Vásárhely és Vidéke, 1889. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1889-01-03 / 1. szám

többek közt: Árvay Antalné, Balog Lajosné, Bernátsky Jánosné, Csíkos Istvánná, Deák Nagy Lajosné, Felberbauer Józsefné, Gyön­gyösi Sándorné, özv. Mecséryné, Pásztor Im­­réné, Száraz Nagy Sándorné, Szegő András­­né, Tamási Keresztélyné és Tóth Józsefné asszonyokat, Gyöngyösi Gizella, Hajdú Ma­riska, Kiss Irma, Kovács Anna, Molnár nő­vérek, Patócs Annuska és Szam­ák Erzsike kisasszonyokat, stb. A mulatság reggelig tar­tott.­­ A kereskedő ifjak ö­n­k­é­p­z­ő egylete felolvasó estélylylyel búcsúzott el az ó­évtől, mely alkalommal H­a­l­m­i János tanárt volt szerencsés megnyerni a felolvasó­asztalhoz. — Végül az öreg „S­a­s“ szilvesz­ter-estélyéről emlékezünk meg. A Sas ven­déglőben Korzsák Arthur vendéglős rendezett hal­ vacsorát s annyi halandó jelent meg a halszagra, hogy az étterem és kávéház min­den zuga megtelt hal­kedvelőkkel, úgy hogy a publikum egy részének már be kellett szüntetni a hal­adást. Hogy a társaság vígan ment át az uj esztendőbe, azt mondanunk sem kell, mert hisz Béla czigány itten mu­zsikált. — Iparosok és kereskedők. A főkapitány az iparhatósági megbízottak választása alkal­mából az iparosok és kereskedők létszámát akként mutatta ki, hogy városunkban 370 önálló iparos van , évi adójuk 7447 frt 46 kr, a kereskedők száma pedig 192, évi adó­juk pedig 4830 frt 79 kr. Az iparosok közt 8, a kereskedők közt pedig 10 van olyan, a­ki 100 frton felül fizet állami adót.­­ Az iparosok létszámának feltüntetésénél a téve­dés nyilván­való, mert­ iparosaink létszáma a 900-at is haladja s a képesítéshez kötött iparosok száma is jelentékenyen több 370-nél. — Uj segédlelkész. A helybeli római kath. egyházhoz, a három hó előtt Nagy­kőrösre áthelyezett Nagy Lajos helyére, a váczi püspök segédlelkészül B­o­d­o­n­y­i Mi­hály hatvani káplánt helyezte át. — Halálozás. Hegedűs János kémény­seprő polgártársunkat újév napján súlyos családi gyász érte, 8 éves leánykája Rózsa elhunyt. Ma délután 2 órakor temetik. — A szintársulat bucsuelőadása a múlt csütörtökön zsúfolt ház előtt folyt le. Mint lapunk múlt számában jeleztük, Szerdahelyi jutalomjátékául Felhő Klári adatott, Dr. Dras­­k­ó­c­z­y Pál és V­e­­­r­ó Lajos műkedvelők közreműködésével. Amaz Aba Andrást, emez Csik Istókot játszotta olyan színpadi ottho­nossággal, minőt műkedvelőknél ritkán ta­pasztalunk. Draskóczy úr helyzete különösen nehéz volt, mert oly erős drámai szerepet játszott, melynek sikerült alakítása művészi erőt is próbára tesz s elmondhatjuk róla, hogy olyan jó Aba András volt, amilyen a búcsúzó színtársulatból sem került volna ki s ha az igazgatónak olyan drámai színésze lett volna, megköszöntük volna neki. Egyéb­ként a búcsúelőadás más tekintetben is jól sikerült, s úgy a műkedvelőket, mint Szer­dahelyit a jutalmazottat, N­é­m­e­t­h­y Gi­zellát, S­árpáthy Katiczát, Tukorayt, Svöresit, Asztalost, Horváthot meg­tapsolta a közönség. — Pesti Ihász Lajos társulata jó emlékekkel s azzal a tudattal távozott tőlünk, hogy Vásárhelynek van szi­­nészetpártoló közönsége. Mi reméljük, hogy lesz is. — Nagy veszedelem fenyegeti Szeged városát. Uj évkor két életlap is jelent meg benne, mind a kettő vadonat uj szögedi vál­lalat. Az egyiknek a czíme: „Szögedi Paprika,“ a másiké: „Hüvelyk Ma­tyi,“ amazt Burger Gusztáv adja ki, emezt Bánfalvi Lajos. Beküldték hozzánk mind a kettőnek az első számát s annyit már is mondhatunk róluk, hogy a „Hüvelyk Matyi­­ban“ több a paprika. Különben gratulálunk mind a kettőhöz a szögedieknek s kívánjuk, hogy