Vásárhelyi Ellenzék, 1904. december (1. évfolyam, 229-254. szám)
1904-12-01 / 229. szám
I. évfolyam. Hódmező-Vásárhely, 1904. csütörtök, december 1. 229. szám. VÁSÁRHELYI ELŐFIZETÉSI ÁR : Helyben házhoz hordva félévre 3, negyedévre 1*50 Kor. Vidéken postán küldve félévre 6, negyedévre 3*5 Kor. FÜGGETLEN NAPILAP Felelős szerkesztő: Dr. GONDA JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy utca 12. Megjelenik minden nap, fontos alkalommal hétfőn is Hirdetései a díjszabás szerint vétetnek fel. Ipar- és kereskedelmünk pangása. — november 30. Évtizedes tapasztalatainkat leszűrve, arra a meggyőződésre kell, hogy jussunk, hogy Magyarország azon közgazdasági szerepét, melyre hivatva volt, csakis mesterséges akadályok miatt nem töltötte be mindez ideig. Sötétbe ugrásnak nevezik a magyar iparosok és kereskedők követelte intézmények sürgős felállítását, ámbár legyen az sötétbe ugrás, még akkor is, sőt semmi fáradságtól vissza nem rettenve, megfeszített erővel küzdjünk azért, hogy gazdasági függetlenségünk újra a régi fényével ragyogjon fel. Ha végigtekintünk a népek gazdasági történetén, nem fogunk találni egy pontot sem, mely bizonyságot tenne arról, hogy egy más tényezőtől való függés egy ország gazdaságának megerősödésére szolgált volna, hanem ellenkezőleg, azt fogjuk tapasztalni, hogy minden ország iparából úgy lett versenyképes, hogy iparának megvédését a túlnyomás és a csírájában való megölés ellen úgy védelmezte, hogy az iparcikkeit minden módon védelmezte. Minél több iparpártolási egyesület keletkezik, annál jobban kezdünk a csüggedéssel alábbhagyni s ha a társadalom kellőképp felfogja ezeknek a hívó szózatát, úgy az eredmény nem fog elmaradni, azonban fájó érzéssel kell kimondanunk, hogy legtöbb iparpártoló egyesületünk semmi eredményt sem ért el, azon oknál fogva, hogy minden gyakorlati érzék és szaktudás nélkül működnek. Mindennél fontosabb, iparfejlesztési tényezőknek tartjuk a kereskedőket. Ők állanak közvetlen összeköttetésben a gyárosokkal, ennélfogva ők, ha hazafias hivatásukat kellőképp felfogják, közvetítői szerepet kell játszaniuk a magyar ipar fejlesztésében. Fényesen igazolja ezen állításunkat egy fővárosi kereskedőnek eléggé nem dicsérhető, eredményekben gazdag iparfejlesztése, mely nem a szavakban, hanem a tettekben nyilvánul. Ez a cég 550,000 korona forgalmat csinált az 1903-ik évben tisztán hazai iparcikkekből. A nagyobb vasúti állomásokon árucsarnokokat állított fel s a hatóságok ellenőrzéssel ügyelnek arra, hogy csakis magyar iparcikkeket áruljanak. Sok anyagi áldozatába került a cégnek, mig sok, eddig nem létező iparágat megteremtett; oktatta az iparosokat s ezek látva, hogy munkájukat megbecsülik, fokozott buzgalommal igyekeztek azon, hogy készítményeiket versenyképpessé tegyék. íme, ha minden nagykereskedő így fogná fel nemzeti hivatását, mily óriási lendületet nyerne a hazai ipar! Nálunk nincsen vállalkozói szellem, nincsenek képzett iparosaink, kik iparvállalatok létesítésére vállalkoznának, ezeknek hiányában ipart teremteni nehéz dolog. Nálunk a produktív foglalkozásokat nem becsülik meg s ez az oka, hogy míg nyugaton nagyképzettségű iparosok kezeiben összpontosulnak az iparvállalatok, addig nálunk, minden képzettség nélkül, fognak hozzá az iparvállalatok alapításához. Ez mutatja a mi maradiságunkat, a mi gyámoltalanságunkat, a mi arisztokratikus, indolens vonásunkat. Hátramaradásunkat még nyomasz- tóbbá teszi az, hogy közgazdasági tényezőink örökös háborúban vannak egymással. A közgazdaság alkatelemeinek összetartása, egymás kölcsönös gyámolítása volna ama hatékony eszköz, amely gazdasági fejlődésünket magas fokra emelné. Ha a kereskedelem, ipar és mezőgazdaság nem képeznek egy szer-ves egészet, ha ellenséges lábon állanak egymással, úgy mindeniknek a fejlődése szárnyaszegett s az ellenséges indulat a legjobb akaratú törekvés érvényre jutását is meggátolja. De nem elég a békés egyetértést és a kölcsönös támogatást hangoztatni; ideje, hogy az tettekben is nyilvánuljon. Kereskedelmünk gyengeségének az az oka, hogy egy idegen ipar- nak a meghódoltja. A magyar gyá- ros, aki vagyonát, életét áldozza a nemzeti munka szolgálatába, honfitársai közönye miatt nem képes magát fentartani, kereskedőink önként meghódolnak a fogyasztók ama ferde felfogása előtt, hogy csak a külföldi gyártmány képes a finomabb ízlést kielégíteni, nemcsak, hanem sok kereskedő egyenesen közreműködik az idegen iparcikkek nagyobb kelendőségének előmozdításában, mintha szoros rokoni kötelék fűzné őket az osztrák iparhoz s annak ama gyártmányait is előszeretettel veszik, amelyekhez hasonlót úgy az ár, valamint minőség tekintetében hazai iparunk is produkál. Magyar címer használata iparcikkeken. A kereskedelemügyi miniszter a szegedi kereskedelmi és iparkamarához intézett leiratban közli, hogy a miniszterelnökkel egyetértőleg szabályozta a magyar címernek iparcikkeken való alkalmazása körüli eljárást és kimondta, hogy ezentúl az 1883. évi XVIII.z.