Vásárhely és Vidéke, 1994. augusztus (4. évfolyam, 1032-1056. szám)

1994-08-01 / 1032. szám

1994. augusztus 1., hétfő Vásárhely és Vidéke Nyári csevely A dühöngő nyár közepette sikerült szócsővégre (végre!) kapnom a Nyári csevely sorozatunkat is gyarapítandó­­ Nyáry Olgát, zenetanárt, aki soha­sem tétlen: zenét és újságot ír, zenét tanul és tanít. A közelmúltban Deb­recenben járt, a debreceni reformá­tus egyház szervezésében (Karasszon Dezső orgonaművész, főiskolai tanár vezetésével), kántorképző tanfolyam tanáraként. - Olga, hányszor vettél már részt ilyen tanfolyamon? - Először harmadikos konzis ko­romban, majd diákként még kétszer. Mindegyik alkalommal három hétig tanítottak jeles tanárok, művészek. - Az idén azonban már te is taní­tottál! - Igen, az idén már csoportos és egyéni foglalkozásokat - fél órákat - is tartottam zeneismeretből, de alakí­tottam egy rögtönzött kamaraegyüt­test is. Egyébként nagyon jó érzés volt találkozni olyanokkal, akik ha­sonló beállítottságúak, mint én va­gyok. - Példaképed? Legfőbb vágyad? - Pál úr János orgonaművész, aki az egyedülálló improvizációival, különleges egyedi játékával hívta fel a figyelmet magára. Meg szeretném találni saját magam számára az arany középutat, ami a debreceni kántor­képzés és az itteni sivár állapot kö­zött van. A kórus- és egyházzenei művek mellett minél több orgonada­rabot akarok írni. Fontosnak tartom, hogy egy orgonistának jó improviza­­tív készsége legyen, én is erre törek­szem. Az már csak hiú ábránd szá­momra, hogy egyszer az egyházzenei rendezvényeken kívül - egyéb helye­ken, tanácskozásokon - énekszó üdít­se, oldja az esetlegesen feszültté váló hangulatot. Továbbá szeretném, ha a tavaly alakult REZEM (Református Egyházzenei Munkaközösség) - en­nek az elnöke a már említett Ka­rasszon Dezső - összefogásának meg­lenne az eredménye, azaz méltó rang­ra emelkedne az egyházzenei képzés, s hivatalosan elismertté, megbecsült­té válnának a kántorképzőt elvégzett tehetséges fiatalok. - visnyei - A zene városa E hét végére a zene városává vált Tatabánya. A komáromi megyeszék­helyen ugyanis szombaton két ran­gos, s vasárnap záruló zenei ren­dezvény kezdődött: egy nemzetközi dzsessztábor és egy fúvószenekari fesztivál. Az amerikai néger népzenéből ke­letkezett zenei stílus, a dzsessz ked­velői ezt megelőzően már hétfőtől Tatabányán tartózkodtak, az immár nyolcadszor megrendezett nemzet­közi dzsessztáborban. Az idén Eu­rópa nyolc országából 70 hallgató és 14 tanár vett részt a kurzuson. A fesztiválon a belőlük alakult együt­tesek lépnek fel a két nap során a tatabányai szabadtéri színpadon. A másik rendezvénynek pedig az az apropója, hogy az idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Ta­tabányai Ifjúsági Fúvószenekar. A jubileumi fesztiválon a házigazdá­kon kívül csaknem tucatnyi - köztük több német és egy erdélyi - zene­kar, valamint tánccsoport szórakoz­tatja az érdeklődőket ezen a hétvé­gén Tatabányán, a város több hely­színén. Építőipari Kft. precíz kőműveseket keres né­metországi munkára. Belföldi foglalkoztatásra szerkezeti lakatosokat felvesznek. Érdeklődni: 342-184-es telefonon, vagy az Állás-Pont-nál sze­mélyesen. Üzletkötőnek jó megjelenésű, tárgyalóképes fiatalokat alkalmaznak a Panda Reklámstúdió­nál, Vásárhely, Zrínyi u. 2. Érdeklődni és jelent­kezni a helyszínen vagy a 346-232-es telefonon. Csinos, 18-25 év közötti, vendéglátóipari