Vásárhely és Vidéke, 1991. szeptember (1. évfolyam, 152-176. szám)

1991-09-02 / 152. szám

sport sport sport sport sport sport Labdarúgás A hazai bemutatkozás sem sikerült HSC — MAKÓ 0-1 (0-0) Vásárhely, 1000 néző. HSC: C. Molnár — Varga, Márta, Budai, Maczkó — Csáki, Talmá­­csi, Tóth — Papp, Pop, Vass. Cserék: Földvári, Verők. Kiállítva: Verők, a 84. perc­ben. Szép számú nézősereg gyűlt össze a megyei rangadóra. A tavaly még megyei I. osztályú Makó és a volt NB II-es piros­kékek találkozója nagy csatát ígért. Az első félidőben egyenlő erők küzdelmét láthattuk. Mind­két oldalon kidolgozott és kiha­gyott helyzetekkel. Már látszott, hogy a hazaiak megérezték Ko­vács és Kéri hiányát. A máso­dik félidőben aztán egy nagyon harcos, a durvaságoktól sem visszariadó Makó, valósággal megbénította a gyenge napot ki­fogó hazaiakat. A megszerzett gól után sündisznóállásba vonul­va felülmúlták a házigazdákat, s a nagy iramú mérkőzésen meg­érdemelten győztek. A mérkőzés után Lukács József elmondta: Hiányzott Kovács és Kéri, de akkor sem tudom megérteni eze­ket a gyerekeket. Sokat vesztenek pedig a srácok, ha a mérkőzésre kilátogató, több száz szurkolónak nem tudnak kellemes sportva­sárnapot szerezni! — P.Á. — Mozdulj! Életmód-magazin — a család minden tagjának Vége a nyárnak. Állapíthatjuk meg kissé letargikusan. Mozog­ni, sportolni persze ilyenkor is kell. A diákoknak a tanulás mel­lett, felnőtteknek pedig munka után, előtt. Ma rendhagyó lesz magazinunk. A teszt kitöltésé­hez őszinteségre lesz szüksé­günk. Bármilyen, valótlan érté­keléssel önmagunkat csapjuk be. Ma is megszólal a V. és V. bé­kája, s egy reformkonyhai aján­latot is olvashatnak. Teszt — rólunk, magunknak kérjük válaszolja meg a kö­vetkező kérdéseket. Őszintén, s csak az igazat írva. Ebből kide­rülhet milyen fizikai, ezáltal mi­lyen szellemi állapotban va­gyunk. 1. Milyen rendszerességgel sportol? a) rendszeresen, naponta eset­leg többször is; b) egy héten kétszer-három­­szor; c) rendszertelenül; d) egyáltalán nem sportolok. 2. Hogyan viseli el egy-egy hosszabb túra fáradalmait? a) nagyon nehezen; b) közepes iramban akár több órán keresztül is képes vagyok túrázni; c) rengeteget szoktam túrázni, s ilyenkor nem is igen érzek fá­radtságot ; d) egyáltalán nem szoktam túrázni. 3. Hogyan vélekedik az em­beri teljesítőképességről? a) nincsenek határai; b) bizonyos dolgok után elég fáradtnak érzem magam; c) nehezen tűröm a gyűrődé­seket. 4. Hogyan befolyásolják önt a munkahelyi problémái ? a) egyáltalán nem érdekelnek, nem viszem haza a gondjaimat; b) a problémásabb esetek ki­borítanak, ilyenkor otthon is in­gerültebb vagyok; c) állandó stresszben vagyok, a családomnak sincs nyugta tő­lem; d) már úgy érzem, hogy nem bírom tovább. 5. Mit tart hasznosnak kikap­csolódásként? a) sportolói, mindenekelőtt; b) lefeküdni, jót aludni; c) baráti társasággal jót sö­­rözgetni; d) bármit, ahogy alakul. Az értékelés. Az 1. kérdés­nél: a) 5 pont, b) 3 pont, c) 1 pont. A 2. kérdésnél: a) 1 pont, b) 3 pont, c) 5 pont. A 3. kér­désnél : a) 5 pont, b) 3 pont, c) 1 pont. A 4. kérdésnél: a) 5 pont, b) 3 pont, c) 1 pont. Az 5. kérdésnél: a) 5 pont, b) 3 pont, c) 1 pont. Aki húsz pont fölött teljesí­tett, az igazán elmondhatja ma­gáról, hogy egészséges életet él. A fizikai és a szellemi megter­heléseket egyaránt jól tűri. Aki 15 pont feletti eredményt ért el, az jó úton halad az egészséges életmód felé. Önnek egészen biztosan nem kell tartania attól, hogy elhí­zik, s attól sem, hogy a családja teljesen kikészül ön mellett. Aki elérte a 10 pontot az gondolkoz­zon el, azon mit tudna másként csinálni. És ha rájött, próbálja is meg, önben megvan a lehető­ség az életmódváltozásra. A tíz ponton aluliak pedig nem büsz­kélkedhetnek semmivel. Szöges ellentétben kell az eddigiekkel mindent csinálnia. Meg­rendelő Megrendelem a VÁSÁRHELY és VIDÉKE napilapot ________. példányban