Vásárhely és Vidéke, 1992. február (2. évfolyam, 279-303. szám)

1992-02-01 / 279. szám

Többet szeretne tudni közvetlen környezetéről? Mi történt Vásárhelyen, vagy ahol lakik, a kistelepülésen? Keresse és olvassa a Vásárhely és Vidéke napilapot! Megújult köntösben, bővebb terjedelemben és változatlan áron. II. évfolyam, 279. szám, 1992. február 1., szombat Ára: 6.— Ft Parasztosok méltó utóda Ahányszor csak beszélgettünk Nagy György Jánossal, Vá­sárhely alpolgármesterével, mindannyiszor a mezőgadaságnál és a paraszti gazdálkodásnál kötöttünk ki. S mikor az elmúlt nyáron a művelődési bizottság néhány tagjával a város hatá­rában található nevezetességeket tekintettük meg és elvetőd­tünk a közeli Fehér-tóhoz is, az alpolgármester letépett egy vadon nőtt búzát. A kalászát két tenyere közé fogta, össze­­dörzsölte — ahogyan azt valamikor a parasztemberek tették —, és máris ott aranylottak a bal tenyerén a kihullott búza­szemek. Aztán legyugolt, s mint akiben emlékek ébrednek, arról kezdett el beszélni, hogy neki is vannak földjei és ma­ga is gazdálkodik. Olyan szeretettel és tapasztalattal beszélt a mintafarmnak is nevezhető gazdaságról, hogy kedvem tá­madt melléguggolni és hallgatni. A napokban arra kértük Nagy György Jánost, mutassa be gazdaságát, s váltsunk szót közben arról is, mit érdemes termelnie, mivel érdemes ma foglalkoznia a parasztember­nek. Mialatt hellyel kínált, eszembe jutott a múlt nyári tó­parti emlék és az sugalta számomra az első kérdést. Hogyan lett gazda és mióta gazdálkodik? — Paraszti családból szárma­zom — mondotta. — Őseim már az 1700-as években (ameddig múltunk a levéltárban vissza­kereshető) több száz hold föl­dön gazdálkodtak. Ez a birtok aztán, ahogy a családja tere­bélyesedett feldarabolódott, s édesapám önálló gazdasága, mi­után 1960-ban beléptették a tsz-be, szinte minimálisra zsu­gorodott. Akkoriban mindössze egy tehenet és egy borjút lehe­tett csak tartani, a lovakat el­vették. Volt egy csikónk, amit csak este jártathattunk, nehogy megtudják és be kelljen adni a termelőszövetkezetbe. Később, amikor már engedékenyebb lett a politika, édesapám tartott szarvasmarhákat és juhokat is. S ahogy lassanként felcsepered­tem, úgy tanultam bele otthon a gazdálkodásba. A katonaidőm letöltése után 1981-ben aztán én is „belevágtam". Vettem egy borjút, aminek szaporulata lett. Volt olyan esztendő, amikor 22 marhát is tartottam. — Mekkora és miből áll a gazdasága? — Az elmúlt évben sikerült visszaigényelni a tagi tulajdont képező apai örökséget a terme­lőszövetkezettől. S ehhez a nagy­bátyámtól kértem még 66 aranykorona értékű földet, hogy az a tábla úttal és csatornával együtt csak a miénk lehessen. Így 18,6 hektár „szántóval” és 2 hektár legelővel rendelkezem. — Milyen növényeket ter­mel? — Tavaly 5 hektár naprafor­góm termett és 2 hektár zabom. Ez utóbbit azért vetettem, mert a nagybátyám lovakat tenyészt, azoknak meg fontos a zab. Volt még lucernám és kukoricám is. A kukorica egy részét lesilóz­­tam, a másik részét szemes ta­karmányként értékesítettem, vagy az állatokkal etettem meg. — Említette, hogy állatokat is tart... — Jobbára szarvasmarháim vannak, jelenleg tizenegy. — Tejelő tehenek vagy hí­zómarhák? — Ez is, az is. A jó üszőket megtartom tehénnek, a bikákat meghízlalom és eladom. Van még egy kevés birkám és ser­tésem — elsősorban családi szükségletre. — Hogyan látja, mit érde­mes ma termelni és tenyész­teni? —... Ezt ma nagyon nehéz megfogalmazni egy olyan év után, amikor mindenben túlter­melés történt. Mit mondjak! A kukoricát ráfizetéssel