Vállalkozók Lapja, 1935. július-december (56. évfolyam, 53-104. szám)

1935-07-03 / 53-54. szám

L VI. évfestyam, S3—54. C3233—3324.) szám. Budapest, 1936. julius 3. VÁLLALKOZÓK SAKJA A modernizálási adókedvezmény körüli sérelmek Az épitőszezon kellős közepén vagyunk, azon­­an az építőipar foglalkoztatásán nem érzik az lei tatarozási, modernizálási adórendelet ha­­ása. A fővárosban még a bérházak százai szó­ldnak alapos tatarozásra és modernizálásra és úgy ez a munka mégsem indulhat meg, annak em minden esetben a háztulajdonosok pénzte­­lsége az oka, hanem keresni kell az okokat z adókedvezmény elnyerése körüli nehézségek­en is. A mai modernizáló tevékenységet szb­­ályozó rendelet, pótrendelet, végrehajtási uta­­llások valóságos útvesztők laikusok számára. Ha világos, szabatos, rövid rendelkezések állapítanák meg a háztulajdonosok számára az elérhető adóelőnyöket, minden bizonnyal jóval több háztulajdonos fogott volna hozzá háza modernizálásához. Nem látjuk be, hogy az elsőfokú, például a fő­­árosi illetékes kerületi mérnöki hivatal, illetve LÁB kiváló képzettségű mérnökeinek műszaki éietűszrzése után miért van szükség a kerületi adófelügyelőségek, illetve a pénzügyigazgató­­ág keretében más irányelvek szerint folytatott imételt ellenőrzésre és még ezek után is­ to­vábbi procedúrára nem műszaki képzettségű hi­vatalos közegek részéről. Nem látjuk be azt sem, hogy miért kell ma­gjuknak a műszaki és adminisztrációs közegek­­nek egy-egy ilyen munkával kapcsolatban olyan rengeteg ügydarabbal és hivatalos kimutatások­kal foglalkozniok, ami természetesen munkát,­dőt és fáradságot igényel? Történik pedig mindez egy „ref°rmkorssak“-nak nevezett idő­ben. Az a házbirtokos, aki ingatlanát modernizál­­tatta, majdnem minden esetben lebeszéli szán­­dékáról azt, aki modernizálni akar, épen a ren­­deletekben rejlő bizonytalanság és a végelszá­molásoknak igen sokszor kínos likvidálása miatt. Számtalan esetben a házbirtokost utólag ipari részletszámlák bemutatására is kötelezik, mi­dőn már a lényeges, nagy iparosszámlákat be­mutatta s ha ilyen esetben vagy a munkavállaló iparos, vagy a házbirtokos ezeket nem tudja azonnal produkálni, vagy azok nem kielégítőek, azok a tételek töröltetnek. Egyszerű­ tatarozásoknál is gyakran meg­követelnek részletes terveket is, hogy az ingatlan méreteit kényelmesebben ellen­őrizhessék, pedig a legtöbb esetben régi ingat­lanoknál ezek a tervek rendelkezésre sem áll­nak s­ ezeknek 8 napon belül való beszerzése a házbirtokosra lényeges terheket ró. De gyakori eset az is, hogy iparosmunkáknál részletes ki-­ viteli és leszámolási terveket követelnek, me­lyeknek bemutatása ismételt felméréseket, az ingatlan bérlőinek ismételt zaklatását és végül újabb irodai munkát is jelentenek. Szerintünk a vonatkozó rendeletekben ilyen irányú rendelkezés nem foglaltatik benne, de elegendő is lenne lakásonként pontos méreteket tartalmazó kimutatást elfogadni, amit a kivite­lező-építőmester feltétlenül nem tagad meg. Az is feltűnő, hogy számos esetben a likvi­dálást végző előző hivatalos tényező tévedéseit a következő műszaki fórum észreveszi, de a házbirtokos javára való visszakorrigálásnak helye nincs s az ügydarab egész hivatalos kör­forgása alatt az összegszerűség csak lefelé kor­rigálódhat, de visszaállításra csak a fellebbezés útja mutatkozik célravezetőnek. Észrevehető tehát az a nyilvánvaló tendencia, hogy a házbirtokos által befektetett és igazoltan kifizetett számlaösszeget mindenkor a lehetőség sze­rint redukálják. A szabályozó rendelkezések a legdúsabb ara­tást munkaalkalmak terén azáltal érik el, hogy megállapítanak u. n. ,jogcímes" és annak ösz­­szegéhez 50%-ig csatlakoztatható u. m. „tata­rozó“ munkálatokat. De ugyanekkor a jogcímet