Vásárhely és Vidéke, 1993. augusztus (3. évfolyam, 731-754. szám)
1993-08-02 / 731. szám
2 Erős várunk a mi iskolánk Csajágiak találkozója Nevezetes esemény színhelye volt szombaton délben a csúcsi olvasókör nagyterme: egykori csajági tanyai iskolások - 1935 és 1944 közötti tanulók, mintegy százan - adtak egymásnak 50-60 év után első ízben találkát. Őszbe csavarodott fejű, történelem barázdálta arcú koros emberek ölelkeztek össze az egymásra ismerés kitört örömében, könnyes-boldog arccal, és merültek bele a közös emlékek felidézésébe a terített asztalok körül. A csajági egy volt Vásárhely széles határának 40 tanyai iskolája között, abban különbözött a többitől, hogy a múlt századi államosítás után egyedül maradt egyházi (katolikus) kezelésben. A hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc fejedelem Csajághy nevű tábornokának leszármazottja ajándékozta hozzá a telket, és azon épült föl 100 esztendővel ezelőtt az azóta sajnos már lebontott épület. Úgynevezett osztatlan iskola volt, egy tanteremben egyszerre tanult elsős, másodikos, föl egészen a hatodikosig, (a későbbi fejlesztés után nyolcadikosokig), de egy tanévben így sem voltak többek úgy 50 főnél. A különböző csoportok párhuzamos foglalkoztatása a tanítóra rótt rendkívüli terheket, dehát mint minden mesterségnek, így ennek is megvolt a maga technikája. Kiváló nevelők tanítottak Csajágon, az egyháznak érdekében állott, hogy a legjobbakat küldje oda - 1936-ig Tóth Sándor, utána Koncz Ernő akit leánya, Gyulafalviné Koncz Márta képviselt a találkozón, Hídy Mihály, aki leventeoktató is volt a határrészben, végül Kurunczi Margit, aki ugyan 1946-ban került oda, de jelenlévők közül még többeket tanított vagy mint nagyobbakkal az olvasókörben foglalkozott. Ő személyesen jelen volt. Mindezeket - a Himnusz közös eléneklése után - Horváth István, nyugalmazott gimnáziumi tanár, a csajádi iskola egykori neveltje, a találkozó szóvivője mondotta el meghatott hangon, nem feledkezve el az életből eltávozott társakról, tanítókról; emléküknek néma felállással adózott a gyülekezet. Ezután Gyulafalviné Koncz Márta - maga is pedagógus - idézte föl édesapja alakját, és befejezésül, mintegy őhelyette, így szólt a jelenlévőkhöz: Legyen ez a nap az emlékeké, az újabb kézfogásoké, a barátság és összetartás megpecsételéséé. Aztán amint az az iskolai találkozókon lenni szokott, következtek a személyes beszámolók. Borsiak, Horváthok, Lukácsok és Pásztorok - ki tudná felsorolni mind - emelkedtek szólásra, és adtak számot eddigi életük alakulásáról. Szinte mindüket újongás, taps fogadta az egykori mókamestereket, „ főcsibészeket” meg kedves derültség. Egyszerű parasztemberek, asszonyok néhány közvetlen szóban foglalták össze múltjuk legfontosabb eseményeit. A történelem rossz emlékeit alig említették, akkor is dramatizálás nélkül és a jelenre sem panaszkodtak, csak annak csuklott el a hangja, aki nemrég temette el férjét vagy feleségét. „ Elvagyunk... Többet dolgozunk, mint amikor a kolhozba jártunk, de azér’ megvagyunk... Nem panaszkodhatok...” Többnyire így summázták jelenbeli állapotukat. De mindnek sugározni kezdett az arca, mihelyt az unokákról kezdett el beszélni. (Az is megfigyelhető volt, hogy szembetűnően kevesebb volt a fiúk száma, mint az unokáké.) Egy bájos „ kisnagylány” unoka gyönyörű magyarsággal köszöntőt