Vásárhely és Vidéke, 1885. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)
1885-07-02 / 27. szám
ben el is vették és vagy a véletlen, vagy az újabb bírói eljárás derítette ki róluk, hogy teljesen ártatlanok. Amit a németek úgy neveznek, hogy „Justiz-Mord“ , az már régóta ismeretes fogalom a büntető törvénykezés terén, melyről tudósok és publicisták sokat írtak, de hogy soha ne forduljon elő az életben, ezt, míg emberek ülnek törvényt embertársaik felett, lehetetlen elérni. Ha tehát a Köteles Mihály esete nem volna egyéb, mint egy ilyen tévedése az igazságszolgáltatásnak, a tévedés áldozatát őszintén sajnálnék, de a rendesnél nagyobb jelentőséget nem tulajdonítanánk neki. Hanem a kir. ítélőtáblának indokolása, mely dióhéjba foglalt tömör jellemzése az ezen ügyben követett eljárásnak, egy egész rendszerről rántja le a leplet és ezen rendszert sújtja könyörtelenül, de igazságosan. Mintha Eötvös Józsefnek „A falu jegyzője“ regényét olvasnék, mintha a Nyúzókat látnák magunk előtt elvonulni az ő deresükkel és mindig tettre kész hajdúikkal, mintha egy rég elmúltnak Ilrit kor sötét képei elevenednének fel előttünk : olybá tűnik fel a kép, melyet ezen ítélet tár elé. De mégis van egy kis eltérés a dologban ! Nem a híres megyei rendszer állíttatott ezúttal pelengérre, hanem szégyenkezve kell látnunk, hogy rólunk, Hódmező-Vásárhely városáról szól az ének, a bíróság és a sajtó elítélő szava ide vág, a mi közigazgatásunk s bíróságunk közegeire. A csendbiztos, ki a pálinkát nem veti meg és éjnek idején a kínzó szerek múzeumában vallat, és a vizsgáló bíró, ki ellen a vádlottak szintén testi bántalmazásokról panaszkodnak, vajh ki nem ismeri őket? És a többi urak, kiknek szintén jut tér és szerep ezen szomorú perben az ő habozó vallomásukkal és „aggályok“ protokollumukkal, nem élő bizonyságai-e annak, hogy a mi állapotaink — itt ezen az arasznyi földön, melyen mi élünk — minden ízükben rothadtak, hogy az érzék az adminisztráczió és a bíráskodás magasabb szempontjai iránt kihalt, vagy talán még fel sem éledt és különösen a tudatlan és szegény nép saját tisztviselői részéről brutális támadásoknak, erőszakos vallatásnak, testi kínzásnak van kitéve! Avagy talán a csendbiztossal együtt, ki a Köteles-féle pernek első hőse, sírba szálltak az emberi jogok megvetésének ezen jelenségei ? Várjon az, ami kilencz évvel ezelőtt még érdemnek tartatott, kezdve az utolsó hajdútól fel a vizsgáló bíróként szereplő aljegyzőig, a vádlottat minden áron vallomásra bírni s erőszakolni, ma bűn, mely a felsőbbek részéről tiltatik, a maguk részéről pedig el nem követtetik? És ugyan eljutottunk-e odáig---mily véghetetlen irónia már maga a kérdés —, hogy a tisztviselőnek, kinek épen az a hivatása, hogy a bűnt nyomozza és üldözze, ezen eljárása közben törvény által tiltott cselekményt elkövetnie nem szabad? S egyáltalán tudomásával bírnak-e ezen urak arról, hogy bárkit erőszakos módon vallomásra bírni büntetendő cselekmény és hogy a törvény tilalmával szemben az egyéni felfogásnak és előszeretetnek a vádlottak és rabok kisebb-nagyobb kínzása iránt háttérbe kell vonulnia? Nem vagyunk tisztában, bármennyire óhajtanék, hogy határozottan kedvező választ adhatunk-e ezen kérdésekre. Mert hogy az ember tudjon önmagán uralkodni és még a legelvetemedettebb gonosztevővel szemben