Vásárhely és Vidéke, 1991. április (1. évfolyam, 25-49. szám)

1991-04-01 / 25. szám

1. évfolyam 1991. április 1., hétfő 25. szám Közéleti napilap Megjelenik: hétfő kivételével mindennap ! Alapítva: Előfizetési díj: Főszerkesztő: 1883 Felelős szerkesztő: 1 hónapra: 115 Ft. Egyes szám ára: 5 Ft. OCSOVSZky LáSZlÓ Dr. Reigl Endre Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1., fsz. 16-os szoba Telefon: 41-919 HÍRCSOKOR A húsvéti egyházi ünnepek be­fejezéseként tegnap, a római Szent Péter bazilikában feltáma­dási misét tartottak, amelyet a pápa celebrált.­­ Kuvait követeli, hogy Irak azonnal bocsássa szabadon a még fogságban lévő kuvaiti ál­lampolgárokat. Mint ismeretes, néhány héttel ezelőtt Irak már elengedett 5000 hadifoglyot, de még mindig sokezer kuvaiti síny­lődik fogságban. * Felcsillant a remény, hogy megoldás születik a holtponton lévő magyar—szovjet kereskede­lem ügyében. Az Európai Keres­kedelmi Fejlesztési Bank — amely április közepén alakul meg Londonban — a hírek sze­rint első üzleteként hajlanddó fi­nanszírozni az elszámolási ne­hézségek miatt szinte teljesen le­állt kereskedelmet. A bank mind a magyar, mind a szovjet kor­mánynak 500 millió dollárnyi hi­telt biztosítana erre a célra. * "Lehet, hogy jövőre már piros betűs ünnep lesz a pünkösdhét­fő is. Az egyházak által javasolt négy vallási ünnep munkaszü­netté nyilvánítása ügyében a kormány csak ezt az egy napot tartotta elfogadhatónak. Az ün­neppé nyilvánításról — a kor­mány előterjesztése alapján — a Parlamentnek kell majd dönte­nie. . n­incs szinkronban az ipar igénye az oktatás követelményeivel. Egye­düli esélyünk pedig gazdasá­gunk helyrebillentésére ex­portunk növelése. Ennek nél­külözhetetlen követelménye minőségibb gyártmányok elő­állítása, amelyet meg kell, hogy előzzön nagy tudású szakemberek képzése. E jobbítást elősegítő gondo­latok jegyében keresték a változást siettető utat a Kos­suth Zsuzsa Szakközépiskola oktatói, s megnyugvással ér­tesültünk róla, megtalálták. Februárban, az OPI utódja­ként működő Nemzeti Szak­képzési Intézetben hallottak először a holland­­SOM cég kínálta lehetőségről, misze­rint, magyarországi képviselő­jüknél vizsgázott diákok olyan bizonyítványt kapnak, melyet nem csak a hazai munkál­tatók, de Nyugat-Európa bár­mely országában elfogadnak. Ily módon képezzünk szak­embereket a külföld számára? — kérdezhet vissza akárki. Nem kötelező ezzel a diplo­mával nyugatra menni, mond­ják a különleges vizsga tá­mogatói. Lehetővé teszi ellen­ben a jó példa az eddig ha­gyományos és befokozódott szakmunkásképzés megrefor­málását, ahol nem az elméle­ti, hanem a gyakorlati tudás a döntő. Maga után vonhatja ez most már a magyar vég­zős oklevél követelményeinek, s ezáltal értékének nagyság­rendekkel magasabb szintre emelését, mert (bízhatunk benne?) a szakmáját „A-tól Z-ig” ismerő szakember rövi­desen nem kizárólag nyugati elvárás lesz. Az idea kész, hol a hiba? Hiányzik még a szponzor, a finanszírozó. A holland part­ner ugyanis ragaszkodik a számára nélkülözhetetlen fel­tételek megteremtéséhez, amelyek számunkra — vall­juk be — egyelőre szokatla­nok, és ugyancsak pénzigé­nyesek. Követelmény többek között, a sikeres vizsga lebonyolításá­hoz a konkrét igényeket ki­­elégítő, azonos minőségű, gyártmányú vasesztergákból álló géppark, hogy a tanulók egyenlő eséllyel teljesíthessék feladataikat. A tizenkettő, ugyanolyan masina kiállítása pedig komoly feladat. Gondol­hatja bárki, segítsenek benne az üzemek, akiknek hosszú távú érdeke a magasabb szin­tű szakemberképzés. A való­ság más. Az ilyesfajta segít­ség korszaka megszűnt. A vál­lalatok nem tudnak, nem mer­nek a holnaputánra gondol­ni, őket most kizárólag a túl­élés esélyei foglalkoztatják. Kellenek a vizsgákhoz to­vábbá különféle eszközök, anyagok, emberi tényezők. Summa summárum, 