Vásárhely és Vidéke, 1894. március-június (12. évfolyam, 23-50. szám)

1894-03-22 / 23. szám

■dek, melyekkel a sem hazát, sem hazasze­retetet nem ismerő vezetők ámítják a népet ■és azok a czéda, undorító rágalmak, melye­ket a néplapok útján nyomtatásban terjesz­tenek a munkás-közvélemény félrevezetésére és az éretlenebb tömeg szenvedélyének a felkorbácsolására, veszélyeztetik első­sorban a békét, a társadalom nyugalmát, a személy és vagyonbiztonságot s arra kényszerítik az erkölcsi rend és törvény alapján álló osz­tályt, hogy csendőrrel, katonával és puská­val is véget vessen a romboló anarchiának. Nagyon elérkezett az ideje, hogy ezek­nek a felforgató kísérleteknek, melyeknek már is megdöbbentő jelenségei vannak, ele­jét vegyék valami után, mert már­is sokáig garázdálkodtak az izgatók és azok a vándor apostolok, kik működési térül az alföldet szemlélték ki a nagyobb és könnyebb zsák­mányra való tekintetből. Talán jó volna, ha magunk világositanák fel a népet arról, hogy nincs elszomorítóbb jelenség az osztályharcz­­nál s nincs veszedelmesebb törekvés annál, melyet lelketlen, tudatlan egyének irányíta­nak s mely végeredményében mindig rom­lásra, keserű megbánásra vezet. Újdonságok, levő számtiszti állásra Szkalák Kálmán és S­i­m­o­n­y­i István, az esetleg megüresedő segéd számtiszti állásra pedig A­c­z­é­l Vil­mos és Pokomándy Gábor jelöltettek. — A roncsoló torokláb pusztítása. A város tiszti főorvosa a héten nyújtotta be jelentését a polgármesterhez, melyben a roncsoló torokb­b állását tünteti fel. A jelen­tés szerint márczius 1-től 15-ig a gyilkos betegségben szenvedett 38 egyén, kikből gyógyult 22, meghalt­an és betegen fekszik 6. — Halálozás. Gyászjelentést vettünk, mely özv. Pál Jánosné szül. Bálint Er­zsébetnek f. hó 17-én, élete 50-ik évében történt elhunytát tudatja velünk. A boldo­­gultnak temetése nagy részvét mellett f. hó 18-án történt. Halálát nagy számú rokonság gyászolja.­­— A színházból. Szombaton este P. Kocsis Etelka második felléptével és fel­emelt helyárakkal, bérletszünetben, Millöcker szép zenéjű operettese, „Boszorkányvár“ ke­rült színre félig telt ház előtt. Az előadás­ról, a vendégművésznő játékától és szép énekétől eltekintve, kevés jót mondhatunk, mert vontatottan, gyengén ment. P. Kocsis Etelkát tüntető taps mellett hívta egy né­hányszor lámpák elé a közönség s Nagy Pista tenoristát is rokonszenvesen fogadták Józsi szerepében, bár hangja, a torkában keletkezett tályog-daganat miatt, nem volt eléggé erős. Völgyi Katicza (Verus) csinos és szellemes kupléit zajos tapsok kíséreté­ben többször megismételtették, de a karzat és földszint Szerdahelyinek tombolt, ki valódi Dummer Auguszt volt s a magyar színpadot megszégyenítő ízléstelenséget cse­lekedett meg, mikor kupléiban otromba czél­­zásokat használt.­­ Vasárnap bérletben, sem jobb, sem rosszabb előadásban ismét „Boszorkányváró adatott. A legközelebbi elő­adás húsvét második napján lesz az új sze­mélyzettel. Rendőri hírek. Elgázolt asz­­szony. Özv. S­z­ü­c­s Tamásnét, Kenéz Katalint f. hó 19-én reggel a Wodianer-féle ház előtt egy kocsi hajtás közben oly sze­rencsétlenül gázolta el, hogy két oldalbordája összetörött s most orvosi ápolás alatt fek­szik. A kocsis nevét még nem tudják. — Férj és feleség. Kalocsai Jánost már régebben elhagyta a felesége, mert durván­­ a bécsi udvarral minden egyezkedés meg­hiúsult s a magyar fegyverek az 1849-ik év­­ elején minden felé fényes diadalokat arattak. 