Vásárhely és Vidéke, 1994. március (4. évfolyam, 905-929. szám)

1994-03-24 / 923. szám

2 Jelek a mélyből Hazai művészetmagyarázók szó­tárából automatikusan kerül elő a realista jelző, amikor a vásárhelyi piktúrát kell ’’műérteniük”. Szóbeli és nyomtatott kritikákban emlege­tik vádként néha a múlthoz való túlzott kötődés, mint a realizmus elértett hajszolását. Egy tegnap nyílt vásárhelyi tárlaton többen döbben­tek rá, mekkora butaság egyes alko­tók múltba tekintését mélységmérő­vel osztályozni, ez alapján dicsérni vagy megkövezni. Bende László olajképekkel szerelt installációit látván feledhetjük a mélységmérést, bízzuk magunkat az első benyomásra, mely mint oly sok­szor, most is a legigazabb: a jelek mélyről jönnek. Néha tettenérhető­­en mélyebbről, máskor kevésbé... De helyesbítsünk: a tettenérés csak illúzió, a mércébe vetett hit roska­dozik. Ami biztos, az a mélység. A festett fatetemek archaikus han­gulatot szippantanak a kiállítóte­remben, az égő gyertyák lobbanása a tudatot irányítja, hogy emlékez­zen. Az olajképek a megérzésre, a dolgok és a racionális tudat el­kent és meghatározhatatlan vol­táról mesélnek. Egy feketére fes­tett műanyag játékbaba felkiáltó­jel gyanánt himbálózik a művé­szet egyik örök üzenete mögött. Memeno móri - Emlékezz a halál­ra.. . mindarra, ami arról eszed­be jut. ] Bende László tárlata tegnap es­te hatkor nyitott a Cseresnyés Kollégium aulájában. A tárlat­­nyitón nem az ilyen alkalmakkor várható ’’megnyitóbeszédet” állta végig a hallgatóság. A kiállítás ihlette beszéd szólt a megjelen­tekhez Beszédes István által. Szólt még Szokolai Balázs és Révész Róbert, ők archaikus fafúvósok nyelvén, inprovizatív tájszólásban. Balog Ernő verseit Baricz Árpád tolmácsolta. A Mély­ jel című ki­állítás április 8-áig minden nap látható a kollégium aulájában 8 és 18 óra között. Fizessen elő a Vásárhely és Vidékére! 1 hónapra CSAK 250 Ft, negyedévre CM 750 Ft! Előfizethető szerkesztőségünkben, az Andrássy út 32. szám alatt. Számoljon VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE 1994. március 24., csütörtök Nyugdíj­emelés méltányossági alapon Bárkivel előfordulhat, hogy várat­lan esemény vagy betegség miatt hosszabb-rövidebb ideig szorongatott helyzetbe kerül. A legrászorultabba­­kat különböző eszközökkel a helyi önkormányzatok is támogatják a szo­ciális törvényben meghatározott mó­don és feltételekkel. Az életkörülmé­nyek kedvezőtlen változása leginkább az egyedül élő, idős kisnyugdíjasokat és rokkantakat sújtja, akik önerejük­ből már nem képesek helyzetük meg­változtatására. Az ő gondjaikon kíván enyhíteni a társadalombiztosítási törvénynek az a rendelkezése, amely lehetővé teszi, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) vezetője külö­nös méltányolást érdemlő kivételes esetben ellátás megállapítását, illetve a törvény szerint járó nyugdíj össze­gének felemelését engedélyezze. Az egységes szempontok szerinti elbírá­lást a Nyugdíjbiztosítási, illetve az Egészségbiztosítási Önkormányzat el­nöksége által jóváhagyott főigazgatói utasítások biztosítják. „ Kivételes nyug­díjellátás nem engedélyezhető annak, aki az öregségi korhatárt nem töltötte be, vagy nem rokkant. Kivéve, ha a kivételes nyugellátást árvaellátás cí­mén engedélyezik.” Méltánylást érdemlő körülmények esetén nyugdíjemelés azok részére en­gedélyezhető, akik az előbbi két felté­telnek megfelelnek, továbbá folyósí­tott nyugellátásuk és egyéb rendszeres jövedelmük együttes összege az öreg­ségi nyugdíj legkisebb összegének a kétszeresét, ha kiskorú vagy 70 éven felüli személy eltartásáról is gondos­kodik, akkor a két és félszeresét nem haladja meg. A méltánylást érdemlő körülményeket természetesen eseten­ként bírálják el. Az azonos anyagi körülményekkel bírók esetében előny­ben részesítik a 30 évnél több szolgá­lati idővel rendelkező, a 70 éven felüli és az I. vagy II. rokkantsági csoportba tartozó személyeket. Az emelés összege legalább havi 600 és legfeljebb havi 2000 forint lehet. Amennyiben a kérelmező kis­korú, 70 éven felüli vagy rokkant személyt túlnyomó részt eltart, az emelés összegének felső határa 3000 forint. Mit kell tartalmaznia