2,5 millió forint. Szóval, ki fizeti a révészt? Az iskola, az üzemek, a pol­gármesteri hivatal szeretné, de nem tudja. Az átlagos családi költségvetés a várható 50—100 ezer forintos kiadásra szintén behatárolt. ... eszembe jut egy hír. Pletyka szinten már kereng. Megjelent a konkurencia. Ér­deklődik iskoláink iránt egy dán cég is. Tarthat tőle a ve­­télytárs! Rettegj, Hollandia? (vagy esetleg Magyarország?) — MEZŐ — Jónak jó — csak egyelőre pénz nincs rá — Körkérdés arról, hogy a városban rohamosan növekvő munkanélküliségre milyen gyógyírt adnak? FKGP: „Szívem szerinti kí­vánságom, hogy oldja meg aki előidézte. Ha egy jelenséget va­lami előidéz, akkor azt az elő­idéző állapot ellenkezője tudja megszüntetni. Sajnos, pillanat alatt ható gyógyírt aligha lehet­ne találni városunkon belül is erre a gondra. Annál inkább, mert a munkanélküli-segély rendsz­ere sem olyan, hogy a megoldás felé terelje a kérdést. Az volna a célszerű, ha a segély összege megfelelő életmódot biz­tosítana, de aki dolgozik, az akármilyen munkával attól töb­bet keressen. Így sokan nem is igyekeznek nagyon munkát vál­lalni. A tulajdonviszonyok ren­dezése talán majd a leghatéko­nyabb megoldást hozza ez ügy­ben. Bár először ott is negatív hatást vált ki, mert a magánér­­­dekeltségűvé váló helyeken az improduktív munkaerőt a leg­szükségesebbre csökkentik. De a­­későbbiekben a biztonságos be­fektetés a gazdasági élet min­den területén föltétlen a munka­helyek számának növekedését fogja eredményezni. Pillanatnyi megoldást egy kis résznek most az eredményezhetne, ha az olyan dolgozó nyugdíjasokat, akik a megélhetéshez megfelelő nyug­díjjal rendelkeznek, felmente­nék munkakörükből. Szinte ez az egy lehetőség, ami azonnal keresztülvihető volna. Hosszabb távon, véglegesen, sajnos, csak a gazdasági élet minden területén végbemenő átalakulás hozhat eredményt.” (Szenti András.) MDF: „Ez az elmúlt hetek leg­­fogósabb kérdése. A munkanél­küliség jelenlegi mértékét még sok, nálunk fejlettebb ország is elfogadná, hiszen ez jóval 3 szá­zalék alatt van. Elgondolkod­tató viszont a növekedés üteme. Ennek oka a magyar gazdaság öröklött versenyképtelensége, a technológiák és a termékek kor­szerűtlensége. Ilyen feltételek mellett a munkahelyeket az igénytelen KGST­, a szovjet pi­ac, illetve a demagóg ideológiára épülő gazdasági rendszer tartot­ta mesterségesen fönn. Mindezek egymástól nem függetlenül om­lottak össze. Ennek következmé­nyeit viseljük most. A piacgaz­daságokban mindenütt van mun­kanélküliség. Nekünk is tartósan be kell erre rendezkedni. Egy, a társadalom által is elfogadható, és­­kezelhető mértéken történő egyensúlyra jutása a magyar gazdaság piacváltása után a pri­vatizált termelőegységek túlsú­lya, és nem utolsósorban a mű­ködő nyugati tőke mostaninál is erőteljesebb jelenléte esetén várható. E folyamatok beindul­tak, és a szakemberek által várt­nál is gyorsabban haladnak. A hétköznapi ember számára is ér­zékelhető változásra 1992. végé­től lehet számítani. (Dr. Antaló­­czy Péter.) MSZP: „Ördöngös tippel saj­ nos nem szolgálhatunk. Mivel nem csupán helyi jelenségről van szó, a megoldás is csak ki­sebb részben a város, döntően pedig a kormányzat kezében van. A munkanélküliséget mun­kahelyteremtéssel lehet mérsé­kelni. Ehhez tőke, és vállalko­zásbarát gazdaságpolitika kell. A kül- és belföldi vállalkozói tő­kéhez társítani kell az állami va­gyon eladásából befolyó össze­get, mégpedig termelő munkahe­lyek teremtése céljából. Vállalko­zásbarát gazdaságpolitikán­a­k hitelfeltételek könnyítését, a kamatok mérséklését és az adó­terhek csökkentését értjük. A város például kedvezményes in­gatlanbérlettel támogathatja vállalkozásukat. Bármennyire is szeretnénk elkerülni a belátható jövőben, együtt kell élnünk a munkanélküliséggel. Kezelhető keretek között