Vásárhely és Vidéke, 1991. november (1. évfolyam, 203-228. szám)

1991-11-01 / 203. szám

Dolgozók Általános Iskolája? Televízióműsorok Szokatlan helyen, a tűzoltó­parancsnokságon kezdték a tan­évet is Dolgozók Általános Isko­lájának tanulói. Kényelmesen el­fértek az oktatóteremben, össze­sen négy diák ült szemben há­rom tanárnővel. Szöllősi Sándor városi tűzoltóparancsnok üdvö­zölte a kis csoportot és ismer­tette a házon belüli rendet, amit a gyerekeknek is be kell tar­tani. Tőle érdeklődtem. — Hogyan jutott arra a gon­dolatra, hogy befogadja ezt az osztályt? — Hegedűs Imre, a Kulturális Kabinet referense keresett meg, nem tudnék-e termet adni. He­lyünk van, a kora délutáni órák­ban, erre a heti három alkalom­ra fel is tudjuk szabadítani. Szí­vesen segítünk. Ez volt az első foglalkozás, a tanárok és tanulók most talál­koztak először. Ismerkedtünk. Mind a négy gyerek elmúlt ti­zennégy éves, de még nincs ti­zenhat, hárman voltak ötödike­sek. Az egyik fiú Kútvölgyről jár be vonattal, a másik a tan­gazdaság Kutasi úti központjá­ból busszal, a harmadik Újvá­rosról jön. A negyedik egy kis­lány, ő Susánban­ lakik, hatan vannak testvérek, a tizennyolc éves nővére három osztályt vég­zett, a tizennégy éves öccse most harmadikos, a tízéves öccse má­sodikos. A kislány szeretné elvé­gezni az általános iskolát, de azután nem akar továbbtanulni, nem akar szakmát szerezni, nin­csenek­­ tervei. Az egyik fiú meglepetésre — a tanárok is meglepődnek, ezekre a gyerekekre nem jellemző —­ iskolai felszereléssel érkezik, füzetei vannak és matematika tankönyve is. Élénk a tekintete, jó a „szövege”, azért tanácsolták el az iskolától, mert sok baj volt vele, gyakran verekedett. A szülei elváltak, az édesapjánál él, aki nem dolgozik, mióta szív­­infarktusa volt. — Jól élünk, apámmal átjá­runk Jugóba konyakozni, a nyá­ron egyszer negyven üveg ko­nyakot is áthoztunk. Apám átjár Bécsbe és Olaszországba is, tef­lont, ruhát, gyümölcsöt érdemes hozni. A nagymamánál laknak, a nagynénikkel, nagybácsikkal, testvérekkel együtt. Sokan van­nak, így a jó, jut hely minden­kinek. A fiú azért akarja elvégezni az általánost, hogy megszerez­hesse a jogosítványt. Szabó Lídia tagozatvezető kö­rülnéz a helyiségben és a gyere­kek lelkére köti, hogy se a tű­­hez, se a képmagnóhoz ne nyúl­janak, ne cigarettázzanak bent és ne véssék az asztalokat. Táb­la van a teremben, de krétát és szivacsot majd a tanárok hoz­nak a saját iskolájukból. — Nincs későn az október 28- ai évkezdet? — Más években szeptember 15-én kezdtünk, addig leadták az iskolák azoknak az iskolaköte­les gyerekeknek a nevét, akik már legalább két évvel időseb­bek lennének az osztálytársaik­nál és betöltötték a tizennegye­dik évüket. Szeptember 15-ig az idén is összeírtuk a gyerekeket és „összeállt” a tantestület is. Az 5—8. osztályba 55 fő iratkozott be, és 11 általános- és középisko­lai tanár vállalta, hogy túlmun­kában nálunk is órát tart. Mi ké­szen állunk, de nincs hely, nincs tanterem, ahol taníthatnánk. Az általános iskolák félnek befogad­ni minket. Ezek a gyerekek ron­gálják a berendezést, rossz pél­dát mutatnak a