Vásárhely és Vidéke, 1991. június (1. évfolyam, 76-101. szám)

1991-06-07 / 81. szám

1. évfolyam 1991. június 7. péntek 81. szám Közéleti napilap Megjelenik: hétfő kivételével mindennap ! Alapítva: Előfizetési díj: Főszerkesztő: 1883 Felelős szerkesztő: 1 hónapra: 115 Ft. Egyes szám ára: 5 Ft. OcSOVSZky LáSZlÓ Dr. Reigl Eildje Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1., fsz. 16-os szoba Telefon: 41-919 HÍRCSOKOR Meglepő követeléssel fordul­tak a köztársasági elnökhöz, a miniszterelnökhöz és a Parla­ment elnökéhez a kisgazdapárt vezetői: vizsgálják meg vala­mennyi parlamenti képviselő feddhetetlenségét. Mint ismere­tes, 11 kisgazdapárti vezető már átesett ezen a vizsgálaton. Véle­ményük szerint akiről bebizo­nyosodik, hogy titkos ügynök volt, azt a három közjogi mél­tóságnak fel kell szólítania a le­mondásra. A kisgazdapárt teg­napi sajtóértekezletén egyébként élesen bírálták az Alkotmánybí­róságot, mert alkotmányellenes­nek nyilvánította a kárpótlási törvény egyes paragrafusait. * Csehszlovákiában, Bártfán ta­lálkozik 500 vezető nyugati po­litikus, hogy tanácskozzon a közép-keleti országoknak nyúj­tandó segítségről. * Bosznia kormánya azt java­solja, hogy Jugoszlávia alakul­jon olyan szövetségi köztársa­sággá, amelyben az egyes köz­társaságok teljes szuverenitást élveznének. Ez például azt je­lentené, hogy valamennyien ren­delkeznének saját haderővel, emellett továbbra is megmarad­na egy szövetségi hadsereg, az egész unió védelmére. Kérdés, nem elkésett-e ez a javaslat, hi­szen Szlovénia néhány nappal ezelőtt már bejelentette, hogy június 26-ával kiválik Jugoszlá­viából és független köztársaság­gá alakul. Miután a horvátor­szági népszavazáson is a füg­getlenség mellett szavazott a választók döntő többsége, vár­ható, hogy néhány napon belül Horvátország is követi a szlovén példát.* Egy litván delegáció tárgyal Párizsban a három balti köztár­saság közös kulturális központ­jának felállításáról. A vendégek újságíróknak elmondták, hogy Litvánia, Lettország és Észtor­szág egy konföderáció jellegű együttműködésre törekszik, poli­tikájukat már szinte teljesen összehangolták. A vendég, a rádió Ma hajnaltól holnap hajnalig Vásárhely vendége a Magyar Rádió stábja. A Kossuth rádió­ban 5.40-kor Falurádióval kez­dődött a műsor, s holnap reg­gel 4.20-kor éjszakai kívánság­­műsorral végződik. A kettő kö­zött 6 óra 3 perctől a Petőfi rá­dióban a Reggeli csúcs, 8 óra 5 perctől a Hódvaserheltől Hód­mezővásárhelyig, 11 óra 3 perc­től Horizontot a por és sár fö­lé, 14 órától Péntektől péntekig, 14 óra 50 perctől Könyvről­­könyvért (a Petőfi Sándor köny­vesboltban), 17 órától a RÁDIÓ­­MA, 19 óra 3 perctől a Kölyök­­rádió és 22 órától a „Vásárhelyi híres promenádonnal” jelentke­zik a helyszín. Természetesen a vásárhelyiek­nek is lehetőségük van arra, hogy részt vegyenek a műsorok­ban. Többek között a Metripond Szabadidős Központban 5 óra 40-kor kezdődik és holnap haj­nali 4 óra 20-ig tart a non-stop kispályás labdarúgó-mérkőzés­­sorozat, amit délután 4 órakor a vásárhelyi és a kiskunfélegy­házi cigányválogatott labdarúgó­mérkőzése színez. A Kossuth té­ren este 8-kor a Kankalin nép­táncegyüttes ad táncházat a Pe­tőfi Művelődési Központ és a Liszt Ferenc Általános Iskola cso­portjával. Ezt követi a Vásárhely ’89 citerazenekar műsora. A to­vábbiakban az est folyamán fellép (Folytatás a 3. oldalon) A „fejvadászok” gyűjtik a skalpokat Kelendő a menedzser-típus A sz­aktanácsadónő tájékoztat­ta lapunkat az elmúlt időben végzett tevékenységükről. Az alakuláskor összehívott tájékoz­tatón, melyet Szegeden a Virág Cukrászdában tartottak meg — a meghívott 89 szervezet közül 33 képviseltette magát. Ez igen jó aránynak számít a tapaszta­latok szerint. Az iroda most sor­ban felkeresi az érdeklődő cége­ket, pontosítandó a konkrét igé­nyeket. Az már az eltelt rövid idő alatt is nyilvánvalóvá vált, hogy a vállalatok menedzser tí­pusú, angol, vagy német nyelv­­tudáss­al rendelkező embereket keresnek leginkább. Van, ahol kész szakembereket várnak ve­zetői gyakorlattal, rutinnal. Más­hol viszont éppen pályakezdőt látnának szívesen, hiszen ő még formálható, „nevelhető”. Ilyen például a Magyar Kábel Művek szegedi gyára, ahová frissen vég­zett villamos- és gépészmérnö­köket várnak. Természetesen őket is csak nyelvtudással. Ezekre az emberekre a jövő­ben nagy feladatok várnak. Ne­kik kell eladni a hazai ipar termékeit,, mégpedig nem úgy mint az a múltban történt. A jó üzletkötő ugyanis nem jár tolmáccsal és szakértő had sem veszi körül. Egyedül kell dön­tenie sokmilliós üzletekben, te­hát ismernie kell a termék mű­szaki paramétereit, tudnia kell perfektül tárgyalni. Ehhez, va­gyis a legmegfelelőbb szakember kiválasztásához pszichológiai tesztet is alkalmaznak. Eddig csak Budapesten végeztek ilyen képességvizsgálatot, de mióta létezik a vásárhelyi iroda, azóta szegedi pszichológusok bevoná­sával a Dél-Alföldön is. Két hete működik a Microsystem Karrier Iro­da Vásárhelyen, a Petőfi Művelődési Központban. Mint azt már lapunk ol­vasóival tudattuk, a jól menő Microsystem nem Szegeden, hanem a máso­dik legnagyobb kiterjedé­sű magyar városban hoz­za létre a „fejvadász” szervezetét. Hogy miért? Nem titok, hogy személyes dolgok is közrejátszottak a székhely kiválasztásá­ban, mégpedig az, hogy a vezető Kenéz László vá­sárhelyi, az egyetlen alkal­mazott, Paksi Imréné szaktanácsadó ugyancsak helyi illetőségű. A „fejvadász” iroda működési területe kiterjed a három alföl­di megyére (Bács-Kiskun, Békés és Csongrádra). Igaz, még keve­set hirdették magukat, de hírük már eljutott Békéscsabára is, legutóbb onnan kaptak érdeklő­dő telefont. Szükség is van a minél több kapcsolatra, mun­kára, hiszen az irodának önfenn­tartónak kell lennie. A Micro­system ugyanis teljesen magán­­vállalat, nem engedheti meg ma­gának, hogy veszteséges vállal­kozást üzemeltessen. Hogy kiket, milyen végzettsé­gű szakembereket várnak? Első­sorban felsőfokú képesítéssel rendelkezőket, de a speciális te­rületen jártas középfokú vég­zettségűeknek is van esélyük. A pszichológiai teszt többek kö­zött arra is alkalmas, hogy meg­mutassa az embernek, melyek az erősségei, és melyek a gyengéi. A ma általánosnak számító pesszi­mizmus, elkeseredés nem indo­kolt, hiszen amit nem tudunk, azt még megtanulhatjuk. Ez nem biztos, hogy végzettség kérdése. Nem tudom, véletlen-e, hogy az irodavezető Kenéz László és a szaktanácsadó Paksi Imréné is az Alumíniumszerkezetek Gyá­rából érkezett a „fejvadászok­hoz”? Ez a cég már sok olyan embert bocsátott­­ki kötelékeiből, akik bebizonyították, az élet más területein is képesek meg­állni a helyüket. Valószínűleg az sem véletlen, hogy a Dél- Alföldön először éppen Vásár­helyen hozták létre a Karrier Irodát. Pedig Szeged nyilvánva­lóan nagyobb piacot, lehetősé­get kínál a menedzsereknek, az pedig ugyancsak érdekes kér­dés, hogyan fér meg a lokálpat­riotizmus és az üzleti szemlélet egymás mellett? Márpedig meg­fér mert a szaktanácsadónő ki­jelentése szerint, ha rajta mú­lik, az iroda Vásárhelyen ma­rad! Az iroda egyébként foglalko­zik a Microsystem összes termé­kének forgalmazásával, tehát a szoftverek-hardverek értékesíté­sével, valamint irodagépek el­adásával egyaránt. Tanfolyama­ik is