-czikknek megfelelően csak akkor kell kormányhatósági engedélyt kérni a címernek iparcikkeken való alkalmazásához, ha azt az érdekelt iparos vagy kereskedő személyével vagy cégével alkalmazza és az egyén vagy cég minőségének leplezésére szolgál. Ha ellenben vala-ki a címert magát késziti vagy árusítja, vagy pedig a cimer puszta ékítményt képez valamely árucikken, minden vonatkozás nélkül az előállító vagy elárusító személyére, vagy cégére, ez nem tekintetik az 1883. évi XVIII. t.-c. szerint minősülő címerhasználatnak és ezért ehhez engedély sem szükséges. Minthogy azonban a magyar címer alkalmazása az illető iparcikk magyar származására utal, ezt csak magyar eredetű iparcikkeken lehet alkalmazni és aki a címert idegen eredetű tárgyakon alkalmazza, az ipartörvény 58. §-ába ütköző kihágást követ el, melyet az iparhatóságok hivatalból kötelesek szigorúan megtorolni. A magyar ipar védelmére nézve értékes határozat ez, mert a közönség a magyar koronát az iparcikkek magyar eredetének kifejezéseként fogja tekinteni és amenynyiben a hatóságok ellenőrzése megfelelő lesz, hatékonyan fogja védeni a címerhasználat a közönséget attól, hogy amint most gyakran előfordul, magyar gyártmányok helyett egyesek külföli portékát adnak el a hiszékeny vevőknek. Az ipartörvény revíziója. — Kivánságok és javaslatok. — III. Az iparostanulók munkaviszonyának kérdésénél az inastartási jog körül a kívánalmak egész sora merült föl, amelyek legnagyobbrészt oda tendálnak, hogy inastartási jog csak olyan iparosnak adassék, aki maga is szakképzett, képesített iparos, és e mellett megbízható. Számos kamara azt a kívánságot hangoztatta, hogy az inasok száma arányba hozandó az illető iparos által tartott segédek számával. Az 1902. évi országos ipartestületi gyűlés egyenesen kimondani kéri, hogy az az önálló iparos és kereskedő, aki segéd nélkül dolgozik, két inasnál többet ne tarthasson, továbbá minden egyes segéd után egy-egy inast, összesen azonban 5 inasnál többet senki se alkalmazzon. Arra nézve, hogy milyen kor és előképzettség kivántassék meg az inastól, a vélemények igen eltérők. A székesfővárosi elüljárók 1904. évi értekezlete és vele együtt számos ipartestület minimumnak a betöltött 14. életévet mondja és előképzettségül az elemi iskola 4 osztályát követeli, míg mások az elemi népiskola 6 osztályának, sőt a 8 főelemi osztálynak elvégzését követelik. A kereskedőinasoknál általában az elemi iskolánál nagyobb előképzettségei kívánnak, sőt a magyar vaskereskedők országos egyesülete azt akarná, hogy vaskereskedésben tanuló csak olyan ifjú lehessen, aki legalább 3 középiskolai, vagy polgári osztályt sikerrel elvégzett. A tanulóidőt többnyire 3 esztendőben vélik a megállapítandónak, de nem hiányoznak az olyan vélemények sem, amelyek az inas betöltött 16. életévét veszik be határnak azért, hogy kissé éretebb korban lépjen a segédi állapotba. Sokfélék és változatosak a kívánságok a segédtartási jog, a munkaszerződés, a fölmondás, a munkabér tekintetében. Ami különösen a fölmondást illeti, többfelől változtatni óhajtanak a mai állapoton, amely szerint a fölmondási idő 14 nap. Így a székesfővárosi kerületi elöljárók 1904. évi értekezlete azon az állásponton van, hogy fontosabb teendőkkel megbízott iparos, vagy kereskedősegédek tekintetében a fölmondás 3 hónap legyen, és hogy annak a megalapítása, hogy kik tekintessenek ilyeneknek, az iparhatóságra bizassák. Az otthoni foglalkoztatást az úgynevezett Litz-munkarendszert leginkább megszüntetni szeretnék, de mindenesetre kívánatosnak tartják a kérdés szabályozását olyképpen, hogy az otthon dolgozó munkások iparossegédeknek tekintessenek és iparigazolvány váltására köteleztessenek. A segédek munkaviszonyának szabályozása iránt az 1903. évi III. országos ipartestületi gyűlés készített szabályrendelettervezetet. Külön fejezetet szentel a munkálat a kereskedelmi alkalmazottak szel