Vásárhelyi Független Ujság, 1946. március (1. évfolyam, 24-47. szám)

1946-03-01 / 24. szám

mmms a­­nti Hódmezővásárhely 1946. március 1. Péntek A FEneven síeiszMa, FIMidíri és Pilgéri Pirt napilapja I. évfolyam 24. szám Ára 10.000 pengő I­­ Kétszer is írtunk azokról a rendkívül szokatlan hangú saj­tótájékoztatókról, amiket dr Ábrahám Imre tanácsnok, a vásárhelyi közellátási hivatal vezetője adott a sajtó részére. Eszerint olyan ellentétek me­rültek föl a szentesi közellátási felügyelő, valamint az alispán és Ábrahám tanácsnok között, amelyek ezekben a sajtótájé­koztatókban a legszokatlanabb módon robbantak ki. Termé­szetesen a vásárhelyi nép nagy­fontosságú érdekeit az ügyben Ábrahám­ tanácsnok képviseli, mégpedig olyan gerinces kiál­lással, amint sem az elmúlt reakciós rezsimben, sem a mai viszonyok között nem sok eset­ben tapasztalható. A megyei felügyelőség és a vásárhelyi vezetőség között felmerült el­lentét csaknem áthidalhatatlan­nak látszik , ezért a sajtótá­jékoztatóhoz a magunk részé­ről hozzáfűztük, hogy vélemé­nyünk szerint a megyei és vá­sárhelyi közös felügyelet össze­férhetetlen. A termelőknek és az ellátatlanoknak egyaránt rendkívül fontos közellátási ügyeket külön vásárhelyi fel­ügyelet nélkül megfelelően in­tézni lehetetlen. Nemrégiben egy adott eset­ből kifolyólag­­ foglalkoztunk a Kisgazdapárt vezetőségének az­zal a megállapításával is, hogy a vármegyei és a vásárhelyi beszolgáltatások rendszere kö­zös kézből irányítva szintén nem felelhet meg a külön vár­­megyei és külön hódmezős vásárhelyi érdekeknek és igé­­nyeknek. A fenti esetek ezt a régebbi megállapítást most is­mét igazolják. Most a közellá­tási kormánybiztos egy sze­mélyben intézi Csongrád megye és Vásárhely közellátási ügyeit, a főispáni teendők úgyszólván kizárólag ebben a tevékeny­ségben merülnek ki, de ez a kettős nagy közös munka bár­milyen lehetséges, kiváló és munkabíró személy által, egy személy által megfelelő módon aligha vezethető. Minden kész­séges értékelésünk, nagyrabe­csülésünk és méltánylásunk Karácsonyi Ferenc főispán úré, azé a közélelmezési kormány­­biztosé, aki a legnehezebb időkben is önfeláldozó és nép­szerűségre nem törő lelkülettel végzi úgy a vármegyében, mint városunkban kettős nagy és idegemésztő munkáját,­­ mégis az a véleményünk, hogy a tél végén és a tavasz elején, de méginkább a tavasszal és egé­szen az új termésig bekövet­kező nehéz hónapok alatt ezt a két nagy, külön közélelme­zési érdekeltséget egy sze­­mélyben szolgálni és irányí­­tani közmegelégedésre aligha lesz képes. De mindettől eltekintve, még ha meg sem említettük volna a főispán úr személyét és sze­mélyi értékeit, még ha a Kis­gazda Pártnak bármilyen kiváló tagja állana is a két főispán­­ság és két kormánybiztosság élén, akkor is az volna a nézetünk és álláspontunk, hogy a megyei és vásárhelyi fő­­ispánság és közellátási kor­mánybiztosság feltétlenül összeférhetetlen, mind a két érdek a másik sérelme nélkül semmiképpen nem szolgálható s meggyőződésünk, hogy a vármegye dolgozó népe, csak­úgy mint a hódmezővásárhelyi munkásság és parasztság, mél­tán és jogosan követelheti a két főispánság személy­­szerinti szétválasztását is. Ezt bármelyik párt ha kérdés­ként föltenné tagjainak tömege előtt, szilárd meggyőződésünk, hogy ezek a tömegek a mi fel­fogásunk értelmében adnák le szavazatukat. Ilyen körülmények között a hódmezővásárhelyi kisgazda pártszervezet vezetősége úgy határozott, hogy a két főis*­pánság personáluniójának, személyi közösségének meg*­szüntetése érdekében megte­­szi a szükséges lépéseket, — ebben az elgondolásában és tervében éppen az a demokra­tikus felfogás érvényesül, amely a dolgozó népnek a lehetősé­gek szerinti jólétét akarja biz­tosítani. Reméljük, hogy pár­tunk mozgalma sikerrel jár és a külön hódmezővásárhelyi fő­ispánság és közellátási kor­­mánybiztosság szükségét a minisztertanács is belátja és­­ eszerint fog rövid időn belül intézkedni. Ezt annál inkább is remélhetjük, mert éppen a teg­napi lapunkban közölt közellá­tási tájékoztatóban dr Ábrahám­­ Imre tanácsnok, a közellátási­­ hivatal vezetője is szó szerint a­­ következő kijelentést tette: „A­­ vármegye és a város közös­­ közellátási vezetése tarthatat*­­ lan s ennek csak a város kö*­­ zönsége látja kárát.