Vásárhely és Vidéke, 1904. július-december (22. évfolyam, 82-161. szám)
1904-07-01 / 82. szám
1904. julius 1. VÁSÁRHELY ÉS VIDÉKE. 82. szám. viseltetik iránta oly nagy bizalmatlansággal s ezért nem fogadta el a javaslatot sem. Az ellenzék zajosan megtapsolta Polónyit nagy beszédéért. Beszédje alatt gróf Héderváry szorgalmasan jegyzett, miből mindenki azt következtette, hogy fel fog szólalni. Polónyi után ez meg is történt s az általános érdeklődés rögtön a király személye körüli miniszter felé fordult. Egyenesen, őszinte nyíltsággal tárta fel báni méltósága és miniszterelnöksége idejéből mindama dolgokat, a melyekre Polónyi czélzást tett. Semmi felett sem siklott el s mindegyikről őszinte nyilatkozatot tett. Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter is felelt Polónyinak személyes kérdés czimén s a vasutasok esküjét magyarázta meg a Háznak. A miniszterelnök fenyeget. — AVásárhely és Vidéke eredeti távirata. A képviselőház egy napi szünetelés után ma folytatta a költségvetési törvényjavaslat tárgyalását, melynek megkezdése előtt azonban Fritsch alelnök bemutatta a Háznak a királyi kéziratot a kvóta arányának megállapításáról s kérte annak egyszerű tudomásul vételét. Ugrón Gábor és Day Lajos azonban ezt ellenezték és a királyi kéziratnak napirendre tűzését javasolták, a mit Tisza gróf ellenzett, mivel szerinte a királyi döntés külömben sem változtatható meg s igy a napirendre tűzésnek semmi értelme nem volna. Polónyi Géza tiltakozott, mire Tisza elismerte ugyan, hogy a Háznak joga van felülbírálatot gyakorolni a királyi leirat fölött olyan értelemben, hogy megfelel-e az az alkotmányos kellékeknek, de azért nem látja szükségesnek a napirendre tűzést. Végre a Ház is a miniszterelnök álláspontjára helyezkedett, miután a kérdés hosszabb eszmecsere után tisztázódott. Ezután rátértek a költségvetés tárgyalására, melyhez először Pintér Sándor szólott, majd Tisza gróf miniszterelnök beszélt, beszédével sok helyen zajos és lármás felzúdulást keltve a baloldalon. Az elhangzott beszédekre reflektálván, kijelentette, hogy a kisbirtokosok nyomott helyzetén igyekezni fog segíteni olyképen, hogy azok olcsó hitelhez jussanak, ami az által válik lehetségessé, ha a szövetkezetek és takarékpénztárak között benső kapocs, továbbá, ha telepítési- és kölcsönalap létesíttetik. Kijelenti azután, hogy a kormány a főpapoknak szívesen nyújt segédkezet a felvidéki hazafiatlan papok ártalmatlanná tételére. Azután zajos ellenmondások között a balkáni viszonyokról szólott, ahol a béke egyedüli garancziáját abban látja, ha a Duna völgyén egy nagyhatalom áll fenn, mert Magyarország egyedül nem képes ezt a feladatot teljesíteni. Ezért van szükség a szövetségekre s ezért nem szabad elnyomni a nemzetiségek kultúráját. Az előforduló nemzetiségi mozgalmakért nem a népet kell büntetni, hanem az izgatókat s e czélból szükséges a törvényt is szigorítani. Végezetül megczáfolni igyekezett Apponyi gróf bizalmatlanságának indokait s bizonyítani a katonai költségtöbblet szükséges voltát, kijelentve a kiegyezésre vonatkozólag, hogy még abban az esetben, ha Ausztriában addig nem állana helyre a rend, nem enged békét rakni az ellenzék által a nemzet kezére sigyellenezni fogja az önálló vámterületet, mert a nemzet többsége a közös vámterületet óhajtja. (Viharos