vég­zettségű hölgyet pultos munkakörbe alkalmazná­nak. Érdeklődni a 06 (60) 388-490-es telefonon. Kimagasló kereseti lehetőséggel vidéki gáz központifűtés-szerelői munkakörbe, csőhegesz­téshez jól értő fiatalokat keresnek. Telefon: 342- 184. Cipőfelsőrész-készítő szak- és betanított mun­kásokat a Mary Cipőgyár Rt vásárhelyi gyáregy­ségébe felvesznek. Betanítást vállalnak. Pultos munkakörbe csinos, fiatal lányt felvesz­nek a Mega büfébe. Telefon: 345-062. Jó megjelenésű, kiváló kapcsolatteremtő ké­pességgel rendelkező, grafikusi munkához értő fiatalt keresnek reklámpropagandista munkakör­be. Érdeklődni: 342-184. Pultos munkakörbe szakirányú végzettségű, pá­lyakezdő fiatalembert sürgősen felvennének. Ugyanoda szakképzett, férfi szakácsot is keres­nek. Telefon: 342-184. Varrónőket azonnali belépéssel alkalmaznak a Szegvári Népművészeti és Háziipari Szövetkezet­be. Érdeklődni szerdán délelőtt az Állás-Pont Mindszenti Tagozatánál, Tisza Művelődési Ház, Szabadság tér 37. Nyomdai gépmestereket, nyomdai előkészítő­ket (fotós, montírozó, lemezkészítő) és könyvkö­tőket keresnek. A jelentkezésnél középfokú, sza­kirányú végzettséggel rendelkező pályakezdők előnyben. Számítógépkezeléshez értő, érettségizett, esz­tergályos fiatalokat alkalmaznak orvostechnikai üzemben. Telefon: 342-184. Az Állás-Pont állásajánlata Cipőfelsőrész-készítő szabászokat az Apolló Cipőipari Szövetkezetbe felvesznek, illetve erre a munkára betanítanak. Jelentkezni személyesen: Vásárhely, Bocskai u. 43-45. szám alatt. Szakképzett, önállóan dolgozni tudó asztalos fiatalembert keresnek Vásárhelyre, a Révai u. 32. szám alatti asztalos műhelybe. Érdeklődni és jelentkezni a helyszínen, munkaidőben. Gépi varrókat felvesznek az MH. Nemzetközi Divat Kft.-hez. Érdeklődni: Vásárhelyen, a kft Makói úti központjában vagy a 341-236-os tele­fonon. Újságíráshoz kedvet érző, íráskészséggel ren­delkező fiatalok jelentkezését várja a Vásárhely és Vidéke Szerkesztőség. Érdeklődni és jelent­kezni Beszédes István főszerkesztőnél Vásárhe­lyen, az Andrássy út 32. alatt vagy a 345-499-es telefonon. A Fémtechnika Kft. oroszul tudó gépész- vagy építészmérnököt alkalmazna. Jelentkezni Kiss László gazdasági igazgatóhelyettesnél de. a 342- 044-es, du. a 342-633-as telefonon. Szakmáját szerető, szorgalmas, esztergályos végzettségű fiatalembert keresnek Vásárhelyre, a ProMed Orvostechnikai Műhelybe. Érdeklődni és jelentkezni Takács Mátyásnál, a Rigó u. 23. szám alatt vagy a 342-849-es telefonon. Betanított varrónőnek 16 éves lányokat, két műszakban alkalmazna egy vidéki ruhagyártó cég. Betanítási bér, étkezési pénz, útiköltség­kedvezmény. Telefon: 342-184. Üzletkötőnek felsőfokú, legfeljebb középfokú végzettséggel rendelkező fiatalokat alkalmaznak az ÁB-Aegon Biztosító Rt. vásárhelyi kirendelt­ségénél. Telefon: 342-188. Számítógépes tudással, német nyelvismerettel, tárgyalóképes, csinos, fiatal nőt a METALWORK BL-hez felvesznek. Érdeklődni: a 346-999-es tele­fonon. Reklámszervezőnek tárgyalóképes, pályakezdő fiatalokat azonnal alkalmazna a Déli Apró Szer­kesztősége. Telefon: 323-763. Üzletkötőnek kimagasló kereseti lehetőséggel, jó megjelenésű, tárgyalóképes fiatalokat alkal­maznak 20 évtől. Telefon: 344-985. Szakképzett, pályakezdő szakácsot, felszolgá­lót, pultost és vendéglátóipari eladót keresnek a vásárhelyi Bagolyvár étterembe. Érdeklődni és jelentkezni személyesen