Vásárhelyi Friss Ujság, 1929. január-március (2. évfolyam, 1-73. szám)

1929-01-01 / 1. szám

II. évfolyam I. szám. ,­m0 Ara 10 fillér, 1929. január 1. kedd. -w: VÁSÁRHELYI _ FRISS ÚJSÁG , FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak. Helyben, házhoz kihordva negyedévre 4.80­0, félévre 9­00 pengő. •* Vidékre postán küldve negyedévre 6 pengő, félévre 12 pengő. Tői­!) kereszténységet! Irta: Cseh András esperes-plébános. Az új esztendő a várakozások ideje, nagy remények pillanata, mely­nek kezdetén kevés jót teszünk­, de annál többet kívánunk másoknak és édes magunknak. Felejtünk csalódást, rombadőlt terveket, ezerszer megsi­ratott veszteséget, valami vak me­részséggel bizakodunk és bíztatunk: minden máskép lesz azaz, hogy jobb lesz­, az új év szebb életet, boldogabb jövendőt hoz. Felfogásunk szimbólumait a négylevelű lóherét, kis malacot, kéményseprőst­ mint szerencsét hozó talizmánt küldjük, ajándékba, üdvözletnek. Mennyi passzivitás, koncepciónél­­küliség ütközik ki ebből a henye­­séggel és álmodozással inaigurált év­kezdésből, mely az újrakedések ih­letett percében, az extasiok, láto­mások egyszer jelenő villanásában elmulasztja a bölcs döntőeket, hogy az új esztendő folyásánál hősi cse­lekedettel helyes irányt szaljon. Szinte érthetetlen, hogy a királyi ember, a­­világ meghódítója menny véletlen, az élettel és boldogsággá összefüg­géstelen momentumra hárítja azt, amit magának kellene megteremtenie, s ha még valakire rászorul, egy fel­sőbb — nem alsóbb —hatalom se­gítségével. Várunk szebb jövőt, áztatunk vá­rakozókat, türelmetlenek­, de nem fogunk munkába az esső hajnal pir­­kadásával, mert nincsnek eszmé­nyeink. Vagy annyira­­érszegények ezek az ideálok, hogy em hoznak lázba, tűzbe; nincs ércük indításra, szétfolynak a szép szankban, elsik­kadnak a terméketlen ünepségekben. Vagy nincsen zengő hngjuk és be­levesznek a világnéet értékesítő részvénytársaságok illeti s zajába, ahogy világmegváltó indolatok gya­nánt kolportálják felizgató eszméi­ket. Csak így történik meg, hogy hit, haza, nemzet singer Magyar­­ország vásári portékia tülekedések piacán. Programm kell, ai annyit jelent, hogy józan fejjel, vágás látással, bölcs megfontolással határozott erély­­lyel irányt kell venn a pirkadó haj­nalban, eszmét kitűzi, amely sark­csillagja legyen, az embernek s az egész nemzetnek. Ennek első lelye negatív: le kell számolni végleesen teóriákkal, elméletekkel, kisértetésekkel, me­lyektől beteg a nézet, a társada­lozni elvek és felfogások szemét­dombján, melyeknek sebeinket, ba­jainkat köszönhetjük. Kiválasztani és elkülöníteni a jót a rossztól. Nem is kell prófécia, csak bölcs tanulság, amelyik fa — értsd iden — eddig tövist termett, ezután sem terem sző­lőt, vagy babért. Ennek a nemzetnek sem ideje, sem vére nincs kuruzslók kísérletezésére, hogy miként válik be rajtunk a teó­riája. Nagy szégyen és súlyos átok, hogy felvilágosodottságnak tartják meg ma is sokan azt a fáklyát, mely nemzetet, egy egész világot lángba borított. Nem a gyűlölet mondatja ezt velünk, hanem az életösztön, hogy dacára emberrontó, családrontó, nem­zetrontó, világrontó teóriáknak­ élni akarnnk. Azért kell más programm nekünk, életszomjazóknak. Amikor a másik kellékre, a