kicsiknek, ciga­rettáznak, köpködnek, trágár szavakat használnak. Azok ke­rülnek hozzánk, akikkel nem bírnak a szülők és a pedagógu­sok se. Felmentik őket a nappali tagozatos iskolalátogatás alól, a mindenfelől elküldött gyerekek itt egy osztályba kerülnek. Em­lékszik a tavaly téli, tanyasi so­rozatos iskolabetörésekre. Idevaló fiúk voltak az elkövetők, végig­látogatták a volt iskoláikat. A rendőrök óráról vitték el őket. A 7—8. osztálynak még min­dig nincs helye. — Az összevont 5—6. osztály­ban elég kicsi a létszám. Tizen­hárman iratkoztak be, a hetedik­be huszonnyolcan, a nyolcadikba tizennégyen. Nem tudtuk kiérte­síteni a tanulókat, nincs pénzünk a borítékra, bélyegre. A mostani kezdésről csak azok tudtak, akik bejöttek hozzám a Klauzál utcai iskolába és személyesen érdek­lődtek. Ettől a négy gyerektől üzenünk a többieknek, egy hét alatt talán összejön az osztály. — Rendesen eljárnak iskolá­ba? — Tavaly a beiratkozottak 60—70 százaléka járt el. — Mi történt azokkal, akik nem jártak iskolába? — Lényegében semmi, mi fel­szólítottuk a családot, hogy küld­jék el a gyereket a tanításra, ha ez nem segített, akkor feljelen­tést tettünk a gyámhatóságnál. Nem tudok róla, hogy a gyám­hatóság elért volna valamit, a gyerek azután se jött iskolába. — Kinek kellene helyet, tan­termet biztosítani, hisz itt a ti­zenhatodik életévüket még be nem töltött, az oktatási törvény szerint iskolaköteles gyereket kellene tanítani. — A hely biztosítása és az is­kola fenntartása az önkormány­zat kötelessége. A dologi kiadá­sok és a bér költségvetése a köz­­gazdasági irodához tartozik. — Hallottam, hogy a krétát és a táblatörlő szivacsot is a taná­rok hozzák, bélyegre sincs pénz. Mekkora pénzösszegből gazdál­kodnak? — Dologi kiadásra ötvenezer forintot kaptunk, ez az energia­­­költségre és a terembérletekre se lesz elég, hacsak nem találunk megfelelő támogatókat, mint a tűzoltóság is. — Miért nevezik ezt a Dol­gozók Általános Iskolájának? — Évekkel ezelőtt ide dolgo­zók, felnőttek jártak, csak azo­kat vehettük fel, akiknek mun­kahelye volt. Ma már nem irat­koznak be a felnőttek. Mi azt javasoltuk, hogy változtassuk meg az iskola nevét és jellegét is, legyenek ezek a tanköteles túlkorosak osztályai. Ebben az önkormányzatnak kellene hatá­rozni, de még nem döntöttek, bár már kétszer is napirendre került ez a kérdés. — Ön a tagozatvezető, min­denkinél jobban ismeri a lehető­ségeket és a körülményeket, akár ilyen, akár megváltozott formá­ban van értelme fenntartani ezt az iskolát? — Tizennégy-tizenhat éves fia­talokról van szó, törődni kell ve­lük. Tavaly 98 tanítványunk volt, tizenketten elvégezték a nyolca­dik osztályt, két tanulót felvet­tek a szakmunkásképzőbe. Két gyerek megkapta azt a lehetősé­get, hogy szakmát szerezzen. ASZALAI MAGDOLNA Film levél Koltay Gábor: Julianus Sokan panaszkodnak mostaná­ban: nincsenek jó filmek, ma­gyar bemutató ritka, mint a fe­hér holló. Koltay Gábor jóvoltá­ból új magyar játékfilmnek örül­hetünk, Kodolányi János Julianus barátjából forgatott műnek. A film reálisan ábrázolja a domonkosokat, már amennyire lehet, hiszen keveset