Vásárhely és Vidéke, 1994. február (4. évfolyam, 881-904. szám)

1994-02-01 / 881. szám

2 VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE 1994. február 1., kedd Csípőprotézis egy életre Magyarországon 1982. augusztus 17-én végezték az első csípőprotézisbeültetést Szentesen, Vásárhelyen gyártott kísérleti implantátummal. Korábban a nélkülözhetetlen segédeszközt külföldről kellett beszerezni, mert a hazai gyártástechnológiák alkalmatlanok voltak az előállításukra. Az importtilalom bevezetése után vált kritikussá a helyzet, amely gyors megoldást sürgetett az orvosok és a műtétre váró betegek részéről. Végül a megoldás szálai Vásárhelyre, a Mérleggyárhoz vezettek. Úgy tudom, a Metrimed Orvosi Műszergyártó Kft. Magyarországon az egyetlen cég, amely termékeivel biztosítja a folyamatos betegellátást. A cég neve az egykori mérleggyárhoz fűződő kapcsolatukra utal? — kérdeztem Blaskovics Ferenctől, a káefté ügyvezető igazgatójától. — A még üzemelő Metripondnál fejlesztési főmérnökként dolgoztam — felelte —, amikor felkeresett dr. Radó Zoltán főorvos, hogy segítsek megfelelő feltételeket teremteni a hazai orvosi műszergyártásnak. A mérleggyár vezetése fantáziát látott a dologban, ezért 1980-ban elkezdődhetett a fejlesztés, amely 1986-ban ért véget. Hat év alatt létrehoztuk a műszergyártás feltételeit, elképzeléseinket egyeztettük az orvosokkal és szakembereket képeztünk. Tudtuk, hogy az általunk készített segédeszközöket emberi szervezetbe ültetik, ezért különös gondossággal készítettünk fel minden dolgozót a rá váró feladatra. 1980-tól 1986- ig elkészült néhány mintadarab a csípőprotézis kollekcióból, közülük az egyiket 1982. augusztus 17-én a szentesi kórházban beültették egy idős ember szervezetébe. Nemrég derült ki, éppen a műtét tizedik évfordulójának tiszteletére összehívott találkozón, hogy a protézis jól megállta a helyét. — Orvosi műszerekről lévén szó a társadalombiztosítás támogatja-e a tevékenységüket? — Mindig kaptunk támogatást, bár 1986-ban nem volt tökéletes a finanszírozási rendszer. A társadalombiztosítás szerepe ebben nyilvánult meg. Akkoriban az egyedüli forgalmazónk az OMKER volt, így végül a négymilliós Metripond-alaptőke kevésnek bizonyult. Nem volt más lehetőségünk, mint új szponzorokat keresni, de egyik vállalat sem látott fantáziát az általunk gyártott termékekben. Végül a Székkutas és Vidéke Takarékszövetkezet vállalta a támogatásunkat. 1988. július elsején két tulajdonossal, a Metriponddal és a takarékszövetkezettel alakult újra a káefténk. Hozzáteszem, az eddig eltelt idő bebizonyította, hogy érdemes volt tőkét invesztálni a vállalkozásunkba, mert azóta is rentábilisan gazdálkodunk. Fejlesztésre kevés lehetőségünk maradt, mert a két tulajdonos minden évben ’’kiveszi a cégből” a haszonként jelentkező összeget. — A Metrimed Kft. az egyetlen cég, amely csípőprotézis-gyártással foglalkozik? — Korábban Juhász Imre kisiparos is részt vett a fejlesztési munkákban, de a káefté alapításakor különvált tőlünk, és létrehozott egy önálló vállalkozást, amely a mienkhez hasonló feladatot lát el, bár igazán nem vagyunk egymás konkurensei. — Az önök üzemében olyan emberek dolgoznak, akiknek nem tanult szakmájuk az orvosi műszergyártás. A