Vásárhely és Vidéke, 1992. június (2. évfolyam, 380-405. szám)

1992-06-01 / 380. szám

Diszkontok és más csalafintaságok Maffia-ellenes lakossági önvédelmet szervezünk Diszkontok divatja van mostanában. Ez önmagában nem furcsa. Viszont egyre több vásárló jön rá, már nem azt kapja, mint eleinte. Nagyker­ár már csak imitt-amott létezik. Ahol pedig valóban letörni akarják az árakat — nagy, „maffiaszerű” ellenállással találkoznak. Somogyban találkoztam olyan lap­terjesztő vállalkozóval, aki azért hagyta ott az élelmiszer­­kereskedelmet, mert olcsó árai miatt életveszélyes fenyegeté­seket kapott a konkurensektől. „Az önkormányzattól hiába kértem védelmet” — mondta. Az országban alig néhány si­keres és tartós árletörési pró­bálkozás van. Egy ilyenre Pest megyében, az alig tízezeres S­zi­­gethalom községben találtam. Egy ottani vállalkozó vélemé­nyét talán a csongrádiak is ak­tuálisnak érzik. — Véleményem szerint a disz­kont fogalmát lejáratták. Az or­szág első diszkontáruházai még valóban közelítették a nagyke­reskedelmi árat. Ma viszont, ha körülnéz, azt látja, hogy az úgy­nevezett „nagybani árak”, mire fogyasztóközelbe kerülnek, már közelítenek a kiskereskedelmi árakhoz, sőt esetenként meg is haladják azokat. Ezért én a nemrég nyílt üzletemre nem is használom a diszkont kifejezést. De nemcsak az eddig elmondot­tak miatt. Hanem azért is, mert a már meglevő diszkontok leg­többje a sörre, a borra, a pá­linkára alapozódik. Színesítés­ként esetleg konzerveket és ve­gyi árukat is árusítanak. Kér­dem én, a lakosság kizárólag ezt igényli olcsóbban a mindennapi megélhetéshez? A nyilatkozó magánkereskedő partnereket is keresett szokatlan vállalkozásához, az árharchoz. Keveset talált. Néhány érdek­lődő kereskedő menet közben meggondolta magát. Amikor pe­dig a szóban forgó bolt meg­nyílt, többoldalú támadás érte a konkurencia részéről. „Fúj­tak” rá a térségben érdekelt el­adók és viszonteladók. Ha ez a próbálkozás „csöndes” és agyon­hallgatott lett volna, bizonnyal a füstbe ment tervek­­ közé so­rolhatnánk már... A bolt azonban több mint fél­éve prosperál. Bizonyságául an­nak, hogy a nyilvánosság oly­kor igen hasznos. (S annak, hogy a vevők partnerek.) Sokan ellenzik a vevők és az eladók szembeállítását. Mert nem igaz, hogy csak felsrófolt árakkal lehet eredményes vala­ki. Nem igaz, hogy a pult két oldalán állóknak ellentétesek az érdekeik, ellenségesek az érzel­meik. Ez a szembeállás legfel­jebb és legfőképpen olyan ke­reskedőkkel fordulhat elő, akik nem a kiegyensúlyozott, megala­pozott, tisztességes nyereség hí­vei. Számos példa mutatja, hogy az üzleti világban sokszor nem a diszkrét hallgatás a célravezető. Aki eltitkolja, hogy tisztességes szándékai miatt sérelem éri, az csacsi módon viselkedik. Lapunk szívesen felkarolja azokat a kez­deményezéseket, amelyek még a mostani inflációs közegben is az árak letörését, a lakosság jobb ellátását, a közcélú elképzelések megvalósulását szolgálják. Szük­ség esetén önvédelmi csoportok szervezését is vállaljuk. Ne ala­kuljon ki, és főleg ne tombol­jon maffia ott, ahol mi, vásárlók vagyunk többen. — Kovács — Ünneptelen könyvhét Ha igaz a hír, az első vidéki könyvhetet Vécsy Elemér vásár­helyi tanító rendezte. Sok sátor állt a téren, neves írók jöttek, hogy régi és új műveiket dedi­kálják. Így volt ez még az elmúlt év­ben is, s akkor három kötetet: a vers, a próza és