tudom csak értékesíteni, van még 60 mázsa napraforgóm, ami ela­dásra vár. Talán takarmánynö­vényeket érdemes vetni. Az ál­latoknál most már mutatkozik valami „beindulás”. A jelenlegi takarmányárak mellett a sertés kifizetődőnek ígérkezik, emel­ték a felvásárlói árakat. A A szarvasmarhánál? . . . Ameny­­nyiben a borjú már nem igény­li a tejet, túrót, tejfölt készít belőle a feleségem. A jó házi túróra és tejfölre nagy ám a kereslet. De csak a jóra, erre vigyázni kell! Annak egyéb­ként semmi értelmét nem lá­tom, hogy minden reggel elzö­­työgtes­sem a tejet a „csarnok­ba”, ahol vagy fizetnek érte, vagy nem. Igaz, pluszmunkával jár a túró és a tejföl előállí­tása, de ez legalább biztos pénzt jelent. — Sok tennivalóval jár az alpolgármesteri hivatal ellá­tása. Hadd kérdezzem már meg: egyedül műveli meg a földet vagy másokkal művel­te­ti? — Én, mint ahogy már mond­tam, 1981 óta foglalkozom gaz­dálkodással. S azóta folyama­tosan összevásároltam a tsz­­ektől a kiselejtezett, sok javí­tást igénylő gépeket. Mivel, hogy szakmám is a karbantar­tás, a különböző gépeket, be­rendezéseket saját magam ja­vítottam ki. Jelenleg a kom­bájntól, a bálázón, a fűkaszán és a rendsodrón át egészen a lánctalpas traktorig szinte min­denem megvan. Így hát magam művelem be a földjeimet, ahogy az időm engedi. A hivatali időn kívül naponta hat órám és a hétvégém rámegy a gazdálko­dásra. (Folytatás a 2. oldalon) Van egy iskola Susán­­­ban. Egy általános iskola, úgy nevezik, hogy Klauzál utcai Általános Iskola. Valami hibádzik az elne­vezés körül, bár ezen volna a legkönnyebb vál­toztatni. Az már némileg körülményesebb feladat, hogy meghagyjuk a ne­vet, és tényleg Klauzál utcaivá formáljuk. Az általános iskola ugyanis négy helyre szóródik szét a vá­rosban. Egy része valóban a Klauzál utcában, a másik a Vö­röskereszt utcában, megint egy rész a Dáni utcában és végül egy a Róka utcában található. A tantestület és az iskola ve­zetősége régóta szorgalmazza, hogy ha nem is egy helyre — mint az normális lenne —, de legalább két helyre összponto­suljon az intézmény működési területe. Tavaly nyáron egy ala­pítványt hoztak létre a cél ér­dekében, eddig 100 ezer forint gyűlt össze a szülők, pedagógu­sok és vállalatok befizetéseiből. Nos, ez az összeg szinte sem­mire sem elég, arra meg főleg nem, hogy a Klauzál utcai részt olyannyira bővítsék, hogy­­ a Vöröskereszt és Dáni utcai „ta­gozatok” megszűnhessenek. Az önkormányzat műszaki irodája kidolgozta a bővítési tervezetet, de honnan teremtsék elő a szük­séges összeget a kivitelezés­hez ...? A gyerekek vándorolnak egyik helyről a másikra. Az étkeztetés a felsőtagozatnak a Dáni utcá­ban történik, ugyanide kell technikaoktatásra átjönni. Az iskolának nincs tornaterme, a Klauzál utcában egy tantermet alakítottak át tornaszobává, melynek alapterülete alig 60 négyzetméter, összességében a 16 tanulócsoportnak 15 tante­rem jut négy helyen elszórva. Egy csoport mindig valahol úton van a „tagozatok” között. Az áldatlan állapotok ellenére az iskolában az oktatás színvo­nala igen jó. Első osztálytól tanulnak angolt a diákok, a ne­gyedik osztályban választhatnak második idegen nyelvet. Minden gyerek megtanul úszni az alsó tagozatban. A tornateremhiány ellenére az iskolában kiemelt szerepet kap a testnevelés, heti öt órában tanítják. Az uszodá­ba a Hódmező szállítja a tanu­lókat kedvezményes áron. Ezt a kedvezményes tarifát egy pá­lyázaton nyert összegből fede­zik ez évben, melyet az iskola nemrég nyert el. Az önkor­mányzat hétfőn tárgyalja az is­kola tornatermének