Vásárhely és Vidéke, 1992. szeptember (2. évfolyam, 457-482. szám)

1992-09-01 / 457. szám

Ki az igazi magyar? (2. old.) A kereskedő diktál (2. old.) Bartucz Mónika a válogatottban (5. old.) II. évfolyam, 457. szám 1992. szeptember 1., kedd Ára: 6 Ft Szeptemberben alapkőletétel Szociális piros pontok Vásárhelynek Pénteki számunkban már hírül adtam, annak a mindkét félnek előnyös megállapodásnak a tényét, miszerint jelentősen növekedni fog a szociális otthonban elhelyezhető vásárhelyi rászorultak számára biztosítható férőhelyek száma. Ez egy önkormányzatok közötti közvetlen kapcsolatfelvétel ered­mé­nye, miután a megye május óta képtelen volt Tömörkény köz­ség kérelmére érdemi választ adni. Dr. Thirring Ákos, Tö­mörkény polgármestere nem sokat kukoricázott, és felaján­lotta Hódmezővásárhelynek a lehetőséget. Dr. Rapcsák András, a tőle megszokott határozottsággal tette meg lépéseit, a köz­gyűlés hasonlóképp, s így tulajdonképpen 48 óra alatt eldőlt, hogy a város számára igen kicsiny befektetési költséggel, har­minc fő szociális elhelyezését oldja meg minimum ötödannyi pénzből, mint amennyibe ma kerül. Tegnap, a polgármesteri hi­vatal kis tanácskozótermében a két polgármester tartott egy­idejű­­sajtótájékoztatót. A Vá­sárhely és Vidéke jóvoltából a lényeges dolgokról, tényekről már értesülhettek a „Gyönyörű, lélektani gólt rúgott a közgyű­lés” című cikkből. Ami a kiegé­szítő információkat illeti, azo­kat most a tömörkényi polgár­nőésértől vártam. — Polgármester úr! Amikor azt látta, hogy a megyéhez megküldött ajánlatukra — ami talán egy régi bedigező­­désből fakadó ajánlkozás volt — május óta nem kapnak vá­laszt, a kormány által a cél­­támogatások elbírálására adott augusztusi határidő pedig vé­szesen közeledik, miért pont Hódmezővásárhely jutott az eszébe? — Annak idején volt szeren­csém megismerni dr. Rapc­sák András polgármester urat, a legnagyobb örömömre és nem­rak e mostani kapcsolatra gon­dolok. Egészen rendkívüli egyé­niségnek tartom, remek elgon­dolásai vannak, amit érdemes végiggondolni, megvalósítani. Meggyőződésem, hogy Vásár­hely jó úton jár és másoknak is, számunkra is tud racionális megoldásokat ajánlani. Hát ezért jutott eszembe Vásárhely és jó döntés volt. — A szociális problémák enyhítésén túl, milyen elő­nyökkel jár ez az építkezés? — Településünk számára az építkezés legalább húsz ember­nek ad majd állandó kenyeret a kezébe. Az építkezés pedig jó­­néhány szak- és szakképzetlen munkásembernek biztosít min­ket két éven keresztül. — Eszerint a szociális ott­hon csak ’94-ben lesz kész? — Igen. Két év alatt nemcsak­ a szociális otthon, hanem a csatlakozó épületrészek is elké­szülnek. A tornacsarnok mellé tervezett uszodára is céltámoga­tási kérelmet adtunk be. Ezért örültem Rapcsák úr azonnali és pozitív reagálásának, mert tu­(Folytatás a 2. oldalon.) Dr. Thirring Ákos Tömörkény polgármestere Huszt restaurálásáért A vásárhelyi Tájak Ko­rok Múzeumok Kör tagjai, továbbá néptáncosoik és a Kárpátalja Baráti Társa­ság képviselői viszonozva a huszti és aknaszlatinai delegáció májusi látogatá­sát, néhány napot Kárpát­alján töltöttek. Farkas Fe­renc tanár úr, az önkor­mányzat kulturális bizott­ságának elnöke, egy nyári diák építőtábor létrehozá­sáról egyezett meg a helyi faipari szakközépiskola ve­zetőivel. A huszti iskola ugyanis oroszlánrészt vál­lal a Kölcsey Ferenc ver­séből jól ismert helyi vár restaurálásában. Ebben a munkában segítenek a ter­vek szerint a vásárhelyi középiskolások. Pandaeső városunkban Úgy hírlik, hogy legalább 15-en kaptak tegnap levelet az egyik neves hazai csomagküldő