a kérelem­nek? Amennyiben az alábbi adatokat nem tartalmazza a kérelem, úgy annak be­szerzéséig nem bírálják el a kérelme­ket. — pontos név — születési év, hó, nap — lakcím, irányítószám — a nyugdíj havi összege, a nyugdíjas törzsszáma — a nyugdíj fajtája — rokkantsági nyugdíjnál a rokkantsági csoport megjelölése — a nyugdíjazás időpontja — a beszámított szolgálati idő — a kérelmező egyedülálló-e — a kérelmezővel együtt élők száma, élet­kora, jövedelme — a kérelmező által eltartott személyek száma, jövedelme, ellátása — a kérelmező nyugdíj mel­letti rendszeres jövedelme — a kére­lem indokai A kérelemhez a benyújtást megelő­ző havi nyugdíjszelvényt is csatolni kell. Kedvező elbírálás esetén a kérel­mezőt értesítik az emelés összegéről és a folyósítás kezdő időpontjáról. Amennyiben a méltányossági ellátás engedélyezése a kérelmező valótlan nyilatkozatán alapul, annak folyósítá­sát megszüntetik. Hol lehet előterjeszteni a kérelmet? A nyugdíj méltányosságból történő megállapítására, emelésére irányuló kérelmet a LAKÓHELY SZERINTI ILLETÉKES NYUGDÍJBIZTOSÍTÁ­SI IGAZGATÓSÁGON (kirendeltsé­gen) kell benyújtani. A Nyugdíjfolyó­sító Igazgatóság vezetője bírálja el a továbbtanuló árva ellátásának emelé­sére, vagy az ellátás meghosszabbítá­sára irányuló kérelmeket, továbbá a közvetlenül a Nyugdíjfolyósító Igaz­gatósághoz benyújtott hozzátartozói ellátás emelésére irányuló kérelme­ket. Folytatása következik. Kik kaphat­nak egyszeri segélyt? Rozmann Sándor Parlamenti napló Az országgyűlés tegnap befejezte a foglalkoztatás elősegítéséről és a mun­kanélküliek ellátásáról szóló törvény­­módosítás vitáját. A korábbi törvény­­javaslatból pártközi egyeztetés során emelték ki azokat a részterületeket, amelyekben egyetértés mutatkozott a frakciók között, így esély van arra, hogy ezeket a pontokat még mandátu­ma lejárta előtt elfogadja a parlament. Lezárták a Duna egyoldalú elterelése miatti vízpótlási lehetőségekről szóló határozati javaslat általános vitáját. Ugyancsak befejeződött a gázszolgál­tatásról szóló törvényjavaslat részle­tes vitája. Napirend előtt Tamás Gáspár Mik­lós (SZDSZ) kérte a T. Házat, fejezze ki aggodalmát az elmúlt napokban történt politikai erőszakcselekmények miatt. A honatya egyes bőrfejű fiata­lok fellépésére, valamint arra utalt, hogy a Rádió elnökét életveszélyesen megfenyegették. A képviselő reméli, hogy az egymással szemben álló poli­tikai erők nem az erőszakot, hanem a józan párbeszédet választják. A Munkaügyi Minisztérium - párt­közi egyeztetés alapján - szűkített módosítási csomagot nyújtott be a foglalkoztatási törvényhez, hogy a par­lament még mandátuma lejárta előtt dönthessen a legfontosabb kérdésben. Kis Gyula miniszteri expozéjában ki­fejtette: a kormány a munkaadói járu­lék 5 százalékra csökkentését, a köz­hasznú foglalkoztatások támogatásá­nak növelését, az üzemi tanácsok meg­választására vonatkozó jogbizonyta­lanságok megszüntetését javasolta. A bizottságok és a frakciók vezérszóno­kai támogatták az indítványt, az álta­lános vitát lezárták. Befejezték az általános vitát a Duna egyoldalú elterelése miatti vízpótlási lehetőségekről szóló határozati javas­latról. A heves vitában a pártokon belül is megoszlottak a vélemények. Ahhoz azonban, hogy a Szigetköz vizet kapjon, mielőbb dönteni kell az előterjesztett műszaki megoldások kö­zött. Részletes vitára várhatóan a jövő héten kerül sor. Lezárták a részletes vitát a gázszol­gáltatásról szóló törvényjavaslatról is. Elképzelhető, hogy a törvényhozás mandátumának lejárta előtt erről már nem születik döntés. - jj - Polgárvédelmi hír A Polgári és Vagyonvédelmi Egylet március 27-én, vasárnap 9 órakor tartja soron követke­ző ülését a Klauzál utca 105. szám alatti Szabadság Olvasó­körben. Támogatás mozgáskorlátozottaknak (Folytatás az 1. oldalról) Januárban nagy felháborodást vál­tott ki az új jogszabály azon rendelke­zése, amely e támogatás korcsoport­hoz kötötte, és korcsoportonként más és más összeget biztosított. Jó hír, hogy ez március 1 -jével megváltozott, újra visszaállt a korábbi­­ egységesen 12 ezer forintos támogatás. Egy év alatti kiskorú ezt a támogatást