ezt a veszedelmet is szerencsésen ki­állják. — Tűzesetek. Decz. 29-én Szabó Mi­hály II. tized 237. szám alatti házánál, a szalmásszinben este 7 órakor a szalma isme­retlen okból kigyuladt, a szomszédok azonban ideje korán észrevették s eloltották. — Újév napján délelőtt fél tiz órakor a Tarjánban Nagy Món­us Pál 77. szám alatti házánál ütött ki a tűz. — Itt a lakók gyermekei: Szabó Imre és Tóth Sándor, 4—6 éves gyer­mekek gyufával, játszottak a szalma között s ez okozta a tüzet. A lakóépület végében levő istálló és szín égett le s hogy a tűz nagyobb mérget nem öltött, a gyorsan előhívott tűz­oltóknak köszönhető. A tüzet a vészharangok nem jelezték, mert a toronyőrök a köd mi­att nem vették észre a felcsapó lángokat. Jobb is volt, hogy nem kongattak, mert a közönség újév napján rendesen babonásabb, mint más alkalommal s a vészharangot rossz jelnek tartotta volna a beköszöntött uj esz­tendőre. — A kuruzslás áldozata. Egy fiatal asszonyt küldött a más világra a múlt héten a javas asszonyok doktori tudománya. Búza István béres felesége Hegedűs Lidia a Neu­­mann-féle sövényházi tanyán két hét előtt rosszul lett. Nem fájt neki semmije, de foly­ton gunnyasztott s a munka sehogy sem esett neki jól. Lendvai Julis egy másik béresné amint meglátta, mindjárt megállapította a diagnózist, hogy Buzánét a csömör bántja s csömör ellen beadott neki 40 „purgáczió ma­got.“ Ez azután mindjárt változtatott a Bu­­záné haján, mert az előtt csak gunnyasztott, de a jeles orvosságtól a falat is rágta kínjá­ban. Lendvai Julis azt mondta erre: ez a javulás kezdete, a csömört most hajtja ki a purgáczió meg. De Buzánén csak nem látszott a javulás, sőt ettől kezdve még rosszabbul lett, úgy hogy szülei félholtan hozták be a városba s daczára az orvosi segélynek, a menyecske meghalt. Hogy-hogy nem azután, a purgáczió mag históriája a rendőrségnek is fülébe került s miután a halottkémnek is gyanúsnak látszott a haláleset, Buzáné holt­testének felbonczolása elrendeltetett. A bon­­czolás alkalmával azután Dr. H­a­­­n­­­s­s Jó­zsef, Dr. Hahn Dávid és Dr. Dienes Kálmán orvosok egyhangúlag konstatálták, hogy a fiatal­asszony elhunytát a Lendvai Julis patikájából kikerült purgáczió mag által előidézett nagymérvű gyomor- és bél-láb okozta. A jeles gyógyszer véleményük szerint vagy ricinus bogyó, vagy sarkantyúvirág mag lehetett, mert a javas asszonyok ezeket hasz­nálják purgáczióként. Szegény Búza Istvánnét ki is purgálták vele ez árnyékvilágból! — „Szent Sión Hárfa.“ Mint értesülünk a helybeli Hungária nyomdából a múlt hetek­ben ily czim alatt egy nazarénus ének és i­m­a k­ö­n­y­v került ki 5000 példányban. A mű 34 és fél iv terjedelmű volt s a hely­beli nazarénusok megrendelésére készült. — Nálunk a Krisztusban hívők, mint a nazaré­­nusokat nevezik, a nép közt nagy számmal for­dulnak elő s a hívők helybeli gyülekezete a legnépesebb az országban. A kérdéses ének­­könyv különben az összes hazai nazarénusok részére készült s példányait szétküldték az összes gyülekezeteknek.­­ A városi publikácziók tárgyában egy névtelen levelet vettünk, melyben azt ír­ják nekünk, hogy a „gazdálkodók igen szeret­nék, ha a városi publikácziókat a lapunk közölné, mert habár fel is olvassák azokat a templomok előtt, van eset, hogy a legjobb akarat mellett sem hallgathatjuk meg, a la­pot meg csak igen járatjuk, tehát fogadja el t. szerkesztő úr úr évi ajándékul ezen jelen­tésemet.