tudunk ró­luk, legkevesebbet meg éppen Julianusról: a török időben az irattárak mind megsemmisültek. Apróbb történelmi tévesztések előfordulnak: Pál nem ment Ju­­lianusszal Keletre; hősünk (és társai) nem domonkos ruhában, kereskedőnek öltözve vágott ne­ki a hosszú útnak. Koltay filmje az emberi motí­vumokat emeli ki, a magyarsá­gát hangsúlyozza, azt a szándé­kot: megtalálni és visszahozni a Keleten maradt magyarokat. Jo­gosan tehetjük föl a kérdést: Julianus számára mi volt a fon­tosabb: az ige hirdetése vagy a királyi parancs teljesítése? „Ju­­lianusban megvolt az igehirde­tők buzgósága —■ írta — Dóczi Zsigmond, a magyarországi do­monkos rend tartományfőnöke. — De Julianus mint hős, mint felfedező is igen nagyra értéke­lendő. Olyan tettekre vállalko­zott, melyeket csak a hit erejé­vel és vasakarattal lehetett vég­bevinni. A mai ember számára is példakép lehet az ő elszánt­sága és kitartása!” Julianus szerepében Hirtling István. Fontos prózai feladatot kapott a hazai rock két sztárja — mint kísérők — Varga Mik­lós és Vikidál Gyula. A negye­dik társ, a kitűnő megformálást nyújtó Bán János. A legnagyobb meglepetést a gyermek Julianust játszó Antal Tibi szolgáltatja. Igaz rövid ideig, de világsztáro­kat is láthatunk: Franco Nérót és Raf­­Vallont. Feltétlenül meg kell még em­lítenünk Kemenes Fannyt, aki csodálatosan visszaálmodta a XIII. század elejének Magyaror­szágát: jelmezei gyönyörűek. Egyik szigorú kritikusunk úgy fogalmazott, a Julianust nem so­rolhatják a magyar filmművé­szet nagy alkotásai: a Szegényle­gények, a Szerelem, a Mephisto, Az én XX. századom közé. Eb­ben sok igazság van, még ak­kor is, ha a felsorolás kiegészí­tésekre szorul. Egy biztos, a Ju­­lianus készítőinek szándéka di­cséretes : fölmutatni történel­münk egyik nehéz életdarabját. Ezért feltétlenül megérdemlik figyelmünket, saját gazdagodá­sunkra is. A filmet november 1­7-ig a Terv moziban vetítik. FENYVESI FÉLIX LAJOS Moziműsorok NOVEMBER 1. PÉNTEK HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Béke mozi: Kebelbarátok. Szí­nes francia filmvígjáték. Előadá­sok kezdete: háromnegyed 6 és 8 óra. Terv mozi: Julianus. Színes magyar film. Előadás kezdete: negyed 6 óra. MINDSZENT Tisza filmszínház: Spion fió­ka. Színes, magyarul beszélő amerikai film. SZÉKKUTAS József Attila filmszínház: Egy ágyban az ellenséggel. Színes, magyarul beszélő amerikai film. Mozart­pályázat Az Állami Zeneiskola ta­nári kara pályázatot írt ki a Mozart évforduló alkal­mából 10—14 éves diákok számára. A témakörök: A gyermek Mozart Mozart utazásai Az első helyezett 3000, a második 2000, a harmadik 1000 forint jutalomban ré­szesül. A benyújtandó pá­lyázatok terjedelme maxi­mum 3 gépelt oldal. A pályázat jeligés, beküldési határideje november 30. (Az elkészült munkákat a következő címre várják: Állami Zeneiskola, Hódme­zővásárhely, Kálvin János tér 4.) Jogi tanácsadás A Vásárhelyi Ipartestületben jogi tanácsadást tart dr. Szecskó Mihály jogtanácsos az iparosok­nak, minden páros héten, csütör­tökön délután 5 órától este 7-ig. Akinek tehát gondja, problémá­ja van, feltétlenül keresse fel a Zrínyi utca 7. szám alatti szék­házban. NOVEMBER 1., PÉNTEK Magyar TV 1­ 5.45 Jó reggelt, Magyarország! 