ügyét. Lesz-e a következő tanévkez­désre tornaterem Susánban ? At­tól függ, hogy a közgyűlés haj­landó-e elfogadni az előterjesz­tést a beruházási programmal. Ha ez megtörténik, az önkor­mányzat céltámogatási pályá­zatot nyújt be a belügyminisz­tériumba. Igaz, a szóbanforgó pályázati lehetőség a középis­koláknak nyitott, de a Klauzál utcai iskolát dr. Horváth Ba­lázs miniszter úr támogatásá­ról biztosította, esszerint­­ méltá­nyos elbírálás érdekében szót emel a megfelelő fórumon, s ezt levélben közölte a tanintézettel. Lényeges, hogy a döntés meg­szülessen, mert a céltámogatás benyújtása február 28-ig lehet­séges. Ha esetleg halogatás mi­att letelik a határidő, akkor talán vissza soha nem térő alkal­mat szalasztunk el, nem valószí­nű, hogy még egy ilyen lehetőség adódik a közeljövőben. Ez len­ne a tornaterem ügye, melyet a lelkes tantestület szerint nem szabad szétválasztani a Klauzál utcai telep bővítésétől, mert ez egyetlen komplex probléma, át­fogó megoldást sürgetnek. Ha a Klauzál utcában meglévő terü­leten megépülne a négy tante­rem, az ebédlő és a technikate­rem, az iskola mostani zilált épületrendszere két telephelyre koncentrálódna, s ez nagyság­renddel javítaná az egyébként színvonalas oktatási feltételeket. Bízunk benne, hogy a közgyű­lés megfontoltan, józanul foglal állást 310 iskolás ügyében. Kémeri 4-2-1? Iskola a (tűrés)határon Mankóval a légbuborékban A gazdasági függetlenség hamis érzete — Nézze engem ne kérdezzen a politikai vetületről — kérte egy gazdasági vezető, amikor azt tudakoltam, milyennek ér­zi cége társadalmi környezetét. — Örülök hogy békén hagynak minket, végre nem szólnak be­le lépten-nyomon a gazdaság­ba. Az igaz, hogy a pártok fi­gyelmét nagyrészt a presztízs­csaták, a politikai „ki­vágyókén” játékok kötik le. Előfordulhat, hogy a politikai kérdések iránt nem érdeklődők most „szabad­nak” és „függetlennek” érezhe­tik magukat. Mert nem néznek a saját zse­bükbe. Vagy mert nem tudato­sul bennük, hogy zsebük nem csak az utóbbi negyven év, vagy az azt megelőző nyolcvan év — a későn ési foghíjasan láb­ra kapó magyar ipar sosem ér­te el a hamarabb ébredő ipar­gazdaságok szintjét —, hanem még az utóbbi egy-két év is hozzájárult ahhoz, hogy zsebük ne tudjon megtelni. Hogyan? Úgy, hogy hiába próbálják de­geszre tömni, valahogy — mint­ha lyukas lenne, — minden ki­folyik belőle. Az igaz, hogy az utóbbi két évet nem jellemzi a gazdaság dróton rángatása. Ez adhatja a függetenség érzetét. Ám ez csak látszat. Mert az elvonások to­vábbra is hasonló mértékűek, mint az MSZMP-s évtizedekben voltak. Megerősödni, fejleszteni, beruházni, a termelést bővíteni és alkalmazkodóképessé tenni éppúgy nem lehet, mint a párt­állami időszakban. Mindenki abban bízott, az idei gazdasági szabályozók és adókoncepciók már előremuta­tóak lesznek. Csalatkoznunk kellett. A rendelkezések összes­ségükben továbbra sem szaba­dítják föl a gyártó- és termelő­kedvet, hanem továbbra is visz­­szafogottságra, helybenjárásra késztetnek. A gondokat szapo­rítják a felsőszintű gazdaság­­irányítás időnként tapasztalható inkorrektségei, továbbá a jövő­be mutató információk rend­kívül gyér csepegtetése. Mind­ezek a hiányosságok légüres térbe helyezik a vállalatokat és a vállalkozókat. Ez a kényszerű lebegés lenne egyenlő a függet­lenség kellemes érzésével ? Annyira azért ne hagyják magukra nemzetgazdaságunk irányítói a vállalatokat, hogy fix pontokat, kapaszkodókat, időtálló garanciákat sem adnak nekik, sőt időnként még a man­kóként nyújtott segítséget is ki­rúgják­­alóluk. K. Gy.

Next