nyújtó munkálatokat sikerült úgy megállapítani, hogy a másik csoportba tartozó munkálatok, melyek csak azok félösszegét tehetnék ki, majd­nem mindig a kétszeresét, sőt háromszorosát eredményezik. Világos tehát, hogyha már az építtető tudja, egy 50%-os adómegtérítést helyez kilátásba a törvényes rendelkezés, nem nagy örömmel nyugszik bele abba, hogy az ingatlanon szük­ségelt munkálatok egy jó része után­ nem része­sül semmi kedvezményben, illetve végelszámo­lásából a mutatkozó túllépést törlik. Hiányos a rendeletnek a homlokzat rendbe­hozataláról szóló intézkedése. A rendelet sze­rint az utcai és udvari homokzat újítása vagy ,,teljes rendbehozatala“ szolgáltat a kedvez­ményre jogalapot és bár más helyen a rendelet (58.300/1935. P. M. 1. §.) kimondja, hogy a ,,homlokzat átfestése, vagy átfröcsölése nem te­kinthető újításnak vagy rendbehozásnak“ — nem definiálja azt, hogy viszont mi tekinthető rendbehozásnak. E rendelkezés helyett ki kel­lene mondani, hogy nemcsak a homlokzati va­kolat teljes leverése és újítása, de a helyenként kitáskás­odó vakolat leverése, újravakolása, fes­tése is rendbehozatalnak minősül. Az ilyen hom­lokzati munkák előzetes szemléjéről, annak eredményéről az adóhivatal adjon végzést, hogy eismerte-e igényt nyitó munkának a megvizs­gált homlokzati munkát vagy sem és ezen hely­színi vizsgálat lefolytatását kössék határidőhöz. Tisztázatlan az a kérdés, hogy központi fű­tési kazánok teljes kicserélése jogot ad-e az adókedvezményre, vagy csak meglévő kazánok­nak magyar szénfűtésre való átalakítása nyújt jogalapot? Nincs kifejezett intézkedés arról, hogy világító udvarok rendbehozatala beszá­­mítható-e az adókedvezményes munkákba. Egyes adóhatóságok nem respektálják az 58.300/1935. P. M. rendelet 5. §-ának azt az intézkedését, hogy az igény­jogosultságot az egyszerre átalakított bérleményekre nézve együt­tesen kell megállapítani. Általában panaszolják, hogy az adóhatóságok a budapesti pénzügyigazgató 41.000/1934. I. sz. körrendelete értelmében bonyolult és hosszadal­mas adminisztrációt végeznek az adókedvez­mény megállapítása körül és még egyszerű külső tatarozásoknál is alaprajzokat, metszete­ket követelnek az, amúgyis sokféle adat mellett és általában rengeteg aktázás folyik e kérdésben, ami a háztulajdonosokat elriasztja a tataro­zástól. Számos hiányos és olyan rendelkezés van életben, amelyet az építőiparosság joggal ne­hezményez s úgy a házbirtokosság, mint az építőiparosság joggal elvárhatna egységes, ért­hető és mindent egybefoglaló oly rendelkezést, amely ezt az oly sok iparágat foglalkoztató mo­dernizálási ipart munkához juttatná. Ki tudnánk mutatni, hogy hány ingatlant le­hetne modernizálás útján sokkal rentábilisabbá tenni, ami által egyrészt a házbirtokos jövedel­me, másrészt az adóbevételek, feltétel javulást mutatnának. Szólhatnánk esztétikai, valamint higiéniai kérdésekről is és megemlíthetnénk az építőipar által forgalomba hozott tőkének egész­séges hatását is, de hiszen ezek sokszorosan és ismételten hangoztatott kérdések, amelyekkel kapcsolatban az elgondolás csak egyértelmű lehet. A házbirtokosság, építőipar, rokonszakmák és közérdek egyaránt követeli tehát: új, egységes, egyszerű, félreérthetetlen és megnyugtató ren­delkezéseket kérünk, hogy a lerongyolódott, vagy kultúrálatlan ingatlanok modernizálhatók legyenek. Enyedi Emil, aki, mérnök, építőmester. LEGTÖKÉLETE 32B3 TETŐFEDŐ - FALA, FAGY-, DÍSZ- ÉS VIHAR­­OLLÓ, JÉGVERÉSSEL SZEMBEN FELÜLMÚLHATATLAN. PALACSÖVEK, KÉMÉNYTOLDÓK,­­ SZELLŐZŐCSÖVEK. KÖNNYŰ, TARTÓS, ROZSDA­ÁLLÓ. Miskolczi és Társa Budapest, V.