drámaantoló­giákat fele áron megvehettük, ritkaságok jelentek meg, nagy volt a választék — mindenki kedvére válogathatott, beszélge­tett. A mostani ünneptelen lett. Pedig soha ennyi kiadó és ki­advány nem jelentkezett a pia­con. Mégis. Az össznépi, könyv­baráti varázslat és szeretet el­tűnt. Úgy látszik jóvátehetet­lenül. A régi könyvhét erkölcs és irodalom összetartozását jelen­tette. „A szónak hitele volt — emlékezett egyik írónk —, s úgy éreztük, hogy hiteles szónak a minőség ad garanciát.” És az érték védelme — folytathat­nánk a gondolatot. Az igazság rendíthetetlen szolgálata, írói gesztusok nemzetnevelő hatása. Ma úgy tűnik, minden szétsza­kadt: a politika kedvére rombol és alakít. Nem hozzák a köny­vek — vagy csak nagyon kevés — a bennünk vergődő fájdal­makat és gondokat. Kérdezhetnénk a többiekkel együtt: vegyünk könyvet? Hi­szen maholnap kenyérre se lesz pénzünk, így igaz. De azért tér­jünk be a boltba, lepjük meg magunkat. Nem mindennapi cse­megét ígér Németh László A minőség forradalma és Kisebb­ségben című két kötete. 1350 oldalon a Püski Kiadótól Pi­linszky összegyűjtött művei. Gyönyörű kötetben köszöntik — kissé megkésve — Csoóri Sán­dort barátai. Pünkösti Árpád Rákosi személyiségét és a kort veszi vallatóra. Kései, hazai ki­adásával egyre nagyobb magas­latokat meghódító klasszikusunk, Márai Sándor két művel is je­lentkezik: Naplója folytatásával és regénnyel. A rendkívüli közönségsikert aratott „sörgyári” könyvek után Hrabal új trilógiáját olvashat­juk. Kundera (A lét elviselhe­tetlen könnyűsége) borzongató, egyetemes víziót rajzol kegyet­len történelmű Közép-Európánk­­ról. A legkisebbek bizonyára öröm­mel forgatják majd Kormos István Mese Vackorról, egy pi­sze kölyökmackóról című szép verses meséjét. Kedves könyvbarátok! Válo­gassanak, fájdítsák a szívüket, s ha megtalálták a legszebbet, megindultan és csodálkozva ol­vassanak majd késő este, aho­gyan régen tették. Fenyvesi Félix Lajos Pulik Kész. Elegem van. Ráadásul melegem van. Lóg a nyelvem a hőségtől. Tudja Tésik úr, meny­nyi időmbe került, míg ezt a sok bádogdobozt így összeterel­tem. Plüh! De legalább megpi­henhetek. Mostmár készítheti a fotómat! Az nem baj, hogy köz­ben rajtuk tartom a szemem, mert amilyen kicsi, olyan fürge. Először nem is tudtam, hogy ro­kon. Néró gyanús mozgására let­tem figyelmes. Tudja, mi azért tudunk röhögni, ha nem is lát­szik. Néró hanyattfekve szétdo­bott lábakkal élvezkedett, és rázta a röhögés, amikor meglá­tott amint ezekkel bajlódom. Amikor megkérdeztem, mi a jó velőscsontot örvendezik itt ne­kem? — azt válaszolta, hogy az egyik puli a másikat hajkurász­­sza, pedig ezek nem is szukák. Ezek pulik? Mócsingos marha­csontra mondom, fogalmam sem volt. Hát ezeken egy árva szőr nincs. A fara olyan, mint há­­tunk oldala. A hangja mint egy kecskenyájé, ha kánonba a piá­­nót gyakorolják. Ráadásul csak akkor mozdul, ha a gazda ráül a nyakára. Ez az! Hát akkor meg minek ülök itt a forró napon? Ezek meg nem mozdulnak. Vi­gyázni sem kell rájuk! Igazad van komám! Nem igazi kutyák ezek, még akkor sem, ha Puli­nak mondják őket. Tőlem akár a piacra is vihetik. Jól is jár, aki ilyen szőrtelent vesz. Biz­tos nagyon gazdaságos, mert en­nek ugyan adhatnak bármilyen csontot, meg nem eszi. Legfel­jebb iszik. Már amelyik. Van kö­zöttük olyan is, amelyik már nem is iszik. Csak felvillanyo­­zódnak és futnak. Remélem