olvasott föl a találkozónak címezve. Egy versíró hajlamú magyar rigmusokban emlékezett meg a hajdani iskoláról, iskoláséletről, tanítókról. Akadt festő hajlamú is, aki képben örökítette meg a régi kedves épületet. Egyikük arról számolt be, hogy néprajzi film szereplőjeként örökítették meg alakját. Csak a nóta, a közös éneklés maradt el, amit néhányan szerettek volna, de a tömérdek mesélnivalótól ezúttal nem jutott rá idő. A beszámolókat úgy középtájon meg kellett szakítani, mivel a gyomrok korgása az idő előrehaladtára figyelmeztetett. A jubilánsok lányai, unokái - tűzről pattant menyecskék - frissengyorsan fölszolgálták az ínycsiklandozóan párolgó birkapaprikást meg a hozzávalókat. Az esti órákig nyúlt az önfeledt társalgás, barátkozás. Még mielőtt feloszlottak volna, megállapodtak, hogy a következőkben évenként megrendezik a találkozót, de nem Vásárhelyen, hanem lehetőleg közelebb Csajághoz, hogy a tanyán lakók is nagyobb létszámban részt vehessenek rajta. Végezetül egy kis küldöttség kivitte az előre elkészített szalagos koszorút a boldog emlékezetű Koncz Ernő tanító bácsi sírjára a katolikus temetőbe. Ennyi boldog idős embert látva, a küzdelmes múltban való helytállás példáit hallva, a kívülállóban is megerősödik a hit: tanyai iskoláink valóban az emberség, a magyarságnak a becsület „ erős várai” voltak, arra neveltek. F. B. Mit nekünk Gorsium! Olvastam lapunk július 13-i számában, hogy 3,777 milliárd forinttal támogatta a nemzetiségieket „ A magyarországi nemzetiségi és etnikai kisebbségekért" alapítvány. Ezt követően a Vasárnapi Hírek 25-i számában akadt meg a szemem az „ Olaszok Gorsiumért" című cikken. Abban pedig az szerepelt, hogy a Magyarországi Olasz Szövetség a mai napig egyetlen fillér támogatást sem kapott. Indoklás is volt hozzá: „Az olaszok nem minősülnek Magyarországon honos népcsoportnak". Na és most mi van? — mondhatná az egyik kisebbséghez sem tartozó magyar állampolgár, mint én is. Azért a dolog elgondolkodtat. Az olaszok Gorsium ásatásait támogatták volna a pénzzel. Gorsium a római Pannónia tartomány szakrális központja volt a II.-IV. században. Lévén, hogy a város nem lakott terület alatt „ nyugszik", semmi nem gátolja a feltárást. Monumentális ókori várost reprodukálhatnánk. A két cikket egymás mellé téve számomra kiderült, hogy a támogatások odaítélésében politikai motivációk dominálnak és nem a nemes cél segítése. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy a magyar kuturális tevékenységet folytató kisebb szervezetek részére nincs ilyen hatalmas megpályázható összeg. Nem vagyok politikus. Nehezen fogadom el a lépten-nyomon politikai tendenciáka tükröző döntéseket. Kultúr lény szeretnék lenni, és mint ilyen a deszki szerb görögkeleti egyházközösség, vagy a tótkomlósi szlovák iskolák színjátszók semmivel sem mondanak többet, mint az „Olaszok Gorsiumért”. Vagy semmi közünk hozzá? Akkor még sehol nem voltak a magyarok? Számomra a szülőföldemen található összes megkopott kő fontos és annak megőrzésére tett kísérleteket meglehetősen nemes célként értékelem. Túl ezen a kisebbségekkel való törődést humanista alapokra helyezném. Csak erről beszélni kényes dolog, mert bár mindenkiben él a nemes érzelemre való hajlam, de reszketnek a sovinizmus vádjától. Mindössze arról van szó, hogy nagyon örülök annak ha a kisebbségek kapnak