Várad, 2018 (17. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám
us nagy mestereinek mondott, s aki felfedeztette velük azt az Aranyt, aki Juhász szerint „állandóan a lét és nemlét nagy kérdésein töprengett”. Ekkoriban a fiatalok közül Babits mellett alighanem Juhász lelkendezett leginkább Aranyról. „Arany lírája, utolsó vigaszom” - vallotta Oláh Gábornak egy 1905-ben írott levelében. Itt arról is beszámolt, hogy a közvéleménytől eltérően ő másként vélekedik Aranyról („modernebbnek és emberibbnek látom, mint mások”), e levele ugyanakkor arról is tudósít, hogy Juhász egy életrajzot is tervezett írni a költőelődről, akit „imád”.7 Kosztolányinak ugyanekkor azt írta: „Arany lírája: ez egyetlen vigasztaló témám”.8 1906 nyarán Babits egyik kérdésére így válaszolt: „Azt a bizonyos Arany Jánost még mindig erősen űzöm”, s ugyanekkor tudatta vele azt is, hogy készül a doktori disszertációja: Arany stílművészetéről. Juhász ekkor már több helyen „par excellence modern lírikusnak” nevezi Aranyt. Alighanem Babits későbbi, ilyen irányú, részletesen kifejtett Arany-jellemrajzának egyik ihletője is az alábbi sorok tanúsága szerint Juhász lehetett, aki vélhetően nem csak Oláh Gábornak vallotta igen korán, hogy: „A mi nagyfejű szépészeink egy kissé öreg és unalmas Atyaistent faragtak belőle. Ebből annyi igaz, hogy ő is mindent megért és mindent megbocsát, de az is igaz, hogy nem szeretett trónra ülni s nagyon szeretett találós meséket faragni a sceptrumára. Van valami dekadens benne - állapította meg -, s ez benne a legértékesebb. »Egy fájó gép, mely pipál.« S tegyük hozzá, s aki ezt meg meri írni magáról. Mélységek, mélységek, Shakespeare bohócainak bölcsessége: ki látta ezt eddig a tamburás öreg úrban?”10 Költőelődök és habitusbeli párhuzamok Mielőtt tovább követnénk, amint az időskorú lírikus Arany a fiatal Babits, majd Kosztolányi számára előképként képződik meg, ki kell még térnünk egy fontos, részben már érintett párhuzamra is, mely alapjaiban határozta meg a korabeli értékelések látószögeit. Mint részben már szó volt róla, akárcsak Gyulai Pál Arany fölött mondott híres Emlékbeszédében, Aranyt az ezt követő évtizedekben is szinte kizárólag Petőfihez mérten, kettejük korrelációjában igyekeztek bemutatni, értelmezni és értékelni. „Mily különbség köztök, s egy eszme és érzés rokonszenvénél fogva mégis mily hévvel forrnak össze szíveik!”11 - mondja Gyulai, hogy aztán az egymást kiegészítő, mégis tökéletesen ellentétes két költőóriás erényeit külön-külön is felsorolhassa. Arany mindazonáltal az olvasóközönség előtt eleve hátrányos helyzetbe került. A divat, majd a kialakult kultusz, mely elsődlegesen Petőfi életútját, politikai céljait s tragikusan korai halálát, a szabadságért és a haza függetlenségéért vállalt áldozatát emelte magasba, költői teljesítményét nem függetlenítette az életpálya ilyen jellegű „stációitól”.12 Mindehhez társult a „fiatal Petőfi - idős Arany” felületes képlet is a recepcióban (miközben mindösszesen hat év korkülönbség volt köz-6 Lásd Az ötvenéves halhatatlan, in Juhász Gyula összes művei, VIII., Prózai írások 1927-1936, szerk. Péter László, Budapest, Akadémiai, [1963-1983], 346. 7 Vö. Juhász Gyula Oláh Gáborhoz. Szeged, [1905. júl. 20.], in Juhász Gyula összes művei, IX., i. m., 43. 8 Vo. 44. 9 Vö. Juhász Gyula Babits Mihályhoz. Szeged, 1906. júl. 26., in Juhász Gyula összes művei, IX., i. m., 100. 10 Vö. Juhász Gyula Oláh Gáborhoz, Szeged, 1905. [jún. 1. után], in Juhász Gyula összes művei, IX., i. m., 37. 11 Vö. Gyulai Pál, Emlékbeszéd Arany János fölött [1883]. Kötetben: Emlékbeszédek I-II., Budapest, Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, 1902. 12 Lásd ezzel kapcsolatosan Margócsy István Petőfi-kultuszról szóló könyvét. Margócsy István, Petőfi Sándor: Kísérlet, Budapest, Korona, 1999.