Vállalkozók Lapja, 1928. július-szeptember (49. évfolyam, 27-39. szám)
1928-07-05 / 27. szám
XLIX. évfolyam (2. oldal.) VÁLLALKOZÓK LAPJA Budapest, 1928. julius 5. SCHEIBER MIKLÓS rtL 1*И«ш*гвбк I#HfFNfinftj Hlf£C VÍ7Vfi7Pf0hr ^ Budapest, YIL, Vörösmarty-ucca 19. — Telelői: léssel 419—98. IUI vwp VBAr V iSmWIC5 Km fee bereidttéMfe' Zalavármegye alispánjától. 18323. szám. ii 1928. ним A Kerka vízfolyásnak a lentii malom és a Kerkabarabás—lentikápolnai községek közös határa közötti, mintegy 5 km. hosszú szakaszán végzendő munkáira, ahol nevezett vízfolyás részére teljesen új meder lesz létesítendő — nyilvánosan tartandó zárt ajánlati versenytárgyalást hirdetek. A vállalatba adandó földmunka mennyisége kb. 75.000 köbmértert tesz ki. A versenytárgyalást, 1928. évi július hó 21-én, d. e. 10 órakor Lentiben, a főszolgabirói hivatalban fogom megtartani. A kötendő szerződés mintája s annak kiegészítő részét képező részletes építési feltételek . 28096922. sz. jogerős alispáni véghatározat s a szombathelyi m. kir. kultúrmérnöki hivatal által készített tervezet nevezett kultúrmérnöki hivatalban a, hivatalos órák alatt, valamint a leendő építkezés helyén Lentiben Bogyó Kálmán okr. mérnöknél megtekinthetők. Az írásbeli zárt ajánlatok a versenytárgyalás napját megelőzőleg nálam nyújthatók be. Az ajánlatnak a Kerka-patak előbbiekben megadott szakaszának földmunkájára, valamint a fatörzseknek szükségessé váló eltávolítási munkáira, továbbá az időleges terelőárkok létesítésére külön-külön ki kell terjednie. Ajánlattevőnek egyúttal nyilatkoznia kell, hogy a 4000 P. óvadékot tejes összegében, avagy pedig csak bizonyos hányadrészben helyezik-e letétbe, az utóbbi esetekben az óvadék a mindenkori kereset 5%-ának visszatartásával egészíttetik ki, majd 4000 pengőre. Az óvadék készpénzben vagy óvadékképes értékpapírban a zalaegerszegi vármegyei takarékpénztárnál helyezendő léét be és az erről szóló elismervény a zárt ajánlathoz csatolandó. Alulírt hatóság fenntartja jogának a jogot arra, hogy az ajánlatok között— tekintet nélkül az egységárakra — szabadon válasszon, avagy esetleg új versenytárgyalást tartson. Zalaegerszeg, 1928. junius 28. A Kerka—Cserta—Valicka áefolyásokat tisztogató érdekeltség nevében: ALISPÁN. Dl. vegyészeti gyárának műszaki osztálya BUDAPEST, Budapest, VI., Eötvös utca 21.1. em. Telefon: Tévé: 272-75. Tetőfedések kátrány, aszfalt és hőemexzel, fedések Talajvíz és falszigetelési Hőszigetelők parafával isothermoll és kovariddel Hiltőszigetelések Gipsztábla válaszfalak komplett kivitele és fipszlapok allatán Rabitz és larafa válaszfaák valamint Rabitz-inyezetek és mindennemű fejmunkák Aszfaltozos munkálatok Betonjárdk KUN SÁNDOR Budapest. IV . Ferenc JóxstfгйКрагМ* Telefon: J.361-23. Építészek és parkettázók figyelmébe! Az épületek parkett grundolását és teljes takarítását vállalja, a legolcsóbb napt árban Victoria-Netter takarítási Vállalat, VI., Vörösmarty u. 41. Tel.: p.264-32. Árajánlattal díjmentesen szolgálunk. KOVÁCSOLT VASCSÖVEK, NYITOTT ÉS ZÁRT VASTARTÁNYOK, VASHORDÓK ÉS AVARTELEP BPEST III. ROMAI FÜRDŐ TEL. ÓBUDA: 621-40.621-48.621-49. EPOdI: BPEST, VI. BERLINI TÉR 2. , SU. AJTÓ, ABLAK. „AGRICOLA VÁLLALAT“, Budapest, VI., Váci út 15. szám. bdil Telefon: Teréz 138-DB. „Fakszkszer”, szállítója. 