Vásárhely és Vidéke, 1992. június (2. évfolyam, 380-405. szám)
1992-06-01 / 380. szám
Diszkontok és más csalafintaságok Maffia-ellenes lakossági önvédelmet szervezünk Diszkontok divatja van mostanában. Ez önmagában nem furcsa. Viszont egyre több vásárló jön rá, már nem azt kapja, mint eleinte. Nagykerár már csak imitt-amott létezik. Ahol pedig valóban letörni akarják az árakat — nagy, „maffiaszerű” ellenállással találkoznak. Somogyban találkoztam olyan lapterjesztő vállalkozóval, aki azért hagyta ott az élelmiszerkereskedelmet, mert olcsó árai miatt életveszélyes fenyegetéseket kapott a konkurensektől. „Az önkormányzattól hiába kértem védelmet” — mondta. Az országban alig néhány sikeres és tartós árletörési próbálkozás van. Egy ilyenre Pest megyében, az alig tízezeres Szigethalom községben találtam. Egy ottani vállalkozó véleményét talán a csongrádiak is aktuálisnak érzik. — Véleményem szerint a diszkont fogalmát lejáratták. Az ország első diszkontáruházai még valóban közelítették a nagykereskedelmi árat. Ma viszont, ha körülnéz, azt látja, hogy az úgynevezett „nagybani árak”, mire fogyasztóközelbe kerülnek, már közelítenek a kiskereskedelmi árakhoz, sőt esetenként meg is haladják azokat. Ezért én a nemrég nyílt üzletemre nem is használom a diszkont kifejezést. De nemcsak az eddig elmondottak miatt. Hanem azért is, mert a már meglevő diszkontok legtöbbje a sörre, a borra, a pálinkára alapozódik. Színesítésként esetleg konzerveket és vegyi árukat is árusítanak. Kérdem én, a lakosság kizárólag ezt igényli olcsóbban a mindennapi megélhetéshez? A nyilatkozó magánkereskedő partnereket is keresett szokatlan vállalkozásához, az árharchoz. Keveset talált. Néhány érdeklődő kereskedő menet közben meggondolta magát. Amikor pedig a szóban forgó bolt megnyílt, többoldalú támadás érte a konkurencia részéről. „Fújtak” rá a térségben érdekelt eladók és viszonteladók. Ha ez a próbálkozás „csöndes” és agyonhallgatott lett volna, bizonnyal a füstbe ment tervek közé sorolhatnánk már... A bolt azonban több mint féléve prosperál. Bizonyságául annak, hogy a nyilvánosság olykor igen hasznos. (S annak, hogy a vevők partnerek.) Sokan ellenzik a vevők és az eladók szembeállítását. Mert nem igaz, hogy csak felsrófolt árakkal lehet eredményes valaki. Nem igaz, hogy a pult két oldalán állóknak ellentétesek az érdekeik, ellenségesek az érzelmeik. Ez a szembeállás legfeljebb és legfőképpen olyan kereskedőkkel fordulhat elő, akik nem a kiegyensúlyozott, megalapozott, tisztességes nyereség hívei. Számos példa mutatja, hogy az üzleti világban sokszor nem a diszkrét hallgatás a célravezető. Aki eltitkolja, hogy tisztességes szándékai miatt sérelem éri, az csacsi módon viselkedik. Lapunk szívesen felkarolja azokat a kezdeményezéseket, amelyek még a mostani inflációs közegben is az árak letörését, a lakosság jobb ellátását, a közcélú elképzelések megvalósulását szolgálják. Szükség esetén önvédelmi csoportok szervezését is vállaljuk. Ne alakuljon ki, és főleg ne tomboljon maffia ott, ahol mi, vásárlók vagyunk többen. — Kovács — Ünneptelen könyvhét Ha igaz a hír, az első vidéki könyvhetet Vécsy Elemér vásárhelyi tanító rendezte. Sok sátor állt a téren, neves írók jöttek, hogy régi és új műveiket dedikálják. Így volt ez még az elmúlt évben is, s akkor három kötetet: a vers, a próza és