hazai szakemberképzés ezen a téren nem megoldott, de műszergyártás megtanulható. A csípőprotéziseket fém- és műanyag alkatrészekből készítjük aszeptikus körülmények között. A műanyag részek sterilizálását Budapesten végzik különleges eljárással, míg a fém részeket a beültetést végző kórházak baktériummentesítik. Évente körülbelül négyezer implantációt végeznek Magyarországon, de még egy esetben sem fordult elő, hogy panasz érkezett volna a termékünkre. Csak a hazai kórházak ellátását vállalják? — Legnagyobb részben igen. A külföldi kereskedelmünk a belföldihez képest elhanyagolható. — Tegyük fel, hogy a beteg nem rendelkezik kék kártyával, vagyis teljes áron kell a protézist megvásárolnia. Ez költséges mulatság a betegnek? — Egy teljes felszerelés harmincezer forintba kerül mind a magánszemélyeknek, mint a gyógyintézeteknek. Ha azt nézzük, hogy Budapesten a Váci utcában tizenötezer forint egy pár cipő, a mi termékünk egyáltalán nem drága. Persze a kettő egészen más kategória. Az egészséget nem lehet ilyen mércével mérni. Rummel Csilla Törököt fogott a Mátyás utca (Folytatás az I. oldalról) — Csárdást tanulnak a gyerekek? — Igen. Ugyanis folytatjuk a munkát ott, ahol Lutor Gyula abbahagyta. Sajnos Vásárhelynek nincsen hagyományosnak mondható tájjellegű néptánca. Ezért Lutor előszeretettel készített stilizált koreográfiákat palóc, szlovák, ukrán népi táncok és verbunkos motívumok felhasználásával. Gyula nem engedte kiveszni a gyerekekből a néptánc szeretetét, amely — mint az idejáró gyerekek hozzáállása bizonyítja — jól megfér a tánc- és illemtanulással. — Beszéljünk Önről! Hogy került kapcsolatba a tánccal? — Az elég régi történet. Ifjú szívvel és táncos lábbal kerültem fel Pestre. 1954-ben jöttem vissza Vásárhelyre. Ekkor kapcsolódtam be a Vásárhelyi Népi Együttes munkájába. Sokáig aktívan táncoltam és vezettem a próbákat. Később együtt tanítottuk az ifjúságot Lator Gyulával. Azután valahogy egészen más területre kerültem, hosszú évekig nem foglalkoztam tánccal. — Hogyan került kapcsolatba az olvasókörrel? — Szegény Gyula temetésén találkoztunk a régi táncosokkal és Steiner Bélával, aki Vásárhelyi együttes karnagya és zeneszerzője volt. Megbeszéltük, hogy a régi idők emlékére találkozzunk valahol egy kis beszélgetésre. Ez meg is történt a Vasmacskában, ahol aztán nagy tervezgetésbe fogtunk. — Ott ajánlotta valaki, hogy folytassa a tánciskolát? — Nem. Tulajdonképpen Tódor Mónika tett róla említést, aki elkezdte Gyulánál a tanfolyamot. Ő kért meg először, hogy nem fejezném-e be a munkát. Először tényleg csak azt vállaltam, hogy az elkezdett tánctanulás ne vesszen kárba. Néhány próba után azonban rá kellett döbbennem, hogy ’’törököt fogtam”. De egyáltalán nem bánom. Nem vagyok megelégedve magammal. Jelenlegi foglalkozásom felszámoló biztos. Ez nem az a foglalkozás, amit szívvel-lélekkel csinál az ember. És egyszercsak egy kislány felébreszti bennem a nosztalgiát. A tánc iránti szeretetem feladattá kovácsolta bennem az érzelmeket. Befejeztük a tanfolyamot, újat indítottunk. És, mert voltak jelentkezők, és a haladók nem mentek el, teljes gőzzel megyünk tovább. — Az előbb említette, hogy a régi társakkal tervezgetésbe kezdtek. Miről? — Jövőre lesz