Vásárhely és Vidéke, 1889. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1889-01-03 / 1. szám

Hódmező-Vá­sárhely, január 3.­­me­l­ső szám. 1889. hetedik évfolyam ------------------­Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal és Lévai F. nyomda­tulajdonos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főutczán, III. tized Lenge­y-féle ház­ban. «•*—---------------------­* * Előfizetési dij :­­ Egész évre 4 frt Félévre . 2 frt Negyedévre 1 frt Egyis szán ára S kr. HIRDETÉSEK jutányosan közöl­­tetnek. * & **-------------------- Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. A miniszteri leirat. Karácsonyi ajándékul és uj évre nem valami kellemes meglepetésben részesítette városunk közönségét az or­szágos közigazgatás feje, a belügy­miniszter. A kellemetlen meglepetést azon le­irat okozta, melylyel a miniszter váro­sunk 1889. évre szerkesztett közköltség előirányzatát jóvá hagyta, azonban olyan megjegyzések kíséretében, melyek méltó megszivlelés tárgyát képezhetik intéző köreinknek s melyek szinte kínáltatják magukat, hogy a sajtó is foglalkozzék velök. A miniszteri leiratot lapunk múlt számában közöltük s rövid észrevétele­ket fűztünk hozzá, szükségesnek tart­juk azonban, hogy bővebben is foglal­kozzunk vele, mert közelről érint s magunkról van szó. A leiratban minden habozás nélkül szemünkbe mondja a miniszter, hogy a városi háztartásunkat rosznak tartja , megelégelte a defic­ites gazdálkodást is miután évek során keresztül nem apasztalt semmi javulást, figyelmezteti a város közönségét, hogy tekintettel foly­­onos pénzzavarára, háztartását rendezni gyekezzék s mivel az eddigi jövedelmf­orr­ások erre elégteleneknek mutatkoznak, is jövedelmi források nyitásáról gondos­kodjék, mert különben ő lesz kénytelen a városi háztartás rendezése czéljából kötelezőleg intézkedni. Ez a miniszteri leirat arra vall, hogy a kormány kötelességéhez híven szemmel tartja városunk pénzügyi vi­­szonyait, gondoskodni óhajt jobblétün­­kön, de arra is vall, hogy a referens, mi városunk ügyeit előadja odafent, a mi viszonyainkat nem ismeri, vagy leg­alább kellőleg tájékozva nincs. E város közönsége, midőn 1873- ban önállóságát megszerezte, tisztában volt azzal, hogy mi vár reá, mi a te­­mdője a jövőben. Számot vetett mind­­azon terhekkel, melyekkel az önkor­­mányzat jár, számot vetett mindazon kötelességekkel, melyek a haladás, a városi élet fejlesztése, a humánus és kulturális intézmények létesítése tekin­­etében reá várnak, és mindezekre nézve, teljes ambíczióval felfegyverkezve adult azon útnak, melyen immár 15­00 óta halad és a­melyen 15 év óta gyekszik megvalósítani mint önálló vá­­cs — teljesen és saját erején — az lélre tűzött feladatokat. Teljesen osztjuk a miniszteri so­­vat azon szavait, hogy a fejlődő kor egyik lényeges követelménye: a váro­­ok fejlődése, s hogy csak azok a vá­­csok bírnak jövővel,­ melyek a kor fényeivel lépést tartva, beléletöket i­ntézményeiket kellő mérvben fejlesztik. — Azonban a ki szemet nem akar lunyni városunk fejlődése fölött, annak be kell ismerni, hogy városunk a hala­­dás utján van s ami városias haladás konstatálható nálunk, az a legutóbbi 15 ének a gyümölcse, annak a 15 évnek, mely alatt a tiszai árvizek s belvíz ára­­lások százezreket elnyelő csapásaival kellett megküzdenünk. Tudjuk mi nagyon jól, hogy da­cára viszonylagos haladásunknak, más károsokhoz képest még mindig hátra vagyunk s még sok, nagyon sok a te­­endőnk, ha a hazai városok sorában azon helyet akarjuk elfoglalni, amely városunkat népességénél fogva megil­leti ; azonban tisztában vagyunk azzal is, hogy városunkat csak lassan, de fokozatos és kitartó munka és áldozatok árán fejleszthetjük tovább és tovább a haladás útján, mert mi teljesen és ki­zárólag a saját erőinkre vagyunk utal­va , s a magas kormánytól mást jó tanácsokon kívül nem várhatunk. Könnyű azon városoknak a fejlődő kor vívmányaival dicsekedni, amelyek századok óta városok voltak, központjai egyes vidékek ipari és kereskedelmi forgalmának s amelyekre emellett a kormány is két kézzel szórta a felvi­rágzásukat előmozdító intézmények