Vállalkozók Lapja, 1916. április-június (37. évfolyam, 14-26. szám)

1916-04-05 / 14. szám

XXXVI. évfolyam (4. oldal) Vállalkozók Lapja Budapest, 1916. április 5. komikus, ön­megítélés teljes hiányára valló fércmunka ezúttal csaknem elmaradt. Még H­­­i­n­á­r Gyula tervén is találkozik valamelyes gondolat, még Molnár és Kersanác munkáján is látszik némi tar­talom. A pályázat egésze azonban épen csak, hogy közelebb hozta a krematórium építé­sének ügyét egy szerény lépéssel. Csak azt eredményezte, hogy a főváros tanácsa ez­után már a gyakorlati megvalósítás feltéte­leit jobban tudja körülírni. Gondoskodni fog a helyiségek szerves együttesének részlete­sebb megadásáról. Tudomást fog venni róla, hogy különböző felekezetek igényeit figye­lembe kell vennie. Aztán meg nem a temető emlékbombaszt­­jai közé kell feltétlenül a kolumbáriumos krematóriumot építeni. Hiszen egészen más a természetrajza,­­ mint minden temetői épületé. Ezrey. Mit hoz a jövő?! Irta: Dán Leó. A gazdasági viszonyok, melyek ma ked­vezőbbek, mint azt a háború kitörésekor csak remélhettük is volna, az általános munka és elfoglaltságunk közepette kevés alkalmat en­gednek arra, hogy megfontolással gondolkoz­zunk el azon, mikép fog alakulni a helyzet a háború után az iparban és kereskedelemben és hogyan kellene az elkövetkező változá­sokra megfelelően felkészülnünk. A pénznek, szinte azt lehetne mondani, feleslegében va­gyunk s ahová tekintünk, a mezőgazdánál, a középosztálynál, sőt még a kishivatalnoknál is pénz van és többé-kevésbbé vásárlói képe­sek mind. A mezőgazda több pénzt kapott terményeiért, mint valaha, ezt tudjuk. Azon­ban neki is a termelési költségek emelkedé­sével kellett számolnia és sok­ más m­ellékkö­­rülménynyel kellett megküzdenie, amelyek nemcsak, hogy megnehezítették a termelést, de jelentékeny anyagi áldozatokat is­­köve­teltek.­De az üzemköltségek még senkit nem tettek tönkre, csak sikerüljön a terményeket eladni és még­hozzá: jó áron, amint az most történt. A magyar ipar valóban csodálatosat pro­dukált és büszkén kell megemlítenünk, hogy iparunk sokkal többet szállított a hadsereg számára, mint amennyi kvótasze­rűleg meg­illette volna. (? A szerk.) És hozzátehetjük: kiválónak mutatkozott a hadsereg szükség­letek ellátása terén. A pontos adatoknak nem vagyunk birtokában, de a félhivatalos becs­lés szerint a magyar ipar mintegy három milliárd кого n a értékben szállított szükségleti cikkeket és élelmiszereket a had­sereg számára,és e szállítmányoknak csak alig egy százalékát kifogásolták. Franciaor­szágban 6­4 százalékra becsülik a visszauta­­sított vagy egyáltalán nem is­­szállított had­­seregsziállítási árukat, Oroszországban 8‘9, Olaszországban 9’2 százalékra. Hasonlóan megnyugtatók a kereskedelmünk viszonyai. Oly kereskedők, akik eddig kizárólag a szak­­máj­aikbeli árucikkekkel foglalkoztak, most mint élelmiszer-kereskedők és alkalmi gyáro­sok jutottak szerephez és el sem lehet kép­zelni, hogy az élelmiszerekben és más hadi cikkekben oly hirtelen fellépett, óriási arányú szükséglet máskép fedezhető lett volna, ha a magyar kereskedelem egy tekintélyes része nem áll a legkészsé­gesebben a hadvezetőség szolgálatába.­­Persze­ tagadhatatlan, hogy ezenközben szabálytalanságok is előfordul­tak. De ezek százalékban ki sem fejezhető, csekély arányban vannak a kifogástalan tel­jesítmény nagyságával­ szentiben és meg lehet állapítani, hogy a magyar kereskedelem nagyszerűt teljesített. Érdekes rámutatni a kis- és középhivatal­nokok helyzetére, amennyiben azok fegyve­res szolgálatra hivattak be és tisztek lettek. Ezek kettős tiszti fizetést nyernek. Azonkívül megkapják fizetésüket a banktól, illetve a legtöbb magánvállalattól, a család pedig ál­lamsegélyben és lakáspénzben