Vásárhely és Vidéke, 1883. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1883-01-04 / 1. szám
ják is azt a boldog új évet, egészen közönyösen veszszük, nincsen semmi bizodalmunk hozzá , hisz a múlt év elején is hallottuk, szép reményekkel is voltunk iránta s ezen reményeinkben is csalatkoztunk. Gazdáink, hosszú évek megpróbáltatása után, learatták a gazdag termést, de nagyobbrészt még most is meg van az csűrjeikben ; nincs a gabonának ára, várják a jó szerencsét, a gabonaárak emelkedését. — Iparosaink széltében panaszkodnak, jó termés, rosz termés, nekik mindig rosszul megy; koldussá tette őket a külföld gyáripara s a széles alapokra fektetett, kétségtelenül liberális, de czélszerűtlennek bizonyult szabad ipar. Annyi az iparos, hogy a sok kontár közt az a kevés jó mesterember sem tud megélni, csak tengődik máról holnapra. — Kereskedőink nem panaszkodnak ugyan, de miért? mert elég praktikusok tudni azt, hogy nincs aki panaszukat meghallja. Különben is ők nagyobbrészt csak a helybeli szükséglet kielégítését közvetítik, s jóféle bors, meg karton viganóért a múlt évben sem mentünk be Szegedre, tőlük szereztük azt be s igy nekik csak olyan volt a múlt év mint a többi, sem jobb, sem rosszabb. — Gabna kereskedőinknek voltak szép kilátásaik, de ezek sem valósultak ; alacsony gabona áraknál csak nagy forgalom mellet van tisztességes üzleti haszon, ámde termelőink tartózkodók voltak az eladásban. — Kissebb fizetésű városi hivatalnokaink is elestek a reménytől, melyet piaczunk drágasága folytán, az általuk kért drágasági pótlék megszavazásához méltán fűztek. Ügyvédeink, orvosaink s általában szellemi kapitalistáink a múlt évben is csak a létért küzdöttek , különben városunkban ismeretes dolog, hogy a szellemi tőke nagyon soványan kamatoz. Daczára tehát a múlt évi jó termésnek, társadalmi osztályaink nagyobbrészt csalatkoztak várakozásaikban, melyeket a múlt évhez fűztek s ily körülmények közt még jól esnék, ha közügyeink vagy társadalmi életünk terén találnánk valami örvendetes feljegyzésre méltót, ámde városunk két kiválóan érdemes polgára, Kovács Ferencz és Nagy András Jánosnak a közügy oltárára hozott nemes áldozatain kívül, alig találunk a múlt évben fénypontot, melyre most az új év beköszöntésével örömmel visszapillanthatnánk. A személyes huzavonák, ambicziózus klikk-vezérek terrorizmusa, kicsinyes magánérdekek előtérbe tolása, léha érdektelenség s csüggeteg bizalmatlanság minden jobb várása iránt, jellemzik közviszonyainkat, s ily körülmények közt, nagyon de nagyon itt volna az ideje, hogy az új év csakugyan boldog új év lenne városunkra nézve, s hogy az uj év városunk polgárainak általános jóléte mellett, közügyeink iránt is meghozná az önzetlen érdeklődést s a közjó munkálására és előmozdítására bírná a személyes érdekek elfogult uszályhordozóit! De hagyjuk a múltat, hisz a jövő ködfátyo-ján keresztül egy varázskép tárul szemeink elé- Valami bűvös igézet fogja el lelkünket s mi látni véljük a jövőt ... Az uj templom előtti szépen befásított téren monumentális közkút emelkedik, melynek medenczéjébena kristály viz ezerszeresen veti vissza a gázláng fényes sugarait; városunk szépen kivilágítva; pompásan kövezett és csatornázott utczáin fogatok robognak a Szajol- Szentesről érkező vonat elé; sürgés-forgás az utczákon s a lóvonatu vasút gabona rakománynyal most indul a Tisza felé; a „Sas“ mellett díszes színház emelkedik, melybe ép most özönlik a nép; a régi toldozott toldozott városházának se hite, se hamva, — a gymnasiummal egy színvonalban palota-szerű épület, díszeleg, melynek kapujában fegyveres őr áll, csákóján a város czimerével; a járásbíróság épülete helyén modern stylben épült elméletes ház áll: a kir. törvényszék, ügyészség és járásbíróság épülete, a „Csúcs“ helyén rendezett utczák, és általában az egész város a legnagyobb rendet, tisztaságot és jólétet tünteti fel. Lelkünk elfárad a csudás kép nézésében, s örömittasan felkiáltunk: oh, te bűbájos szép jövő, varázsképed mikor fog megvalósulni ? ! E kérdésre válaszképen hirtelen egy másik kép tárul fel lelki szemeink elé s az Üdvözítőt látjuk korbácscsal kezében, amint kergeti az Úr templomából a zsibárusokat és kufárokat. Hanem