5.47 Falutévé. 6.00 A reggel. 8.30 Sorstársak. 8.45 Segítség! 9.00 Dallas. 9.50 Lottósorsolás. 9.55 Képújság. 10.05 Hol vannak a katonák? 13.59 Napi műsoraján­lat. 14.00 Nemzetközi teniszver­seny. 15.00 Cigánymagazin. 15.25 Képújság. 15.30 Walt Disney be­mutatja. 17.15 Közlemények, elő­zetesek. 17.20 „Traffic jam”. 17.50 Pénzvilág. 18.00 Ablak. 19.00 „Maradjatok meg szerete­­temben!... 19.05 Esti mese. 19.15 Ez történt akkor. 19.25 Reklám. 19.30 Híradó. 20.00 Mű­sorismertetés, reklám. 20.05 Te­lesport. 20.10 Reklám, közlemé­nyek, előzetesek. 20.20 Dallas. 21.10 Reklám. 21.15 Panoráma. 22.15 Reklám. 22.20 Tíz után. 22.45 Róma új cézárt akar. 0.20 Késő esti híradó. 0.25 Antenne 2 híradó. Magyar TV 2. 6.00—9.00 NAP-kelte. 16.20 Hí­rek, műsorelőzetes, időjárás. 16.30 Clarence. 17.00 ötről hatra. 17.30 Kérdezz! Felelek. 17.45 Gyerekeknek. 18.35 Műsorelőze­tes. 18.40 Esti egyenleg. 19.05 Peter Strohm. 19.55 A tudomány határain. 20.25 Költői népünne­pély. 20.45 Van 5 perce? 20.55 Exkluzív. 22.00 Híradó. 22.25 Napzárta előtt. 22.50 Búcsúzás. 23.45 Nemzetközi teniszverseny. Screensport. 8.00 Eurobics. 8.30 Ökölvívás a Fórumból. 9.30 Amerikai egye­temi futball. 10.30 Eurobics. 11.00 Szuperkrossz. 12.00 Lóerőver­seny. 13.00 Golf Európából. 14.00 Teherautó-verseny. 15.00 Sport Franciaországból. 15.30 Ugróasz­tal EB. 16.00 Autóverseny az USA-ból. 18.30 Motorsport Bel­giumból. 19.00 NBA. Amerikai kosárlabda-bajnokság. 20.30 Nemzetközi sportmagazin. 21.00 Start! 22.00 Brit ralibajnokság. 22.30 Rögbi világkupa. 23.30 Profi ökölvívás. 0.30 Holland teke. Super Channel. 6.00 CNBC pénzügyi hírek. 6.10 Egyveleg. 7.00 Napkezdet. 9.10 Egyveleg. 10.00 Győzelem Morris Cerrulóval. 10.30 Egyveleg. 11.55 Zenei hírek. 12.00 Egyveleg. 12.30 Halló, Ausztria, halló, Bécs! 13.00 Japán üzleti hírek. 13.30 Túl a holnapon. 14.00 Egyveleg. 14.50 Zenei hírek. 15.00 Körözve. 16.00 Hullámhosszon. 17.50 Zenei hí­rek. 18.00 Családregény. 18.30 Wyatt Earp. 19.00 Vígjátéksoro­zat. 19.30 Belső kiadvány. 20.00 Sportmagazin. 20.30 Teniszma­gazin. 21.00 Vad Amerika. 21.30 Víkendezők magazinja. 22.00 BBC hírek. 22.30 Tőzsdeszemle. 22.45 Sporthírek. 22.50 Az uta­zás. 0.40 Europalia. 0.50 Zenei hírek. 1.00 Körözve. 2.00 Egyve­leg. SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35 Szomszédok. 9.05 Közkór­ház. 9.50 Tévébolt. 10.10 Egy Du­ke ritkán jár egyedül. 11.05 Mi­ke Krüger-show. 12.05 Szeren­csekerék. 12.45 Tévétőzsde. 13.35 Bingo. 14.00 Uramfia. 14.25 Köz­kórház. 15.10 Szomszédok. 15.35 Tévébolt. 15.50 High Chaparral. 16.45 Cannon. 17.45 Az Addams család. 18.15 Bingo. 18.45 Jó es­tét, Németország! 19.20 Szeren­csekerék. 20.15 Az elnök embe­rei. 22.30 Hírek, sporthírek. 22.40 A pokol tornáca. 0.25 A heves Henrik, avagy egy ifjú házassá­gi kalandjai. 2.00 Képújság. RTL Plus . 6.00 Rajzfilm. 6.15 A repülő malom. 7.35 A nagy út. 9.25 Rosszfiúk. 10.55 Művészet és küldetés. 11.00 A Baskerville-ek kutyája. 12.10 A 214-es repülő­század. 13.00 Nyári vakáció Cu­­camongában. 