támogatást, de nagyon sajnálom azokat, akiknek nem jut. Az az indoklás, hogy az olaszok a kisebbségnél is nagyobb kisebbségben vannak, nem elfogadható. Rozmann Sándor VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE 1993. augusztus 2., hétfő Tapintsd meg, nézd meg! A hamis bankjegyek a jelenlegi papírpénzek között is gyorsan föltalálhatók, de a bank minden polgárnak a bankjegyek alaposabb tanulmánya. Csak a fákat sajnálják Megszűnt a Z-bérház ciszternája (Folytatás az 1. oldalról) A combvastagságú fatörzsek gyökerei egy idő után már nem tudtak szabadon terjeszkedni és nekimentek a ciszternának, megbontották a ciszternát körülölelő falat. A probléma akkor kezdődött, amikor a fák gyökerei olyannyira megrongálták a kőkerítést, hogy a padokon ülő embereket az a veszély fenyegette, előbb-utóbb a fejükre esik egy jókora kerítésdarab. Egyszóval életveszélyessé vált az udvar középén álló létesítmény. Ekkor kezdődött az aláírásgyűjtés, hogy az életveszélyes állapotot szüntesse meg a tanács. Ám megoldás csak az önkormányzat idejében született. A lehetőségeket megvizsgálva a műszaki iroda illetékesei úgy döntöttek, megszüntetik a ciszternát, figyelembe véve azt, hogy az ott a lakók pihenőpark létrehozását kérték. A gödör betemetése mindenképpen szükségesé vált. Annál is inkább, mivel fennállt a veszély, hogy valamelyik fa rádől a lakóépületre. A ciszterna felbontásakor felmerült, hogy némely fát meg lehetne menteni, de az építménybe fúródott gyökerek ezt lehetetlenné tették. Nem maradt más hátra: a betemetett ciszternagödör helyén apró facsemetéket kellett elültetni. A ház lakói így árnyat adó lombok nélkül maradtak. Egyesek súlyos ezrekért redőnyöket vásároltak ablakaikra, hogy csökkentsék a hőséget. Az a hír járja, mióta rendeződött a ciszterna-ügy, a körzeti orvosnak szaporodott a munkája. A kánikulát az idős emberek - különösen a szívbetegek - nehezen viselik. De azok a frissen ültetett, alig több mint ötven centis tujafa csemeték egyszer biztosan takaros fákká serdülnek, mert szakértői vélemény szerint akár tíz méter magasra is megnőhetnek. Csak türelmesen ki kell várni. Ráadásul a nyár sem tart örökké. Rummel Csilla Pénzről van szó Egy kis bankjegyismeret Manapság annyi mindent bedobálnak az emberek levelesládájába, hogy már szinte ügyet sem vetünk rá. Reklámújságok, cégismertetők, szolgáltatási ajánlkozások, politikai röplapok, prospektusok. Valóságos felüdülés volt a papírhalomban rátalálni egy kis gusztusos leporellóra, ami nem kínál sem mosóport, sem szárnyas betétet, csupán ismeretet. A Magyar Nemzeti Banknak egy kis tájékoztatójáról van szó, melynek címe: Ismerje meg a forint bankjegyeket. Egyre nagyobb címletek Meglepetés: a Magyar Nemzeti Bank még hetven éves sincsen. 1924- ben alapították, mint jegybankot. Forintot 1946 óta bocsát ki. Akkor csak 10 és 100 forintost nyomtak, rá egy illetve két évvel újabb 10, 20 és 100 forintosokat bocsátottak ki. Ötven forintosunk 1953 óta van, 500-asunk 1970 óta. Nem nagy öröm, hogy még nagyobb címleteket is forgalomba hoztak, hiszen az infláció meglódulásának következménye az 1000-es bankó, amely idén tíz éves, s az 5000-es, ami két éve van forgalomban. Ezzel párhuzamosan mint bankjegy kiveszett a forgalomból a zöldhasú 10-es és a kék árnyalatú 20-as, mint „ aprót” érmék helyettesítik. A magyar bankjegyek