Vásárhely és Vidéke, 1886. január-június (4. évfolyam, 1-24. szám)
1886-04-22 / 16. szám
Hódmező-Vásárhely, április 22. 16-ik szám. 1886. Negyedik évfolyam Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. Előfizetési díj: Egész évre 4 fit. Félévre 2 fit. Negyedévre 1 fit. Egyes számára 8 kr. Hirdetések jutányosai közöltétnek. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal és Lévai F. nyomdatulajdonos. Szerkesztőség s kiadóhivatal : Főutczán. III. tized 874. sz. alatti gróf Károlyiházban. Törvényhatósági közgyűlés. Szokatlanuul kezdődött törvényhatósági bizottságunk április havi közgyűlése. Három interpelláczió terjesztetett elő, melyek rendkívüli érdeklődést és feltűnést keltettek. Az elsőt lapunk szerkesztője intézte a polgármesterhez Lázár István kiállítási biztos ismeretes költségjegyzéke tárgyában. Olvasóink előtt nem úl ezen kérdés . Így tudják, hogy milyen álláspontot foglalunk el vele szemben. A mi véleményünk az volt és az jelenleg is, hogy a törvényhatósági bizottság Lázár István urat azon hiszemben bízta meg városunknak a budapesti országos kiállításon való képviseletével, hogy ezáltal közpénztárunkat jóval csekélyebb megterheltetés éri, mintha valaki a rendes tariftaszerű díjak mellett vállalkozik ezen kiküldetésre. Jóhiszeműen nem lehet a törvényhatósági bizottság kiküldő végzését — különösen ezen ügy előzményeit tekintve — másként magyarázni. És ha ennek daczára Lázár István nem restélt egy 865 frt 61 kros számlával előállani, a polgármester pedig elég gyenge volt ezen számlára a jóváhagyást megadni , azt hisszük, hogy illetékesen csak azon fórum dönthet, mely Lázár István urat megbízta, melytől megbízatása a költségek kevesebbségére való kecsegtetés által — úgyszólván — kierőszakoltatott s melynek bizalmával épen ott élt vissza, ahonnan megbízatása megmagyarázható. — És a törvényhatósági bizottság többsége sem volt más véleményen. Endrey Gyula bizottsági tag interpellácziója objektive megvilágítván a tényállást, mindenki kiváncsi volt a polgármesteri válaszra, mely azonban senkit sem elégített ki. A felelet lényege abban feküdt, hogy a közgyűlésnek kiküldő végzése úgy hangzik, mikép Lázár István költségei annak idején elnökileg lesznek kiutalványozandók, ennél fogva fel kellett azokat utalványozni. Ez egy teljesen eltévesztett álláspont. Ezen eredményre csak úgy juthatunk, ha csupán a betűket olvassuk és figyelmen kívül hagyjuk az előzményeket és a kiküldő határozat valódi értelmét. Hiszen ilyen alapon a polgármester úr 10000 forintot is kiutalványoz vala, ha a kiküldött ennyit látott volna jónak felszámítani. A közgyűlés nem is érte be a polgármester válaszával, hanem azt tudomásul nem vévén, Lázár István kiállítási költségjegyzéke ügyét a jövő május havi közgyűlésre érdemleges tárgyalásra rendelte kitűzni. Meg kell említenünk, hogy a közgyűlés általános hangulata ezen kérdésben az illető kiküldött ellen irányult. Védelmére senki sem szólalt fel, a szavazásnál a polgármesteri válasz tudomásul vétele mellett a tisztviselők és kevés bizottsági tag szavazott, azonfelül jelentékeny számmal voltak olyan tekintélyes bizottsági tagok, kik a szavazástól tartózkodtak. A második interpelláló Kovács József volt, ki az iránt tett kérdést, hogy a Tisza jubileumra kiküldött 3 tisztviselő részére miért utalványozott többet a polgármester, mint amennyi a szervezeti szabályzat értelmében utalványozható? A 3 tisztviselő ugyanis három nap alatt 248 frt 70 krt költött, miből bérkocsi költségre 49 frt, szállodai költségre 36 frt 80 kr. esik, na, picit czimén pedig nem a tarifta szerinti 4 frt, hanem 5,5 frt, összesen 60 forint van felszámítva. Megvalljuk, hogy mi itt nem annyira az összegeket kifogásoljuk, mert elismerjük és tudjuk azt, hogy ilyen ünnepélyes alkalmakkor Budapesten minden drágább és egy törvényhatóság kiküldötteinek fukarkodniuk nem lehet. A polgármester úrnak erre vonatkozó felvilágosításaiban tehát megnyugszunk. De nézetünk szerint ezen kérdéssel kapcsolatosan fel kellett volna vetni azon általános fontosságú elvi kérdést , hogy a polgármester utalványozási joga tulajdonképen meddig terjed s hol van ennek határa? Nem csak számokról van itt szó, hanem egy igen mélyreható jogról, mely a törvényhatóság első