ál­dásait, — de nehéz egy olyan városnak a haladás útja, mely csak az imént lett várossá egy nagy jobbágytelepből, egy sárfészekből, melynek nem volt semmije csak jóravaló, józan magyar népe. Sem a kormány, sem a megye, sem a vidék, sem közvetve, sem köz­vetlenül nem tett a mi városunkért semmit; amink van, azt magunknak kö­szönhetjük ; amink nincs, azért nem te­het nekünk senki szemrehányást. Nem még a kormány sem,­­ de mi tehet­nénk neki. Ezt azonban nem tesszük; nem különösen most azért, mert a kérdéses miniszteri leiratból mi azt olvassuk ki, hogy a magas kormány az állam fel­adatai között a városok fejlesztésére na­gyobb súlyt akar helyezni az eddiginél s magas gondoskodását ki akarja ter­jeszteni nemcsak azon pár városra, melyet eddig ajnározott, de az összes életerős magyar városokra. Örömmel üdvözöljük a kormány ezen törekvését s örvendünk, hogy a kormány figyel­mét nem kerülte el, miszerint mi, sú­lyos áldozataink daczára, a haladó kor igényeivel nem tudunk lépést tartani, s még inkább örvendünk azon, hogy a leiratból azt vesszük ki, miszerint a kormány azt akarja, hogy a haladó kor igényeivel lépést tartsunk, s ezen czélból óhajtja, sürgeti városi háztartásunk ren­dezését. Tökéletesen egyetértünk e tekin­tetben a miniszteri leirattal. Mi is akar­juk, hogy városuk a haladó kor igé­nyeivel lépést tartson, mi is akarjuk, hogy városi háztartásunk rendeztessék! Előbbinek számtalan jelét adtuk. Utób­bihoz is megmutattuk érzékünket, mi­dőn városunk összes adósságait alig pár éve konvertáltuk. Adósságaink kon­vertálása után biztosra vettük, hogy háztartásunkat rövid idő alatt szépen rendezhetjük s ezen számításunkat ke­resztül húzta első sorban a — kistiszai zsilipszakadás, másod sorban a — re­­gálemegváltás. Amaz a védekezési költ­ségek által 100 ezer frt körül szaporí­totta a város terheit, emez előre látha­tólag 10—15 ezer frt évi jövedelemtől fosztja meg a várost. Mindkettő hatá­rozott csapás volt városi pénzügyeinkre s városi háztartásunkat valóban meg­próbáltatásnak tette ki. Ily körülmé­­mények közt, mi lenne a teendőnk? A kibontakozásra két alternativa áll előttünk: a városi pótadó emelése, vagy új jövedelmi források behozatala, vagyis nevén nevezve a gyermeket: a közvetett adók. Előbbit nem akarja a miniszter, utóbbit nem akarja a város közönsége, legalább a közel­múltban ismételve visszautasította a tanács erre vonatkozó javaslatait. A belügyminiszter most egész ko­molyan meghagyja a városnak, hogy új jövedelmi forrásokról gondoskodjék s ezzel háztartását czélszerűbb alapokra fektesse, mert a pótadó jelentékeny szaporítása nem lehetséges s a város­nak a kor igényeivel haladnia kell. Az tehát a kérdés: czélszerűbb ala­pokra lesz-e fektetve háztartásunk a közvetett adók behozatalával s elérjük-e ez­által a terhek czélszerűbb felosztá­sát? A miniszter azt hiszi, hogy: igen s miután úgy rendelkezik, hogy ha mi ez évben nem oldjuk meg ezen kér­dést, ő fog ez iránt kötelezőleg ren­delkezni, csak sajnálnunk lehet, hogy a leirat tüzetesen nem foglalkozik azon módozatokkal, melyektől háztartásunk rendezése várható. Legalább mi őszin­tén megvalljuk, hogy a pótadóval szemben hangoztatott „más jövedelmi forrásokat“ oly tág értelműeknek talál­juk, hogy nem fogunk csodálkozni rajta, ha a városi tanács most sem fogja megtalálni azokat a jövedelmi forrásokat, amelyeknek bőséges fel­­buggyanását ép úgy óhajtanánk, sőt még jobban, mint maga a belügymi­niszter, csak azt óhajtjuk, hogy úgy ne járjunk vele, mint a debreczeni csizmadia, aki a pénzcsinálás mester­ségébe vágott s minden kétgarasos öt krajczárjába került. A miniszter leiratát, egyébként a deczember 31-én tartott törvényhatósági közgyűlés a tanácsnak adta ki a kér­dés tanulmányozása és javaslattétel végett. Majd meg­látjuk mire megy a tanács vele? Ha debreczeni kétgarasost kínál, nem fogadjuk el, mert nekünk nem kell négy krajczár öt krajczárért, s azt hisszük a miniszternek sem kell. Mi a miként eddig megfeleltünk, úgy ezentúl is igyekezni fogunk meg­felelni azon kötelességeknek, melyekkel önálló törvényhatósági állásunknak s a kor követelményeinek tartozunk s