Név:________________________________________________________ Lakcím:­­_____________________________________________________ aláírás Egy lap ára: hétköznap 5 Ft Egyhavi előfizetési díj: 120 Ft szombaton 6 Ft Előfizethető a postai kézbesítőknél és a postahivatalokban. A V. és V. békája Elmúlt a nyár. Ezt bizony erősen meg fogjuk érezni a hé­ten. Nem lesz strandidő, s a szabadban is­ egyre kevesebbet tölthetünk. Esővel nem kell szá­molnunk, esett már éppen elég. Én pedig elkezdek gondolkodni őszi-téli szálláshelyemről, mert kutya kemény időszak elé né­zünk. Mit is együnk? Ma nem recepteket, hanem egy nagyon egészséges növény­féleséget ajánlunk önöknek. A neve: mángold. Talán megjele­nésében legjobban a sóskához lehetne hasonlítani. Íze azonban eléggé egyedi, finomabb, mint a hasonló­ növényeké. Szárából fő­zeléket készíthetünk, leveléből pedig rakott mángoldot, meréssel szólt azon összefogás­ról, mely e csoportot megyénk­ben történő tartózkodásakor övezte. * KUTYAKIÁLLÍTÁS. A köz­mondás úgy tartja, hogy egyszer volt Budán kutyavásár, nos Vá­sárhelyen is volt és eldőlt, hogy október 6-án, vasárnap a Ma­gyar Ebtenyésztők Országos Szö­vetsége és helyi egyesülete CAC kiállítást rendez az Alföldi Por­celángyár Erzsébeti úti sportte­lepén. * OSZTÁLYTÁRSAK FIGYEL­MÉBE! 1991. szeptember 14-én, szombaton 25 éves érettségi ta­lálkozóját tartja a Frankel Leó Közgazdasági Technikum 1966- ban végzett IV/B osztálya. A ta­lálkozó szervezői megfújták a „harci” kürtöt, bíznak abban, hogy a délelőtt 10 órakor a „Frankel”-ben kezdődő­ rendha­gyó osztályfőnöki órán nem lesz hiányzó. * Í HOSSZÚTÁVÚ HÁRMASPRÓ­BA OB. Első alkalommal ren­dezték meg Nagyatádon a hár­mas próbázók hosszútávú or­szágos bajnokságát a hétvégén. A résztvevők, közöttük a vásár­helyi Dezső Sándornak is 3,8 km-t kellett úsznia, 180 km-t kerekezni , és végül mintegy fel­üdülésiként a Marathon 42 km-es távját kellett lefutni, hogy mi­lyen volt a verseny belülről, még nem tudjuk, hisz lapzártáig Dezső Sándor nem érkezett haza és így visszatérünk egy vele tör­ténő beszélgetésben erre az em­bert próbára tevő viadal érté­kelésére is a napokban. DR. KÁRAI LÁSZLÓ SIKE­RE. A múlt héten rendezték meg Budapesten a Transplantáltak világversenyét, melyen rajthoz állt dr. Kárai László ismert vá­sárhelyi, egykori úszó, vízilabdá­zó, aki civilben orvos. Remek rendezés és jó hangulatú volt a budapesti találkozó és jó néhány sportágban magyar siker szüle­tett. Nekünk vásárhelyieknek különösen dr. Kárai sikere fe­ledhetetlen és elismerésre mél­tó, hisz úszásban négy számban állt a dobogó legfelső fokára. Lapzártáig nem sikerült telefo­non elérni őt, így ígérjük: olva­sóinknak visszatérünk e világ­­esemény feledhetetlen pillanatai­nak vissza­idézés­ében a követke­ző napon, egy vele történő be­szélgetésben. TESTNEVELŐ TANÁROK KONGRESSZUSA. A hét végén a fővárosban több mint kétezer testnevelő tanár részvételével tartották 60 év után a testneve­lők országos második kongresz­­szusát, melyen természetesen a vásárhelyi, testnevelők képviselői is jelen voltak. A tanácskozás időszerűségére a testnevelő taná­rok történelmi kihívására és küldetésére utal az a tény is, hogy a tanácskozás pénteki nyi­tó napján részt vett és felszó­­lalt Antall József miniszterel­nök és Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszter is. A kor­mány elnöke egyenrangú tan­tárgyként való kezelést vár el e területen minden iskolai in­tézményben és a testnevelés óraszám növelése indokolt, erről a művelődési tárca vezetője is szólt és utalt arra, hogy minden intézmény saját keretében dönt erről a kérdésről még ezen tan­év indításának első napjaiban. Az élsport mellett szükség van az egyetemes­ magyar sport alapjainak, a diáksport alapjai­nak megszilárdításához nap­jaink nem könnyű időszakában is erre kell, hogy legyen kor­mányzati koncepció és pénz is. Lesz sporttörvény, mely 92-ben kerül a Parlament elé, az elő­készítő munka