Valóság, 1985 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1985-08-01 / 8. szám - FÓRUM - Sólyom László: Mit szabad és mit nemi (Capriccio polgári jogi témákra)
FÓRUM SÓLYOM LÁSZLÓ Mit szabad és mit nem? polgárijogi témákra Mit szabad és mit nem ? Elvileg mindent szabad, ami nem tilos. A gyakorlatban azonban mintha fordítva lenne: mindenütt és mindenhez engedélyt, felhatalmazást, valamilyen kifejezetten jogosító paragrafust vagy legalább igazolást és igazolványt követelnek. A felhasználható konkrét jogosítványok száma óriási, tömegük áttekinthetetlen és ellentmondó — meglétük mégis esetleges. Tilosban járok, ha nem tudok valamely konkrét jogra hivatkozni? Hiszen vannak általános szabályok is: a törvénykönyvek bevezető részeiben deklarált alapelvek, az alkotmányos szabadságjogok, az emberi jogok! Ám minél általánosabb a szabály, amelyre hivatkozhatnék, annál bizonytalanabb a jogom. Még az elméletben is vitás, hogy az állampolgári alapjogok közvetlenül jogosítják-e a polgárt (alanyi jogok-e), vagy csupán az államot kötelezik arra, hogy egész tevékenységével, s ebben az egyre konkrétabbá ágazó jogszabályalkotással is, megvalósítsa őket. Ha tehát valamely magatartásomhoz nem találnék megfelelő jogszabályt, meg kell várnom, míg a jogalkotási tervek egyszer majd arra a témára is sort kerítenek ? Vagy bízzam magam a „felsőbbségre”, hátha úgy találja, hogy amit tennék, mégiscsak megengedhető ? Létezne a jogbizonytalanságnak egy szürke zónája, mely — számomra befolyásolhatatlanul— hol kegyes arcát mutatja, hol a „féllegalitással” tart sakkban ? Ez tűrhetetlen és élhetetlen állapot lenne — a szó mindkét értelmében. Szükség van arra, hogy szabadságom határai a kis, mindennapi ügyekben is egyértelműek legyenek, és hogy megvédhessem őket. Itt tehát nem a kétségtelenül fennálló jogok érvényesítéséről van szó, hanem a határesetekről. Az általában megígért szabadság érvényesülésének egyik biztosítéka, a normakontroll (nem veszett-e el a szabadság az egyre alacsonyabb szintű jogszabályi konkretizálás során?) nálunk épp a kezdet kezdetén tartós az alkotmányjogi tanács az állampolgár számára közvetlenül nem is hozzáférhető. Igazi alkotmánybíráskodás, vagyis az állampolgár konkrét ügyében való döntés közvetlenül az alkotmány alapján, s akár más, annak ellentmondó jogszabállyal szemben is, egyelőre nincs kilátásban (s mint utaltam rá, elvi alapjai is vitatottak). Mindennapi szabadságának kivívásában a polgár ma a rendes bíróságokra, s különösen a polgári bíróságokra támaszkodhat, a bíróság pedig — akármeddig is tartson mai, ambivalens hozzáállása — fel kell hogy vállalja ezt a feladatot. A határok egyébként is elmosódnak a között, mikor van szó „kétségkívül” fennálló jog alkalmazásáról, s a között, mikor lesz egy jog az ítélkező bíró számára (s így majd a feleknek is) „kétségen felüli”. A polgári jognak ma is megvannak azok az intézményei, amelyek általános szabadságok konkretizálására szolgálnak, sőt erre kötelezik a bírót. Ilyen különösen az „általános személyiségi jog” generálklauzulája. Bár itt nincs szó sem szervezeti, sem elméleti problémákról, mint például az alkotmányos jogok esetében, mégis számos gyakorlati nehézséggel kell számolnunk. A hagyományos polgári jognak ez a feladat idegennek tűnik. Valójában azonban nem a polgári jog feladata változik, hanem csupán az autonómiát hordozó intézmények között folyik átrendeződés. A tulajdon szerepének változásával a „tulajdonosi autonómia” mellett egyre nagyobb szerepet kap a vagyoni vonatkozásoktól független és közvetlenebbül politikus személyiségi jog. Ennek a világméretű és objektív folyamatnak a tudatosítása ma fontos feladat , s mivel itt a demokráciáról van szó, nemcsak szakmai körökben.