se tévessze szem elől azt, miként az önvallomás erőszakos kicsikarását épen azért tiltja a törvény mert respektálja ebben is az élet s a szabadság iránti természetszerű ösztönt és önmaga ellen senkit vallomásra épen ezért nem enged kényszeríttetni, ehhez nem a hiúság és a felsőbbség érzései szükségeltetnek, hanem átérzése annak, hogy a büntető jogszolgáltatás terén az inkvizíczió minden kínzó eszköze és módja haszontalannak bizonyult és az ügyes és körültekintő rendőrség a bűntettek megelőzése és nyomozása, s egy tapasztalt vizsgálóbíró a bizonyítékok gyűjtése szempontjából többet ér a világ minden szorító lánczánál és bikacsökjénél. Ha ezen tudat általánossá válik, akkor nem esik meg rajtunk azon szégyen, hogy ország-világ előtt a barbárság és lelkiismeretlenség példányképe gyanánt állíttassák oda közigazgatásunk és törvénykezésünk. Göndöcs Benedek méhészeti kiállítása. Igen tisztelt szerkesztő úr! Becses lapjának folyó június 18-iki száma egy közleményt hozott az országos kiállítás méhészeti osztályáról, melynek írójáról jogosultan el lehet mondanunk, hogy szeme lévén a látásra még sem látta, vagy talán nem akarta meglátni a hazai méhészeti kiállítás gyöngyét, Puszta-Szer apátjának, a jeles és lelkes Göndöcs Benedek képviselő úrnak gazdag és gyönyörű kiállítását, melyet nemcsak a nagyközönség kellőleg méltányos, örömmel és tanúsággal tekinti meg, hanem az elfogulatlan szakértők is méltó dicsérettel halmoznak el. Hogy ki és hol vagyon hazája és hogy miért hallgatott lapunkban erről mélyen és sötéten czikkünk írója, megtudnám nevezni, sokat tudnám adni, de minthogy ez nem válnék előnyére, s én nem is akarok személylyel vesződni, hanem a mellőzött, vagyis agyonhallgatott igazságot akarom hangoztatni, megadva az elismerést annak, ki a hazai méhészet terén ezt legjobban megérdemli, engedje hinnem tekintetes kedvességed, mint derék ügyvéd, hogy védelmébe veszi ez igaz, becsületes ügyet, s helyet ad mint szerkesztő lapjában ezen mellékelt közlésnek, mely a „Pesti Napló“-ban méltatja érdeme szerint Göndöcs apát a jeles méhésznek remek méhészeti kiállítását. A mezőgazdasági csarnokban a méhészeti kiállítás kelt általános figyelmet és érdeklődést, ürömmel tapasztaltuk, hogy országunkban a méhészet napról-napra nagyobb atért hódít, mert a gyönyörű méhészeti kiállítás a méhészetnek hazánkban való felvirágzását a legkedvezőbben mutatta be. Ezen kiállítás fődíszét képezi Erzsébet királynénk életnagyságú mellszobra, márványoszlopon, ízléssel csoportosított virágok közül kiemelkedve. A méhészeti termékek kiállítása közül legfigyelemre méltóbb Göndöcs Benedeknek, az országos méhészeti egyesület elnökének, költői rendezésű, igazán nagy előhaladást és szorgalmat tanúsító s a méhészet minden vívmányát képviselő remek kiállítása. Oly gazdag, oly szép Göndöcsnek ezen méhészeti kiállítása, hogy azt méltónak tartjuk egész részletességben ismertetni, habár meg vagyunk győződve, hogy ismertetésünk csak halvány képét nyújtja annak, amit ott látni lehet. Már a bemenetnél szembe ötlik a nagy diadalív, nemzeti színű lobogókkal, mely Göndöcs kiállítására a figyelmet felhívja, ezen diadalív 6 darab 1 méter magasságú, hengeralakú oszlopokon nyugszik, ezen oszlopok belső része sárga lóher, bodorka és tisztesfa vagy tarlóvirág szinmézzel, s azoknak kapitelei