vagy a 345-725-ös telefo­non Kispál Lászlónál lehet. Jó megjelenésű, megnyerő modorú, tárgyalóké­pes érettségizett fiatalokat kimagasló kereseti le­hetőséggel üzletkötő munkakörben alkalmaznak. Telefon: 344-985. Pályakezdő vas­műszaki kereskedőket, villany­­szerelőt, valamint érintés- és tűzvédelmi, szabvá­nyossági felülvizsgálati vizsgával rendelkező, kez­dő villanyszerelőt keres a Polytrade Bt Érdeklőd­ni és jelentkezni Vásárhelyen, a Kutasi út 14. szám alatt Varga Ernő ügyvezetőnél vagy a 341- 659-es telefonon. Megnyerő modorú, tárgyalóképes fiatalokat ke­resnek üzletkötőnek a TM Dekor Stúdióba, Vá­sárhely, Zrínyi u. 65. Érdeklődni és jelentkezni Krámliné Tóth Mariannát személyesen vagy a 345-890-es telefonon. Külföldi munkalehetőség: baby-sitter állások Anglia, Skócia, Franciaország és Németország egész területére garanciákkal. Követelmény: kö­zépfokú idegennyelv tudás. Várjuk továbbra is a munkaadók állásajánlatait. Kérésünk továbbra is az, hogy az állás betöltése esetén azonnal jelezzenek vissza. Címünk: Állás- Pont Dél-Alföldi Regionális Központ, Városi If­júsági Park, 6800 Hódmezővásárhely, Hódtó u. 77. Telefon: (62) 342-184. A nyári hónapok alatt a klub szünetel. Állása­jánlatokkal kedden, szerdán és csütörtökön dél­előtt 10 órától 12-ig várjuk az érdeklődőket Az 51. velencei filmfesztiválon Háttérbe szorítják az amerikai úthengert Enyedi Ildikó magyar-kanadai koprodukcióban készült, Magic Hunter (Bűvös vadász) című filmjével magyar alkotást is beválasztottak az idei velencei filmfesztivál versenyprogramjába. A szeptember 1-jétől 12-ikéig tartó rendezvényen idén igyekeznek háttérbe szorítani az amerikai „úthen­gert”, s bemutatkozási lehetőséget adni a kisebb orszá­goknak is. Mint Luigi Pontecorvo, a fesztivál igazgatója elmondta, a hivatalos versenyprogramban idén egyebek közt macedón, portugál, új-zélandi, Burkina Faso-i, tajvani, portugál, kínai, cseh, argentin alkotások közül választhat a zsűri, amelynek összetételét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.­­ Az 51. Velencei Filmfesztivál a különböző kultúrák találkozása lesz egy olyan időszak­ban, amikor szerte a világban törzsi és faji viszályok lángolnak fel - mondta Pontecorvo, aki a „Mostra” másik céljának új tehetségek felfedezését nevezte. A filmgyártó nagyhatalom Egyesült Államokat csupán két film, Oliver Stone „Natural Born Killers” című alkotása, s Alexander Rockwell „Taxi Dancer” című filmje képviseli. Az amerikaiakat azonban bőségesen kárpótolhatja, hogy az egyéb szekciókban bemutathat­ják legújabb, kasszasikernek szánt produkcióikat is, sőt, egy amerikai rendező, King Vidor kevésbé ismert alko­tásainak szentelik a retrospektív programot is, akárcsak a némafilm-szekciót, ahol a kevésbé jelentős amerikai komikusok mókázásán mulathat a közönség. A versenyprogram érdekességének ígérkezik Jirí Men­zel angol-cseh koprodukcióban készült filmje, az „Iván Conkin, az egyszerű katona élete és rendkívüli kaland­jai” című filmje. Versenyen kívül mutatják be Fassbin­der „Martha”, Woody Allen „Bullets Over Broadway”, Pupi Avati „Szerelmi vallomás és Ermanno Olmi ’’Genezis”. című alkotását. Filmművészeti nyári egyetem Huszadik alkalommal rendeznek Egerben filmművészeti nyári egye­temet nemzetközi hallgatóság rész­vételével. A július 30-ától augusztus 5-éig tartó kurzus szombati nyitó­napján Habis László egri alpolgár­mester köszöntötte