1849. április 14-én a debreczeni országgyű­lés Kossuth indítványára a Habsburg-házat trónvesztettnek nyilvánítá. Budavár bevétele után az ország meg­tisztult az ellenségektől, de következett az orosz invázió s két nagy hatalmasság egye­sült ereje leverte a magyar forradalmat. Kossuth Lajos török földre menekült, hon­nan Kisázsiába internálták, de csakhamar az észak-amerikai egyesült államok kormá­nya ajánlotta fel neki vendégszeretetét s a Missisippi hajón útra kelt. Előbb Angliában, később Amerikában járta be a nagyobb vá­rosokat s fényes szónoklataival igyekezett barátokat szerezni az elárvult hazának. Min­den felé oly fényes kitüntetésekkel fogad­ták, minőkkel csak fejedelmeket tisztel­nek meg. Kossuth visszatérvén Amerikából, az 1867-iki kiegyezésig, mint az emigráczió feje,, mindent elkövetett, hogy az eltiport Magyarország érdekében az európai diplo­­macziát fellépésre bírja, de törekvései siker­telenek maradtak. A kiegyezés 1867-ben megtörtént s ez év május 12-én intézte nyílt levelét Deák Ferenczhez, melyben óva inti őt: „Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyen többé a jövőnek nem lehet mestere.“ Az idők vál­toztak, ő változhatatlan maradt egész ha­láláig. A 60-as évek elején állandóan Olasz­országba költözött, hol vendégszeretetre ta­lált. Elte utolsó éveiben itt írta meg „Ira­taim“ czím alatt a magyar emigráczió küz­delmét, mely mű örökbecsű hagyatékát képezi. Ennyit adunk dióhéjba szorítva Kos­suth életéről, melynek méltó megírására kötetek kellenek. Ezzel is kegyeletünknek akartunk adni kifejezést, és gorombán bánt vele. A férj e miatt bo­­szankodott s miután neje még­sem tért visz­­sza, a napokban elment a lakására s agyon­­ütéssel fenyegette, állítólag csupán azért, mert — szereti nagyon. Az asszony életve­szélyes fenyegetés miatt tett ellene följelen­tést. — Gyilkossági kísérlet. Técsi Sándorné, Deák Nagy Zsuzsánna panaszolta be az „urát“, kivel 4 év óta vadházasságban él, hogy egy bicsakkal meg akarta gyilkolni. Mulatott az ember, elczéczózott az asszony pénzéből egy forintot s mikor újból kért és az asszony nem akart adni, előrántotta a bicskát, hogy leönti haragját vérrel. Az asz­­szony kétségbeesett sikoltozására összefutot­tak a szomszédok s megakadályozták a sze­rencsétlenséget. A veszedelmes polgárt letar­tóztatták, de tettét tagadja és azt állítja, hogy a bicsok csak úgy „véletlenül“ került a kezébe. — A sebes hajtás áldozata. Özv. Varga Istvánné, Pap Mária, egy 71 éves öreg asszony, vasárnap délután a sógo­rával, Csánki Józseffel jött be egy kocsin a vásárba, mikor a nádor-utczai artézi kút­­nál sebes vágtatva közeledett feléjük a Borotvás Sándor kocsija és oly szeren­csétlenül ütödött belé az övékbe, hogy kocsi­juk felfordult s őket maga alá borította. Az összesereglett nép a lovakat megfékezte, de az öreg asszonynak oldalbordái összetörtek s most élet és halál között lebeg. — Köszönet-nyilvánítás. Mindazon ro­­konok, jó barátok és ismerősöknek, kik felejt­hetetlen jóságu anyánk, özv. Orovecz Ádámné, Patócs Viktóriának f. hó 17-én tar­tott végtisztességtételén megjelenve, mély bánatunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek, e helyen fejezi ki hálás köszönetét a család nevében Orovecz Ádám. — Személyi hírek. Kállay Albert főispán f. hó 20. és 21-én városunkban időzött.—­Nagy Imre földiül­, tengerész­kapitány, a napokban érkezett haza szülei­nek látogatására s ez alkalommal hosszasabb időt tölt városunkban.­­ A róm. kath. egyház vasárnap dél­után iskolaszéki gyűlést tartott a kegyúri jogok átvétele tárgyában. Gróf Károlyi Tibor­nak ez ügyben kelt s lapunk múlt számában közölt levelét általános örömmel fogadták s az iskolaszék, K­m­e­ll­y Károly világi elnök, Endrey Gyula, Csótó N. István, Dras­kovics Árpád és T­ó­t­h Márton pártoló felszólalásai után, egyhangúlag kimondta, hogy az egyházi kegyurság átvételét szük­ségesnek s a gróf Károlyi nemzetség átadási feltételeit az egyházra nézve előnyöseknek tartja, minélfogva a patronátus átvételét a­­ hitközség közgyűlésének a legmelegebben­­ ajánlja. E tárgyban az egyház április elsején, vasárnap délelőtt rendkívüli közgyűlést tart. — Kijelölések: A városnál