Vásárhelyi Friss Ujság, 1929. július-szeptember (2. évfolyam, 136-211. szám)

1929-07-02 / 136. szám

II. évfolyam 136. szám­ára 7 fillér. 1929. július 2. kedd Megjelenik naponta­ délután 5 órakor. Lapzárta d. u. 1 órakor. Szerkesztő­­ség és kiadóhivatal: Dura Lajos könyvnyomdája Deák Ferenc utca 15.Telefon 254 Előfizetési árak. Helyben, házhoz kihordva negyedévre 4.80­0, félévre 9­00 pengő. * Vidékre postán küldve negyedévre 6 pengő, félévre 12 pengő. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP VÁSÁRHELYI Mayer János földmivelésü­gyi miniszter a Magyar Gazda Szö­vetség új elnöke. A Magyar Gazda Szövetség Péter- Pál napján tartotta Bernáth István elnökletével Budapesten rendes évi közgyűlését. A közgyűlésen nagy­számban megjelentek a vidéki kül­döttségek és gazdák. Miután Vancsó Gyula dr. igazgató és Ihrig Károly dr. egyetemi magántanár titkár elő­adásában tudomásul vették a szö­vetség évi működéséről, a zárszáma­dásokról és a költségvetésről szóló jelentést. Az elnöklő Bernáth István bejelentette, hogy a szövetség elnöki tisztéről lemond. A közgyűlés egy­hangú lelkesedéssel Mayer János földmivelésügyi minisztert választotta meg a szövetség új el­nökévé, akit küldöttség hívott meg az ülésre. A miniszter üdvözlése után annak indítványára tiszteletbeli elnökké választották Bernáth Istvánt. a szentesi kisgazdaprés. Szentes MTI: Szentes városának és környékének gazdaérdekeltségei vasárnap délelőtt népes gyűlést tar­tottak a Kossuth­ téren. Mátéffy László gazdasági főtanácsos meg­nyitó beszéde után Négyessy Imre polgármester utalt arra, hogy a vá­ros lakosságának 85 százalékát a gazdatársadalom alkotja és ezek helyzete kihatással van a többi tár­sadalmi osztály helyzetére is. Cicatricis Lajos felsőházi tag a kormány gazdasági politikáját mél­tatva igényeik lefokozására hívta fel a gazdák figyelmét. Szeder Ferenc János országgyű­lési képviselő szintén a kormány gazdasági politikáját méltatta és számszerű adatokkal ismertette, hogy a földadó aránylag a legcsekélyebb adózási­­hányad a többi osztályra nehezedő adónemekkel szemben. Miután még Kuna P. András és Csizmadia András országgyűlési kép­viselők beszéltek, Pataki Imre ter­jesztette elő a kormányhoz intézett határozati javaslatot, amely a gaz­­datársadalom kívánságait foglalta magában. Jászai Bálint a Kisgazdaszövetség elnöke és Bálint József kisgazda­­párti elnök zárószavai után küldött­ségig Farkas Bé­a dr. főispánhoz vonultak. Itt Mátéffy László kérte a főispánt, juttassa el a földmívelés­­ügyi miniszterhez memorandumukat. Megérk­ezzett a törvényhatósági reformtörvény végrehajtási utasítása. Július folyamán el k­ell készíteni az új névjegyzékeket s meg kell alakítani a választókörzeteket, alább 6 éve laknak Vásárhelyen, a törvény ugyanis 6 évi ittlakáshoz köti a tb. választói és választható­sági jogosultságot. Intézkedik a rendelet a választói körzetek megalakításáról, a szavazat­szedő küldöttségek stb. megalakítá­sáról is. Az új körzeti beosztást úgy kell megcsinálni, hogy egy körzetben legkevesebb 1000, legtöbb 2000 szavazó lehet. A végrehajtási utasítás megérkezté­vel érdekes helyzet állott elő annak következtében, hogy a törvényt ma­gát még nem küldötték meg a tör­vényhatóságoknak, ennélfogva a fő­jegyzői hivatalnak olyan törvény végrehajtására kell megtennie az elő­készületeket, amelyet végleges szö­vegében még nem ismernek, illetve nem kaptak meg. Ez a körülmény lényegesen megnehezíti a munkát, amely záros és rövid határidőhöz van kötve, ugyanis a rendelet szerint a virilisek névjegyzékét július 20-ig, a választói jogosultakét pedig július 15-ig el kell készíteni, úgyhogy a miniszteri rendelet óriási munkaszaporulatot jelent a torony alatt. A Friss Újság egyik múlt heti szá­mában közöltük Scitovszky belügy­miniszter nyilatkozatát, mely szerint a törvényhatósági reformtörvény vég­rehajtási utasítása elkészült s azt rövidesen megküldik a törvényható­ságoknak. A nyilatkozat óta alig telt el néhány nap, az abban említett intézkedéseket valóban foganatosí­tották : a mai napon megérkezett a to­rony alá a reformtörvény vég­rehajtási utasítása, mely az új törvényhatósági válasz­tások előkészítésére vonatkozóan pontos irányelveket és rendelkezése­ket tartalmaz. A rendelet több cso­portra oszlik s mindenekelőtt az új névjegyzékek elkészítéséről intézke­dik. Kétféle névjegyzék lesz: a viri­­liseké és a választóké. Jelentős újí­tás, hogy a virilisek névjegyzékét a