a vásárhelyi együttes megalakulásának 40. évfordulója. Erre szeretnénk egy emlékműsort összeállítani. — Erre készíti fel a jelenlegi tanítványait? — Természetesen ők is részt vesznek a műsorban, hiszen a Lator Gyula koreográfiáit mindenképpen szeretnénk bemutatni. Ennél azonban nagyobb volumenben gondolkodom, illetve gondolkodunk a volt táncos társaimmal. — Árulja el, ha nem titok. — Dehogy titok, hiszen sok partnert kell megnyernünk az emlékműsor megvalósításához. A tervünk valójában az, hogy a Vásárhelyen működő valamennyi táncklub részt vegyen a műsorban. Vagyis a népitáncosok, társas táncosok, versenytáncosok, balett és jazzbalett, de még a majorett csoportot sem szeretném kihagyni. Az egész műsort szeretnénk az ötvenes évek eredetiségével felruházni, amelyhez a Steiner zenék biztosítanák az alapot. Nagyon a szervezés elején vagyunk, remélem az érdekeltek partnerek lesznek a megvalósításban. — Én is remélem, sok sikert kívánok hozzá. Rozmann Sándor Anyakönyvvezetők 1. Titkos 1895. október 1. az állami anyakönyvvezetés születésnapja. Jövőre tehát már száz éves múltra tekinthet vissza az az államigazgatási szervezet, amely minden olyan helységben működik, hol van önálló településvezetés, polgármesteri hivatal. Az állam felismerte, hogy milyen fontos információkhoz jut állampolgárait illetően. Nemcsak országosan, de helyileg is fontos tudni, milyen a népesség mozgása, kik születtek, hányan születtek, kik és hányan alapítottak családot és kik távoztak az élők sorából. Akik, illetve ahol ezekkel az adatokkal felelősségteljesen foglalkoznak, az az anyakönyvi hivatal. Az utóbbi évek társadalmi és államigazgatási változásai is szükségessé tették, hogy szűkebb pátriánkban, Hódmezővásárhelyen működő anyakönyvvezetőkkel érdemi beszélgetést folytassunk munkájukról. Halasiné, Duzs Julianna és Kis László anyakönyvvezetőkkel készült beszélgetés négy nagy feladatkört érint: a születés, a házasság, az elhalálozás és az állampolgárság. Ennek a négy, jól körülhatárolható témának az adminisztrálása, a törvények állandó figyelemmel kísérése és alkalmazása tölti ki idejük egy részét, míg a fennmaradó részben az ügyfelek fogadása, felvilágosítása és segítése folyik. * — Igazán örültem, és jóleső érzéssel töltött el, hogy jelentkezésemkor az alapvető udvariassági megnyilvánulásokon túl igazi örömöt véltem felfedezni szavaikban, amikor elmondta, mi célból háborgatnám önöket. Jól éreztem? — Valóban örültünk, hogy az államigazgatási munka ezen területéről kíván írni, mert tapasztalataink szerint elég hiányos ismeretekkel rendelkeznek polgáraink, ami az anyakönyvi hivatal munkáját, illetőleg a vonatkozó rendeleteket illeti. Úgy ítéljük meg, hogy nagyon hasznos lesz, ha ilyen módon is lehetőségünk lesz tudatosítani az emberekben a jogszabályok idevonatkozó rendelkezéseit. Hogyan és milyen módon kell eljárni egy-egy esetben, milyen okiratokat kell becsatolni, mit kérhetnek ki tőlünk, anyakönyvvezetőktől, illetőleg milyen ügyeket lehet elintézni nálunk. Az köztudott, hogy az anyakönyvi adatokhoz csak nagyon indokolt esetben juthat hozzá valaki, mások adataihoz viszont szinte senki. Csak az erre felhatalmazott és törvény által meghatározott módon, és esetekben kérhet