­ Alkotmány­ u. 4. — Tel.: 29-0-44, 29-0-45. Épitőmesteri szakvizsgára és elővizsgára előkészítenek nagy gyakorlatú építőmesterek. VII. Thököly­ út 106. III/5. Ezelőtt VII., Szt. Domonkos­ u. 19. — Tel: 97-3-01. Nedves fal és padló (­ teljes garantiával. — Gyors, biztos és végleges megoldás WEISZ LÁSZLÓ okt. mérnök, Budapest, VI., Izabella u. 66. Telefon : 20-8-64 Az Országos építésügyi /'"A törvénytervezethez VI. Eg­észség­es város — gazdaságos város Mint az előző cikkekben elmondottuk, a tör­vénytervezet előkészítői a kisajátításokra vo­natkozó intézkedések keretében több ízben is kitérnek a város közegészségügyi viszonyaira, nevezetesen akkor, amikor közegészségügyi szempontokat, mint kisajátítási okot említik meg. Ezenkívül a hetedik fejezetben a törvény­­tervezet kimondja, hogy a közbiztonságot ve­szélyeztető épületek megfelelő átalakításának, vagy lebontásának elrendelésére szabályokat fog a kereskedelemügyi miniszter rendelettel életbe léptetni. A Mérnöki Kamara értekez­letén ezen pontnál a „közbiztonságot és a köz­­egészségügyet veszélyeztető"re való módosítást kértük. Mint az előző cikkekben részletesen kifejtet­tem, az építésügyi törvény nem lehet csak egy közgazdasági és jogi, műszaki törvényhozási aktus, minden intézkedése háttérben az Em­berre vonatkozó gondolatnak kell uralkodnia. A város legfőbb feladata, hogy a lakóinak jólétét és egészségét biztosító városépítést inauguráljon. Tagadhatatlan az, hogy ennek a felfogásnak igen nagy ellenzői vannak, akik egyfelől a kö­zösség tagjainak érdekeit, jólétét, a magántulaj­don védelmének kívánják alárendelni, másfelől pedig állandóan a költségkérdésről beszélnek és hangoztatják, hogy egy szegény országnak ilyen értelmű munkásságra nincsen meg az anyagi le­hetősége. Szerintük bármilyen fontosak is le­gyenek az általunk hangoztatott nézőpontok, meg kell alkudni a viszonyokkal, mert nem le­het meghozni azokat az áldozatokat, amelyek talán szükségesek. Engedtessék meg tehát az, hogy ezen állás­ponttal szemben foglaljunk állást és kimutassuk, hogy a jobb és egészségesebb város egyúttal a gazdaságosabb is. Ennek előfeltételét általában, helytelen módon, a gyógyintézeteknek és kórhá­zaknak létesítésében szokták látni. A magam ré­széről ezt az álláspontot helytelennek tartom. Nem a betegeket kell gyógyítani, hanem az egészséget kell óvni, hogy a gyógyításra minél kevesebb szükség legyen. A terápia helyett a profilaxis, a megelőzés a mai higiéniának az alapszempo­nt­j­a. Ezt a felfogást az alább következő néhány számmal kívánom bizonyítani. A számokat a fő­város statisztikájából merítettem, ha megfelelő számadatok volnának birtokomban a vidéki vá­rosokról, úgy azok esetében hasonló bizonyítást lehetne lefolytatni. Kétségtelennek lehet tekinteni azt, hogy a la­kásviszonyok alapvető fontosságúak az emberi életre nézve. A rossz, egészségtelen lakás gyil­kolja az embert, nevezetesen a túlsűrű lakás, a lakások zsúfoltsága és ami evvel gyakran együtt jár: a nem kielégítő módon felszerelt la­kás. (Budapesten a legnagyobb a halandóság a III. és X. kerületben, ahol a legtöbb a vályog­ház, ahol a legtöbb a vízvezeték- és csatorna­­nélküli lakás.) Párisban határozottan megálla­pították, hogy a Rotschild-alapítvány egészséges lakóház csoportjaiban a halálozás ezer lakón­ként 7.4 és 9.4 közt mozgott, míg ugyanakkor Páris átlagos halandósága 16.5 ezreléknyi volt. A jobb lakás tehát felére csökkentette a halan­dóságot. Most már ezt a szép eredményt próbáljuk meg gazdasági szempontokból vizsgálni. Úgy tetszik, hogy egy hú­sz­­éves munkaképes állampolgárnak felnevelése — tehát húsz évi táplálása, öltözte­tése, betegápolása, iskoláztatása stb. a társada­lominak a mai viszonyok között legalább 10.000 pengőjébe kerül,­­ ami havi 40 Pj költséget je­lent a család és a közösség részére. Ez a szám­­ egy aránylag igen alacsony élet­standardnak fe­­l­­el