Vásárhely és Vidéke, 1886. január-június (4. évfolyam, 1-24. szám)

1886-04-22 / 16. szám

Hódmező-Vásárhely, április 22. 16-ik szám. 1886. Negyedik évfolyam Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. Előfizetési díj: Egész évre 4 fi­t. Félévre 2 fi­t. Negyedévre 1 fit. Egyes szám­ára 8 kr. Hirdetések jutányosai­ közöltétnek. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhiva­tal és Lévai F. nyomdatulajdonos. Szerkesztőség s kiadóhivatal : Főutczán. III. tized 874. sz. alatti gróf Károlyi­­házban. Törvényhatósági közgyűlés. Szokatlanuul kezdődött törvényhatósági bizottságunk április havi közgyűlése. Há­rom interpelláczió terjesztetett elő, melyek rendkívüli érdeklődést és feltűnést keltet­tek. Az elsőt lapunk szerkesztője intézte a polgármesterhez Lázár István kiállítási biztos ismeretes költségjegyzéke tárgyában. Olvasóink előtt nem úl ezen kérdés . Így tudják, hogy milyen álláspontot foglalunk el vele szemben. A mi véleményünk az volt és az jelenleg is, hogy a törvényha­tósági bizottság Lázár István urat azon hiszemben bízta meg városunknak a buda­pesti országos kiállításon való képviseleté­vel, hogy ezáltal közpénztárunkat jóval csekélyebb m­egterh­eltetés éri, mintha va­laki a rendes tariftaszerű díjak mellett vál­lalkozik ezen kiküldetésre. Jóhiszeműen nem lehet a törvényhatósági bizottság ki­küldő végzését — különösen ezen ügy előz­ményeit tekintve — másként magyarázni. És ha ennek daczára Lázár István nem restélt egy 86­5 frt 61 kros számlával elő­­állani, a polgármester pedig elég gyenge volt ezen számlára a jóváhagyást meg­adni , azt hisszük, hogy illetékesen csak azon fórum dönthet, mely Lázár István urat megbízta, melytől megbízatása a költ­ségek kevesebbségére való kecsegtetés ál­tal — úgyszólván — kierőszakoltatott s melynek bizalmával épen ott élt vissza, ahonnan megbízatása megmagyarázható. — És a törvényhatósági bizottság több­sége sem volt más véleményen. Endrey Gyula bizottsági tag interpellácziója objek­tive megvilágítván a tényállást, mindenki kiváncsi volt a polgármesteri válaszra, mely azonban senkit sem elégített ki. A felelet lényege abban feküdt, hogy a köz­gyűlésnek kiküldő végzése úgy hangzik, mikép Lázár István költségei annak ide­jén elnökileg lesznek kiutalványozandók, ennél fogva fel kellett azokat utalványozni. Ez egy teljesen eltévesztett álláspont. Ezen eredményre csak úgy juthatunk, ha csupán a betűket olvassuk és figyelmen kívül hagyjuk az előzményeket és a ki­küldő határozat valódi értelmét. Hiszen ilyen alapon a polgármester úr 10000 fo­­­­rintot is kiutalványoz vala, ha a kiküldött ennyit látott volna jónak felszámítani. A közgyűlés nem is érte be a polgármes­ter válaszával, hanem azt tudomásul nem vévén, Lázár István kiállítási költségjegy­zéke ügyét a jövő május havi közgyűlésre érdemleges tárgyalásra rendelte kitűzni. Meg kell említenünk, hogy a közgyű­­­lés általános hangulata ezen kérdésben az illető kiküldött ellen irányult. Védelmére senki sem szólalt fel, a szavazásnál a pol­gármesteri válasz tudomásul vétele mellett a tisztviselők és kevés bizottsági tag sza­vazott, azonfelül jelentékeny számmal vol­tak olyan tekintélyes bizottsági tagok, kik a szavazástól tartózkodtak. A második interpelláló Kovács József volt, ki az iránt tett kérdést, hogy a Tisza jubileumra kiküldött 3 tisztviselő részére miért utalványozott többet a polgármester, mint a­mennyi a szervezeti szabályzat ér­telmében utalványozható? A 3 tisztviselő ugyanis három nap alatt 248 frt 70 krt költött, miből bérkocsi költségre 49 frt, szállodai költségre 36 frt 80 kr. esik, na­, picit czimén pedig nem a tarifta szerinti 4 frt, hanem 5,5 frt, összesen 60 forint van felszámítva. Megvalljuk, hogy mi itt nem annyira az összegeket kifogásoljuk, mert elismerjük és tudjuk azt, hogy ilyen ünnepélyes al­kalmakkor Budapesten minden drágább és egy törvényhatóság kiküldötteinek fukar­­kodniuk nem lehet. A polgármester úrnak erre vonatkozó felvilágosításaiban tehát megnyugszunk. De nézetünk szerint ezen kérdéssel kapcsolatosan fel kellett volna vetni azon általános fontosságú elvi kér­dést , hogy a polgármester utalványozási joga tulajdonképen meddig terjed s hol van ennek határa? Nem csak számokról van itt szó, ha­nem egy igen mélyreható jogról, mely a törvényhatóság első