ellenmondások.) Beszédét aztán Gabányi Miklósnak egyik közbeszólására azzal a titokzatos fenyegetéssel végezte, hogy : — Őszire új képviselőválasztások lesznek, ha— muszáj, de nem lesznek, ha — nem muszáj!... A japáni nők. — A „Vásárhely és Vidéke“ tárczája. — Milyen a japáni asszony? Milyen a társadalmi helyzete? Ezekre a kérdésekre nem sokan tudnának megfelelni az európai tudósok közül. Mi még mindig ott tartunk ugyanis, hogy a japáni nőt csak gésáknak tudjuk elképzelni. Pedig hát nem így áll a dolog. Az asszonynak Japánban is megvan a maga családi és szocziális állása, sőt az asszony Japánban is csak úgy ér valamit, ha jó háziasszony. Mi lenne a férfiből, ha a menyecske egész nap a szamiszent pöngetné, vagy a rémregényeket falná? A japáni asszony megszabja nemcsak a maga ruháját, de a férje kimonóját is, amelynek divatja az európai kultúra befolyása alatt sem változott meg s ma is csak olyan a kimonó, mint amilyen évszázadokkal ezelőtt volt. Ilyen konzervatív Japánban a házasság intézménye is. A házasságokat ugyanis nem Amor, hanem évszázados jogok gyakorlásával a szülők kötik a „majd összetörődnek” elv alapján. A ceremónia sem igen bonyolódott. Az esküvő annyiból áll, hogy a márkapár a leányosház legszebb szobájában leül s együtt megisznak három picziny csésze rizsbort, aztán elmennek az anyakönyvvezetőhöz, a junius 30-án. A kiállítás külön csoportjaként tervezett néprajzi rész rendezése ügyében szerdán délelőtt városunkban megjelent dr. Seemayer Willibald, a nemzeti múzeum néprajzi osztályának igazgatója, ki is a művész-bizottságnak ez alkalomra összehitt gyűlésén ismertette a rendezendő csoport összeállításának módszerét. A csoportba beveendő legelső helyen mindaz, ami a földre, a város földjére vonatkozik, miután a föld elválaszthatatlan az embertől. Ide sorozandók mindazon térképek, melyek a városnak és külső határának alakulását mutatják a különböző időkből. Bemutatandók fényképekben a váki rövidesen bizonyítványt állít ki a házasságról. A válás még egyszerűbben megy. A férj kijelenti, hogy immáron ráunt a hitestársára és a hitestárs egyszerűen visszamegy az anyjához, zsebében egy három és fél sor hosszú válólevéllel. Nálunk az a meggyőződés él, hogy a japáni asszony élete csupa tánczból, dalolásból és játékból áll. Pedig hát ez ugyancsak nem így van. A japáni asszony dolgozik, mégpedig sokat dolgozik. A maga kis, iczi-piczi dézsájában olyan tisztára kimossa a fehérneműt, mint a patyolat. A szegénysorsú japáni nő, a mi asszonyunknál sokkal terhesebb munkát végez, mert nemcsak a háztartás gondját kell viselnie, hanem derekasan ki kell vennie a részét a mezei munkákból is, amelyek között a legnehezebb a rizsföldek megművelése, a melynél minden munkát bokáig érő pocsolyás vízben kell végeznie. Japán területe nem nagy s igy a népesség túlsára, tehát mindenkinek dolgoznia kell a megélhetésért. A szegénysorsú mesterember vagy iparos leánya, akinek otthon sem dolgot, sem élelmet nem tudnak adni, az a házon kívül néz munka, kereset után. Vagy pinczérnő lesz egy útszéli csárdában, vagy kiszolgálónő valamelyik közkertben vagy teaházban. Erkölcsi hírnevén nem esik ezáltal csorba. A japáni népnek fő jellemvonása az — június 30-án. Az áldás napja, hagyományos ünnepe a földnek Péter-Pál napja. Megérett a kalász, udvariasság