meg,­­hogyha mindennel számolunk, ami­t bentfoglaltnak vétetik. Budapesten 1933-an 15.607 személy halt meg, ezek közül 2105 húsz­­ éven aluli korban, 0730 21—60 éves korban. Kézenfekvő, hogy a húsz éven alul meghaltak a társadalomnak csak költséget okoztak, míg a második csoport a halálozási korhoz mérten le­dolgozta a nevelésére fordított költséget. A húsz éven aluli korban elhaltak tehát a társadalom­nak 6.570.000 P elvesztett beruházást jelente­nek. A 20­—60 éves kor közt meghaltaknál a veszteség fokozatosan kisebb, mint 10.000 P és pedig összegszerűen 31,570.000 P-re tehető, így tehát Budapesten a 60 éven alul elhaltakból eredő beruházási, felnevelési veszteség 38,440.000 P-re becsülhető. Mivel a 60 éven aluli elhaltak száma az összes halottaknak 60 százalékát teszi ki, az 1933-as év 15,2 ezrelékes halálozási arány­számából 9.12 ezreléke esik a munkaerejük egé­szének vagy részének birtokában elhaltakra. Mi következik ebből? Az, hogyha a fiatal­korúak és munkaképesek halálozási arányszámát leszállíthatnák, akkor ez a veszteség megfele­lően csökkenne. Ha a fiatalkorban és munkaké­pes korban elhalt 10.000 fővárosi polgár helyett csak 9000 halt volna meg ebben a korban, akkor átlagosan számítva, mintegy 4 millió pengő fel­neveltetésükre fordított beruházás vált volna hasznos munkaerővé. Tehát, hogyha a­­halálo­zási arány 15,2 ezrelék helyett 14,2 ezrelékre csökkent volna, akkor a beruházás hasznothajtó lett volna.­­Mivel érhetni el ezt a mérlegjavítást? A tár­sadalom egészségügyének feljavításával! Ennek legkülönbözőbbek az eszközei: az első a higié­nikus oktatás, a profilaktikus, megelőző egész­ségügyi szolgálat feljavítása és a harmadik: a jobb lakásviszonyok megteremtése. Hogy ez így van, azt mindennél szebben bizonyítja, hogy Budapesten a halálozási arányszám a rendszeres szociális munka jelentőségének felismerése és a megfelelő intézkedések fejlesztése óta így ala­kult . Ugyanezen idő alatt a szobánkinti átlagos la­kásszám 2.55-ről 2.10-re javult, a lakásonkinti átlagos lakásszám pedig 5.1-ről 4.15-re csök­kent. Lehetetlen a két számsor közötti összefüg­géseket észre nem venni. Hogy ebbe a házak higiénikus felszerelése is belejátszódik, az ki­tűnik abból,­­­hogy míg 1880-ban Budapest házai­nak 26 százaléka volt vízvezetékkel ellátva, ad­dig 1930-ban már a házak 80,5 százaléka élvezte a kifogástalan vízszolgáltatás előnyeit. Jobb lakásviszonyok csökkentik a halandósá­got, a halálozási arányszámnak 10 százalékos csökkenése a veszteséges felnevelési beruházás kárát a főváros részére 4 millióval csökkentené. Úgy tetszik, az elmondottakból kitűnik az az állandóan hangoztatott felfogásunk, mely szerint a lakásviszonyoknak megjavítása anyagilag is hasznos tevékenység. A városépítési törvénynek tehát úgy ezek megalkotásában, mint alkalma­zásában nemcsak ideális, nemcsak­ humánus szempontokból kell mindenkor — az alapvető intézkedésektől kezdődőleg — az élő emberre tekintettel lennie, hanem tennie kell ezt azért is, mert az egészségesebb város egyúttal a gazda­ságosabb város is. Az egyéni károk, amelyek esetleges mellőzhetetlen beavatkozásokból kelet­keznek, egy város össz-számadásán belül ki­egyensúlyozta­tnak. Dr. ing. Bierbauer Virgil. halálozási arányszám ezrelék 1874-ben — — — — — 43.00 1890-ben — — — — — 29.20 1910-ben — — — — — 18.50 1925-ben — — — — — 16.40 1933-ban — — — — — 15.20 KORÁNYI IS FRÖHLICH LAKATOSÁRU, NAPELLENZŐ,ÉS FÉMPORTÁL GYÁRTMÁNYAI minőségben és anyagban elsőranguak - VIII.,­­ I s f a le dy-ace • 5v/Telefon­­ 31-Э-76, 45-9-86 STERNER G. PARKETT- IKVÍÍiVi Uj leim: BUDAPEST, V. HOLD U. 25. Telefon: 10-5-59. Lapunkat, szakmáját és önmagát erősíti, ha hirdetőinknél vásárol anyagot, ha hirdetőinkkel végeztet szakmunkát

Next