adatokat. Miért van szükség ilyen szigorú titkosságra? — Először is azért, mert a törvény így rendeli. Az oka pedig az, hogy túl a személyiségi jogvédelmén megakadályozza a visszaéléseket. Az anyakönyvekbe csak az tekinthet bele, aki erre írásos felhatalmazással rendelkezik. Az adatokat 90 éves titkossági előírás védi. — Vagyis ma, 1994-ben már hozzáférhetek 1990-ben születettek adataihoz? — Nem. — Ez elég kategorikusan hangzott. — Valóban. Mert a 90 év elmúlta adatok kal sem juthat más adataihoz senki, aki nem az illető leszármazottja, a vér szerint fölmenője, vagy lemenője, illetve oldalági rokona. — Csak zárójelben jegyezném meg, bizonyára óriási forgalmuk lehetett a kárpótlási igények benyújtása idején... — Képzelhető, mi mennyiségű irattári anyagot kellett megmozgatni, hogy a kárpótlásra igényjogosultak hozzájussanak a megfelelő igazolásokhoz. Óriási munka volt — jegyzi meg Halasiné, Duzs Julianna egyáltalán nem zárójelben — és itt bizony az országban is előfordult már, hogy valaki hamis személyi igazolvánnyal jelentkezve anyakönyvi adatokhoz jutott, amelyek alapján a rendőrségen szabályos személyazonossági igazolványt állíttatott ki, fényképpel, mindennel felszerelten, és ezzel az új személyivel aztán igen nagy mértékű csalást követett el. Ezért is kérik az ügyfeleket, hogy ne tekintsék szőrszálhasogatásnak a kérdéseiket, mert ezzel tulajdonképp őket is megvédik az olyan csalóktól, akik jogellenesen juthattak bizonyos adatok birtokába. — Pontosan. Nekünk minden esetben — még ha meg is neheztelnek ránk — ki kell kérdeznünk az ügyfeleket, mi célból kéri, mire akarja felhasználni, milyen rokonsági alapon kéri az adatokat. Ha a kérelem jogosságát illetően kétségek merülnek fel, akár meg is tagadhatjuk a kérelem teljesítését. — Kérem, mondjon példát, amikor eleve megtagadnak felvilágosítást! — Szívesen. Vegyünk egy örökbefogadási esetet! Az örökbefogadás mindig is titkos, szigorúan titkos volt. Az örökbefogadók soha nem tudhatják meg a vér szerinti szülők adatait, de ugyanígy a vér szerinti szülők sem tudhatják meg az örökbefogadók kilétét. A gyereket újból kell anyakönyvezni, és az örökbefogadókat megnevezni vér szerinti szülőként. Ezzel el is érkeztünk a születési anyakönyvezés témaköréhez. Hogy milyen feladatokat jelent a születés a hivatal számára, azt a sorozat következő darabjából tudhatják meg kedves olvasóink. (Következik: „ Örömmel tudatom, megérkeztem") Színházi buszok indulnak a Petőfi Művelődési Központ elől február 12-én 15 órakor a Magyar Állami Operaházban Donizetti: Don Pasquale vígoperájára. Február 13-án 7.30 órakor a Fővárosi Nagycirkusz a kínai Nemzeti Nagycirkusz műsorára és Dinoszaurusz kiállításra. V J Munka- és kereseti lehetőség fiataloknak A PRODIMA Kft. Csongrád megyei vezérképviselője lesz a vendége február 2-án, szerdán délelőtt 10 órakor a vásárhelyi ÁLLÁSPONT Munkanélküli Fiatalok Klubjának. A budapesti székhelyű kft. megyei vezérképviselője cégének tevékenységéről tájékoztatja az állástalan pályakezdőket, majd munka- és pénzkereseti lehetőségeket kínál a számukra. Aki szereti az önállóságot és sikerre, magas keresetre vágyik, az feltétlenül keresse fel a Hódtó u. 77. szám alatti Városi Ifjúsági Parkban működő klubot.