drámaantológiákat fele áron megvehettük, ritkaságok jelentek meg, nagy volt a választék — mindenki kedvére válogathatott, beszélgetett. A mostani ünneptelen lett. Pedig soha ennyi kiadó és kiadvány nem jelentkezett a piacon. Mégis. Az össznépi, könyvbaráti varázslat és szeretet eltűnt. Úgy látszik jóvátehetetlenül. A régi könyvhét erkölcs és irodalom összetartozását jelentette. „A szónak hitele volt — emlékezett egyik írónk —, s úgy éreztük, hogy hiteles szónak a minőség ad garanciát.” És az érték védelme — folytathatnánk a gondolatot. Az igazság rendíthetetlen szolgálata, írói gesztusok nemzetnevelő hatása. Ma úgy tűnik, minden szétszakadt: a politika kedvére rombol és alakít. Nem hozzák a könyvek — vagy csak nagyon kevés — a bennünk vergődő fájdalmakat és gondokat. Kérdezhetnénk a többiekkel együtt: vegyünk könyvet? Hiszen maholnap kenyérre se lesz pénzünk, így igaz. De azért térjünk be a boltba, lepjük meg magunkat. Nem mindennapi csemegét ígér Németh László A minőség forradalma és Kisebbségben című két kötete. 1350 oldalon a Püski Kiadótól Pilinszky összegyűjtött művei. Gyönyörű kötetben köszöntik — kissé megkésve — Csoóri Sándort barátai. Pünkösti Árpád Rákosi személyiségét és a kort veszi vallatóra. Kései, hazai kiadásával egyre nagyobb magaslatokat meghódító klasszikusunk, Márai Sándor két művel is jelentkezik: Naplója folytatásával és regénnyel. A rendkívüli közönségsikert aratott „sörgyári” könyvek után Hrabal új trilógiáját olvashatjuk. Kundera (A lét elviselhetetlen könnyűsége) borzongató, egyetemes víziót rajzol kegyetlen történelmű Közép-Európánkról. A legkisebbek bizonyára örömmel forgatják majd Kormos István Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról című szép verses meséjét. Kedves könyvbarátok! Válogassanak, fájdítsák a szívüket, s ha megtalálták a legszebbet, megindultan és csodálkozva olvassanak majd késő este, ahogyan régen tették. Fenyvesi Félix Lajos Pulik Kész. Elegem van. Ráadásul melegem van. Lóg a nyelvem a hőségtől. Tudja Tésik úr, menynyi időmbe került, míg ezt a sok bádogdobozt így összetereltem. Plüh! De legalább megpihenhetek. Mostmár készítheti a fotómat! Az nem baj, hogy közben rajtuk tartom a szemem, mert amilyen kicsi, olyan fürge. Először nem is tudtam, hogy rokon. Néró gyanús mozgására lettem figyelmes. Tudja, mi azért tudunk röhögni, ha nem is látszik. Néró hanyattfekve szétdobott lábakkal élvezkedett, és rázta a röhögés, amikor meglátott amint ezekkel bajlódom. Amikor megkérdeztem, mi a jó velőscsontot örvendezik itt nekem? — azt válaszolta, hogy az egyik puli a másikat hajkurászsza, pedig ezek nem is szukák. Ezek pulik? Mócsingos marhacsontra mondom, fogalmam sem volt. Hát ezeken egy árva szőr nincs. A fara olyan, mint hátunk oldala. A hangja mint egy kecskenyájé, ha kánonba a piánót gyakorolják. Ráadásul csak akkor mozdul, ha a gazda ráül a nyakára. Ez az! Hát akkor meg minek ülök itt a forró napon? Ezek meg nem mozdulnak. Vigyázni sem kell rájuk! Igazad van komám! Nem igazi kutyák ezek, még akkor sem, ha Pulinak mondják őket. Tőlem akár a piacra is vihetik. Jól is jár, aki ilyen szőrtelent vesz. Biztos nagyon gazdaságos, mert ennek ugyan adhatnak bármilyen csontot, meg nem eszi. Legfeljebb iszik. Már amelyik. Van közöttük olyan is, amelyik már nem is iszik. Csak felvillanyozódnak és