Városépítés, 1985 (21. évfolyam, 1-6. szám)

1985 / 1-2. szám - Pongrácz Pál: Városok és az ország

Városok és az ország ,,A városok eleitől fogva legbiztosabb mérlegei voltak valamely ország művelt­ségének. Ezek külseje már nyilván hirdeti a nemzet ízlését és műiparja fokát; belső életök mutatja a tudományos és művészetek állapotját; nagyságok és né­pességük gyaníttatja az ország erejét és népszámát. De nemcsak tükrei a városok a nép míveltségének, hanem elsőrangú és hatalmas eszközei is”. Ez a megállapítás csak nyelvezetében történeties. Városok és az ország mindenkor összetartoztak és a társadalom a technika és a tudomány fejlő­désével mindinkább erősödött kölcsönösségük. A több mint 120 évvel ezelőtt leírt — mottónak választott — valójában az első hazai várostörténeti ku­tatás korunkra is érvényes megállapítása is igazolja, hogy aki meg akar is­merni egy nemzetet — annak közelebbről kell szemügyre venni városait — s aki a városokat vallatja egy egész társadalom megismeréséhez juthat el. A mai ismeretek, tapasztalatok birtokában kis ráfordítással felismerhető a társadalom célja, alkotó-teremtő ereje a városok fejlődésében, szerkezetük racionalizálódásában, arculatuk alakulásában. „De nemcsak tükrei a városok" e tartalomnak és folyamatnak, „hanem első­rangú és hatalmas eszközei is". Igaz, a felismerés és a megvalósulás kibon­takozása között egy évszázad terpeszkedik, de ha ma valaki a közigazgatási térképéről akarja leolvasni az ország utóbbi négy évtizedben elért fejlődé­sét — dokumentális erővel tárul elő. Ez alatt az idő alatt csaknem megduplázódott a városi települések száma. Az ipar területi struktúrájának racionális fejlesztése érdekében — ez a tár­sadalom — a városhiányos területeken új településeket hozott létre. E tu­catnyi új város mellett a történelmileg kialakult településekből „előrelépők­­kel" tovább gyarapodott a városok száma. S ami a térképről már nem olvas­ható le: az ország népességének több, mint fele városlakóvá vált. A négy évtized alatt szemlátomást nőttek a városaink, egyiknek-másiknak megkét­­szereződött-háromszorozódott a lakossága, határai kitolódtak és a háború előtti alacsony beépítést legtöbb városunk „kinőtte”, hol a racionális kény­szer — más helyen — a nagyratörekvés hatására. Városméretű városrészek épültek, városközpontok formálódtak a társadalmi igények, a szükséglet és alkotóerő keretei között. Új nagyvonalú együttesek, középületek „hirdetik a nemzet ízlését”. Ez alatt az idő alatt megvalósult ipari létesítmények alapvetően megváltoztatták a népgazdaság termelésének struktúráját, tükrözik az ország ,,műiparja" fokát, a magyar építészet alkotó színvona­lát , a városrendezés szervezőképességét. Számottevően nőtt a települések „komfortossága", közmű, közlekedési és intézményi infrastruktúrája. Ez így igaz akkor is, ha több helyen ezek szűkössége a további fejlődés legne­hezebben lazítható kerékkötői. Élni tudtunk az örökséggel ,történelmi városaink építészeti értékeink meg­őrzésével. E téren kivívott nemzetközi elismerés sem homályosíthatja el azonban, hogy a nagy „lendület" idejében pótolhatatlan építészeti értékek mentek veszendőbe, s házunkon sok évtizedes — behozhatatlan — épület­felújítási terhet hordunk. A táguló „urbanisztikai értelem” — a településtudomány — a kutatás és tervezés következtében a célszerűség, ésszerűség, a gazdasági realitás „tükröződik városaink" arculatán. Szinte egy-két kivétel ez alól, ahol a tisztuló, megtermékenyítő városrendezési elvek ellenére torzszülött város­­szerkezeteket erőszakolt ki a „rögtönzött hozzáértés" s a környezeti ár­talmak korábbi közömbös kezelése következtében ipari ártalmaktól, máshol a közlekedés zajától szenved a település vagy annak jelentős része. Városok és az ország — elválaszthatatlan egység. Települések és a társa­dalom — együtt élő, mozgó, változó közösség! Történelmi folyamatban vizs­gálva mindinkább integrálódó viszony. A népesség területi eloszlása és a te­lepüléshálózat korrelációja egyre meghatározóbb, a termelés és az infra­struktúra eloszlásának differenciáló hatása folyamatosan alakítja a tele­püléshálózatot. Társadalmi célok, politika, terv és folyamat mind egyesül­nek itt és lényegüknek megfelelően alakítják a településeket, hogy testet ölthessenek, a megfoghatatlan szellem, eszme, cél válik itt fizikai valósággá, teremtett környezetté, a létrehozó köztársadalom szándékának hiteles hor­dozójává. Negyven éve formálódnak településeink a szocializmust építő társadalmunk alkotó műhelyében. E négy évtized történelmi idővel mérve rövid szakasz csupán, jelentőségét tekintve azonban történelmi! S amikor az ország felszabadulásának 40. évfordulójára emlékezünk, ahon­nan s amiből mind­az, ami ma életünkben, munkánkban, körülményeinkben meghatározó, elindult és kibontakozott a legszebb ünnepi köszöntő szavak helyett — egy szakmától — többet nyújt a számvetés. Az emlékezés podesztjére helyezni az elért eredményeket, bemutatni ho­gyan éltünk a kapott lehetőséggel s ünneprontás nélkül — visszafogottab­ban — szólni elszalasztott lehetőségekről, felismert melléfogásokról, mert nemcsak a „dobogós—himnuszos” eredmények, hanem a további javítási lehetőségek is tudnak lelkesíteni — új eredményekre serkenteni. (Ezenkívül — az ünnepi emlékezésbe kívánkozik a jövőre tekintés is — mert emlékezni az tud őszintén, akinek jelene van és bízik a jövőben.) E néhány sor köszöntő akart lenni — s csak szerény bevezető, szerkesztő­ségi előszó alakult belőle. Vélem, így helyes — erre jöttem rá megírása közben. — Mondják el a leghivatottabb szerzők cikkeikben mit tett és tesz a települé­sek, városaink fejlesztésében a magyar urbanisztika , a hazai városszer­vezés a társadalmi célok megvalósításának elősegítésére a városok és az ország korunkra jellemző viszonyának megteremtése érdekében. * Hetényi Jánosnak a Magyar Tudós Társaság „Milyen befolyásuk volt honi városainknak nemzetünk kifejlődésére és csinosulására" pályázatán első díjas művéből.

Next