nem veheti igénybe. E támogatás szintén jövedelemhatárhoz kötött, itt is, mint a szerzési támogatásnál a 17 ezer forint alatti egy főre jutó jövedelműek vehetik igénybe a támogatást. Ameny­­nyiben a mozgáskorlátozottság évköz­ben következik be - s ezt szakvéle­mény rögzíti —, az összeg időarányo­san jár. — Meddig lehet benyújtani a ké­relmet a támogatások iránt? — Minden évben április 30-áig, s ez változás, mert korábban március 15-e volt a határidő. Tehát hangsúlyo­zom: április 30. az új határidő. Ez vonatkozik a vásárlási, és a közleke­dési támogatási kérelmekre. Határidő után nem adható be kérelem, kivéve azt az egy esetet, ha évközben vált valaki mozgáskorlátozottá. Az átala­kítási és parkoló-engedély iránti kére­lem viszont bármikor beadható. — Hol szerezhetők be a forma­­nyomtatványok? — Ezeket a népjóléti iroda elkészí­tette; itt az irodán és az Aranyházban is beszerezhetők. Ki kell tölteni és be kell adni. A kérelem egyik legfonto­sabb melléklete az a háziorvosi szak­­vélemény, amely a mozgáskorláto­zottság tényét igazolja. Ezt mindenki­nek magának kell beszereznie annál a háziorvosnál, ahol az egészségügyi kártyáját leadta. Másik melléklet a jövedelemigazolás, átalakítási támo­gatás kérésekor pedig a vezetői enge­dély másolata. Ezzel kapcsolatos fel­világosítást az érintettek ügyfélszol­gálatukon, a fsz. 6-os szobában kap­hatnak. Ha valaki korábban benyújtot­ta valamilyen támogatásra az igényét, s nem kapott támogatás, az új rendel­kezés szerint az igényt minden évben meg kell újítani — április 30-ig. Te­hát az igény nem megy tovább auto­matikusan, aki nem újítja meg, azt törlik a listáról. Egyébként a támoga­tásban részesülők a parkolási enge­délyt automatikusan megkapják, ami 3 évig érvényes.­­ Mi a teendő abban az esetben, ha a mozgáskorlátozott nem ért egyet a háziorvosa által megállapí­tott besorolással? — Ha a mozgáskorlátozott nem ért egyet háziorvosa megállapításával, a köztársasági megbízotthoz élhet fel­lebbezéssel. A fellebbezés alapján őt a köztársasági megbízott hivatala bi­zottság elé utalhatja. A vásárhelyi polgárok esetében ez a bizottság a Szántó Kovács János utcán — Tüdő­gondozó — működik. Megjegyzem, e bizottság egyéni kezdeményezésre nem kereshető fel, még az önkormányzat felkérésére sem, csakis a köztársasági megbízott utalhatja ide a fellebbezést benyújtott személyt. Ha valaki nem fellebbez, és nem kapott támogatást, egy év múlva újra kérhet szakvéle­ményt a háziorvosától, pláne ha az állapota rosszabbodott. — Mi a helyzet a meglévő gépko­csik felelősségbiztosításával kapcso­latban? — Január 1-jével ez megszűnt, he­lyébe új rendelkezés lépett. Eszerint a meglévő gépkocsik fenntartásához a kormány pénzbeli támogatást állapí­tott meg, éspedig évi 8 ezer forint összegben. Amennyiben a már álta­lam említett feltételek fennállnak, az eziránti kérelmet március 1-jétől lehet beadni. E támogatás szintén április 30-ig igényelhető, a nyomtatványok ehhez is elkészültek, az irodán besze­rezhetőek. E támogatás kérelméhez a jogosítvány mellett mellékelni kell a meglévő gépjármű forgalmi engedé­lyének fénymásolatát is. A korábban kiadott felelősségbiztosítási támoga­tások ez év március 31-én lejártak. Akik e támogatást márciusig vették igénybe, azok ha kérik, erre az évre a fenntartási támogatást, már csak rész­arányos összeget, azaz 6 ezer forintot kaphatnak. — Mi az, amit még érdemes meg­említeni e részletes tájékoztató be­fejezéseként? — Beépült a háziorvos és a másod­fokú bizottság közé egy közbenső lépcső. A háziorvos által kiadott rész­letes szakvélemény egy példánya — március 1-jétől — átkerül a helyi tisztiorvosi hivatalhoz. Itt egy kéttagú bizottság működik, melynek egyik tag­ja orvos, másik tagja pedig a mozgás­­korlátozottak érdekvédelmi szövetsé­gének a tagja. Ők felülvizsgálnak min­den szakvéleményt, s ha jóváhagyták úgy kerülnek az önkormányzathoz a kérelmek. Ha a bizottság nem hagyja jóvá a szakvéleményt, jogában áll másik orvosi bizottsághoz utalni a mozgáskorlátozottat. A végleges szak­­vélemény után következik a mi mun­kánk, az utalványok kiadása stb. — tájékoztatott Bárdi Hana. Héjjá J. Gyula

Next