futnak. Remélem ezt nálam nem próbálják ki. A múltkor is az egyik marha, Riska volt ha jól emlékszem, nekitehénkedett egy vékony drótnak, de az úgy megcsiklandozta, hogy azóta a tájára sem megy. Hogy Néró, amikor ezt elmeséltem neki elszomorodott, holott ezen én akkorát derültem, hogy no, nem értettem. — Tudod, mi volt az? — kérdezte a maga nyugodt, bölcs torokhangján. — Nem. — mondtam egyet vakkantva. — Na látod, ha tudnád, nem örültél volna annyira. Mert az bizony a „villanypásztor'’! Ahol ilyen van, oda nem vesznek fel terelő pulit. Sem ilyent, sem igazit! Aha... — m — egymás között Mi a sajtó feladata? A Csúcsi Olvasókörben tartott újságíró-olvasó találkozó hasznosságáról beszélgettünk a szerkesztőségben. Egyöntetű vélemény szerint minden alkalmat meg kell ragadni, hogy az olvasókkal minél többször találkozzunk. Bárhonnan is jön meghívás, örömmel teljesítjük. Az első ilyen jellegű összejövetel megmutatta, hogy bár még kicsit visszafogottabb volt a közönség — vagyis inkább hallgatóság, hiszen többségük még nem vett részt a véleménynyilvánításban ——, de ami hozzászólásként elhangzott, az gondolatébresztő volt , a számunkra. A magam részéről szerettem volna, ha alkalom adódik egy-egy közönség-interjúra. De csak nagyon későn jutott eszembe; akkor, amikor egy határozott hangú férfi jelezte, hogy szép, szép a lokálpatriotizmus, de szeretnének többet olvasni arról is, mi történik a „szomszédban”? Vagyis mi történik a Vajdaságban, Szerbiában, Romániában. A határozott kívánság mögött azt a tájékozódási szándékot véltem felfedezni, ami mindannyiunk természetes igénye: szeretnénk tudni, már a miheztartás végett is, mi folyik a környezetünkben? Sajnos a Vásárhely és Vidéke napilapunk fejlődésének, bővülésének még csak az elején tart. Nincs helyünk (s így módunk), elemzőcikkek megjelentetésére, de hogy erre nagy szükség lenne, azt bizonyítja a már említett felszólalás. És még hány ilyen jó gondolat szunnyad az olvasók fejében? Kül- és belpolitikai kérdések, gazdasági folyamatok kiaknázása, várospolitikai lehetőségek felvillanásai, megoldási javaslatok. Nem kell félni, hogy netán szakszerűtlenül fejezik ki magukat. Arra valók a szakemberek, hogy a javaslatot lefordítva saját nyelvünkre, a sok-sok tervbe és megvalósítási javaslatokba beépítsék. Ez lenne az igazi együttműködés, ami a lakosság és a város vezetése között szükséges. A készet roppant egyszerű kritizálni, elmarasztalni, ám a tervek, javaslatok alakításában igenis részt kell vállalnunk! A vezetőinket nem azért választjuk, hogy helyettünk dolgozzanak, hanem, hogy a mi kívánságainkat „formába öntsék”. Ehhez viszont sok ilyen fórum és találkozó kell. Szokják meg a város lakói: van értelme javaslatokat tenni. Azt persze ne várja senki, hogy minden kérés azonnal teljesül. De amennyiben van rá pénz, vagy társadalmi összefogás megteremtheti, előbb-utóbb megvalósul. A néma gyereknek anyja sem érti a szavát — szól a közismert bölcsesség. Hát hallassuk a hangunkat. Többek között erre való a város újságja. Közvetít! A sajtó igazi feladata ez. Közvetíteni a lakosság igényét a vezetés felé. És közvetítsen információt, beszéljen, írjon mindenről, ami a jobb tájékozódást elősegíti. Például arról is, mit jelent a mi számunkra, hogy az ENSZ teljeskörű embargót rendelt el „Kis-Jugoszlávia” ellen. Hogyan hathat ez Vásárhely