ha a miniszter közterheink czélszerűbb fel­osztására jó tanácsot ad, hálásan fo­gadjuk. De a jó tanács jó tanács le­gyen. S ha az lesz, akkor nem kell a miniszternek ezt a minden jóra hajló közönséget oly kényszerrel fenyegetni, mely egyértelmű a városi autonómia felfüggesztésével s melyet ez a város közönsége nem várt, nem érdemelt, e tekintetben tanulmányokat s annak ered­ményéről jelentést tegyen. A leavató bizottság elnökévé ifj. Ma­­czelkay János s járási tisztté Pokomándy Imre tanácsnok újra megválasztattak; a főispán által pedig becslőküt Nagy Varga István, Vékony József és Török Ernő törvényható­sági bizottsági tagok s állatorvosul Vetter Ferencz neveztettek ki. A birtoknyilvántartó hivatalnál 500 frt évi fizetéssel rendszeresített két szám tisz­ti állás felsőbb helyen is engedélyeztetvén, a pályázat az állások betöltésére kiíratni ren­deltetett s a választás megejtésére a januári közgyűlés kitüzetett. Végül a nov. 18-án megválasztott tör­vényhatósági bizottsági tagok véglegesen iga­zoltatván, a januári közgyűlésre behívásuk elrendeltetett, egyszersmind az I. választó­­kerületben megválasztott, de leköszönt Zsol­dos István helyére, úgy a két helyen meg­választott Bodrogi Sámuelnek a II. választó­­kerületben történt lemondása folytán ennek helyére a pótválasztás határidejéül jan. 27-ik napja kitüzetett. Az ipartanodai bizottság azon előter­jesztéssel élt a városi tanácshoz, hogy Kmetti Gyula ipariskolai rajztanitónak betegsége mi­att három havi szabadságidő engedélyeztessék s az iparos tanonczok rajztanitásával ideigle­nesen B­i­c­z­ó Árpád ref. néptanító bizassék meg. Utóbbi vasárnaponkint 6 órán át eszköz­­lendi a rajztanítást 4­árt napidíj mellett. Ugyancsak az ipartanodai bizottság azon ja­vaslatot terjeszté a tanácshoz, hogy az építő iparosok tanonczainak téli t­a­n­f­o­l­y­a­­m­a felállításával járó költségeket az építő iparosok viseljék oly módon, hogy minden tanoncz után a beiratási dij 1 írtban, a tan­díj 10 írtban állapíttassák meg. Az ipartano­dai bizottság az építő iparosok téli tanfolya­mánál a rajztanítással ifj. Petrecz Pál építő iparost bízta meg. — A városi tanács az ipartanodai bizottság ezen előterjesztéseit tegnapi ülésében jóváhagyta. A városi tűzoltók létszáma a folyó év elejétől fogva a közgyűlés határozatához ké­pest két köztűzoltóval szaporíttatván, a pol­gármester ezen állomásokra Szűcs Mártont és Bodrogi Jánost alkalmazta. Városi ügyek. Törvényhatósági bizottságunk dec­ember 31 -én rendkívüli közgyűlést tartott. S a rendkívüli közgyűlésen valóban rendkívüli eset is történt: a szőnyegen levő négy tárgy­hoz a bizottsági tagok közül nem szólott senki. A tanács javaslatai elfogadtattak szó nélkül. Ez pedig olyan dolog volt, amilyen még nem esett meg az 1888-ik esztendőben. A gyűlés lefolyásáról a következőket adjuk : Kristó Lajos polgármester a gyűlést megnyitván, olvastatott a belügyminiszternek az 1889-ik évi közköltségelőirányzat jóváhagyására vonatkozó leirata, mely a be­terjesztett tanácsjavaslat értelmében azzal vé­tetett tudomásul, hogy a tanács megbizatott, miszerint a leirat meghagyásához képest új jövedelmi források nyitásáról gondoskodjék s Népmozgalmi adatok. A múlt 1888-ik évről a helybeli egyházak részéről a következő nép­mozgalmi adatokat nyertük: A róm. kath. egyház kebelében szü­letett: 282 fiú, 294 leány, összesen 576 lélek. Ebből törvényes volt 536, törvénytelen 40. A halálozási esetek száma 348 volt. Házasságra lépett 141 pár.­­ Ezek szerint az egyház tag­jainak száma szaporodott 228 lélekkel. Az ev. ref. egyház kebelében szü­letett: 556 fiú, 544 leány, összesen 1100 lélek. Ebből törvényes: 521 fiú, 514 leány, összesen 1035, törvénytelen: 35 fiú, 30 leány, összesen 65. A ha­lálozási esetek száma 1109, ebből 557 fiú és 552 nő. Házasságra lépett 343 pár.­­ Ezek szerint a halálozások 9-el múlják felül a születéseket. Az ág. hitv. ev. egyház kebelében született 9 fiú, 17 leány, összesen 26 lélek, ebből törvényes volt 25, törvény­telen­­. Meghalt 31 egyén, ebből 18 fiú, 13 nő. Házasságra lépett 12 pár.­­ A halálozások öttel múlják felül a születések számát.

Next