népszerűek — ha nem is olcsóak — ahol a résztvevők elsajátíthatják a számítástechni­kai ismereteket, a jó menedzser alapvető tulajdonságait, de még a titkárnői képességek ismérve­it is. Mint jó menedzserek érzé­kelték, mekkora a verseny ezen a területen, ezért is vágtak be­le igen rövid idő alatt a vállal­kozásba. Nem akarták megvárni a nyarat, mert az köztudottan a holtszezon az üzleti életben, és mire újra beindulna az élet, le­het, hogy már megelőzték őket. STEIN ZOLTÁN Selyemhernyó-kutatás a főiskolán — Eperfákra lesz szükség — Egy gubóról 8 ezer méter selyem — Gyakorlati útmutatás és szaktanácsadás Ez nem olyan lesz, mint a biogiliszta Ha addig valahogy kihúzzuk, akkor az Agrártudományi Egye­tem Állattenyésztési Karának szakemberei könnyű, gyors pénz­­szerzési lehetőséget ígérnek szá­munkra. Nem kell hozzá csak egy tiszta, száraz, — időjárás­tól függően — fűthető helyiség, s lehet kezdeni a munkát. Mint mondtam, a tennivaló egyszerű, gyerekek, nők, idősek is játszva elvégezhetik. Nem csigázom tovább az érdeklődésüket. A természetes alapanyagok iránt az igény egyre nő, a selyem­gyártás újraélesztése, s az ezzel járó selyemhernyók tenyésztése tehát időszerű. Dr. Papp Zoltán, a főiskola adjunktusa a hazánk­ban valamikor honos selyemher­nyó tenyésztéssel kísérletezik. — Dr. Mucsi Imre főigazgató, amikor meghallotta tervemet, az első pillanattól kezdve mellém állt és támogatott. Kutatási programom jelenleg két részből áll. A tanszéken a selyemher­nyók takarmányozási módszerei­vel kapcsolatos vizsgálatot indí­tottam be, amely arra irányul, hogy meghatározhassam az adott környezeti feltételek között, il­letve azok változtatásával a kü­lönböző életkorokban mennyi az állatok eperlevél fogyasztása. Az is érdekes számomra, hogy az etetés módjának változtatása ho­gyan hat a hernyók fejlődésére. Szándékomban áll bizonyos vi­­selkedéstani témák kutatása, ne­vezetesen az, hogy különböző páratartalom, hőmérséklet és megvilágítási viszonyok, telepí­tési sűrűség hatására hogyan változik magatartásmódjuk. Rö­videsen sor kerül a megkezdett kísérlet második szakaszára, amikor már a főiskola távlatok­ban gondolkodva lehetőséget ke­res arra, hogy egy nagyobb vo­lumenű tenyésztő munkával olyan mennyiségű petét tudjon előállítani, amellyel, a későbbi­ek során egyéni igényeket is ki tud elégíteni. — Milyen gyakorlati haszna lehet kutatásának? — Közvetett célja, hogy ismét fellendítsük Magyarországon ezt a nagy múltú tenyésztési ága­zatot, amely az 50-es évek kör­nyékén a „nyugati kapuk” be­zárása és a nylon feltalálása miatt teljes egészében megszűnt. A főiskola vállalja egy szaporító állomás létrehozását, amely al­kalmas lenne az ország selyem­­hernyó ellátására. A most töké­letesített technikát is minden tenyésztő rendelkezésére bocsá­tanánk, s itt alakítanánk ki szaktanácsadó szolgálatunkat. A gubó ipari célra való visszavá­sárlása is a mi feladatunk len­ne. — Mi lesz a tenyésztő fel­adata? — Aki erre vállalkozik, az a keltető állomásról kapja majd meg a petéket. A tényleges munka rendkívül egyszerű, csak (Folytatás a 3. oldalon) Rendőrségi hírek Betörés és betörés szinte vég nélkül. Május 31-ére virradó éjszaka ismeretlen tet­tes lefes­zítette a lakatot a 47-es út mellett a helyi Áfész 25-ös számú vegyesboltjának ajtajáról. A helyiségből egy több mint 36 ezer forintot érő szivattyút tu­lajdonított el. A Simonyi utcai 301-es ABC áruház sem ma­radt ki a sorból. Tegnapelőtt egy ismeretlen tettes egy beton­darabbal bezúzta a kirakatot. Legalább 54 ezer forint értékű csokoládét, pálinkát, rumot, ká­vét, cigarettát pakolt össze és vitt el.

Next