megkezdődött. Olyan testnevelőkre van szük­sége az országnak akik példa­képei, mintái lehetnek a felnö­vekvő nemzedéknek, akik egy életreszólóan megszeretettetik a sportot, a ■sportos életformát, er­re a történelmi kihívásra szól, a ma és a jövő testnevelőinek történelmi küldetése, hangsú­lyozta a kormány elnöke. * ELBÚCSÚZTAK A GYERE­KEK. Tegnap, vasárnap délután tíznapos vásárhelyi tartózkodá­suk utolsó napján néhányan könnyes szemmel búcsúztak a kishomoki táborban, mint arról hírt adtunk a romániai, árvíz súlytotta vidékről 100 gyermek érkezett és töltött 10 napot Vá­sárhelyen. A búcsún megjelent Gallov Rezső, az OTSH elnöke, aki megyei látogatása során ép­pen a búcsú perceiben látogatta meg a román gyermekeket és tájékozódott további program­jukról. Hévízi Józsa táborvezető elmondta, hogy Budapesten töl­tenek egy-két napot, majd Zán­­kára utaznak a gyerekek, akik itt remekül érezték magukat, és megköszönte a Csongrád me­gyeiek és a vásárhelyiek példás segítségét. Dr. Farkas László köztársasági megbízott is meg­köszönte a tábor dolgozóinak munkáját, aki szintén jelen volt a búcsúzásnál és ő is­ csak el is­. Vigyázz a gyermekekre! Vége a nyári szünidőnek. Ma kezdődik a tanítás az iskolák­ban. Néhány nap és belerázód­nak a gyermekek az iskolai fe­gyelembe, a napi ritmusba. De addig még ott bujkál a szünidő szabadabb életformája, kedves és csintalan meggondolatlansága. No, meg a találkozások a régi cimborákkal. És elindulnak az ismeretlen felé az apróságok, az elsősök, ki kísérettel, ki pedig magányosan bandukolva, szo­rongva. Vigyázzunk a gyermekekre, különösen az első néhány nap­ban. Az elsős kisgyermekeket érdemes még elkísérni, eléjük menni. Válasszuk ki velük együtt a legbiztonságosabbnak látszó utat az iskolától az otthonig. Le­hetőleg gyalogos­­átkelőhelyet je­löljünk meg, ahol jól belátható az út, több felnőtt mozog. Le­gyen biztonságos a­z iskolába menés és a hazatérés. Minden indulásnál oktassuk ki gyerme­keinket a helyes közlekedés alapszabályaira, még akkor is ha látszólag tudják azt. Sok gyermek a jó idő, meg a távolság miatt kerékpárral jár az iskolába. Ne felejtsük el fi­gyelmeztetni őket a kerékpáros közlekedés veszélyeire, különö­sen az irányváltoztatásokra, ka­nyarodásokra. És feltétlenül győ­ződjünk meg arról, hogy a késő hazatéréshez a szürkületben, ké­sőbb sötétben működik-e az első és hátsó lámpa. Nem árt ha gyermekek figyel­meztetésén túl, mi magunk is, gépjárművel közlekedők fokozott­­abban figyelünk, vigyázunk a gyermekekre, a gyalogátkelőhe­lyeknél vagy azok közelében, is­kolák környékén és mindenhol, ahol várhatóan gyermekek tar­tózkodnak. Vigyázzunk gyermekeinkre! — ocsó — Felvételi A Partiscum Kft. és a Boy’s and Girls Osztrák— Magyar Modellügynökség felvételt hirdet csinos, magas, fiatal lányok és fiúk részére az október hónapban induló felsőfokú manöken- és fotomodell­­képző tanfolyamára. A tanfolyam elvégzése­kor a hallgatók felsőfokú végzettséget nyújtó diplo­mát kapnak, mely feljogo­sít mind belföldi, mind külföldi fellépésre. A fel­vételi ideje: szeptember 13., péntek 15 óra. Helye: Szeged, Juhász Gyula Mű­velődési Ház. A felvételi­zők fürdőruhát is hozza­nak magukkal. A tanfolyamot legsikere­sebben elvégzők külföldi szerződést kapnak. A szarvassá változott fiúk" / / VÁSÁRHELY és VIDÉKE Közéleti napilap Kiadja a HÓD-HÍR Könyv- és Lapkiadó Kft. Főszerkesztő: Moldvay Győző Főszerkesztő-helyettes: Ocsovszky László Szerkesztő: Dr. Beigl Endre Munkatársak: Fehér József, Korom András, Ladányi Benedek, Mező Éva, Stein Zoltán Szerkesztőség: Hódmezővásárhely, Andrássy út 32. Telefon: 45-499. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivatalokban és a terjesztőknél. Egy lap ára: 5 forint. Előfizetési díj 1 hónapra 120 forint. A lapot nyomja a Hódpress Kft. 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 8. Ügyvezető: Főgel László A lap nyilvántartási száma: HU ISSN 0866-6792.

Next