a jelenlévő bel­ga, francia, görög, német, török, és magyar vendégeket Elmondta: ta­valy ilyenkor még arról beszélt a nyári egyetem résztvevőinek, milyen jó, hogy a televízióban régi filmhíra­dók és alkotások segítségével felidé­­ződhet a történelem. Aztán meg­szüntették a szóban forgó soroza­tot. Az alpolgármester abbéli remé­nyét fejezte ki, hogy a jövőben a politikának minél kevesebb lehető­sége lesz beleszólni a filmalkotás folyamataiba. A megnyitón jelen volt a világhírű egri származású operatőr, a 80 éves Illés György is, aki sajtótájékozta­tón idézte fel szakmai életútját El­mondta, ha csak tehette törekedett arra, hogy a forgatások szülőváro­sában, vagy annak környékén tör­ténjenek, így történt ez az Isten hozta őrnagy úr, vagy a Ház a sziklák alatt című műben is. A nyári egyetem megnyitóján Féjja Sándor filmtörténész mutatta be a közön­ségnek az Inkey Tibor fotóművész munkáiból készült tárlatot az idős alkotó jelenlétében. Az egri nyári egyetem egyik célja, hogy az idei 25. magyar filmszemle életmű-díjasainak Fábri Zoltánnak, Illés Györgynek, Jancsó Miklósnak, Makk Károlynak, Nemeskürty Ist­vánnak, Törőcsik Marinak és Szőts Istvánnak a munkáiból is bemutas­son néhányat, így látható lesz pél­dául az Emberek a havason, a Kör­hinta, a Ház a sziklák alatt, az Egri csillagok, az Oldás és kötés című film. Mini krimi Péntek este óta több ember­életet is követelő közlekedési baleset történt az országban - tájékoztatta az MTI-t vasárnap az Országos Rendőr-főkapitány­ság. A helyszínen meghalt pénte­ken este kilenc órakor Kecske­mét külterületén egy 18 éves mezőkomáromi nő, miután egy 56 esztendős szegedi férfi sze­mélygépkocsijával elütötte. A baleset okát vizsgálja a rendőr­ség. Személygépkocsijával ütközött neki szombaton reggel hat óra­kor egy 24 éves kecskeméti férfi az előtte haladó személygépko­csinak, amelyet egy 38 éves ju­goszláv állampolgár vezetett. A magyar vezető a kórházban meghalt, négyen könnyű, egy személy pedig súlyos sérülést szenvedett. Tömeges közlekedési baleset történt szombaton este röviddel kilenc óra után a 84-es úton Zalagyömörő és Ukk között. Egy magyar rendszámú Nissan személygépkocsi előzés közben áttért a menetirány szerinti bal oldalra és frontálisan ütközött egy Volkswagen Golf típusú, német személyautóval. Az üt­közés után az utasok beszorul­tak a gépkocsikba. Öten az uta­sok közül meghaltak, a tűzoltók 3 súlyos sérültet szabadítottak ki a roncsok közül. Az Országos Mentőszolgálat ügyeletesének közlése szerint vasárnapra virradóan, két óra előtt Debrecen külterületén fel­borult egy tehergépkocsi. A kis­teherautó diszkóból hazatérő fi­atalokat szállított A platón uta­zók közül tízen megsérültek, ketten közülük súlyosan. Leégett szombaton hat és fél hektár 30 éves tölgyes és 23 hektár búzaszalma és tarló a Heves megyei Visznek kül­területén - tájékoztatta az MTI- t a Tűzoltóság Országos Pa­rancsnoksága. A tűz a déli órák­ban keletkezett A hivatásos tűz­oltók a helyi termelőszövetke­zeti dolgozók és önkéntes tűz­oltók segítségével két óra alatt oltották el a tüzet, megmentve 10 hektár tölgyest és 80 hektár búzaszalmát Ugyanaznap Sza­­laszend külterületén gazt éget­tek, és a tűz átterjedt a szom­szédos búzatáblára. Mire a tűz­oltók és a helyiek eloltották a tüzet, 100 hektár búza leégett Megmenekült viszont a lángok­tól 29 hektár búza, és 50 hek­tárnyi fenyveserdő. 3

Next