14.40 A jég kaló­zai. 16.10 Német slágerfeszti­­vál. 17.45 Gyerekek slágerlistá­ja. 18.45 Híradó. 19.10 Lottó­­sorsolás. 19.15 Benny Hill-show. 19.25 Ettől a legerősebb iker is kikészül. 21.10 Twin Peaks. 22.05 Sípjel. 23.00 Júlia — ez nem fü­lemüle volt. 0.35 Pajzán histó­riák. 1.55 A pók szeme. 3.15 Forma—1. 3.45 Pajzán históriák. 5.00 Az operatőr. PRO 7 7.00 A Waltonok. 7.45 Trick 7. 9.30 Ezer mérföld por. 10.30 Halálos ellenségek. 12.05 A Last River-i magányos sas. 14.00 For­ró hegyek. 15.35 A dicső lova­sok. 17.35 Híradó. 17.50 Város s­eriff nélkül. 19.30 Bill Cosby­­show. 20.00 Híradó. 20.15 Tom Horn. 22.15 San Francisco utcá­in. 23.15 Szakemberek. 0.55 M. A. S. H. 1.20 Hawk. 2.10 Hír­adó. 2.20 A csizmájához vér ta­padt. 3.45 Híradó. 3.55 A bajno­kok. 4.45 Szabad nevetni. A szegedi rádióstúdió műsora a Dél-Alföld lakói számára NOVEMBER 2. SZOMBAT URH-SÁV 66,29 és 94,9­8.00—10.00 Alföldi Tükör. Benne: hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, körzeti mete­orológia, útinform, lapszem­le, kulturális és sport prog­ramajánlat. — Hét nap, húsz percben. Válogatás az elmúlt hét legérdekesebb riportjai­ból. — Könyvszemle. — Mi a Posztmagyar? — Szalon­stúdió: a bérlakások értéke­sítéséről. Szerkesztő: Lantos Gabriella. 16.00—18.00 Keres­kedelmi és szolgáltatóadás. Szerkesztő: Marga Mária. Vállalkozás Régóta figyelem. Szinte végig­száguld a piacon. Magabiztos, tudja mit akar. Nem érdekli ka­ralábé, sárgarépa, gyökér. In­kább az, mi a piac túlfelén nem­csak magyar kézből árultatik. Ezerszámra vásárol rágógumit, csokit, apró csecse­becsét, kiló­számra kávét. Rámenősen alku­szik. — Add ide, öreg! Mire egye­sével eladod, leesik a hó és ken­heted az aranyered. Igaz, keve­sebbet adok érte, de az egészet megveszem. — S már pakolja is fölényes mosollyal feneketlennek tűnő szatyrába. Tűnődök. Ilyen nagy a család? Vagy ily nagy étkű? Termetét, ifjú korát nézve, egyik sem va­lószínű. Megpróbálom felfedni a titkot. Nem egyszerű. Elküld me­legebb égtájak felé. Nem ha­gyom magam lerázni, a sokadik próbálkozás eredménnyel jár. — Nézd — mondja — valamiből él­ni kell, de semmi név OK? Üzlet ez, csak még kevesen jöt­tek rá. Nem járok naponta Bécs­be, Szabadkára, nem rézatom magam Törökországig, meg vis­­sza. Ennél kényelmesebb vagyok. Ezt megteszik helyettem ezek a pancserek — mutat körbe. Én nagytételben felvásárlom tőlük viszonylag olcsó áron, és nagy­tételben továbbadom, még min­dig olcsóbban, mint ahogy itt megvásárolható. — Kik veszik meg tőled? — Hát azért mindent nem mondok el. Maradjunk any­­nyiban, egyre több a maszek bol­tos, kocsmáros. Kölcsönösen jól járunk. Ők nem szeretnek adóz­ni, én meg azt sem tudom, mi az. Egyébként ne gondold, hogy nagy hasznom van rajta. Rágón­­ként csak egy forint. — Naponta ... ? — kérdem. — Kébe annyi, mint előző munkahelyemen egész hónapban. De nem lehet mindennap csinál­ni. Pihenni is kell, meg a fel­vevő piac is véges. — Sofőröd van? — kérdezem, odaérve újnak tetsző Opeljéhez. — Persze. Megpróbáltam a jogsit, de magas nekem a Kresz, meg időm sincs, látod most is rohanok. FERENCZ ISTVÁN VÁSÁRHELY és VIDÉKE­N .

Next