00 Idei A m. kir. postatakarékpénztár IX., Kinizsi ucca 2. számú épülete bádogos, cseréps és palatető javítási munkálatainak elvégzése tárgyában 1928. évi július hó 14-én déli 12 órára versenytárgyalást hirdet. A munkálatokra vonatkozó általá* nos és részletes feltételek a kele. gazdá* szati hivatalban (V., Szabadság tér 11. földszint) tekinthetők meg, ahol az ajánlati űrlapok is átvehetők. M. kir. Postatakarékpénztár. Ablakredőny, zsalusfa, vászon- és esslingeni gördülős faredőnygyár . Ifj. WEINBERGER LAJOS. Budapest, VI.,Jókai-tér 9. Telefon: T. 225—00. Alapítva: 1897-kert. аотшияшяввЕяшдшввшшшшнввяшпшшяшшшшяш TELEFON: T. 906-92. KARTELEN KÍVÜLI AGYAGBÓL ÉGETETT GÉPTÉGLÁT építkezés helyszínére SZÁLLÍT: MAGYAR IPAR ÉS KERESKEDELEII R. T. Budapest, VI., Hermina út 35/a. Telefon: Teréz 112—65. szám. BÁLINT ÉS TÁRSA szobafestők és mázolók Budapest, Szentkirályi u. 13. Telefon: J. 306-71 Számos elismerő levél. — Állandó műhely kiállítás. ---------------------------------------------URI - UI. 16. MINDENNEMŰ PRIMA MINŐSÉGŰ JUTÁNYOS ARBAN. MINTÁK ÉS FELVILÁGOSÍTÁS MEGBÍZOTTUNKNÁL. KÜHLMAXX KÁROLY, BUDAPEST, IX. FERENC KÖRÚT AG. TELEFON: J. 350 - 78. 1240/1928. szám. Versenytárgyalási hirdetés. Alulírott község elöljárósága a kuntelepi állami elemi iskolának tanterem, tanító szoba és előtérrel való kibővítési, illetve hozzáépítési összes munkálatainak biztosítása céljából nyilvános, írásbeli zárt versenytárgyalást hirdet. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy „Ajánlat a kuntelepi állami elemi iskola kibővítési munkáira“ felírással ellátott s pecséttel lezárt borítékba helyezett ajánlataikat 1928. évi július hó 14-én d. e. 11 óráig a görgetegi körjegyzőnél közvetlenül vagy posta útján annál is inkább adják be, mert az elkésve érkezett ajánlatok nem vétetnek figyelembe. Az ajánlat csakis az előírt ajánlati minta és költségvetés felhasználásával tehető, melyek a görgetegi körjegyzőnél a hivatalos órák alatt 4 pengőért beszerezhetők. Az ajánlati költségvetésbe az árakat nemcsak számokkal, hanem hetükkel is be kell írni. Az ajánlatokhoz az ajánlati végösszeg 2%-át kitevő bánatpénznek a községi pénztárnál történt letételéről szóló nyugta csatolandó. Azok az ajánlattevők, akik a munkák végrehajtására törvényes képesítéssel nem bírnak, tartoznak ajánlataikban törvényes képesítéssel bíró megbízottat megnevezni. Minden ajánlattevő tartozik a legutolsó munkahelyére illetékes munkásbiztosító pénztár által kiállított bizonylatot csatolni, mely szerint a pénztárral szemben fizetési hátraléka nincsen. Azon ajánlatok, melyek mellé ezen bizonylat csatolva nincsen, figyelembe nem fognak vétetni. A terv a görgetegi körjegyzőnél a hivatalos órák alatt megtekinthető, ahol az esetleges felvilágosítások is megadatnak. Az ajánlatok Kistelepen 1928. évi július hó 14-én d. e. 11 órakor fognak felbontatni, ahol az ajánlattevők, vagy