“ Elfogadtuk (bár a levélért hat ke­mény krajczárt kellett fizetnünk, mivel t. polgártársunk elfelejtette felbélyegezni) s egyszersmind válaszoljuk, hogy sajnálatunkra a kívánságnak nem tehetünk eleget, mert a városi hirdető könyv minden egyes kis hir­detésének közléséért 30 kv bélyegilletéket kell fizetni s ez évenkint több mint ezer írtra rúgna. — A tarjáni VII-ik olvasókör szintén f. hó 6-án, vasárnap délután 1 órakor tartja évi rendes közgyűlését, melyre az elnökség felkérése folytán e helyen is figyelmeztetjük a tagokat. — A kőműves ifjúság 1. hó 6-án, va­sárnap, a Fekete Sas nagy termében, rész­ben az árvamenház létesítésére zártkörű táncz­­vigalmat rendez. — A nazarénusok múlt évi népmozgal­mi adatait föntebb az okból nem közöljük, mert születési és halálozási eseteik azon egy­házak kimutatásában foglaltatnak benn, amely­hez korábban tartoztak. E helyen azonban felemlítjük, hogy a polgármesteri hivatalnál történt bejelentések szerint a hívők gyüleke­zetében 23 születési és 16 halálozási eset for­dult elő. Egybekelt az ő módjuk szerint 4 pár s a születési szaporulaton kívül, fölvétel ál­tal, 13-al szaporodott a hívők száma. — Szeged paprika­termelése. Rodiczky Jenő dr., a kassai gazdasági tanintézet igaz­gatója „Az ipari növények kézi­könyve“ czímű sajtó alatt lévő nagy munkájában a paprikáról Szeged eme spec­iális őstermelési ágáról írván, a következőkben adja Szeged évi paprika produkc­iójának kimutatását. Szeged külvárosaiban mintegy ezerkétszáz család foglalkozik a paprikatermeléssel. A ta­nyákon még további háromszáz. Azonfelül a környéken még vagy ezer család kultiválja a paprikát. Termelésükről pontos adatok nincse­nek. A P­á­­­f­y testvérek becslése szerint évenként 125,000 zsinór kerül belőle­ a sze­gedi piac­ra, melynek súlya száradt állapot­ban mintegy 25,000 méter mázsa. Minthogy a nyers termék a megértetés alatt mintegy har­­mincz százalékot veszít, a Szegedről forga­­lomba jövő őrölt paprika 18,900 métermá­zsára vehető. Bakay az 1888-diki szegedi paprikatermés értékét hat-hétszázezer forintra becsüli. A Pálfy testvérek paprika gőz­malma a legutóbbi évfolyamán évenként 200 — 220 métermázsa rózsapaprikát és 400—450 métermázsa másodminőségű pap­rikát produkál. Ezenkívül paprikagyártással foglalkozik még a Stojkovits és Hercz, a Pick-féle s a legújabban Szent-Mihálytelken odavaló gazdák által berendezett paprika­gőzmalom is. — A gyűrűs szolgáló, Blaskovics László­imnak három szép arany gyűrűje volt. Mind a három három próbás volt, de még három próbásabb volt Blaskovicsnénak a szolgálója: Duszka Zsuzsánna s egyszer csak a gyűrűk úgy eltűntek, mintha a föld nyelte volna el. Ez három hónap előtt történt. Tűvé tettek akkor a gyűrűkért minden zeg-zugot, de azok csak nem kerültek elő . Blaskovicsné meg­nyugodott benne, hogy máshol vesztette el azokat, nem a háznál. A múlt héten azután a szomszéd szolgálója nagy meglepetéssel szol­gált Blaskovicsnénak. A Zsuzska dicsekedett neki, hogy olyan két aranygyűrűje van, hogy a gróf­ kisasszonyoknak sincs különb. Titok­tartás mellett megmutatta neki s a pendel madzagára kötötte, hogy el ne veszítse. Blas­kovicsné persze a titkot mindjárt elárulta a rendőrségnek, de bár a rendőrség Zsuzskával szemben azt az indiskrécziót is elkövette, hogy azt a bizonyos madzagot körültapogatta, vájjon nincs-e görcs rajta? — a gyűrűk még­sem kerültek elő. Zsuzsika azonban volt mégis annyi kollegialitással a szomszéd szolgálója iránt, hogy nem hagyta hazugságban, s be­ismerte, hogy mutatott neki két arany gyűrűt, de azokat nem lopta, hanem úgy találta s azóta el is vesztette. Ennyi természetesen elég volt Póka kapitány úrnak, hogy Duszka Zsuzsánnára rátegye a törvény kezét s most már meg van a tolvaj, csak a gyűrűk