Vásárhely és Vidéke, 1906. július-december (24. évfolyam, 78-192. szám)

1906-07-01 / 78. szám

XXII. Évfolyam. Hm.-Vásárhely, 1906. Vasárnap, julius I. 76. szám. Megjelenik: kedden, pénteken és vasárnap. ír • ».# Egész évre ... 8 kor. Előfizetési dij:­f*TM • ■ ■ * ETM ! Negyedévre ... 2 kor. Egyes szám ára 6 fillér. Politikai és helyi érdekű­ társadalmi lap. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Dr. Endrey Gyula. Bibó Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület Szent-Antal­ utcza 7. szám alatt a kiadó­hivatal könyvnyomdájában. 2 kor. Lapunk jelen száma ez évnegyedben első lévén, tisztelettel kérjük előfizetőinket lejárt előfizetéseik szives megújítására. Hely­beli előfizetőinknek nyugtáit a lapkihor­­dók fogják a hét folyamán kézbesíteni, vidéki előfizetőinknek pedig a postautal­vány használatát ajánljuk. Nemzeti irányzat. A Bécsben lefolyt eseményekre kell még mindig visszatérnünk. Ezek is a legnagyobb részben ferde világí­tásba lettek helyezve. Itt már a párt­szempontok és pártoskodó elfogultság is közbejátszott. A­kik egyszerre mindent vártak, rohamos átalakítást áhítottak, azok ter­mészetesen a Bécsben most lefolyt ese­ményekkel nincsenek megelégedve. És ezek közé tartoznak leginkább azok a körök, a­melyek a Fejérváry—Feilitsch korszakot örömmel szolgálták. Az nekik jó volt, a mai haladás azonban kevés. Nem elég kuruczok nekik a mostani politikusok. Hát arra vállalkozott valaki, hogy két év alatt fenekestül felfordít itt min­dent ? A kormány és a koalíc­ió arra vállalkozott, hogy az országot az alkot­mányellenes korszakból kivezeti és a betörő csőcseléktől a megyéket és az országot megszabadítja. Egy-két évre az államszükségleteket megadja és ez­alatt megcsinálja az általános választói jogot, alkotmányunkat megerősíti, a nemzet ellenállási erejét megedzi és azután a küzdelmet a nemzeti jogokért tovább folytatja. A közélet terén elfogulatlan kritikát nagyon természetesen most is bárki gyakorolhat. A hibákra, tévedésekre, a tennivalókra, az egymásutánra nagyon hasznosan reámutathat. De az csak szemforgató farizeus lehet, a­ki fenekestül való felfor­dulást kiván most és harczol a végtelenségig. Saját kormá­nyunk ellen. Kossuth, Apponyi, An­­drássy ellen. A királylyal kötött b­e­­csületes megegyezés ellen. Ez olyan dolog lenne, mintha 48-ban va­laki Kossuth Lajosnak csinált volna el­lenzéket, mikor az ország szabadságá­ért hadakozott. Hiszen csinált is neki ellenzéket, de azt Görgeinek hívták, a­kit a magyar közvélemény hazaáruló­nak bélyegzett meg. Micsoda ég és földközti különb­ség van azért már a bécsi tárgyalások­nál az idén és az előző években! Az előadói székből ma már a magyar hadsereg szükségességét hirdetik. Szónokok egymásután állanak föl, akik nagy figyelem közt fejtegetik mindazo­kat az előnyöket, amik a magyar álla­miság érvényesülését fogják kísérni had­szervezetünkben. Nyíltan szembeszállnak a külügy­miniszterrel és egyhangúlag kimondják, hogy a magyar czimer alkalmazásában eddig követett eljárását tovább el nem tűrik, „válaszát tudomásul nem veszik és utasítják őt, hogy külföldön az osz­trák czimer mellett mindenütt a ma­gyar czimert is alkalmazza.