üresedésben gyűlés 80 tagú küldöttsége. Kossuthot a bécsiek a legnagyobb tüntetéssel fogadták s a küldöttség eljárása is sikeres volt, mert visszatérve Pozsonyba, a lakosságnak már úgy mutatta be az ünnepelt Kossuth a mel­lette álló Batthyányi Lajos grófot, mint az első magyar miniszterelnököt, Kossuth Lajos pedig az első magyar pénzügyminiszternek neveztetett ki. 1848. ápril 11-én fejeztetett be a po­zsonyi országgyűlés, melynek dicső alkotá­sait V­ik Ferdinand királyilag megszente­­síte, de a bécsi kormány a királyi szente­sítés ellenére a horvátokat, szerbeket és oláhokat fellázitá az uj alkotmány ellen s a júliusra Pesten összegyűlt első magyar népképviselet már a határszéleket lángban találta. Kossuth az országgyűléstől 200 ezer újonczot kért s a képviselőház azt egyhan­gúlag megszavazta. Majd a megtámadott nemzet az ő felhívására 5 millió forint ér­téket adott össze közadakozás utján s Kos­suth ez érczalapra papírpénzt bocsátott ki. Jellasich horvát bán hadával már a főváros felé közeledett, midőn a zavar lát­tára a nádor is leköszönt hivataláról s a kormányzás a honvédelmi bizottmányra hi­báztatott át, melynek elnöke Kossuth Lajos volt. Kossuth a horvátok ellen hadat küldött , maga személyesen az alföldi nagy magyar városokba sietett, hogy sereget toborozzon­­és lelkesítsen. Ekkor, 1848 október 3-án és­­4-én, volt Hódmező-Vásárhelyen is, hol lángszavára 12 század népfölkelő indult azonnal a haza védelmére. Jellasich hadát Perczel Mór szétverte, de a bécsi udvar Windischgrätz herczeget küldte Magyarországba teljhatalmú kormány­zónak, majd V­ik Ferdinándot is lemondásra kényszeritették s ezzel a koczka el volt vetve. A császári hadak elől az országgyűlés d Pestről Debreczenbe menekült s a telet­­Kossuth a had szervezésére forditá. Miután Fináncz a dutyiban. Vasárnap történt, hogy két pénzügyőr teljes díszben és zöld haj­tokás uniformisban csörtette a kardját a vásárban s szörnyű lenézésben részesítettek minden czibilt, a kiknek csak a gorokkhoz és sétapálczához van jussok. A két vitéz fináncz, név szerint Halasi Mihály és Bokros József, dohány után szagláltak, de mert a szimat nem ütött jól ki, betértek a Szőke Pista kocsmájába, hol Weisz Ede és C­z­u­tor Ferencz épen a 32 levelű­ bibliát forgatták. A derék egyenruhás vitézek gondoltak nagyot és merészet s az egyik hirtelen az asztalhoz lépett, mondván:­­• Ezennel ő felsége, a király nevé­ben, lefoglalom a bankot! Állott pedig a bank­oszt ért, krajczárok­­ban kerek 1 forintból. A játékosok nagyot néztek, de tűrték nyugodtan, hogy a kardos vitézek zsebre vágják a pénzt, mert imponált előttük a kard, az egyenruha, a m. kir. ész és tapintat. A financzok aztán jobb mulatság hiá­nyában betértek a rendőrség őrszobájába s dölyfösen, hatalmasságuk egész tudatában­­ követelték, hogy mutassa meg az ügyeletes tisztviselő azon engedélyeket, melyeknek alapján a komédiások mutatványaikat végez­hetik a vásárban. A rendőrbiztos nagyot nézett. — Tudják mit az urak? Utazzanak maguk pálinkában és dohányban, de a rend­őrség dolgába ne avatkozzanak, mert . . . — Micsoda? — szólt a borközi álla­potban szenvedő fináncz, — hát még maga beszél nekem, egy magyar királyi fináncznak? A dolog kezdett harczias szint ölteni s Andráséknak a feje, a rendőrhadnagy, bé­­kítőleg lépett közbe: — Hordják el innen az urak magukat, mert baj lesz! Alig hangzottak el ezek a szavak, az egyik fináncz a hadnagynak ugrott, de ké­sőn, mert akkor már négy vasmarok meg­ragadta, kardját leoldották, fegyverét elvet­ték s a hadnagy vezényelt: — Egy, kettő, előre a­­ dutyiba! És haladának hárman, két rendőr és egy fináncz a városháza felé, a­hol aztán a kötérben eloszlott a mámor s a főkapitány megbocsátott a siránkozó fináncznak. — Hanem máskor vigyázzon, barátom, mert hiába, megvagyon írva: i. m. 1.

Next