hiány­zanak. — A közbátorsági viszonyok Szentesen valóban megbotránkoztatók. Majd minden hé­ten párjával, hármával fordulnak elő a na­gyobb bűnesetek, igy a múlt héten is egy rablás, egy házkiásás s egy disznólopás for­dult elő. Utóbbi eset némileg minket is ér­dekel, mert a két lopott sertés Vásárhely felé vette útját s igy a „Szentesi Lap“ után adjuk az esetről a következőket: Varga Jó­zsef szentesi lakos, ludkupecz udvaráról 28-án virradóra két hízott disznót elloptak. Varga József e nap hajnalán Hun-Vásárhelyre ment ludat vásárolni s a vásárhelyi csárdán túl egy kopott, zöldfestésü kocsi kerülte el, me­lyen jó két zömök ló, egy pár hízott disznót emelt. Varga Józsefnek bizonyosan az járt az eszében, hogy milyen szerencsés ember lesz ő, ha jó olcsó ludakat vásárolhat, s igy, mondhatni, semmi gondja nem volt az orra előtt elvitt disznókra. Otthon, midőn Vargáék reggel felébredtek, megütközve látják, hogy hűlt helye a disznóknak. Mentek is aztán a csendőrséghez, mely nyomban megindította a kutatást. Délután Varga József Hun-Vásárhely­­ről hazaérkezik és megdöbbenve hallja, hogy disznóit az éjjel ellopták, s nyomban eszébe jut az a zöldes kocsi, melyen két disznóval kerülték ki a kunvásárhelyi országúton. E kö­rülményt azonnal be is jelentette a csendőr­­ségnél. Szombath József csendőrőrmester, kit Vinczéné gyikossági esete alkalmából tett ide a nyomozódások vezetésére a szegedi csend­őrparancsnokság, azonnal kiküldte Jobban József helybeli őrsvezetőt, kérvén a főkapi­tányt, hogy egy városi rendőrt adjon mellé. A főkapitány e kívánságot készséggel telje­sítvén, a kiküldöttek azonnal Hun-Vásárhely­re mentek, s ott a főkapitánytól nyert segítség­gel, a gyanús emberek házát felkutatták és Dudás János házánál egy kopott szinü zöld kocsit találtak, melyen a disznószállítás nyo­mait azonnal fel is fedezték. Dudás János persze tagadott mindent. Jobban József őrs­vezető táviratozott Szentesre, hogy Varga Jó­zsef azonnal menjen át, nézze meg a kocsit, ha felismeri-e benne azt a kocsit, melyen őt két disznóval kikerülték. Varga József a Du­dás Jánosnál lévő kocsiban ugyanazt ismerte fel. Most a lovakat nézték meg, ezek is olyanok voltak, de itt az volt a bökkenő, hogy Varga házánál a lopás után tartott szemlénél konstatálva lett, hogy a kocsi elé fogott lovak patkolatlanok voltak, míg Dudás János lovai patkósaknak találtattak. A csendőr kikérdezte, hogy hol és mikor patkóltatta meg a lovakat, mert a patkók újak voltak. Kisült, hogy Dudás aznap patkoltatta meg lovait, de azt állítá, hogy lovai az előtt is patkoltak voltak. A patkoló is kikérdeztetvén, azt vallá, hogy Dudás lovain nem voltak pat­kók, mikor hozzá vitte őket. Dudás, ki előbb azt állitá, hogy a kopott patkókat a kovács szedte le, most azt vallá, hogy ő szedte le mielőtt patkoltatni vitte volna lovait. Erre j Jobban József letartóztatta Dudás Jánost és­­ átadta a vásárhelyi kapitányságnak. Dudás­­ 56 éves, nős, 3 gyermek apja, lopásért 3-szor volt fogva és büntetve. — Úgy látszik, hogy a mi jómadaraink itthon már respektáljál a rendőrséget s a szomszédba járogatnak ven­dégszereplésre, legalább Szentesen azt gyanít­ják, hogy a többi ottani disznólopásnak is ide fognak vezetni a szálai. Az utolsó színlap. Pikáns történet. „Ha én vagy társulatom bármely tagja, tán tévedés vagy feledékenységből bárki iránt is kötelezettségünknek nem tettünk volna ele­get, kérem ma délután 3 óráig azt velem tudatni“. Ezeket irta Pesti Ihász Lajos igazgató az utolsó szinlapon. Ez volt decz. 27-én s ugyanaz­nap délután fél három óráig az igaz­gatónál senki