“ Németország jogosulatlan törekvé­sei és a magyar nemzeti követelésekkel való szembehelyezkedése, a mac­edo­­niai tervezett invázió, Ausztriának és Magyarországnak a német prepotenczia alól való felszabadulása, mind erőteljes megvitatás alá került. Hol volt ilyen hang és hol voltak ilyen határozatok eddig a delegáczió­­ban? A Münnich Aurélok hajlongó, ge­­rincztelen évtizedei alatt? Akik akkor megszavaztak mindent lakásra, akik a maitarizmus szarvait nagyra növelték, akik a 6­7-es intézményekből a dualiz­must és paritást kiirtották? Ezek ki­tartottjai most elégületlenked­­nek, kuruczkodnak és fenegye­­rekeskednek a „lassú előhala­­dás“ miatt. A nemzet azonban megy előre czéltudatosan a maga útján. Nagy örömmel kell konstatálnunk, hogy a főrendiház kiküldöttei is az el­múlt napok eseményei alatt mind-mind a nemzeti irányzattal tartottak, az Esz­­terházyak, Széchenyiek, Zichyek és a többiek. Bizonyára biztató jelenség ez a jövőre nézve. De azért mi is azt tartjuk, hogy ez csak a kezdet, pozitív nagy munkát a nemzet csak a jövőben vé­gezhet. Addig edzzü­k erőinket, szervezked­jünk, készülődjünk és szokjunk le egy­két apró­ cseprő, de azért éppen nem előnyös hibáinkról. Először is egy-két magyar Lust­­kandl még mindig akad közöttünk. Fel­tűnni akaró, kapaszkodó stéber. Ezeket felejtsük széppen otthon. Hit­vány jellemű nép az, mely még min­dig felfelé akar érvényesülni, azért képes egy nemzeti ügy árulója is lenni. Azután bizonyos elvi jelentőséggel kell a kérdéseket tárgyalni és a nagy czélt sohasem szabad szem elől tévesz­teni. Tehát apró-cseprő kicsinyes­kedés, népszerű­ség hajh­ászat, érvényesülési vágy mindenki­nél kiküszöbölendő. Azokba a harczokba, amelyek Európa előtt foly­nak le, vigyünk be európai színvona­lat, gyermekes tempók, apró, kis takti­kázások nem jól mutatják be a magyar politikai iskolázottság és a kultúra szín­vonalát. A nyalánkságokat pedig nem kell túlságos sokra becsülni. Nincs annak semmi értelme, hogy olyan fontos funk­­c­iókat, mint aminőket a hadügyi és külügyi kültségvetések gondos megvizs­gálása képez, örökös diner-ek és d­ejeu­­ner-k közt végezzenek az ország meg­bízottai. Ezek régi rossz szokások, ame­lyeket el kell hagyni. Nem udvariassági kérdés ez. Ilyen komoly funkc­iók kö­zepette nincs ezeknek helye. Félre is magyarázzák miattuk a delegácziók hi­vatását. Ha az udvar ünnepélyeket akar adni, tessék idejönni, tudja talán még, merre van a magyar főváros. Megtalál itt mindenkit, akit akar és amikor an­nak ideje van. Apró kérdések ezek, de összevéve, jelentőségüket senki sem ki­csinyelheti. A magyar delegáczió ülése. — A hadügyi vita. — Budapest, junius 30-án. A magyar delegáczió pénteki ülése el­fogadta a hadügyi költségvetést s ezzel be­fejezte érdemleges tanácskozásait. A záró­ülést a jövő hét folyamán fogják megtartani. A pénteki ülés elején a tengerészeti, pénzügyi és zárszámadási albizottságok je­lentéseit fogadták el végszerkezetben s ezután folytatták a félbeszakított hadügyi vitát. A hadügyi vitában L­o­v­á­s­z­y Márton­nak általános tetszéssel találkozott nagy­arányú, eszmékben gazdag beszéde keltett nagy érdeklődést. A nagy figyelemmel hall­gatott beszéd bevezetésében a szónok a had­sereg fejlesztésének a kérdésével foglalkozott s nem ért egyet azzal a czélzattal, hogy a katonai létszám fokoztassék s ezáltal mind nagyobb terheket rójtanak a nemzetre. Elis­meri, hogy minden államnak szüksége van erős hadseregre és hogy az általános béke s ennek folyománya, az általános lefegyverzés csak a messze jövőben valósulhat meg, de hiszi, hogy a hadseregek fejlesztésében mu­tatkozó mértéktelen verseny a nemzetek lel­kében felkelti azt az üdvös reakc­iót, amely az állandó fegyverkezésnek elejét veszi. Az a nagymérvű fegyverkezés, amely hadsereg

Next