tisztviselőjét kétségte­lenül megilleti, de korlátlan semmi esetre sem lehet, értjük az utalványozás jogát. TARCZA. TAVASZI NAPON. — Laison tárc­,a. — Hopp, mondja kedves olvasóm, ime egy tavaszi zöngemény prózában, zöldség, lyrai szósz helyett epikai vastag étel, lére feleresztve! Vagy ugyan miről is írhatna ismét Orion, mikor a le­folyt héten még csak hangverseny sem volt, tár­­czát? Hát szokott történni Vásárhelyen valami egy hét alatt? Hogy szokott-e? Igenis, hogy szokott. Különösen egy tavaszi napon, mikor először csapja meg az embereket h­­ideg szél helyett lanyha szellő (poétáktól tanultam) s tűz le mele­gen a napsugár a nagy és mellékutczákon katona sorba felállított s megkeményedett habarcs töme­gekre, ilyenkor nem fér senki sem a bőrében. Lám, hogy mindjárt magamat említsem legelől, ime, a fen­ti pár sorba egész akaratlanul neki megyek most már a rendőrségnek, pedig egyál­talában nem akartam csak egy szót is szólani. Nos igen, hát kit bánt az, hogy azok a habarcs­ tömegek ott fel vannak állítva? De biz’ isten senkit se, ha csak nem valami túlírnom aesthetikai érzésű embert nem. Sőt inkább az is­kolás gyerekek gymnastikai gyakorlatokat végez­nek rajtuk, baknak használván fel a megkemé­nyedett sár­habarcsot. És íme, hogy a tavaszi napsugár megle­­gyintett engem is, annak az lesz a szép követ­kezménye, hogy a habarcsok egy szép napon el fognak tünedezni az utczákról, valamikor eltü­nedeznek az oldal kosári és tarjáni lakosoktól is pár hét óta, hol az ablakon, hol kiásott oldal­falon keresztül kanavász dumnákba és párnákba szorított libatollak és hosszú téli estéken meg­fosztott tollú csíkos derekaljak. Legalább azt hiszem, hogy a jó Sándor bácsi, a főkapitány, olvasva e sorokat, összehúzza jóságos, fekete szürkés (hja, bizony, szürkés) szemöldökét, jól összeszidja helyettem e lapnak valamely ismertebb munkatársát — de kiadja majd a parancsot, hogy a habarcsok mostani he­lyükről él és leszállittassanak a tóba. Lehet, hogy mire e sorok tavaszi napsugárt látnak, már el is lesznek tüntetve. Mert, mert hát, aesthetikai szempontból is — rendnek­ muszáj lönnyi.* Tehátlan, mint föntebb mondom, mégis csak a poéták azok, kik igy tavaszon, mikor rü­gyeznek a fák s Patzauer-féle pálinkával van teli a levegő, — mondom a poéták azok, kik legkevésbé akarnak a bőrükben megférni. De van, ki szintén nem tud megférni azon a kis bőrön, mely nyeregkép alkalmaztatik — a velocipóben. Mert a tavaszi napsugár kicsalta a mi ne­hány — sajnos — nagyon kevés veloespedistáin­­kat is — a porondra, s mikor egy tanyáról ha­zajött atyafi, ki még ilyen csudát soha nem látott, közibök hajtatott és eltörött a rudja, bizony ba­jos akkor megmaradni a nyergen. Szegény paraszt nagyot káromkodott és — szidta a taljánokat, kik beálltak — „szervián ko­csisoknak“. De egy pár forint alakjában nyújtott „baksis“ jobb véleményt keltett benne a „szer­viánok“ iránt. Bezze­g megeredt a népcsődületben oszt a beszéd a „ aljáitokról“. — Meglátja kigyelmed, mond az egyik, há­ború lesz tavaszra. Azt jelenti ez. — Mond kend valamit bátya — szólt egy katonaviselt ember — futárok ezek a szerb hábo­rúból. Onnan jönnek lófszittba! — Akárhonnan jönnek, azt n.'­idom én kigyelmednek, hogy ha nyáron végig mennének az országúton — csak eltezné a határt a jég. Hanem azért csak velocipedisták : forever! Egy divatból kiment nóta jut most eszembe, a­mely úgy kezdődik, hogy : A ligetben faragnak az ácsok, Jaj de szépen villog a baltájok.. .. Mert a­mint h­ópapirosomon itt játszadoz­nak a napsugarak, s melegen sütik ujjaimat, azt gondolom, hogy mi lesz majd, ha a napsugarak még melegebben fognak majd sütni ? És feltűnt előttem a szép napkert, s képzeletem ott látja már az ácsokat, a mint fúrnak, faragnak a fürdő épületen, s ott látom már mérnök Deák Miskát, a mint nézi, mercsegeti, hogy nehogy valahogy magasabban essék a nő hazán , mert ennek ki­számítása több fejtörésbe kerül, mint a kör négy­­szögítése, vagy a perpetuum mobile feltalálása; és ha eltévedne e tekintetben a czirkalom, azt hiszem, hogy a főmérnököt olyan circulus viti­­osusba sodorná az artézi víz, melybe, ha kelle­mes érzés is belekerülni, de annál bajosabb be­lőle kilábolni. De csak hadd legyen készen az a fürdő, majd eldanoljuk ismét, hogy: Kis kacsa fürdik, fekete tóba... H.

Next