tisztviselőjét kétségtelenül megilleti, de korlátlan semmi esetre sem lehet, értjük az utalványozás jogát. TARCZA. TAVASZI NAPON. — Laison tárc,a. — Hopp, mondja kedves olvasóm, ime egy tavaszi zöngemény prózában, zöldség, lyrai szósz helyett epikai vastag étel, lére feleresztve! Vagy ugyan miről is írhatna ismét Orion, mikor a lefolyt héten még csak hangverseny sem volt, tárczát? Hát szokott történni Vásárhelyen valami egy hét alatt? Hogy szokott-e? Igenis, hogy szokott. Különösen egy tavaszi napon, mikor először csapja meg az embereket hideg szél helyett lanyha szellő (poétáktól tanultam) s tűz le melegen a napsugár a nagy és mellékutczákon katona sorba felállított s megkeményedett habarcs tömegekre, ilyenkor nem fér senki sem a bőrében. Lám, hogy mindjárt magamat említsem legelől, ime, a fenti pár sorba egész akaratlanul neki megyek most már a rendőrségnek, pedig egyáltalában nem akartam csak egy szót is szólani. Nos igen, hát kit bánt az, hogy azok a habarcs tömegek ott fel vannak állítva? De biz’ isten senkit se, ha csak nem valami túlírnom aesthetikai érzésű embert nem. Sőt inkább az iskolás gyerekek gymnastikai gyakorlatokat végeznek rajtuk, baknak használván fel a megkeményedett sárhabarcsot. És íme, hogy a tavaszi napsugár meglegyintett engem is, annak az lesz a szép következménye, hogy a habarcsok egy szép napon el fognak tünedezni az utczákról, valamikor eltünedeznek az oldal kosári és tarjáni lakosoktól is pár hét óta, hol az ablakon, hol kiásott oldalfalon keresztül kanavász dumnákba és párnákba szorított libatollak és hosszú téli estéken megfosztott tollú csíkos derekaljak. Legalább azt hiszem, hogy a jó Sándor bácsi, a főkapitány, olvasva e sorokat, összehúzza jóságos, fekete szürkés (hja, bizony, szürkés) szemöldökét, jól összeszidja helyettem e lapnak valamely ismertebb munkatársát — de kiadja majd a parancsot, hogy a habarcsok mostani helyükről él és leszállittassanak a tóba. Lehet, hogy mire e sorok tavaszi napsugárt látnak, már el is lesznek tüntetve. Mert, mert hát, aesthetikai szempontból is — rendnek muszáj lönnyi.* Tehátlan, mint föntebb mondom, mégis csak a poéták azok, kik igy tavaszon, mikor rügyeznek a fák s Patzauer-féle pálinkával van teli a levegő, — mondom a poéták azok, kik legkevésbé akarnak a bőrükben megférni. De van, ki szintén nem tud megférni azon a kis bőrön, mely nyeregkép alkalmaztatik — a velocipóben. Mert a tavaszi napsugár kicsalta a mi nehány — sajnos — nagyon kevés veloespedistáinkat is — a porondra, s mikor egy tanyáról hazajött atyafi, ki még ilyen csudát soha nem látott, közibök hajtatott és eltörött a rudja, bizony bajos akkor megmaradni a nyergen. Szegény paraszt nagyot káromkodott és — szidta a taljánokat, kik beálltak — „szervián kocsisoknak“. De egy pár forint alakjában nyújtott „baksis“ jobb véleményt keltett benne a „szerviánok“ iránt. Bezzeg megeredt a népcsődületben oszt a beszéd a „ aljáitokról“. — Meglátja kigyelmed, mond az egyik, háború lesz tavaszra. Azt jelenti ez. — Mond kend valamit bátya — szólt egy katonaviselt ember — futárok ezek a szerb háborúból. Onnan jönnek lófszittba! — Akárhonnan jönnek, azt n.'idom én kigyelmednek, hogy ha nyáron végig mennének az országúton — csak eltezné a határt a jég. Hanem azért csak velocipedisták : forever! Egy divatból kiment nóta jut most eszembe, amely úgy kezdődik, hogy : A ligetben faragnak az ácsok, Jaj de szépen villog a baltájok.. .. Mert amint hópapirosomon itt játszadoznak a napsugarak, s melegen sütik ujjaimat, azt gondolom, hogy mi lesz majd, ha a napsugarak még melegebben fognak majd sütni ? És feltűnt előttem a szép napkert, s képzeletem ott látja már az ácsokat, a mint fúrnak, faragnak a fürdő épületen, s ott látom már mérnök Deák Miskát, a mint nézi, mercsegeti, hogy nehogy valahogy magasabban essék a nő hazán , mert ennek kiszámítása több fejtörésbe kerül, mint a kör négyszögítése, vagy a perpetuum mobile feltalálása; és ha eltévedne e tekintetben a czirkalom, azt hiszem, hogy a főmérnököt olyan circulus vitiosusba sodorná az artézi víz, melybe, ha kellemes érzés is belekerülni, de annál bajosabb belőle kilábolni. De csak hadd legyen készen az a fürdő, majd eldanoljuk ismét, hogy: Kis kacsa fürdik, fekete tóba... H.