ezt nálam nem próbálják ki. A múltkor is az egyik marha, Ris­­ka volt ha jól emlékszem, neki­­tehénkedett egy vékony drótnak, de az úgy megcsiklandozta, hogy azóta a tájára sem megy. Hogy Néró, amikor ezt elmeséltem ne­ki elszomorodott, holott ezen én akkorát derültem, hogy no, nem értettem. — Tudod, mi volt az? — kérdezte a maga nyugodt, bölcs torokhangján. — Nem. — mondtam egyet vakkantva. — Na látod, ha tudnád, nem örül­tél volna annyira. Mert az bi­zony a „villanypásztor'’! Ahol ilyen van, oda nem vesznek fel terelő pulit. Sem ilyent, sem iga­zit! Aha... — m — egymás között Mi a sajtó feladata? A Csúcsi Olvasókörben tar­tott újságíró-olvasó találkozó hasznosságáról beszélgettünk a szerkesztőségben. Egyöntetű vélemény szerint minden al­kalmat meg kell ragadni, hogy az olvasókkal minél többször találkozzunk. Bár­honnan is jön meghívás, örömmel teljesítjük. Az első ilyen jellegű összejövetel megmutatta, hogy bár még kicsit visszafogottabb volt a közönség — vagyis inkább hallgatóság, hiszen többségük még nem vett részt a véle­ménynyilvánításban ——, de ami hozzászólásként elhang­zott, az gondolatébresztő volt , a számunkra. A magam részéről szeret­tem volna, ha alkalom adó­dik egy-egy közönség-interjú­ra. De csak nagyon későn ju­tott eszembe; akkor, amikor egy határozott hangú férfi jelezte, hogy szép, szép a lo­kálpatriotizmus, de szeretné­nek többet olvasni arról is, mi történik a „szomszédban”? Vagyis mi történik a Vajda­ságban, Szerbiában, Romániá­ban. A határozott kívánság mögött azt a tájékozódási szándékot véltem felfedezni, ami mindannyiunk természe­tes igénye: szeretnénk tudni, már a miheztartás végett is, mi folyik a környezetünkben? Sajnos a Vásárhely és Vidé­ke napilapunk fejlődésének, bővülésének még csak az ele­jén tart. Nincs helyünk (s így módunk), elemzőcikkek megje­lentetésére, de hogy erre nagy szükség lenne, azt bizonyítja a már említett felszólalás. És még hány ilyen jó gondolat szunnyad az olvasók fejében? Kül- és belpolitikai kérdések, gazdasági folyamatok kiakná­zása, várospolitikai lehetősé­gek felvillanásai, megoldási javaslatok. Nem kell félni, hogy netán szakszerűtlenül fejezik ki magukat. Arra va­lók a szakemberek, hogy a javaslatot lefordítva saját nyelvünkre, a sok-sok tervbe és megvalósítási javaslatokba beépítsék. Ez lenne az igazi együttműködés, ami a lakos­ság és a város vezetése között szükséges. A készet roppant egyszerű kritizálni, elmarasz­talni, ám a tervek, javaslatok alakításában igenis részt kell vállalnunk! A vezetőinket nem azért választjuk, hogy helyettünk dolgozzanak, ha­nem, hogy a mi kívánságain­kat „formába öntsék”. Ehhez viszont sok ilyen fórum és ta­lálkozó kell. Szokják meg a város lakói: van értelme ja­vaslatokat tenni. Azt persze ne várja senki, hogy minden kérés azonnal teljesül. De amennyiben van rá pénz, vagy társadalmi összefogás megteremtheti, előbb-utóbb megvalósul. A néma gyereknek anyja sem érti a szavát — szól a közismert bölcsesség. Hát hal­lassuk a hangunkat. Többek között erre való a város új­ságja. Közvetít! A sajtó igazi feladata ez. Közvetíteni a la­kosság igényét a vezetés felé. És közvetítsen információt, beszéljen, írjon mindenről, ami a jobb tájékozódást elő­segíti. Például arról is, mit jelent a mi számunkra, hogy az ENSZ teljeskörű embargót rendelt el „Kis-Jugoszlávia” ellen. Hogyan hathat ez Vá­sárhely kényes geopolitikai