pozi­tívre gondolok, több kereszténysé­get akarok. Állami, társadalmi, csa­ládi és egyéni életb^Sf^esztény­­ség ugyan nem poptj^a^^em -szoci­ális alkotás, de jf$ány£fóei-\ nélkül, melyek eföldi eml­erek*számára van­nak revelálva, a pSeijj család, állam, társadalom nem fejlődik, nem bol­dogulhat. A kereszténység ideáljai nem hideg fogalmak és definíciók, hanem egy magasabbrendű élet tör­vényszerűségei az emberiség számára az ember Alkotójától és Atyjától. Ennek a felsőbbrendű életnek szer­ves része minden más élet és annak keretében fakad és virágzik. Amint gyümölcs, virág, gally nincsen élő fa nélkül, úgy boldog család, boldog ember, boldog nemzet nincs komoly kereszténység nélkül. Az emberiség­nek nem az a dolga, hogy új világ­nézeteket, újabb és újabb megváltó ideákat izzadjanak ki, hanem, hogy a Teremtő elvett és a Megváltó esz­ményeit megvalósítsák. A világégésben és a mostani vajú­dásokban a keresztényellenes eszmék a bűnösek, az emberiségnek azokat a vádlottak padjára kell ültetni és szégyenpadra vonni. ‘ Új emberek, más emberek, több emberek, jobb emberek kellenek családnak, Hazának. Ilyeneket csak a kereszténység nevel. Bölcs embe­rek, igazságos, nagy emberek kel­lenek, akiknek intuícióik vannak, nem sejteseik, ilyeneket is a keresz­ténység nevel. Ezért kell nekünk a kereszténység, mert az örök, tehát mindig modern, mindig nemzeti, tehát életrevaló programm. S ami fő, az állami életet mindig szorosabbra fűzni vele és az Egy­házzal, nem pedig elszakítani, elvá­lasztani tőle. A nemzeti életbe ön­teni elixir gyanánt, hogy mindig több igazság, becsület, Hit, Erény, Szépség hirdesse életrevalóságát és egymásrautaltságukat. Függetlennek lenni a Kereszténységtől és annak elveitől, annyit jelentene, mint elve­szíteni felsőbb hatalmak életadó for­rását és alvilági hatalmak intrikái­nak, földi gyarló emberek erőlkö­déseinek dobná oda tradíciót, tör­ténelmet, álmokat, boldog jövőt. Goethe szavai: „Mehr Licht!“ azaz „Több világosságot“ legyen a mi újévi jelszavunk, amikor kalauzul belekapaszkodunk a kereszténységbe és vezércsillagul tűzzük reményeink egére : „Több kereszténységet­, mert mi szebb jövőt kívánunk, akarunk és ki is vívjuk Krisztus nagy gondola­­tainak megtestesítésével. Megjelenik naponta, délután 5 órakor. Lapzárta d. u. 1 órakor. Szerkesztő­ség és kiadóhivatal: Dura Lajos könyvnyomdája Deák Ferenc utca 15.Telefon 254 Vásárhely mozgalmas éve. Az események krónikása visszapergeti az elmúlt év filmjét . . . Az idők végtelenségében ismét le­tűnt egy esztendő, a Divina Comé­­dia 1928-ik felvonása. Az események krónikása elmerengve áll meg a hal­dokló ó­év ravatalánál. Emlékezete bekalandozza a lepergett napok, he­tek, hónapok zugait s a történteket egybevetve próbálja megállapítani a végső eredményt. A FRISS ÚJSÁG sorbaszedett számait forgatva, első impressziónk az, hogy az elmúlt 1928-ik esztendő igen gazdag volt a város életére kihatással bíró, neveze­tes eseményekben. Kétségkívül leg­kiemelkedőbb momentum, hogy az idén a vidéki vendégek ezreit ide­csalogató kongresszusok egész sorát rendezték meg Vásárhelyen, melyek­nek révén körülbelül 10.000 idegen fordult meg városunk falai közt. A mozgalmasság az Iparos Daloskor jubileumi ünnepségeivel