részesül. Köz­ben idehaza a legszükségesebbre redukálják­­a háztartást, a férj pedig a harctérről haza­­küldi az ott ki nem­ adott pénzt. E körökben —és az ide tartozók száma szerfölött nagy — soha annyi pénzt nem lehetett együtt látni, mint amennyi itt húsz hónap alatt felgyülem­lett és kereskedelmi körökben konstatálják, hogy e kis- és középhivatalnokok közül egy egé­szen ú­j vevő­osztály alakult ki. Sokat vá­sárolnak, pontosan fizetnek és ellátják magu­kat azokra az időkre, amikor — újra a rendes viszonyok közt — nem­ lesz módjukban ilyen és hasonló kiadásokat eszközölni. Az ipar minden anyagot, amely csak elő­teremthető volt, felhasznált. Nyersanyagok­ban és készáru-cikkekben a készletek szinte egészen kimerültek. Az utántermelés mind in­kább kisebbedik, noha a pillanatnyi szükség­letet még mindig teljesen fedezi. Szükséget, ennek a szónak aggasztó értelmében, igazán semmiben sem szenvedünk. Erre nem is fog soha sor kerülni, bármennyire is k­igyót­­békát kiált Anglia, blokádjától nem félünk, John Bull tehetetlen dühében — tehetetlen marad. Ennek dacára fel kell vetnünk a kér­dést, mit tegyen az ipar é­s kereskedelem a sok pénzzel? Őrizze meg pénzét vagy lásson hozzá az áruk felhalmozásához? Vásároljon-e áruikat, amelyek előreláthatólag elkelnek, mint közszükségleti cikkek, amelyek vétele azonban a mai konjunktúra árai mellett ve­szélyt rejt magában? A kérdést sokkal köny­­nyebb felvetni, mint megoldani, mert olyan lehetőségekkel kellene számolnunk, amelye­ket ez idő szerint még nem lehet határozott­sággal megítélni és biztosan megjósolni. Alapjában ugyanis nem kevesebbről van szó, mint hogy mikor kötjük meg a diadalmas békét s az milyen gazdasági előnyökhöz jut­tat bennünket? Mivel azonban most még csak vágyainkban él a béke­, feltételeit azon­ban előre nem­ ismerhetjük, meg kell eléged­nünk azzal, hogy e kérdéshez néhány gaz­dasági természetű reflexióit fűzzünk. Milyen lesz a pénzpiac helyzete a háború után? Bi­zonyosra vehet­ő, hogy az építke­zési mozgalom a legbensősége­sebben meg fog i­n­d­u­l­n­i. Ezzel szemben azonnal felmerül a kérdés, honnan vesszük majd e célra a pénzt? Az állami adóterhek igen magasak lesznek s a pénz nagy részét absonbeálni fogják. Az ipar, amely legnagyobb részben a hadvezető­­ségnek bocsájtotta szolgálatába munkáját, nagyüzemre rendezkedett be és ezt a nagyüzemet továbbra is fenn fogja tar­tani. Ennek­­érdekében a legnagyobb erőfeszí­tésekre lesz majd szükség, hogy a szükséges nyersanyagokat és félgyártmányokat meg­szerezze, aminek céljaira ismét sok­ pénz és különféle új gépi berendezések kellenek, amelyeket meg kell venni. Ez megint nagy mennyiségű pénzt fog felemészteni, de vi­szont egyes iparágakban rendkívül nagy keresletre fog vezetni. A szükséges nyers­anyagok megszerzése nagy nehézségekkel fog járni. A békeidőbeli m­unka első stádiumában egé­sz új jelenségek éreztetik majd hatásukat, amelyeket előbb sohasem ismertünk. Hosszú időköz fog elmúlni, m­íg ismét normális vi­szonyok közé jutunk. Ha a háború véget ért és a demobilizációt simán lebonyolítottuk, az új fogyasztók meglepő hatalmas tömege tér haza. A harctérről hazajövő hősöket tetőtől­­talpig újra kell majd felöltöztetni, mert egy­részt a magukkal hozott ruhákat teljesen el­használták, másrészről régi ruháik olyan álla­­­potban vannak, amely újak beszerzését ha­laszthatatlanná teszi.