kell tartani az ön­hibájukon kívüli munkanélküli­ekről pedig gondoskodnia kell a társadalomnak.” (Szeli Ferenc) MSZMP: „Egyre tűrhetetle­nebből növekszik városunkban is a munkanélküliek száma. A kormány ezt különféle intézke­désekkel szociálisan is csupán részben tudja enyhíteni. A meg­oldást eredményező elképzelé­seit a kormány, mint a legna­gyobb tulajdonos eddig nem hoz­ta nyilvánosságra, csak remél­ni tudom, hogy van ilyen. Látha­tóan a­­kormány csak szavakban vállalkozásbarát, a munkanélkü­liség valódi megoldása: mun­kaalkalmakat kell teremteni. Fő­ként erős kisvállalkozásokat. Kedvező hitelekkel, adókedvez­ménnyel kellene a vállalkozást, s ezzel a foglalkoztatást élénkí­teni. A privatizálással azonban újabb tömegek kerülnek az ut­cára, s most nemcsak a paraszt­ságot, de az ipari munkásságot is megfosztják az általa létreho­zott tulajdontól. Kérdés, meddig a munka- és tulajdonnélküliek türelme? A Munkáspárt (MSZMP) nem parlamenti párt, alkotmányosan nincs befolyása egy kedvezőbb, a kétkezi dolgo­zók érdekeit szolgáló folyamatok elindítására. A városban várha­tóan közmunkák indulnak. Kár lenne, ha ezek csak amolyan lát­szatm­­unkák lennének.” (Havrá­­nek Ferenc) Országgyűlési képviselő: „Anél­kül nem lehet a válságból kilá­balni, hogy ne alakuljon ki munkanélküliség. Nem a munka­­nélküliség ellen kell küzdeni, hanem azt kezelni kell. Ennek alapeleme: van kitűnő foglal­koztatási törvényünk,­­külföldi tőkét kell a városba hozni, hogy munkaalkalmak teremtődjenek, átképzésre, közmunkákra vállal­kozói hitelekre van szükség.” (Grezsa Ferenc) Polgármesteri hivatal: „Napja­inkban a munkanélküliséggel együtt kell sajnos élni. Ezt a helyzetet a munkaügyi iroda be­folyásolni csak annyiban tudja, hogy szorosabb kapcsolatot tart a munkáltatókkal annak érdeké­ben, hogy a munkanélküli jára­dékosoknak minél előbb megfe­lelő munkahelyet találjon.” (Munkaügyi iroda) A város egyik polgára: „Aki ezt megoldaná, az Nobel-, de legalább Kossuth-díjat érdemel­ne, mivel a munkanélküliség vi­lágjelenség. A növekvő üzem­­anyagárak, a méregdrága mun­ka- és erőgépek helyett jól meg­fizetett embereket alkalmaznék. Nem embernyűvő, emberpró­báló munkára, mint a Tisza-töl­­tés építése ásóval, lapáttal, ha­nem úgy és olyan munkára, mint a Ford és Rolls-Rolls autógyár­ban. A múlt nagy hibája volt a gigantománia, a magántulajdon megszüntetése, a munka szerete­tének és örömének kiölése fel­duzzasztott igények a sok és hiábavaló adminisztráció, és mindennek Budapest központúvá tétele.” (Hegyi Flórián) Mindszenten vállalkozónak lenni Mihály Józsefet úgy ajánlot­ták az írás „témájául", hogy ő az, aki a saját erejéből érte el, amit elért. Autószerelő-műhelye mellé az idén nyitott egy autós­boltot is, ezek szerint, nem fél a jövőtől. Ezt a következtetést abból vontam le, hogy aki ma pénzt fektet be egy vállalkozás­ba, az nyilvánvalóan a megté­rülésben reménykedik. — Mindig is szabad, minden­kitől független ember voltam — mondja. — 1967-ben kezdtem, mint villanyszerelő, és mint műszerész végzettségű, de ek­kor még kerékpárok javításával foglalkoztam. Már érettségi után rájöttem, egy-két szakmá­ból nem lehet megélni, kitanul­tam hát még az autószerelést is. Épületek villanyszerelése volt a következő állomás, kát ipari tanulót is neveltem a szakmának. — Most viszont, minden igényt kielégítő autószerelő­műhelye van. — Valóban, sikerült egy mo­dern műhelyt létrehozni Há­rom kocsiállásom van, az autók javítását kezdettől a végéig tu­dom vállalni, egészen a vizsgáz­tatásig. Amit itt lát — mutat körbe az udvarban — mind a magam erejéből értem el, soha nem kértem semmiféle támoga­tást. — Megéri ma vállalkozni? — Sokkal ösztönzőbbnek kel­lene lenni az adórendszernek sokkal inkább támogatni kellene a fejlesztést. Jóval alacsonyabb­(Folytatás a­­7. oldalon.)

Next