kezdődött, vele párhuzamosan pedig a kézmű­ipari kiállítás vonzotta ide a kör­nyékbeli városok érdeklődőinek sere­gét. Nem sokkal ezután az országos vendéglőskongresszus tette szokatla­nul élénkké városunk külső képét. Augusztus utolsó napjaiban, az ORLE alkalmából, Csonka-Magyarország református lelkészei itt adtak egymásnak találkozót, az ősz folyamán pedig a vármegyei vitézi szék egybesereglése varázsolt lüktető életet utcáinkra. A közélet terén szintén jelentős eseményeket könyvelhet el a króni­kás. A város törvényhatósága a tar­cai közigazgatás megjavításáért kiren­deltségeket szervez a külterület­ két távoli pontján, ugyanekkor Mayer János miniszter-követünk Vásárhelyt önálló gazdasági felügyelőséggé ala­kítja s két új, nagyjelentőségű in­tézménnyel, a. m. a kultúrmérnöki hivatallal s a gazdasági kirendelt­séggel viszi előbbre városunkat a boldogulás útján. A Speyer-kölcsön beruházásaiból két hatalmas palota emelkedik a város szívében: a sze­mészeti kórház és városi bérpalota. A külvárosokban számos utca bur­kolathoz jut, a belváros képe az új aszfaltozásokkal csinos külsőt ölt, a külterületi útburkolás pedig jelentős lépésekkel halad előre. A közbiztonsági krónika szempont­jából az elmúlt év sokszorosan fel­jegyzésre méltó. Immár büszkén ál-Vásárhelyen az utóbbi esztendő­ben emberáldozatot követelő bűncselekmény nem fordult elő, ami nemcsak helyi, hanem or­szágos vonatkozásban is örven­detes feltűnést okozhat. Egyébként az események összegezése helyett vegyük elő még egyszer a filmtekercset s csavarjuk vissza, úgy, amint a napok egymás után sora­koznak . Január: 5­23 fok hideget mértek Vásárhelyen. 10 Nagy vihar dühöngött, mely háztető­ket, kazlakat, antennákat sodort el. 11 Titokzatos egyének Susánban két he­lyen gyújtogattak. 18 Az éjszaka két betörés történt. Az egyik a Miskolczi és Lévai-cégnél, a másik Friedmann Sándor Bálint­ utcai keres­­kereskedőnél. 22 Vári Ernő 17 éves fiatalember titokza­tos halála. Felakasztva találták Kard­utcai lakásán. A Kereskedelmi Testü­let „Széchenyi serleg“ emlékvacsorája. 27 A FRISS ÚJSÁG megírta, hogy a vá­ros vezetői részt vesznek a városok Sevillában rendezendő világkongresz­­szusán. 29 Az Iparegylet jubileumi díszközgyűlése 60 éves fennállása alkalmából. Február. 2 A Városi Dalárda és a Filharmonikus Fehér aztali borSza­ppanf­őzéshez Édes tejszínből készült, naponta friss Molnár-féle csemege teavaj literenként 1.20, 1.4 illetve 1.60 pengős, 97 százaléké finom szesz 128—130 fokos szóda naptárban, a törvé­nyesen előírt lezárható fémdobozokat köl-6.— petős árban. . . -­ésőn adom. ------------------, és egyéb fűszeráruk mérsékelt áron. ----------- SCOKOVAY MÁTYÁS .­­ Legfinomabb „teáskanna“ védjegyű tea rendkívüli árban, saját pörkölésű kávék egynegyed kg-ként 1.70 P, jobb 2.5 P Kokovas - keverék egynegyed kg 2.20 P, legnemesebb fajok­ból készített keverék egynegyed kg 2­70 P, -------------- négyféle kávéból. ■: ■■ 0TZOMÁN-TERÍTŐK ÁGYTERÍTŐK SZÖVETBŐL, PLÜSSBÓL ÉS CSODÁS MOSHATÓ ^-r: anyagból, színtartó mintákkal . (KETTŐS ÁGYTERÍTŐ K.) TEVESZŐR-, ÉS FLANELLTAKARÓK PLAIDEK — MINDEN MINŐSÉGBEN. egyszerű és különleges kivitelben SZÖVETBŐL: 25— P-töl. PLÜSSBŐL: 50.— P-töl. NOVÁK SZŐNYEG- ÉS LINOLEUM ÁRUHÁZA

Next