kényes geopolitikai és gazdasági helyzetére? Ha nem is sűrűn, de valamilyen formában kiszorítunk, kihasítunk szűkös lapterjedelmünkből ilyen tudósítások, riportok, elemző cikkek számára (jelen írás terjedelmének megfelelő) helyet. Kedves Hozzászóló, köszönjük a javaslatát! (mórász) Egy csomó ötös osztályzat Balettvizsga a PMK-ban Balettvizsgaként adták hírül a megyei lapok a Petőfi Művelődési Központ szombat esti eseményét. A valóságban itt dr. Vargáné Fogarassy Judit balettiskolájának tanévzáró előadása zajlott. Amennyiben mégis vizsgának tekintjük ... nos, ez esetben sok zsűritag vagy vizsgabiztos volt, egy színültig telt színházterembe. És sok ötös volt, mert sok tenyér verődött össze a színpadon látottak hatására. „Feladatunk nem a művészképzés, hanem a test harmonikus formálása, a személyiség gazdagítása a táncművészet megismerésén keresztül, nevelés az ízlésre és a művészi fogékonyságra” — mondta a táncpedagógus a közönség köszöntése során. Mindemellett minden évben akad egy-két növendék, akikre a profik szemet vetnek. A különféle csoportok — kezdő, középhaladó és haladó — tagjai pedig, ha nem is jutottak a táncönkifejezés csúcsaira, maradéktalan szórakozást nyújtottak a nézőknek. A sikert persze nem adják ingyen. „Beruházni” kell sok-sok akaratot és fáradtságot, mégpedig nem spórolósan, hanem az izzadság a négyzeten és a köbön a képlet szerint. A magánbalett-iskolában minden foglalkozást jazzgimnasztikával kezdenek, vagyis változatos gyakorlatokkal fejlesztik az erőnlétet és a hajlékonyságot. Kiegészítőként tágító talajgyakorlatokat és a koordinációs készséget fejlesztő, valamint ritmikai gyakorlatokat végeznek általában. Csak a harmonikusan fejlett izomzat és a megfelelő összpontosítási készség után jöhet a tánc. A bemutató műsor azzal végződött, hogy minden tánckedvelő fiatalt invitáltak a szeptemberben kezdődő új tanfolyamra. — Ez azt jelenti, hogy teljesen új tánctanulókkal kezd? — kérdeztem a magántanártól. — Csak részben — válaszolta Judit „néni”. — A középhaladó és a haladó csoportok feltételezik a folyamatosságot. Van olyan növendékem is, aki már tizenkét éve tanul nálam. — E tetszéssel fogadott bemutató után felvetődik a kérdés, hogy milyen folytatás vár táncosaira. Vannak-e fellépési lehetőségeik? — Természetesen, mégpedig a megye több részében. Szegedről több meghívás is jött, Vásárhelyen pedig a jövő szombaton, a porcelángyári rendezvényen láthatnak minket. — Feltűnően változatos a csoportok jelmeztára. Csillogó-villogó öltözékek, pompásan elkészített fűszoknyák, széles eszköztár. Miből tellett ennyire? — A szülők áldozatkészségének köszönhető ez a ruhatár. Ők szponzorálják táncos lábú gyermekeiket, s ezzel a mi kis közösségünket is. — A hagyományos balettiskolák repertorájának része a népi tánc is. Ez viszont ma este hiányzott. — Iskolám kizárólag klasszikus balettel és passé-jazzbalettel foglalkozik. Ez a magyarázat. Dr. Vargáné Fogarassy Judit balettiskolájában — a színpadi tanúbizonyság szerint — az elmúlt tanévben harmincnégyen sajátították el a balett különböző fokozatait, és heten a dzsesszbalett mozgásformáit. Ez az iskola gazdagítja városunk kulturális életét, szélesíti kikapcsolódási lehetőségeinket. Tehát: további sok sikert és vihart! (Tapsvihart.) (Kp.) VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE 13