek előlük, még élénken semlékeznek szegény Lovassy László tragédiájára. De a kémek mégaz udvarokon is elbújnak, hordók és farakások mögött lapulva lesik, mi a véleménye a pozsonyi szolgárnak a politikai eseményekről. S esemény van itt a politikán kívülis bőven, 1841-ben, a jogászbálon táncolták először Pozsonyban a csárdásít. Akkor már egy éve járt a vonat Pozsony és Nagyszombat között. S a honvéd szót is Pozsonyszüti: Ponori Tewrewk József filógus alkotta ezt a szót 1831-ben ilyen címen megjelent könyvében. A vár már huszonkilenc éve rom volt, a követek, írja naplójában Kölcsey fis, a Ligetben sétálva nézegették füstös-kormos falait, mintha a felépítendő házát látták volna. De ép akkor épült, homlokzatán a Pálffyak aranykerekem ágaskodó szarvasával, a megyeháza. Egy