színes mézzel, talapzata pedig nemzeti szinü viaszszal van megtöltve, az üvegoszlopok alján csap van, azért, hogy a mézet meg lehessen kóstolni; a diadalív teteje, vagyis homlokzata sejtes méz. Az ív felső részének két végén sejtes mézzel beépített üvegharang van. A diadalívnek felső és alsó része mesterséges préselt viasz, e mellett jobb és baloldalról akáczmézzel megtöltött két üveghordó van, csapokkal ellátva. A hordók mellett színes transparentekben a kereszt, a haza czímere, a hit és remény jelvénye, miket a méhek sejtekkel és mézzel építettek be, ez azt akarván jelezni, hogy akinek van hite, reménye és szeretete, annak édes és boldog az élete. A transzparentek mellett két nagy kanna sejtes méz, mindkettő tetején élő virág. Ezek előtt szegfű, narancs, hárs, akácz, többféle csorgatott kristálytiszta méz, továbbá igen sok sejtes méz, melyek között van valódi ananász, és a méhek által vaníliából feldolgozott piros sejtes méz is. Végre a nép számára czélszerű Göndöcs-féle kettős gyékénykaptár, csúcsában a százméz, — ez kiválóan érdemes a megtekintésre. Ezek mellett vannak a többi méztermények, úgymint disz viaszpiramis és nagyobb darabokban kitűnő szép sárga viasz, azután fehérítésre szánt viaszforgács, fa- és szív formába öntött viaszgyertya, különböző viaszalakok, mézes kalács, mézpiskóták, csókocskák, mézpezsgő, méhsör, mézeczet, mézbefőtt gyümölcs, különféle méhészeti eszközök, méhészsapka, anyaszállító, anyaelzáró kalitka, herefogó, sejtvágó kés, méhészpipa, mézkanál, anyaelvállaló, sejtkezdő, méhészkertyű, méhészeti könyv és a többi méhészeti eszközök. Tarlóvirág vagy tisztes fűmag, mi eddig kereskedésben nem volt kapható. Ezeken kívül művészi kivitelű képekben van feltüntetve a méh kül- és belszervezete. A diadalív előtt nagyított alakban az anya, a dolgozó és hereméh van szép képekben kiállítva. Továbbá saját találmányu lapozó méhlak. A nép részére Göndöcs-féle kettős gyékénykaptár, non plus ultra, saját találmányu, kitűnő jó mézpergetyü, ára 40 frt; a nép részére dézsában alkalmazott mézpergetyü, ára 1 frt 50 kr. sejtprés, a viasz fehérítéséhez használandó henger, s végre az ország czimere e felirattal: Isten áldd meg e hazát! S alatta e jelige: Nézd, a kicsiny méhnek munkás szorgalma gyümölcsét, Bölcs, aki megfigyeli. . . s indul a példa után ... Göndöcs Benedek. Ez volna főbb vonásaiban Göndöcs szép kiállításának leírása, melyhez csak az a hozzátenni valónk, ne hagyja figyelmen kívül a kiállítást látogatók közül senki sem e remek, tanulságos kiállítást, nézze azt meg és kövesse a példát: legyen méhész! Lesteczky József, néplelkész Orosházán. (Ezen közleménynek amily szívesen adunk helyet, és oly szoros kötelességünknek tartjuk kijelenteni, hogy lapunk jún. 18-iki számában az orsz. kiállítás méhészeti osztályáról megjelent ismertetést egyenesen a kiállítás sajtóirodájától vettük s a tárgyilagos közlemény Göndöcs apát úr valóban figyelemre méltó és személyes meggyőződésünk szerint is remek méhészeti kiállításának agyonhallgatásával annál kevésbé vádolható, mert a közleményben a méhtermények kiállítói közül megnevezve senki sincsen, s igy a közlemény általános irányban mozogván, Göndöcs B. fel nem említése czélzatosnak nem tekinthető. Egyébiránt mi is örömmel rójjuk le az apát úr iránt e tekintetben is elismerésünket. Szerk.) Helyi