és gazdasági helyzetére? Ha nem is sűrűn, de vala­milyen formában kiszorítunk, kihasítunk szűkös lapterjedel­münkből ilyen tudósítások, riportok, elemző cikkek szá­mára (jelen írás terjedelmé­nek megfelelő) helyet. Ked­ves Hozzászóló, köszönjük a javaslatát! (mórász) Egy csomó ötös osztályzat Balettvizsga a PMK-ban Balettvizsgaként adták hírül a megyei lapok a Petőfi Mű­velődési Központ szombat esti eseményét. A valóságban itt dr. Vargáné Fogarassy Judit balettiskolájának tanévzáró elő­adása zajlott. Amennyiben mégis vizsgának tekintjük ... nos, ez esetben sok zsűritag vagy vizsgabiztos volt, egy színültig telt színházterembe. És sok ötös volt, mert sok tenyér verő­dött össze a színpadon látottak hatására. „Feladatunk nem a művész­­képzés, hanem a test harmoni­kus formálása, a személyiség gazdagítása a táncművészet megismerésén keresztül, nevelés az ízlésre és a művészi fogé­konyságra” — mondta a táncpe­dagógus a közönség köszöntése során. Mindemellett minden évben akad egy-két növendék, akikre a profik szemet vetnek. A kü­lönféle csoportok — kezdő, kö­zéphaladó és haladó — tagjai pedig, ha nem is jutottak a táncönkifejezés csúcsaira, mara­déktalan szórakozást nyújtottak a nézőknek. A sikert persze nem adják ingyen. „Beruházni” kell sok-sok akaratot és fáradt­ságot, mégpedig nem spóroló­san, hanem az izzadság a négy­zeten és a köbön a képlet sze­rint. A magánbalett-iskolában minden foglalkozást jazzgim­­nasztikával kezdenek, vagyis változatos gyakorlatokkal fej­lesztik az erőnlétet és a hajlé­konyságot. Kiegészítőként tágító talajgyakorlatokat és a koordi­nációs készséget fejlesztő, vala­mint ritmikai gyakorlatokat vé­geznek általában. Csak a har­monikusan fejlett izomzat és a megfelelő összpontosítási kész­ség után jöhet a tánc. A bemutató műsor azzal vég­ződött, hogy minden táncked­velő fiatalt invitáltak a szep­temberben kezdődő új tanfo­lyamra. — Ez azt jelenti, hogy telje­sen új tánctanulókkal kezd? — kérdeztem a magántanártól. — Csak részben — válaszolta Judit „néni”. — A középhaladó és a haladó csoportok feltétele­zik a folyamatosságot. Van olyan növendékem is, aki már tizenkét éve tanul nálam. — E tetszéssel fogadott bemu­tató után felvetődik a kérdés, hogy milyen folytatás vár tán­cosaira. Vannak-e fellépési le­hetőségeik? — Természetesen, mégpedig a megye több részében. Szegedről több meghívás is jött, Vásárhe­lyen pedig a jövő szombaton, a porcelángyári rendezvényen lát­hatnak minket. — Feltűnően változatos a cso­portok jelmeztára. Csillogó-villo­­gó öltözékek, pompásan elkészí­tett fűszoknyák, széles eszköz­tár. Miből tellett ennyire? — A szülők áldozatkészségé­nek köszönhető ez a ruhatár. Ők szponzorálják táncos lábú gyer­­meke­iket, s ezzel a mi kis kö­zösségünket is. — A hagyományos balettisko­lák repertorájának része a népi tánc is. Ez viszont ma este hiányzott. — Iskolám kizárólag klasszi­kus balettel és passé-jazzbalettel foglalkozik. Ez a magyarázat. Dr. Vargáné Fogarassy Judit balettiskolájában — a színpadi tanúbizonyság szerint — az el­múlt tanévben harmincnégyen sajátították el a balett különbö­ző fokozatait, és heten a dzsessz­­balett mozgásformáit. Ez az is­kola gazdagítja városunk kultu­rális életét, szélesíti kikapcsoló­dási lehetőségeinket. Tehát: to­vábbi sok sikert és vihart! (Tapsvihart.) (Kp.) VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE 1­3

Next