Valóság, 1965 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1965-09-01 / 9. szám - MAGYAR VILÁG - FERGE SÁNDORNÉ: Munkanapok és pihenőnapok
MAGYAR VILAQ Munkanapok és pihenőnapok Az évezredes tapasztalat és az orvostudomány megegyeznek abban, hogy a testiszellemi regenerálódáshoz szükség van a munkanapok időről időre történő megszakítására, a mindennapi feladatok okozta feszültség időszakonkénti fellazítására. Hogy ez a megszakítás évezredes szokás folytán éppen hétnaponkénti ritmussal alakult ki, ez olyan tény, melyet itt csupán regisztrálhatok. A hétvégi pihenőnapnak persze nemcsak élettani, hanem fontos társadalmi funkciója is volt és van. A közösség minden tagjánál egybeeső pihenőnap a közösség szabadon választott közös élményeinek is napja. A mindenkori nagyobb vagy kisebb közösség — a törzs, a „puszták népe”, a család — kialakította azokat a sokszor a társadalmi intézmény rangjára emelkedő időtöltési vagy találkozási formákat, melyek segítettek erősíteni az összetartozás érzését. Ezek a pihenőnapi aktusok változatosságuk, a hétköznapoktól elütő voltuk révén eseménnyé tették a pihenőnapot, melyet érdemes megélni, és érdemes rá visszaemlékezni. Megrendítő szemléletességgel írja le Illyés Gyula a Puszták népében a cselédek vasárnapját; noha a közös időtöltés nem lehetett más, mint öregeknél a mesélés, fiataloknál a közös ének, mégis a vasárnap volt „az a nap, melyért érdemes volt kihúzni a hetet, az életet”. Ma nálunk és főleg a városi életben, noha a munka humanizálódásának lassú folyamatával párhuzamosan a munkahelyi kapcsolatok jelentősége e szempontból is nő, az elsődleges és legösszetartóbb közösség a szűkebb, de sok tekintetben átalakult család lett, ami mellett megnőtt a szerepe a választott kisebb csoportoknak, a társadalmi, baráti kapcsolatoknak, így vált a pihenőnap olyan nappá, mely most már a családi közösség erősítésének, a társadalmi, baráti kapcsolatok fenntartásának egyik fontos alaplehetőségét biztosítja. Azt hiszem, a pihenőnapnak ez a szerepe egyre fontosabbá válik. Ennek egyik forrása a nők helyzetének átalakulása. A feleségek, anyák keresővé válásával a munkanapokon egyre kevesebb idő jut arra, hogy a család összekerüljön. Ezzel többek között a hagyományos anya-gyermek kapcsolat feltételei is változnak: a gyermekek hétközben ritkábban és rövidebb időre találkoznak anyjukkal, és így mindkét fél számára egyre fontosabb a vasárnapi együttlét. Adatok utalnak pl. arra, hogy a kereső foglalkozást folytató anyáknál nagyobb az igény a gyermekekkel való, a jelenleginél gyakoribb együttlétre, míg keresők és nem keresők nagyjából azonos arányban vallják, hogy szabad idejükben legszívesebben a gyermekükkel foglalkoznak, a kereső anyák közül 2—3-szor annyi adja ezt a választ arra a kérdésre is, hogy mit csinálna, ha több szabadideje lenne. A másik szál, ami ugyanilyen következtetéshez vezet, az, hogy a nők „társadalmi felemelkedésével” (ami többek között részben azt jelenti, hogy iskolázottságuk szintje nő, részben pedig azt, hogy a társadalmi munkamegosztásba való bekapcsolódás révén horizontjuk szélesedik, érdeklődési körük tágul), továbbá az általános, az egész társadalmat érintő kulturális felemelkedéssel általában javulnak a családi közösségben tartalmasan eltöltött szabad idő feltételei. Ma még mindez kicsit utópisztikusan hangzik, de sok jelzés mutat arra, hogy ez a fejlődés tendenciája. Mindkét említett