és vidéki hírek. — cElőfizetési felhívás. Lapunk jelen számával új évnegyedet kezdünk meg. Ez alkalomból tisztelettel felhívjuk évnegyedes előfizetőinket előfizetéseik szíves megújítására. Helybeli előfizetőink lapkézbesítőinknél, vidéki előfizetőink postautalványnyal eszközölhetik legczélszerűbben előfizetéseiket. — Ruttkayné Kossuth Lujza asszony levele Kovács Józsefhez. — Kovács József ur a helybeli függetlenségi párt elnöke a múlt években nagy hazánkfiát Kossuth Lajost Baracconéban meglátogatván, ez alkalommal Ruttkayné Kossuth Lujza asszonytól, a nagy hazafi nővérétől azon megtisztelő ígéretet véve, hogy mihelyest Magyarországba jön, őt is meg fogja látogatni hódmezővásárhelyi lakásán. — Ruttkayné asszony jelenleg az országos kiállítás megszemlélése végett Budapesten időzik s Kovács József ur által levélben kéretett fel az ígéret beváltására, mely meghívásra a következő levelet nyerte válaszul: „Budapest junius 24-én 1885. Tisztelt Kovács úr! Nem válaszolhattam szives soraira előbb, mert azok megérkeztekor nem voltam a városban. És sajnálatomra most is tagadólag kell becses meghívását illetőleg válaszolnom. — Fogadja Ön s mindazok, kik szívesen látnának körükben meleg köszönetemet s legyenek meggyőződve, hogyha egészségem engedné, örömmel ragadnám meg az alkalmat pár napot Önökkel tölthetni, mert valóban azon szándékkal jöttem a hazába, hogy beváltom ígéretemet, azonban ittlétem óta oly állapotban van egészségem, mely felforgatván terveimet arra határoz, hogy teljes nyugalom által igyekezzem magamat képessé tenni a visszautazásra. — Dobáson,hogy teljesítsem a gyermeki kegyelet kötelességét s édes atyám sírját meglátogassam) pár napot töltöttem azon jó barátok körében, kik a drága hamvakat kegyelettel gondozzák s az is annyira kifárasztott, hogy éjjel voltam kénytelen orvosért küldeni. Hanem ha talán Kovács úr a sikerült kiállítást megtekintendő Budapestre jönne, itt-tartózkodásom rövid ideje alatt igen örvendenék Önnek szóval is elmondhatni, hogy kedves bátyámat jó egészség és jó kedély állapotban hagytam s e tekintetben azóta is kielégítő tudósításoknak örvendek. — Tartson meg kérem továbbra is becses emlékében s fogadja legszívesebb üdvözletét tisztelője Ruttkay Kossuth Blázának.“ Kovács József úr szívességéből készséggel közöljük e levelet, melyből legilletékesebb helyről örömmel értesülünk, hogy legnagyobb hazánkfia, daczára elöhaladt korának, jó egészségnek örvend. Mélyen sajnáljuk azonban, hogy Ruttkayné asszony közbejött gyöngélkedése miatt nem szerencsélteti látogatásával Kovács József urat s városunkat, mert örömmel ragadta volna meg az alkalmat városunk összes közönse, hogy a nagy hazafi nővére iránt őszinte tiszteletét kimutassa s egyszersmind jelét adja azon kegyeletteljes hódolatnak, melylyel a Kossuthnév iránt Hun-Vásárhely város lelkes magyar népe megmásithatatlanul viseltetik. — Sajnáljuk, őszintén sajnáljuk, hogy erről Kossuth nővére személyesen nem szerezhetett meggyőződést, s hogy nekie személyesen nem adhattuk át legmelegebb üdvözletünket s üzenetünket a nagy hazafi részére, hogy ' Hódmező-Vásárhely város polgársága szent talizmánként őrzi és ápolja azon elveket, melyek diadalra emeléséért oly sokat küzdött, fáradozott és szenvedett a szabadság és jogegyenlőség számkivetett, lánglelkű ősz bajnoka!