­­ A meginduló építkezési tevékenység első­sorban a felvidéki lakások építéséire­, vasutak, hidak és utak helyreállítására stb. fog kiter­jedni és lassanként átcsap magán építkezési térre is, mert a városokban nagyon sok üres telek hever parlagon és, bizonyos új tőkék alakultak­, amelyek kihelyezésére törekszenek. A hadbavonult polgárok család­jai résziben kisebb lakásokkal érték be a háború tarta­mára és korlátozták szükségleteiket. A há­ború után ismét megfelelően fognak elhe­lyezkedni és igy hovatovább az emelkedő l­a­ká­s­s­z­ü­k­s­ég­­­e­t és az ipari épít­kezések — hasonlóan a­z 1870-71 é­v­i háborúhoz — az építkezési m­oz­­g­a­l­m­a­t nem sejtett nagy intenzi­­vitással fogják megélénkíteni. Itt felmerül a záloglevelek kérdése. Ezekről nem titok többet, hogy keresletük óriási. A magyar záloglevélpiac szinte teljesen eladott­nak tekinthető. Ennek könnyen megtalálhat­juk a magyarázatát. A külföld nagy tömeg­ben veszi címleteinket, mert a mai deviza­­árfolyamok mellett a legkitűnőbb üzletre nyúj­tanak alkalmat. A jelzálogintézetek igy meg­szabadultak a háború előtt és a háború kezde­tekor visszaözönlött címleteiktől. Zálog­levéltárcáik üresek s igy készséggel hajlan­dók alkalmas új kibocsátásokra. A pénzszükséglet a háború után amúgy is nagy lesz s igy a kamatláb emelkedni fog. Aki a háború után készpénzzel fog rendelkezni, gyümölcsöző befektetéseket eszközölhet. De csak akkor, ha megfelelő árutömegek felett is diszponál, amelyek a kellő ipari fel­dolgozás után a kereskedelemi útján a tényleg felmerülő szükségletek fedezésére szolgál­hatnak. Akinek olyan áruja lesz, amelyek az előálló szükségletek kielégítésére azonnal rendelkezésre állnak, jutalmazva láthatja majd előzetes gondoskodását. A törekvés te­hát az legyen, hogy mindenki a saját szakmájában annyi nyers­anyagot, félgyártmányt és kész­árut halmozzon fel, amennyit t­sa­k mód­já­ban v­a­n, 16 ké­s­b­ő­l p­e­di­g csak annyit t­e­g­y­e­n f­é­l­r­e, a­m­e ny­il­é­s­r­e a t­e­l­j­e­s feldolgozás és az üzem s­z­e­m­p­o­n­t­j­á­b­ó­l szük­s­­é­g lesz. Mindez nem akar pytihiai jós bölcseség lenni, amit ki-ki tetszése szerint magyaráz­hat, csak a fennebb mondottakból leszűrt konzekvencia, amely nem igényel a maga számára több jelentőséget, mint azt, hogy fel­vetette e kérdést és módot adott az­­érdekel­teknek, hogy behatóan elmélkedjenek fölötte. Ám szóljon hozzá, akinek mondanivalója van! KÖZPONTI IRODA JÓZSEF út-2­1 BUDAPEST IX. FERENC-KÖZHIT 46. 5­0 ASZFALT-ÉS KÁTRÁNYTERMÉKEK TALAJVÍZ elleni elszigetelések KÜLÖN MŰSZAKI OSZTÁlyI IX DANDÁR U.9. TEL.JÓZSEF 507 VASBETON RABITZ GIPSZLEMEZEK Egy magyar mérnök-feltaláló. A magyar szellem, alkotásait­­újabban né­hány kitűnő színdarab kapcsán tanulta meg igazán ismerni és méltányolni a külföld, ör­­vendtünk a magyar színpadi szerzők idegen országbeli sikereinek, melyekkel nemzetünk becsületét impozáns módom növelték a kül­föld előtt. A mi legkedvesebb vágyunk és ábrándunk mégis az maradt, hogy a magyar műszaki világ, a mi ígéretes tehetségű, erőtel­jes ifjú mérnök-, építész- és technikus-gene­rációnk mutassa meg hasonló szépen a kül­földnek, hogy mennyire komolyan a komoly m­unnka és a bensőséges civilizáció országa törekszünk lenni. Azt szeretnék, ha egyszer műszaki embereink is rendezhetnének eredeti alkotásaikkal ily díszes reprezentatív felvo­nulást a külföld előtt. E tekintetben most biztató reménységként jelentkezik lapunk múlt heti híradása, mely szerint a berlini Verein Deutscher Ingenieure által a rokkantak művégtagjai tökéletesíté­sére kiírt nagy pályázaton egy ezer márkás díjat Ráth Kálmán magyar mérnök nyert el. Ráth kitűnően használható műkar-típust szer­kesztett, amely a berlini szakértő körök szi­gorú bírálatát fényesen állotta meg. Munkájá­nak jutalmazása büszkesége lehet az egész magyar műszaki karnak és némikép a m­argyali külyk­életnek is, miért íme nemcsak az öldöklő harcban kiváló a magyar, de szellemi értékei kitűnnek akkor is, amikor az emberi elme találékonysága keresi a módokat, hogy a bábom legszörnyűbb következéseit, az em­berek megcsonkulását kihatásában enyhítse. Ráth több mint egy éve foglalkozik a mű-

Next