képviselőik jelen lehetnek. Ajánlattevők ajánlataikkal 30 napig maradnak kötelezettségben. Alulírott község elöljárósága fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül, az ajánlati árakra való tekintet nélkül, szabadon választhasson. Kuntelep (Somogy m.) 1928. évi junius 26. Községi elöljáróság, 2034/928. sz. emfárpiási шшшщ. Alulírott iskolaszéki elnök és gondnok a himokbödögei ág. hitv. ev. 1 tantermes iskola épitési munkálatainak biztosítása céljából versenytárgyalást hirdet. Versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy „Ajánlat a homokbödögei iskola épitési munkáira“ felírással ellátott, pecséttel lezárt borítékba helyezett ajánlataikat 1928. évi július hó 16. napjának d. e. 119 órájáig a veszprémi m. kir. államépítészeti hivatalhoz közvetlenül vagy posta útján nyújtsák be. Az ajánlat az előírt ajánlati minta és ajánlati költségvetés felhasználásával teendő, az ajánlati költségvetésbe az ajánlati végösszegeket nemcsak számokkal, hanem betűkkel is be kell írni. Az ajánlathoz az ajánlati összeg 5%-át kitevő bánatpénznek valamely m. kir. adóhivatalnál, vagy állampénztárnál történt letételéről szóló nyugta, vagy annak közjegyzőileg hitelesített másolata, vagy a bánatpénz elküldését igazoló postai feladóvevény csatolandó. Azok az ajánlattevők, kik a munkálat teljesítésére törvényes képesítéssel, illetőleg jogosítvánnyal nem rendelkeznek, kötelesek ajánlatukban képesítéssel bíró megbízottat megnevezni. Azok az ajánlattevők, akik a veszprémi m. kir. államépítészeti hivatal részére ezideig munkát nem végeztek, illetőleg előtte ismeretlenek, tartoznak megbízhatóságukat az illetékes kereskedelmi és iparkamara bizonyítványával igazolni. Az ajánlatok az államépítészeti hivatalban 1928. évi július hó 16. -10 órakor fognak felbontatni. A versenytárgyaláson az ajánlattevők vagy képviselőik jelen lehetnek. A művelet és feltételek a hivatalos órák alatt a homokbödögei ág. ev. esperesi hivatalban megtekinthetők és ott az azokra vonatkozólag netán szükséges felvilágosítások is megadatnak. Az ajánlati minta díjtalanul, az ajánlattevők által kitöltendő ajánlati költségvetés 4.5 pengőért megszerezhetők a veszprémi m. kir. államépítészeti hivataltól. Az ajánlattevők ajánlataikkal a versenytárgyalás napjától számítva a végleges döntésig maradnak kötelezettségben. Építtető fenntartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok felett szabadon — az árakra való tekintet nélkül — mindamellett a „Közszállítási Szabályzat“ rendelkezéseire való tekintettel döntsön, esetleg valamennyi ajánlatot, minden kártérítési igény nélkül visszautasíthasson. Az el nem fogadott ajánlatok benyújtói semmiféle címen költségmegtérítést, vagy egyéb díjazást nem számíthatnak fel. Kelt Homokbödöge, 1928. évi június hó 14. Kovács Mihály Takács Elek iskolasz. gondnok. iskolasz. elnök. in. Cristoferi Vince BUDAPEST, V.: Fálk Miksa ucca 18-20. Telefon: Lipót 921- 55. Padló- és falbircolatok. Beton-, terazzo-, mozat-, keramit metlachi-, fayence-burklatok, Műkő. Építési aniyok. UFT TELEFON: L. 923-43. SEREsTÁBLA V., SZIGET - UCCA 9.