Vásárhely Népe, 1949. július-szeptember (6. évfolyam, 150-227. szám)

1949-07-01 / 150. szám

Az eső még nem minden Nemes mag, traktorszántás, műtrágya hozott 88 búzaszemet­­Horváth Antal­­Kisparaszt­­egyetlen halászába dolgozó parasztságunk elégedetten figyeli a jó gondozás és a kedvező időj­­árás következtében egyre növekedő terméskilátáso­­­kat. Az elvégzett munka eredménye már mutatko­zik a határ több részén le­­aratott rozskeresztek­­ szá­­­mában, de ha a meleg idők tartanak, a hét vé­gén a búzatáblákban is megpendül már a kasza. Begyűjtik népünk kenye­rét, amely többet és job­­­­bat ígér az utóbbi évek bármelyik termésénél. A hódtavasy dűlőben egy idős bácsi, Horváth An­tal is a sárguló gabonában gyö­* nyörködik. Két és fél kishold szántója v­an neki. Megtenni a kenyérnek valót bőven. — Hát mit mondjak? — kez­di —. Ha azt mondom, hogy jó termés ígérkezik, nem mondok újságot, hiszen azt maguk is látják. Ezen a földterületen 1943-ban harmincegy mázsa bú­za termett,­­ most talán még jobbnak, többnek ígérkezik. De nemcsak a jó időjárás miatt!­ Traktorral jó mélyen­­el­­szántottam) jól megtrágyáztam. Az is nagyon sokat­­jelent, ha legalább három évenként zöld füvesforgót alkalmazunk. Ol­vastam, hogy a Szovjetúnióban ezt régóta­­ gyakorolják, azért is jók a terméseredményeik. Itt is tavaly jórészt még here volt... Leszakítunk egy jólfejlett kalászt, próbakép­pen­ megolvassuk a szemeket. Nyolcvannyolc jólfejlett szem van benne... ez igen. Ez bő­ven visszafizeti a 86 kiló, vető­magot és a fáradtságot* Neme­sített búza... •* 1 — A terménybeadási kötele­zettség a földadó teljesítésével ennél a kis földnél teljesítve is lesz. Mit csinál a többi gaboná­val? — kérdezzük. Az öreg úgy érzi, hogy a kérdés mögött valami csalafin­ta gondolat is lapul. Hamiská­san mosolyogva válaszol: —­ Sejtem mire célzott... Nem, én tudom, hogy mi a kö­telességünk a közösséggel, a nem paraszti dolgozókkal szem­ben. Amint elcsépeltünk, a gép farától egyenesen a magtárba küldöm én a felesleget. Öröm­mel, hiszen a jó termés mind­­annyiónk, az egész nép nagy öröme. * Nemcsak Horváth Antal, de a dolgozói parasztság többsége van tele ilyen gondolattal. A dolgozó parasztság lelkes han­gulatban, vigyázva minden szem gabonára, takarítja be az idei termést, ők az őrzői a ma­gyar nép kenyerének, ők vi­gyáznak arra, hogy a kulákok és más reakciós elemek ne gör­dítsenek akadályt népünk egyik legfontosabb feladata, a terménybetakarítás elé. Egész dolgozó népünk ünnepe AZ IDEI ARATÁS Parasztságunknak­ és egész dolgozó népünknek egyik leg­jelentősebb eseménye a gabona­­betakarítás. Mindig jelentős volt az aratás, de különösen je­lentős ma, a tervgazdálkodás idején. Földművelési kormány­zatunk, valamint dolgozó pa­rasztságunk hatalmas szerveze­te, a DÉFOSz mindent megtett, hogy az idei aratási és cséplés zavartalan legyen. Dolgozó parasztjaink tud­ják, hogy ja, búzát legjobb viaszérésben vágni, mert ekkor legacélosabb, vi­szont az árpát inkább a viasz­érés végén, míg a rozsot csak teljes érés után, így a pergési veszteség a legkevesebb lesz. Az aratásra a megfelelő mun­kaerő rendelkezésre áll. Vásárhelyen eddig már több mint ezer az aratási szerződések száma. Ha egy szerződésre átlag há­rom aratómunkást számolunk, láthatjuk, hogy a szükséges 3—3500 aratási munkás már jórészt leszerződött. A learatott gabonával to­vábbra is gondosan kell bánni A begyűjtött gabona gyorsan szárad, gyúlékonnyá válik. Itt is fokozott éberség ,szükséges Egy percig se feledjük, hogy az ellenség még itt él közöt­tünk és dühödten nézi négy és fél év legdúsabb aratását. Nem nyugszik és igyekszik kárt okozni. Aratás után közvetlenül végezzük el a tarlóhántást, amely nemcsak az esetleges fü­zektől óvja meg gabonánkat, hanem előkészítője a jövő évi kenyérnek is. A jól végzett aratással, éber­séggel és elővigyázattal méltón csatlakozunk dolgozó népünk eddigi sikereihez. 