föld-, ház-, községi pótadó és általá­nos kereseti adó alapján kell összeállítani. A t­. választók névjegyzékét a kép­viselőválasztói névjegyzék alapján készítik el oly módon, hogy a képviselőválasztói névjegyzék­ből kiírják mindazokat, akik leg­ Dalárdáink szereplése a debreceni országos versenyen. Tízezer dalos mérkőzése és ötvenezres idegenforga­lom a cívisvárosban. A ma reggeli vonattal, háromna­pos fáradalom után hazaérkezett Vásárhelyre a debreceni országos versenyeken résztvett Városi és Ipa­ros dalárdák mintegy 100 főnyi gárdája. Három napon keresztül ők is aktív szereplői voltak annak a kultúrünnepségnek, amely felekezeti, politikai és társadalmi különbség nélkül egy táborba tömörített min­den magyar hazafit. Együtt énekel­ték tízezer torokkal a közös imád­ságot, mely lángraszítja a hit ham­vadó zsarátnokát, új erőt önt a csüggedőkbe; mint ők hírül hoz­ták, a debreceni dalosverseny messze kiemelkedett a szokásos dalosünne­pek sablonos keretei közül, nemcsak nagyarányú méreteinél fogva, de el­sősorban azért, mert a tízezer ma­gyar dalos testvéri ölelkezése gyö­nyörű demonstráció volt a magyar feltámadás és élniakarás mellett s így a dalosverseny valósággal nem­zeti ünnep jegyében alakult ki. Vásárhelyi dalosaink a még soha nem látott arányú kultúrversenyből becsülettel kerültek ki. Összesen 202 dalárda sereglett egybe a cívisváros­ban tízezer dalostestvérrel. Az erők ily arányú összemérését az eddigi 21 országos verseny egyike sem produkálta, sőt meg sem közelítette. A hihetetlenül nagy „konkurencia" mellett aránylag kevés taggal sze­replő dalárdáink hősies erőfeszítés­sel és csodálatraméltó önbizalommal szállottak síkra s bár az országos favoritok közé ezúttal sem kerültek be, mindazonáltal az elmúlt ered­ményekkel is megfelelően arányban álló nívót küzdöttek ki a maguk és városunk részére. Mindkét dalárdánk két csoportban indult, mégpedig a Kormányzó által újonnan alapított vándordíjért és az I. (nehéz műdal­­csoport) elsőségéért. Az iparosoknál mindkét kórust Bognár Rezső kar­nagy vezette, míg a Városi Dalárda a nehéz műdalt Arany János, a kor­mányzói pályaművet Faragó Sándor dirigálása mellett adta elő. Az elért helyezések: A kormányzói díj előmérkőzésé­nél a nehéz műdal csoportban : Városi Dalárda 6-ik helyezett 186 ponttal. Iparos Daloskör 9-ik helyezett 173 ponttal. Ily módon a döntő mérkőzésbe egyik dalárdánk sem jutott be s a kormányzói vándordíj első nyertese a királydíjas Egri Dalárda lett. Fel­tűnő körülmény, hogy dalárdáinkat az első helyezettségtől a négy nagy fővárosi dalárda ütötte el, melyek mindannyian monstrekórussal léptek elő s a kialakult vélemény szerint az elsőbb rangot a tömegeffektus alapján érték el, ami dalárdáinkat bizonyára arra fogja indítani, hogy a jövőben ők is legalább 80 tagra bővítsék ki kereteiket. A nehéz műdal (I.) csoportnál: Városi Dalárda 18-ik helyezett 168 ponttal. Iparos Daloskor 21-ik helyezett 161 ponttal. A nehéz műdalban való szerep­lés eredménye körülbelül megfelel a kormányzói helyezés nívójának, tekin­tettel arra, hogy a nehéz műdalban több, mint kétszer annyi dalárda sze­repelt s a pontozás is csak kevéssel maradt hátrább. Igen szerencsétlen véletlennek számít, hogy a városi dalárdát csekély pontkülönbségen be­lől 7 dalárda előzte meg, ami arra mutat, hogy a sok-sok kiváló da­lárda között jelentéktelen nívókü­­lömbségek vannak, amelyek a sor­rendet végeredményében eldöntik. (Tudni kell még, hogy az abszolút pontozás a versenyen 210 volt s a legeslegjobb dalárda ebből 208 egy­séget ért el.) Mindkét dalárdánk értékes tiszte­­letdíjjal tért haza. A XXII. országos dalosversenyről a vi­déki dalárdák, ha nem is épen első he­lyezésekkel, de annál gazdagabb tapasz­talatokkal megrakodva tértek haza. A ver­senyek arányainak óriási kiterjedése, va­lamint a magyar dalkultúra és kórusének­ renadin és selyem mouslin kelméinket, mint az idény DIVAT ÚJDONSÁGAIT a tisztelt vevőközönség nb. figyelmébe ajánljuk. — A gondos kiszolgálás biztosításával vagyunk kiváló tisztelettel . Kiváló tisztelettel: A Konstantin Testvéreit Hódmezővásárhely-Orosháza. Fennállt 1744-óta. aza RA­RATÓGÉPZSINEGEK KÖZÖTT A LE­GJOBB ! NE ÜLJÖN FEL pc­a iS A l/t/no VEGYEN KÜLFÖLDI MANILÁT, HA SOK A KIDOBNI VALÓ PÉNZE ES HA NEM SZERETI A HAZÁJÁT! LEGKIADÓSABB ÉS LEGOLCSÓBB MAGYAR GYÁRTMÁNY!!! ManílA“^Ésíw^AHAI^GZATOSAMe!éKNEK ! NE VEGYEN DRÁGA PÉNZEN kereszten^ CSEH ÁRUT! ARATÓGÉP- PONYVÁK KÓKUSZ KÖTÉL NOVAK

Next