esztétikusak és a hamisítóknak sem kínálnak sikereket. Nyomtatási technikája miatt (vastag festékréteg és az egy színen belüli árnyalat gazdaság) nyomdai hamisítása is igen bonyolult lenne. A nyolcvanas évek óta ugyan a reprodukciós módszerek igen kifinomodtak, de az MNB 1995-től minden tekintetben új, korszerűbb bankjegysorozatot tervez. Mását és megismerését ajánlja. Jól felfogott személyes érdek ez, hiszen hamis pénz elfogadása esetén semmiféle kártérítésre nem számíthatunk a banktól, de tévedésünk esetén további kellemetlenségeknek is kitehetjük magunkat. Ha jóhiszeműen kerülünk hamis bankjegy birtokába és azt forgalmazzuk, nem fognak ugyan eljárás alá bennünket, de amíg jóhiszeműségünk bebizonyosodik, elég nagy tortúrát kell kiállnunk. A szándékos hamisítók viszont akár tíz év börtönt is kaphatnak. Az egyszerű polgár számára a bank azt ajánlja: a bankjegyek tapintása legyen az egyik módszerünk. A metszetmélynyomtatás rendkívüli festékvastagságot eredményez, így a valódi pénzeknek „domborzatuk” van, rajzolatuk kitapintható. A szemrevételezés ugyancsak eredményes lehet, ugyanis a valódi bankjegyek finom színes, folyamatos nyomtatású vonalai nem utánozhatók másolási technikával. A másolt bankjegyen ezek az árnyalatok nem mutatkoznak. A hamis bankjegy általában simább, fényesebb, színeiben sápadtabb, „ maszatosabb”. De a papír minősége is árulkodó lehet. Figyelmes tanulmányozással fölfedezhetünk a papír szövetében apró piros szálakat, amiket csak bankjegypapír tartalmaz. Ultraviola fénnyel való megvilágítás esetén ezek a szálak fluoreszkálnak. (De ez a vizsgálat nekünk már nem áll kézre.) Az 5000 forintos bankjegy azonban már tartalmaz egy fém biztonsági szálat is, amely átnézetben jól érzékelhető. Már négyszeres nagyítóval is jól kivehető azonban néhány további sajátosság, mint pl. az alnyomat, amely a színes hátteret képezi, s ennek mindig folyamatos éles vonalakból kell állnia. Segít a mikroírás is, ami szintén az alnyomat része, s ennek betűi vagy számai szintén folyamatos vonalból állnak, jól olvashatók, míg hamisítványokon elmosódnak, szétesnek, olvashatatlanná válnak. A bankjegyek sorszámozása ugyancsak támpont azonos sorozatszámú és folyószámú bankjegyek legális pénzjegynyomdában nem készülnek. Valutát megbízható helyről! Rosszmájú vagy jóhumorú emberek szerint a forintot nem érdemes hamisítani, mert... De azért fel-felröppen, hogy itt vagy ott... A magyar bankjegyeket kis odafigyeléssel mi magunk is meg tudjuk „ vizsgálni”. A külföldi pénznemekkel már nehezebben boldogulunk. Ilyeneket viszont igen kockázatos az illegális „ valutapiacon” váltani. A pénzintézetek teljes megbízhatósággal tudják ezeket megvizsgálni, tehát valutát inkább csak onnan vásároljunk. Egy százdolláros, százfontos vagy százmárkás bankjegy már elég nagy tétel forintban is ahhoz, hogy ellenértékével külföldi hamisítókat gazdagítsunk. Nem is beszélve arról, hogy ha ezt a pénzt valahol külföldön hamisnak találják!... A kétheti szabadság aligha lenne elég magunk tisztázására. Régen azt mondtuk: pénz olvasva... Mostanában tegyük hozzá: jól megtapogatva és jól megnézve!... Hát még ha kevés van belőle - az legalább jó legyen! E kedves intelmek után fogtam a házi kasszát és megejtettem a privát ellenőrzést. Gyorsan végeztem vele. Ha hamisak lennének pénzecskéim, nagy kár úgy sem érne. S. I.