csodálatos: az Úr temploma hirtelen elváltozik s a városházát látjuk magunk előtt, amint zöld asztalánál a közérdek harczosai szétriasztják a kufárok és zsibárusokat, kiknek helyét tettre kész, higgadt s aközérdeket szivükön viselő képviselők foglalják el. . . . • De elég a képzelet világából, legyünk reálisak s vonjuk le a tanúságot az ábránd képeiből s akkor nem lesz oly nagyon messze tőlünk a fent, vázolt aranyos szép jövő, mely hogy mielőbb bekövetkezzék, őszintén óhajtjuk s ebben a a versben, a hallgatók türelme fogytában volt és a különben nyugodalmas tanár is izgott-mozgott a székében. De a mi ifjúnk csak szaval, szünetlen szorongatván keblére kedvesét és egyre biztosítván őt örök hűségéről. Amidőn vége felé közeledik és kivágja halni kész szándékát, én olyat találtam köhinteni, hogy az egész hallgatóság homéri kaczajba tört ki és a végvonaglásban gyötrődő szerelmes versének végső strófája az általános derültség zajában veszett el. Ekkor már Greguss sem fojthatta el a jóízű nevetést és amint az óra véget ért, kimenőben azt mondja nekem: ez a köhintés volt a legjobb kritika. De a komoly és tartós eredményű sikereknek műhelye is gyakran volt ez a stilgyakorlatoknak nevezett óra, néha erős küzdelmek színhelye, melyekben öröme telhetett a szigorú kritika minden barátjának. A régebbi időből azt mondják, Váradi Antal volt egyik leggyakrabban megtámadott tagja a stilgyakorlatok gyülekezetének és maga Greguss említé egyszer épen Váradira hivatkozva, hogy ebben a körben nem egy nevesebb író ment át az írói ujoncz évek kereszttüzén. Az én koromban Szinney József, a nemzeti múzeum őre, a kitűnő finnista, ki már akkor, 18—19 éves korában nyert akadémiai pályadíjat és tagtársai közt nagy tekintélyben állott, volt ezen irodalmi kör legelső tagja és írója; ellenfele pedig, még pedig félelmes egy ellenfél, egy Angyal Dávid nevű ifjú kit magunk közt általánosan kis Gyulainak neveztünk . Szinnyei dolgozatait rendre ő bírálta és bírálatai — bár elismerek a tudomány és szorgalom iránt — kegyetlen szigorúak voltak. Ő a kritikai gondolkozás mintaképe volt és aki körmei közé került, az épen alig került ki. Különösen a fordításban tündökölt és valóban Makaulay Barere Bertrandjának fordítása, mely az Olcsó könyvtárban az ő tollából jelent meg és melyet először agyakorlatokon olvasott fel, remeke a prózai szinak. Különösen erre helyezett nagy súlyt ere, a stílusra; sohse firtatta annyira a felolvasott szések irodalmi becsét, erre ő ritkán tett ész, de ő az irály ízléses és választékos vallegpicibb ízületig éber őrzője volt. Szive- Ta a legaprólékosabb megjegyzést ezen irányban : egyszer egy kezdő bölcselőt megdicsért, mert észrevette valamelyik bírálatban azt a hibát, hogy mindig szerzőről beszélt az értekező, holott névelővel, a szerzőt kell vóla mondania. Máskor én ezt a szót használtam „közbiztonság,“ persze mindjárt felpattant egy mérges orthológus és megoktatott, hogy miként bátorkodom én módhatározóhoz ragasztott főnévképzőből faragott monstrummal élni, ha már szerelmes vagyok ebbe a szóba, hát miért nem mondom „közbiztosság.“ De Gregussnak nem tetszett sem az egyik, sem a másik, hanem figyelmünkbe ajánlotta a régi jó közbátorságot, melyet — úgymond — kár volna teljesen elfelejteni. A stílgyakorlatok esteli órákban tartottak ; ezt úgy hiszem, szándékosan rendezte így Greguss, hogy az óra végeztével hazahívhasson néhány hallgatóját egy kis beszélgetésre. Mert az a szokása volt, hogy az őszi és tavaszi hónapokban minden keddi estére meghitt vacsorára három vagy négy ifjút. Ezek a vacsorák rendes jours fixes voltak, mentek minden feszességtől és külsőségtől. A meghívás rendesen úgy történt, hogy egy meghittebb emberét az óra kezdete előtt behívta a tanári szobába és megnevezte azon hallgatóit, kikkel haza szeretne sétálni. Ez a majordomus óra közben szétosztotta a csipetnyi papírszeletekre irt meghívót és óra végeztével indultak az ifjak azon módon, amint a poros padokról hétköznapi ruhában felkeltek, élükön a szeretett tanárral. Greguss nagyon messze lakott, Budán, a Krisztinaváros egyik félreeső utczájában. Lakása valóságos villa, tiszta és csinos, bizonysága annak, hogy a ház ura