12 ezer forint napköziotthonos óvodák élelmezésének megjavítására biztosította a vásárhelyi Mint értesültünk, a népjóléti miniszter a napköziott­honos óvodák élelmezésének megjaví­tására 12 ezer forintot utalt ki. A miniszter a kiutalt segéllyel nap-,­­köziotthonos óvodák étkezteté­sét és ellátásának megjavítá­sát. Jól dolgozik _ _ __ a vásárhelyi állami adóhivatal Szerdán délelőtt dr Nagy Ká­­­­szonylatban az elsők között sze­­rd­y miniszteri tanácsos és dr .repel. Szűcs Ernő miniszteri titkár el­lenőrzést végzett a vásári adóhivatalban. Az ellen­ eredményeként a miniszteri ki­küldöttek a legnagyobb meg­elégedésüket fejezték ki Györfffi Józsefnek, az adóhivatal helyet­tes vezetőjének és megállapítot­ták, hogy a vásárhelyi adóhi­vatal a lelkes kollektív munka eredmén­yeként országos viz­a Korszerű, m­elegfűtéssel el­látott üvegházat létesítetek a kecskemé­t állami kertészeti ki­­sértett telepen. Az üvegház már a tavasz legelején biztosítani fog­­ja a dolgozók részére az olcsó, kok­ad zöldségféléket. K­­el ! _______________________________________________________________________________ Július 2 án, szombaton este 8 órakor összevont taggyűlést tartunk a Fekete Sas nagyter­mében. * V. ker. pártszervezetünk el­nökének felesége, Zana Meny­­hértné Tóth Julianna 59 éves korában elhunyt. Temetése jú­lius 1-én, pénteken délelőtt 10 óraikor lesz a közkórháztól a róm. kat. temetőbe. * A MDP I—IV. ker. bizalmiak, népnevelők, pártmunkások szombaton délután 6 órakor fontos ügybeni értekezleteit tartanak. Propagandista. Kérjük a legszigorúbb büntetést a nép ellenségeire A vásárhelyi Öntöző Nemzeti Vállalat munkásai és alkalma­zottai üzemi gyűlést tartottak a vállalat Rónai utcai székhá­zában. A gyűlésről a következő táviratot küldték Rákosi elv­­társnak, Rákosi Mátyás Elvtársnak! Budapest. A Hódmezővásárhelyi Öntöző Nemzeti Vállalati dolgozói har­cos üdvözlettel mondunk köszö­­netet Rákosi elvtársnak, hogy leleplezte a Pártunkba befura­kodott kémeket, és kérjük, hogy továbbra is kíméletlenül sújtson le azokra, akik demo­kráciánk ellen támadnak. Kér­jük a legszigorúbb büntetést a magyar nép ellenségeire, ígér­­jük, hogy a demokráciának to­vábbra is harcosai leszünk. Ma kezdődik külterületen a tűzf­igy­elő szolgálat A termésünk megvédése ér­dekében az illetékes hatóságok néhány héttel ezelőtt rendeletet adtak ki a külterületi tűzvéde­­lem megszervezésére. A VIII. ügyosztály vezetője a megkez­dett aratással kapcsolatosan­ felhívja a dűlő és termelőbizto­sokat, hogy tűzfigyelő szolgála­tukat július 1-től egészen a ter­­ménybetakarításig lelkiismere­­tesen végezzék. Egymilliárd dollár hiánnyal zárul az USA költségvetése Ne­w­ York­ Washingtoni je­­lentés szerint az Egyesült Ál­lamok most, június 30-án vé­­getérő költségvetési éve egymil­liárd dollár hiánnyal zárul. Az USA államadóssága 251 mil­­­liárd dollárra emelked­őt. A je­­lentés hozzáteszi, hogy a mos­tani becslések szerint a jövő költségvetési évre ötmilliárd dollár hiánnyal lehet számolni. A DOLGOZÓK HANGJA Reggel, amikor bementem a kollégiumba, a nevelők megmu­tatták a tanulók szobáit. Min­den gyermek ágyánál ott a fényképe is, így amikor a fiúk bejöttek a­ kollégiumi vizsgára, már mint ismerősök jelentek meg előttem. Meglepő volt részemre az őszinteség, amit a fiúk a kriti­ka és önkritika gyakorlásai kapcsán egymással szemben­ használtak. Az előmenetel bírál­­atánál figyelembe vették azt, hogy az egyik tanyai iskolából jött a kollégiumba, a másik pedig a városi iskolába járt. Csupa élet volt minden gyerek, nem is nagyon kellett gondolkozni, hogy rájöjjünk­ mitől? Naponta ötszöri étkezést kaptak. Némelyik fiú tizenkét kilót is hízott, mióta itt van. Olyanok ezek a gyermekek, mintha testvérek volnának; ez a jó kollégiumi nevelés ered­­ménye. A vizsgán tapasztalt meggyőző feleleteikkel, nagy­ fejlődésről tettek hitet. Elméleti felkészültségükkel, tanulásuk­,­kal, a kollégiumi évzárón tartí­tott lelkes vendégszeretetükkel tanúsították, hogy nem voltak érdemtelenek arra az áldozatra, amit értük a demokrácia hoz. ők további felkészültséggel biz­tos támaszai, majdan tovább­építői lesznek népi demokrá­ciánknak. Nagy Sándorné. A kitüntetett Fűszerértékesítő célkitűzése. Megkönnyíteni a kis tőkével rendelkező kiskereskedők árubeszerzését Kellemes fűszerillatot ér­zünk, mikor belépünk a Fű-­­szerértékesítő N. V. üzlethelyi­ségébe. Itt is, mint a többi­ nemzeti vállalatnál feltűnő ren­det, és tisztaságot találunk Megállapítjuk: a vállalat vá­sárhelyi kirendeltsége megérde­melte az élüzemek jelvényét, vörös csillagot. nek köszönhető, hogy a szociá­lis munkaversenyben magunk mögött hagyjuk­ a Fűszerérté­­kesítő N. Y. 120 versenyre hí­vott fiókját. Felszámoltuk a nagykereskedelmet Látogatásunk során megten­kitettük a hatalmas raktára­kat, ahol a különböző áruk ha­talmas mennyisége bizonyítja a vállalat nagy forgalmát — A nagykereskedelmet fel­számoltuk — beszél tovább Göttler elvtárs — most már n­incsennek kitéve a kiskeres­kedők a nagykereskedők kap­zsiságának. Az állam által irá­nyított nemzeti vállalatok mi­nőségben a legjobbat adják, árban pedig a legolcsóbban­ szolgálják ki a vásárló közön­séget. — A Fűszerértékesítő Nem­zeti Vállalat célkitűzése: meg­könnyíteni a kis tőkével rendel­kező kiskereskedők árubeszerzé­sét — búcsúzik tőlünk a váll­a­latvezető. Jó és olcsó árut a dolgozóknak Göttler Gábor elvtárstól, a kirendeltség vezetőjétől meg­tudjuk, hogy a március 18-án nyílt vállalat néhány hónapos működése alatt kiváló árujával eredményeket ért el. — Eddigi munkánk eredmé­­nyét a KISOSZ is elismerte — mutatja a KISOSZ dicsérő kör­­levelét. — Jó és olcsó árut adunk a dolgozóknak és a kis­­tőkével rendelke­ző kiskereske­dőknek. Ez a sikerünk titka. A vállalat kirendeltségének 13 dolgozója a legteljesebb kollek­tív szellemben dolgozik és én­ flMancsó János laxHélamk Ic&mént a. loodpayuj&t... A szerházi határ­rész kisparasztjai és új földhözjuttatottjai­ a felháborodás hangj­­án beszélnek a ha­tárrész 70 holdas ku­­lákjáról, Kocsis Já­nosról, akinek a szé­pen berendezett ta­nyáján kívül még a Rákóczi­ utca 44. szám alatti is van egy jó, takaros szárazbej­árá­sú ,,házacskája“. A dolgozó ki­spa-a­rasztok felháb­orodás­­át az váltotta ki, hogy Jani gazda sza­botálja a mezőgazda­­sági ütemtervet ést gáncsolja népünk elő,,­rehaladását, egysze­rűen nem vesz tudo­mást arról, hogy ku­korica és napraforgó vetése között csúnyán burjánzik a gaz. Ja­ni gazdának kemény a kapanyél — mon­dogatják a környék­beliek. Az igaz, hogy kemény, de csak Ja­ni gazdának, mert a dolgozó parasztsá­gunk átérzi a jó ter­més sorsdöntő jelen­tőségét, melyet az ál­lam segítő gondosság­­ának és a kedvező esőzésnek köszönheti és nem sajnálja a fá­radságot, hogy kuko­ricáját és napraforgó­­ját többször­ is meg­kapálja. Kocsis János sza­­botálása is bizonyítja, hogy a kulák reakció nem alszik és minden alkalmat megragad, hogy kerékkötője le­gyen a dolgozók élet­­színvonala­s emelkedé­sének. 1949 július 1­­3.

Next