szolgálattól. E szerint a levél címzettje, akinek nevét még ki is nyomtatták az értesítésen, mint a cég vásárlói közül az egyik szerencsés kisorsolt, nyert egy Fiat autót és némi ■készpénzt. Egyelőre nem sikerült megtudnunk mi áll a háttérben, mert enyhén szólva az írás megfogalmazásából bármire következtet­hettek a címzettek. Arra is, hogy máris vihetik az autót, a pénzt. De arra is, hogy ez tulajdonképpen egy mintanyomtatvány és akkor nyernek, ha beküldik a cégnek a levélben megjelöltek szerint saját nevüket és még egy s mást kivágva a nyomtatványból. Végül is tegnap még senki sem tudta, hogy mi az igazság. Néhá­ny­an minden esetre azonban lemásoltatták a hozzájuk bedobottt szó­ban forgó levelet. Akadt, aki már érdeklődött ismeretségi körében az autót említve, hogy „Nem veszed át?” Kíváncsian várjuk az esemé­nyeket, igaz-e, hogy Vásárhelyen tegnap 15-en nyertek Pandát? Leszállt az éj. Valamelyest csökkent a hőség. Enyhét adó légfuvallat csapott be a nyitott ablakon. A busz zsongítóan rin­gatott. Elaludtam. Az álmok ra­vasz kis tündére csak erre várt, s hunyt pilláim mögé játszi ké­peket csempészett. Tíz-tizenöt ember vett körül. Nem fenyege­tően, nem ellenségesen, de tekin­tetük mégsem volt barátságos. A férfiak szemében gond ült, a nőkében inkább fásultság. Nem is néztek rám, hanem mögém. A néma csoportból aztán kivált egy lány és elém állt. Ekkor lát­tam, hogy kezében újságot tart, és a többi is. A lány rám mo­solygott. De nem vidáman, in­kább tanácstalanul, és felém nyújtotta a lapot. Az újság egy napilap volt, de valami hiányzott róla. Nem is tudtam az első pillanatban, mi zavart. Aztán észrevetem. A lap­nak nem volt fejléce. Nem volt neve. Az első oldalán fenn csak a papír fehérje fénylett. A lány­ra néztem, aztán a többiekre. Előre nyújtott jobbjukban vád­lón lobogott a megcsonkított, cí­métől megfosztott újság. De to­vábbra is mögém néztek. Meg­fordultam. Egy vékony férfi állt mereven, kezében fehér zászló. A zászlón sem más szín, sem felirat nem volt. Amikor meg­fordultam, lassan elém eresztet­te a patyolat fehér lobogót és A felirat megszólalt: „írj rá valamit, ami fontos neked!’’. Most már min­den szem rámszegeződött. A kör egyre szűkült. Elkiáltottam magam: Vásárhely és Vidéke! — Valami baj van? — Egy idős asszony aggódó arccal for­dult felém. Mellettem ült. — Rosszul van, kedveském? Nem, kedves asszonyom, csak egy rossz álom volt. De most sem tudom, hogy miért nem a pénz vagy a család lett az a fel­irat. M. A. Mi lesz veled Szabadság tér? Tegnap délután hosszasan ülé­sezett az önkormányzat város­­fejlesztési, környezetvédelemmel és szolgáltatásokkal foglalkozó bizottsága. Az első és egyben a leginkább közérdeklődésre szá­mot tartó napirendi pont témá­ja a Szabadság téri piac­ sorsá­val foglalkozott. Köztudott, hogy ez a piac má­ra már kinőtte a teret, nem tud megfelelni azoknak a normák­nak, melyek egy városi piactól elvárhatók lennének. Létezik egy rendezési, illetve bővítési terv, melynek értelmében a stadion területének rovására bővítenék a piac területét. Az így nyert többlethelyen egy olyan pavilonsort terveznek mely két oldalról­­fogna közre egy te­tőcseréppel fedett, egyébként nyitott gyalogos közlekedőutat. Tervezik még ivókutak telepí­tését, a pavilonok előtti bur­kolatok esztétikusabb kialakítá­sát is. Szükséges még további autóvárakozók létrehozása, ezt figyelembe véve 62 parkolóhe­lyet terveznek kijelölni a meg­lévőkön felül. A piacügyek megvitatására a bizottsági ülésen megjelentek az érintett egyéb bizottságok képviselői is. Nem jöttek el vi­szont a rendőrségtől és a pénz­ügyőrségtől — ők is közvetlenül érintettek e kérdésben, s meg­hívást kaptak a tegnapi tanács­kozásra. A piac mostani működésével kapcsolatban elhangzott, hogy az árusok ellenőrzését két személy végzi. Munkájuk során mintegy 300 alkalommal ellenőriztek áru­sokat, s ebből 40 alkalommal került sor szabálysértési eljárás megindítására; a vétkesek nem rendelkeztek sem vállalkozói, sem iparigazolvánnyal. Meg kell jegyezni, hogy ezek az ellenőr­zések kizárólag a magyar ál­lampolgárokra irányultak, ugyanis az önkormányzat em­berei nem jogosultak külföl­diekkel szemben eljárni. Erre csak a pénzügyőrség, illetve a rendőrség jogosult. A rendőrség­gel karöltve a város emberei többször végeztek ellenőrzést, ezzel ellentétben mindössze egy alkalommal volt közös akció a pénzügyőrökkel. A lakosság képviseletében megjelent Rácz Ernő hangot adott annak az évek óta tartó elégedetlenségnek, mely a hasz­­náltcikk-piac utcai területen va­ló működését nehezményezi. Fel­hívta a je­lenlévők figyelmét arra, hogy évek óta lehetetlen a hét három napján gépkocsi­val ki- és beállni, panaszkodott a külföldi árusok által hátraha­gyott szemétre, az éjszakai za­jongásra. (Folytatás a 2. oldalon.) Régi kapcsolatok , új kötelékek Miután szombat este ré­gi barátok, ismerősök gyű­rűje vette körül a „Vásár­helyiek Vásárhelyért” ba­ráti találkozó már pillenő házigazdáját, nem tartot­tam alkalmasnak a pilla­natot, hogy hivatalos érté­kelésre, nyilatkozatra kényszerítsem őt. Inkább hétfőn törtem rá a polgár­­mesteri iroda ajtaját a sajtótájékoztató után, ami­kor még nem volt elég ideje kifogyhatatlan mun­kájából az egyik intézni­valóból a másikhoz fogni. — Polgármester úr! Miként értékeli a szombati „vásárhelyi” találkozót? — A visszajelzések alapján én magam is azt találtam, hogy át­ütő sikere volt a találkozónak, s valóban nem udvariaskodó, formális mondatok születtek, he­­­lyette tartalmas jó együttműkö­dés volt. Valóban előremutató beszélgetések és nagyon hasz­nos felajánlások történtek a vá­ros érdekében. Meggyőződésem, hogy ez a találkozó igen sokat számított Hódmezővásárhely szá­mára. Nemcsak az, hogy felele­venített és megerősített régi, élő kapcsolatokat, kötelékeket, me­lyekkel ez a kis társaság máig szorosan kötődik ehhez a város­hoz, hanem az is, hogy megújul­va, megerősödve távoztak e ta­lálkozóról. Igenis, ez a város fej­lődőképes, életképes, a rendszer­váltás adta történelmi esély előtt álló város, amiért érdemes munkálkodni, érdemes áldozat­késznek lenni. Ez a legnagyobb eredménye ennek a találkozó­nak, ami akkor este nem is ért véget tulajdonképpen, csak fél­bemaradt. — Van-e máris gyakorlati eredménye az áldozatkészség­nek? — Van. Már megindult a le­hetőségek felkutatása a Faszín­ház létrehozására, folyamatban van a felajánlott gálák megszer­vezése — művészek előadóestjei­ről van szó, melyeknek bevételei a Faszínház Alapítványt gazda­gítják —; a Bethlen Gimnázium is programokat szervez; Horváth János úr, aki az Egyesült Álla­mokból érkezett, csak úgy mel­lékesen egy értékes ásványgyűj­teményt ajándékozott a Bethlen­nek; Csohány Kálmán grafikus­­művész özvegye elhunyt férje hagyatékából a városnak ado­mányozott egy grafikai soroza­tot, kéziratokat, melyeket már az ez évi Vásárhelyi Napokon meg­tekinthet a közönség egy ka­marakiállítás keretében. Úgy­hogy nagyon sok minden elin­dult. — Meg kell mondanom, még nem is tudok mindenről, bár megpróbáltam összegyűjteni az információkat. Hogy minél több emberrel tudjak beszélget­ni, nem is ettem, megmondom őszintén, ami nagy bánatom, mert állítólag nagyon finom volt a pörkölt. (mór­ász)

Next