aesthetikus, ki az építkezés aesthetikájáról mérnök növendékek előtt tartott előadásokat. Belseje nem mondható fényesnek, de előkelő s finom. A szűkes tornáczból kószobájába léptünk, ahol megható jószívűséggel mutogatta könyveit, csecsebecséit s kiválóbb emlékeit. Mindenki számára volt figyelmes szava és nem fogyott ki a biztatásból, hogy csak úgy érezzük magunkat, mintha otthon volnánk. Az ifjabb vendégekkel folytonosan évődött, különösen gyengéjükre szeretett czélozgatni. Nagyon természetes, hogy mi nem találtuk bele magunkat egy könnyen a helyzetünkbe és igy jó magam is, amidőnek és nőrokonának, ha jól emlékszem riának bemutatott, fülig pirultam s alig tumakogni a bemutatáskor szokásos szavakat, ettőlfogva az egész estén át ezt a gyengé pogatta ; oda ültetett a kisasszony rokona mindig nógatott, hogy ne csak hozzá szól nem beszéljek már a jobbik szomszédon és pirongatott, miért nem ügyelek jobban van-e a kisasszony csészéjében ben? így évődött hellyel közzel, mert kon tanulságos beszélgetés is folyt estém. Sokat az egyes írókról, az irodalmi viszonyok, néha a politikáról is. Egy ízben akkor vol vacsorán, amikor heves kiegyezési viták f6 képviselőházban, épen azon a napon, a kormány 86 szavazattal győzött a mindent le ne törő ellenfeleken. Úgy vettem észre Greguss épen nem örült ennek a diadalna bár nem foglalkozott a politikával, de érde a közviszonyok iránt és határozott politikai lét vonult át szavain. Nem volt meg elég tanügyi politikával sem, és amidőn egyik közoktatás-ügyi miniszterről megjegyezte, furcsa egy ideges ember az a Trefort, megjegyze: olyan mint a politikája. Ő a párti tradíciók embere volt, nem is olvasó politikai lapot, mint a „Pesti Naplót.“ A budapesti ifjakat hitt meg, részletesen tudott szülőhelyük viszonyairól, sőt családi könnyeikről is. Vásárhelyt nem egyszer említ nem emlékszem, hogy említette volna, mik már itt. Ha a tér nem szabna határt, még sokat írhatnék e férfiúról, ki mintaképe a ványai iránt szivvel-lélekkel érdeklődő tan. Kitűnő író és tudós volt; de nem tudom, érnek-e fel irói érdemeivel azok, melyeket pályáján szerzett. Munkáival nagy tudósnak bizonyult, és eredeti felfogású írónak; de mint tanú bizonyitá, hogy ő nagyobb mint ember, és ér, tudom, melyiket becsüljem benne többre minek e kérdések, mikor az ő sírja felett egy szónak lehet helye : Áldott legyen az reményben iránunk boldog uj évetáros polgáraink s lapunk barátjainak! Kas, nőnk és intelligent Társadalm életünk miserabilis jobban illusztaja az a felhívás, melyly választmánya amit hó 17-én tartotttekezletre egybehívta városunk érteli E felhívásban al legerősebb szemrehántaltatnak városunk intelligens közönség és méltán, mert kétségtelen, hogy csa gentiánk részvétletsége idézte elő azt, szinó fentarthatása majdnem kérdése: most — ötvenezer lakost meghaladóvá egy huszonkét évet jó és rosz viszonyt élt társasegylet létele és nem lételéről S ki tagadná, mégis csak volt vaségérzet, mely a kaszinót életre hívta s eszmeként azon férfiakat vezérlé, kik is megalkotók ! E szükségétet tart még fájdalommal kell registrálnunk, hogy ki jelenlegi körülmények közt nem képes érzetet kielégíteni. E szükségérzet: a levő összes intelligens elemek tömörít súlyt nyerjen az értelmiség a társadalműveltségű osztályaival szemben, s hogtelligentia is számot tegyen közéletünk forgácsolt elemeinek egyesülése által, váró ügyei közül is kivívja a vezérszerepet, a sorban hivatva van. Ha azt kérdezzük: megfelelt-e kas irányban hivatásának ? — sajnálattal kellhogy: nem ! Ténynyel állunk szemben, hiába s a dolgot: a kaszinó bukófélben van. B van pedig épp azért, mert nem volt két fájának megfelelni: nem volt képes az is elemeket összehozni, tömöríteni. — Kik tényezők voltak ennek az okai, ne.bolyg Elég az hozzá, hogy a mai korban, művelt országban, s minden városban,ladni és boldogulni akar, a középosztály körében az intelligentia viszi a főszerepetelligentia, csekély kivétellel, városunknak javát képezi, s kell, hogy városunkban követelje a magáét! Ámde nekünk nincs erős középosztályunk, intelligentiánk részét képezi a város nagy testének, sgáló elemeit nem sikerül az összeség ködekében egyesítenünk, ha az erre legalk.