sem jelentkezett. Pesti igazgató kiveszi az óráját s ránéz. — Mindjárt 3 óra — szól magában — úgy látszik sem én, sem a tagok nem vol­tunk feledékenyek, még nem jelentkezett senki. Hja, ha az igazgató élelmes, újdonsá­gokat szerez, ha újdonságokat szerez, van pénz, ha pénz van, van rend, ha rend van, van becsület, és nincs tévedés és nincs fele­­dékenység . . . Tovább fűzte volna a monológot, de kopogtatás zavarta meg. — Bújj be! szólt az önelégült direktor. Az ajtó megnyílt s egy csinos kis me­nyecske gördült az igazgató elé. — Mivel szolgálhatok? kérdi az igazgató. A menyecske nem felelt semmit, csak szuszogott s vette sebesen a lélekzetet. — Szolgálhatok valamivel ? variálta a kérdést az igazgató. • A menyecske ismét nem felelt, csak szuszogott. — Mivel lehetek szolgálatára? kiáltott az igazgató torka szakadtából a menyecskére,­­ gondolván, hogy nagyot hall. — Várjon az úr, még kiszuszogom ma­gam, nem vagyok én süket, vágott vissza a menyecske, de láthatja, hogy úgy el vagyok­­ fáradva, szólni is alig tudok. Pár pillanatnyi csend. — Panaszra jöttem, kezdi a menyecske. A színlapon olvastam, hogy itt kell panaszt tenni a színészek ellen. — Kihez legyen szerencsém ? — Három óráig kell megtenni ugy­e a panaszt ? Itt vagyok, még nincs három óra! —• Kihez legyen szerencsém? — Becses nevem özv. Vargáné Sápi Veronika. Egy színész megcsalt, hat hétig mostam rá és megcsalt, olyan tisztában járat­tam, hogy az angyalok is megirigyelhették és még­is megcsalt! Ezt már oly nagy bangós­ mondta, hogy az igazgató ijedve szólt közbe: — Csöndesebben lelkem, hisz én sem vagyok süket. Nem fizetett valaki a mosásért, azt lassabban is megértem s kifizetem. — Kifizet ? Engem kifizet ?! Az én mo­­­­sásomat nem lehet kifizetni! — foly­tatá még hangosabban Vargáné — tudja meg az úr, hogy én nem mosok senkire pénzért, s tudja meg, hogy én nemcsak mostam rá, hanem kovártélyt is adtam neki! Olyan kovártélya­­ volt, hogy a polgármesternek se külömb. Szili pehelyben feküdt, piros kázsmér paplan alatt és — megcsalt, igen, megcsalt! — Hát kicsoda csalta meg? — Kicsoda ? Hát nem tudja ? Ö ! Igen ő! Maga a direktor, maga tehet róla; ha nem tesz, megyek a kapitányhoz vagy a ki­rályhoz, de annyiban nem hagyom. aSsis hi­rdetés. Ezennel tudatom a „K­isváro­si hí­re­s­s­é­g­e­k“-k­e­l, hogy „ V­a­l­á­s“ után va­gyok. Sz. Németh, én, rózsám. Hogy jutottam én ehhez a rózsához, az nem mindennapi dolog. Ezernyolczszáznyolczvanegyet irtunk s a győri szinpártoló-egylet társulatával Eszter­gomban működtem. Épen piros-pünkösd napja volt, midőn a főpróbára összegyűltünk. A­­ színkör előtt beszélgetésünk alatt, egy zsinó­­ros dolmányu hajdú, egy halvány, szőkefürtü tizenegy hónapos csecsemőt hoz karján s megáll előttünk e szavakkal: — Nézzék uraim, ezt a kis gyermeket az éjjel 3 órakor találta a csősz.­­ — Hol? — Itt átellenben a Kis-Duna jobbpart­ján volt kitéve a csalányok között. — S most hová viszi ? — Viszem a vízivárosi bíróhoz, ez őket illeti, gondoskodjék róla a vízivárosi elöljáróság. Ekkor egy eszme villant meg agyam­ban, hiszen ma piros-pünkösd napja van, ró­zsát kellene az én kedves anyjukomnak haza­vinni. És igy szóltam a hajdúhoz: — Adja kelmed ide azt a kis talált rózsát, majd fölnevelem én s mondja meg ezt a bírónak. ügy is történt, átvettem s hazavittem nőcskémnek pünkösdi ajándékul. A nevét nem tudta senki, megkeresz­teltettem s a keresztségen, mivel pünkösd­kor jött úgyszólván másodszor a világra, Rózsa nevet kapott. így jutottam én éle­temnek harmincnegyedik pünkösdnapjján az én Rózsámhoz. Mik­ey Lcéjos.

Next