mindenkivel, mindenrangú emberrel, különösen a nőkkel szemben. A benszülött japáni, főképp az olyan, aki még nem sajátította el a mi úgynevezett czivilizácziónkat, ugyanolyan választékos udvariassággal fog bánni egy teaházi pinczérnővel, mint egy született herczegnővel. Azok a mesék, melyeket némely japáni utazó, a nagyhírű Pierre Lottival élükön kitaláltak és gyönyörűségesen megírtak, nem egyebek legendáknál. A japáni erkölcsök se nem jobbak, se nem rosszabbak a budapestieknél, párisiaknál vagy berlinieknél. Az illendőség, tisztességtudás és az érintkezési formák finomsága ellenben hasonlíthatatlanul magasabb fokon áll, mint a felsorolt városokban. A művészi pályák is nyitva állanak a nők előtt. Az irodalom és festészet története nem egy nagy írónőről és művésznőről emlékezik meg másfélezer év óta. A nő szerepe tulajdonképpen csak a családban alárendelt szerep. Ott a férj, az apa a korlátlan úr. De ha az apa meghal, a kormányzás joga az anyát illeti, még a nagykorú fiúgyermek fölött is. De a hajadon vagy gyermektelen özvegy teljesen független és úgy él, ahogy jónak látja. Lehet geisha, énekesnő vagy geiko, tánczosnő. Járhat vendégszereplésekre, vagy elszerződhetik színtársulatokhoz, szóval pályája olyan lesz, aminőt teremteni tud magának . . . Kiállítási előkészülődések. — Néprajzi osztály a kiállításon. Orosnak és külső határának egyes részei. Közreműködésre fölkérendők a műkedvelő fényképészek is. Másik csoportot képez mindaz, ami az emberre vonatkozik; itt bemutatandó minél több fényképben Hódmező-Vásárhely lakossága, külön táblán a lakosság családi nevei. Azután a lakás, a ház. Föltüntetendő 5—6 ház alaprajza, berendezése az udvaron és a ház belsejében. Következik a foglalkozások csoportja, halászati eszközök, pásztorok szerszámai (karikás, faragások stb.), a földmivelés körébe tartozó gazdasági eszközök, díszítésül arató koszorúk. Sorra jönnek a jellegzetesebb ipari tárgyak, újak és régiek, a fazekas, szűrszabó, papucsos, szűcs stb. iparágak köréből. Czehládák, czéhkancsók, pecsétek. Bemutatandó a népképviselet a nemzeti múzeum által kölcsön adandó 10 figurán. A lakásberendezéseknél különös súly fektetendő népies készítményű régi bútorokra. Dr. Seemayer előterjesztései után elhatározta a bizottság, hogy miután a fentieknek minél szélesebb körben köztudomásra hozatala szükséges, eziránt a helybeli tanító urakat fogja megkérni, mint akiknek legtöbb alkalmuk van a néppel közvetlen érintkezni. A művészbizottság a maga részéről is felhívja a város lakosságát az ügy iránti érdeklődésre s arra, hogy minél több tárgyat szíveskedjenek bejelenteni és kiállítani, anynyival inkább, mivel dr. Seemayer igazgató úr kijelentette, hogy a kiállítás arra alkalmas tárgyai megvételére a nemzeti múzeum néprajzi osztálya pár száz forintot szívesen áldoz. E tárgyakat a nemzeti múzeum néprajzi osztályánál két-három szekrényben fogják majd elhelyezni. Azt, hogy a bejelentett tárgyak kiállításra alkalmasak-e, megtekintés után a művész-bizottság bírálja el. Felhívja a bizottság továbbá városunk gazdáit, hogy most, az aratás alkalmával köttessenek arató koszorúkat és bugákat, miután ezek kiválóan alkalmasak a kiállítás díszítésére. Ezeket azután szíveskedjenek beküldeni a kiállítási irodába. Újdonságok. Az aratás hagyományos ünnepe. — Péter-Pál napja. —