Várad, 2011 (10. évfolyam, 1-11. szám)

2011 / 11. szám

- Akkor mire vársz? Egész nap hajtod magad. Mit csinálsz majd nyelvtudás nélkül az új hazában? - Ameddig van munka, addig dolgoznom kell. Nincs pén­zem, mint neked. Háromtagú családot hagytam otthon. Keresnem kell, hogy segítsem őket. Különben is, ha beáll a rossz idő, nem lesz más dolgom, csak a nyelvtanulás. - A te dolgod. Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. És idejében - teszi hozzá." Berka Attila: Hosszúkávé külön hideg tejjel. Hernádkak, 2010. 124 oldal, a Spanyolnátha művészeti folyóirat és a Példa Képfőiskola Kortárs Művészeti Alapítvány kiadása. A Spanyolnátha Könyvek sorozat nyolcadik darabjának könyvtervét, tipográfiáját és borítóját is a szerző készítette. A felhasznált fotók eredetijét Szabó Zoltán jegyzi. Puritán, fekete-fehér, illetve nagyon is fehér borító, fekete verzál be­tűkkel és egy asztalt ábrázoló fotó részletével. A könyv megjelenését támogatta a Magyar Könyv Alapít­vány, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Café Factory. Berka Attila a Spanyolnátha folyóirat szerkesztője, 1976-ban született Budapesten. Ez a második könyve. Sokat és sokan írtak már erről a könyvről, hogy önmegszólító, hogy elide­genedés meg magány meg depresszió. Erről a könyvről, amelyben felcserélhetőek (?) a napok, amelyben saját ma­gához beszél valaki, de lehet, hogy nem is egy személy, ha­nem többen, illetve egy szétesőben lévő személyiség eset­leg, amit már csak a hosszúkávé külön hideg tejjel tart egy­ben. Annyira, amennyire. Érvényes, néhol áthallásos, gondolkodtató szöveg, nem ír­nék róla, ha nem ajánlanám olvasásra. És mindeközben végig kísért a filing, hogy már írtam róla. Pedig bizonyára nem tettem eddig ilyet. Hát nem borzasztó? Részlet a könyvből: „Itt az ideje papot hívnod, mert tizenegyezer átok ül rajtad és közel a vég. Hiba lenne a körülményekre fognod. Hajtod magad előre, szinte vég nélkül támadsz, előre, előre, aztán egyszer csak megállsz, leülsz. Terpeszkedsz, kor­tyolgatod a friss hosszúkávét külön hideg tejjel felöntve, nézel ki a fejed­ből. A céltalan sétát a tetemek között már unod, az orrfacsaró bűzhöz a várhatónál könnyebben szokódik az orrod, és talán a vér is megszárad lassan. Váratlanul bizakodni kezdesz, és kinyitod a következő üveg bort. Bő­ven szódázol, úgy jobban és gyor­sabban csúszik, akárcsak ahogy ezek vonaglottak órákon keresztül, gabalyodtak, gyűrődtek bele a szö­­kőkútba, hogy testnyílásaikba és -ból spricceljen, zubogjon a nedű, fulladásig töltsék meg őket az á-barnák, é-feketék, í-vörösek. Először azt hitték, te is beszállsz, sőt, te leszel a vezér, a mérce, tiszte­letet parancsoló jó híred körbeért, ám te azonnal a konyhába siettél, hogy bekapj néhány falatot, és főzz egy remek kávét, úgy epekedtél az illata, a színe, az íze után, hogy meg is feledkeztél róluk. Leültél a kony­haasztalhoz, átlapozgattad a napila­pokat, néhány hetilapot, megfejtet­tél pár keresztrejtvényt. Újabb kávét készítettél elő, találtál megfelelő faj­tájú borokat, egyszóval kellemesen töltötted a délutánt, amikor mégis eszedbe jutott, hogy nem vagy egyedül. A kiszűrődő hangok miatt fel kel­lett állnod, hogy a nappali ajtajához lépkedhess. Valaha sikeres és szép, ma egyszerűen bukott védőangya­laid kínozták-kéjezték egymást a le-

Next