Németh Imre (szerk.): Paks monográfiája (Budapest, 1976)
III. rész. Paks településföldrajza
ága pedig a Fő utcán haladt végig. Az állami úton külön oszlopokat állítottak fel a távbeszélő áramkör számára. Az egyik oldalon a régebbi távíróvonal, a másikon pedig a Paks-Bogyiszló közötti telefonvonal húzódott.”448 A kapitalista években tovább sűrűsödött a belső, magánkézben levő telefonhálózat. A község vezetősége a vidék, főleg a puszták bekapcsolásával ezúttal sem törődött. Gyapa- és Biritó-pusztára 1915-ben a földbirtokosok vezettették be a telefont. Ezeket a lakosság nem használhatta. A paksi vasútállomásra a paksi kereskedők költségén 1926-ban vezették ki a telefonvonalat. A gyakori pusztai tűzvészek végül is jobb belátásra késztették a községi elöljáróságot. Ezért 1935-ben végre elhatározták, hogy Hegyes- és Csámpa-pusztákon is tűzjelző telefonállomást létesítenek. Elég későn, hiszen a bevezetéshez szükséges bejárást már 20 évvel ezelőtt elvégezték. A kapitalizmus éveiben a paksi posta a megye egyik legforgalmasabb postahivatala volt. A felszabadulás után a legutóbbi 10 év alatt forgalma a háború előttinek tízszeresére emelkedett, ezért a mostani többször átalakított épületet maximálisan kell kihasználni. A helyszűke miatt nemhogy kultúrtermük nincs, hanem dolgozóiknak tisztálkodási lehetőséget sem tudnak biztosítani. Az új, modern paksi postahivatal csak a negyedik ötéves terv során fog felépülni a Villany utca sarkán, a járási könyvtár épülete mellett. Itt helyezik majd üzembe a legmodernebb távtárcsázó Crossbar-rendszerű automata telefonközpontot. A paksi posta történetében 1961 jelentős dátum. Ekkor vezették be ugyanis a morze rendszerű távíró helyett a géptávírót, és ezzel meggyorsult a távirattovábbítás. 1969-ben pedig megszüntették a hagyományos lóvontatást, helyette a csomagszállítást gépkocsikkal végzik. A várható nagyobb forgalom lebonyolítására tervbe vették egy második számú felvevő hivatal felállítását az új lakótelepen. A PAKSI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ TESTÜLET Amikor Paks mezőváros lett és a céhek virágzásukat élték, a mezőváros mesteremberei elsőrendű feladatuknak tartották a szervezett tűzoltásban való aktív részvételt. A paksi kovács-bognár céh 1846-ban Rádinger Mátyás paksi kovács céhbeli mestert bízta meg a „tűzi biztosi hivatal” ellátásával. Ezenfelül kötelezték a céheket bizonyos tűzi eszközök tartására, továbbá a céhtagoknak egy előre kijelölt helyen és beosztás szerint részt kellett venni a tűzoltásban is. 1854-ben az asztalos-bádogos céh tűzi eszközeit például a következőképpen osztották szét: a lajtorját Frank Tamás mester őrizte, beosztottjai Nagy Márton, Ketskeméti János, Polgár János és Szeiber Dániel voltak. A csáklyákat Rausch József tárolta, beosztottai pedig Rabinet Dániel, Hirsztler Móric, Lendvai Mátyás és Preszthausz Bernát voltak. További előrehaladást jelentett amikor a céhek megelőző tűzrendészeti szabályokat is alkottak. A fával munkálkodó mesterembereknek megtiltották, hogy a műhelyben forgácsot halmozzanak fel. A kádároknak szigorúan tilos volt szeles időben az udvaron hordót égetni. Paks község 1851-ben vásárolt először tűzoltó felszerelést, mely három nagy fecskendőből, 9 vízhordó sajtból és 7 kutak mellé helyezhető vizeskádból állt. Kezelésüket azonban képzetlen emberekre bízták. Ezért szükséges volt egy gyakorlott tűzoltókból álló testület megteremtése. Mivel hivatásos tűzoltók fizetésére nem volt kellő fedezet, az önkéntesség alapján szervezkedtek az alábbi indoklással: „Honfiaink lovagias és bátor jellemvonása után ítélve, de még financiális okokból is társadalmi viszonyaink között a legmegfelelőbbnek és a legcélszerűbbnek az önkéntes tűzoltó egyletek rendszere látszik”.44?1 A Paksi Önkéntes Tűzoltó Testület megalapítója Mádi Kovács János paksi földbirtokos volt. Mivel többször járt külföldön, módja volt megismerkedni az ott már régóta működő tűzoltó egyletek szervezetével. E példák hatására született meg benne a gondolat és elhatározás, hogy Pakson hasonló önkéntes tűzoltó testületet alapít. Az új egylet indulásához részben maga teremtette meg a szükséges tárgyi és személyi feltételeket. Saját költségén vásárolt egy kocsifecskendőt, két darab fából készült sajtot, 10 vödröt és két tűzi horgot, kezelésükre pedig 20-25 főt toborzott. A megalakulás évében gyűjtést is rendezett, és az így befolyt 1300 forintot teljes egészében egyenruha vásárlására fordították. Ilyen előzmények után alakult meg országos viszonylatban is az elsők között 1874-ben a Paksi Önkéntes Tűzoltó Testület. A Paksi Önkéntes Tűzoltó Testület fő hivatása a Pakson vagy esetleg a szomszédos községekben keletkezett tüzek eloltása volt olyan megszorítással, hogy a község területén kívüli tűzoltásban a működő tagoknak csak egyharmada vehetett részt. A testület működő, alapító, tiszteletbeli és pártoló tagokból állt. A tagokat a felvétel után a testület látta el felszereléssel és ruhával. A testület fenntartásához szükséges jövedelem részben az alapító és pártoló tagok járulékaiból, részben a Paks község által nyújtott évi segélyből, részben a testület javára tett alapítványokból és adományokból, valamint a testület által rendezett ünnepélyek és táncmulatságok tiszta jövedelméből és a jutalmak és gyűjtések útján szerzett pénzösszegekből származott. Paks társadalmának adományozó készségét dicséri, hogy a testület megalakulása óta mindig igen jól és korszerűen volt felszerelve.