“ • Hát ettől az immár kétség­­’ tesen *kár»-tól rövidesen meg­­ kellene szabadulnunk ! Amerikai-Szovjet szövetség ? Az USA kiküldöttje az Egye­sült Nemzetek szervezetében, Vanderberg szenátor, azt ajánlja, hogy Amerika kössön szövetséget a Szovjetunióval. Az oroszok mindig bizalmatlan­ságot tápláltak a nagytőkés vi­lág irányában. Ha Amerika az Egyesült Nemzetek védnöksége alatt szövetségre lép a Szov­jetunióval, ezzel eloszlatja az orosz birodalomnak azt az ag­godalmát, hogy vele szemben ellenséges tömb alakul ki. ­ spanyol fasiszta-terror Mind nagyobb méretet ölt a demokratikus Európa éles til­takozása a spanyolországi fa­siszta-terror ellen. Tíz köztár­sasági vezető kivégzése, közöt­tük három asszony mártírha­lála lázította fel az európai közvéleményt. Most a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége vezetett küldöttséget a minisz­­terelnökhöz s felkérte, hogy tiltakozzék a magyar kormány nevében a Spanyolországban a szabadság ügyéért síkra szált három halálraítélt asszony ki­végzése miatt. Természetesen a Kisgazda Párt is tiltakozott a demokrácia ellen elkövetett gyilkos ítéletek miatt. ­i Árleszállítás a Szovjetunióban Oroszországban leszállították a közszükségleti cikkek és élel­miszerek árait. Ezek szerint a kenyér 58 százalékkal, a cukor 33 százalékkal, a liszt ára pe­dig 63 százalékkal csökkent. Ugyanekkor újabb péküzleteket nyitottak meg. Mától kezdve Oroszországban újra lehet táv­beszélőn megrendelni az árút és az így megrendelt árút ház­hoz szállítják. Mint ismeretes, a népbiróság Imrédy Béla volt miniszter­elnököt, akinek talán legnagyobb része volt a magyar haza és a magyar nép tragédiájának előidézésében, halálraítélte. A Népbiróságok Országos Ta­nácsa a halálos ítéletet hely­benhagyta s minthogy a leg­magasabb fórum sem gyako­rolt kegyelmet, az ítélet végre­hajtása elé akadály nem gör­dült,­­ ugyanis a külföld sem tett semminő lépést aziránt, hogy Imrédyt esetleg a nürn­bergi törvényszék ítélkezése alá bocsássák. Mint most budapesti tudósí­tónk telefonon jelentette, Imrédy Bálán ma reggel golyó által végrehajtották a halálos íté­letet. Felhívás a termelőkhöz ! Felszólítjuk azokat a gazdatársainkat, akiknek még kifizetetlen termény- és jószágtételeik vannak (adógabo­nák nem értendők ide), vagy pedig beszolgáltatott ter­ményeikért az érvényben lévő áraknál kevesebbet kaptak, átvételi- és mázsajegyeikkel március 2-ig, szombatig a Gazdasági Egyesületben (Lehel­ utca és Andrássy­ utca sarok) délelőttönként feltétlenül jelentkezzenek. Csak a jelentkezettek számára tudjuk biztosítani, hogy kifizetetlen termény és jószágtételeik pótlólag, a kifizetéskor érvényben lévő árakon nyerjenek kiegyenlítést. Egyesül az USA és Anglia ? "Wendell W­­­ll­k­i­e-nek, az elhunyt nagy amerikai állam­férfinak öccse, Frederick Will­­kie kijelentette Washingtonban, hogy a háború kiküszöbölése felé az első gyakorlati lépés az lenne, ha az Egyesült Álla­mok és Nagybritannia állam­­szövetségben egyesülne. Az öt­let érdekes, de nem ismerjük Mr. Frederick Willkie politikai állásfoglalását. Nem tudhatjuk, hogy nagyszerű haladó szel­lemű bátyjával szemben nem az amerikai nagytőke embere-e és nincs-e ennek az angol­amerikai szövetségnek tulaj­donképpen szovjetellenes éle. Mert a háború kiküszöbölését hatalmi politikával nem, csak a nagyhatalmak teljes össze­fogásával lehet elérni. A sitokratile­vilit Frau ellen Az amerikai és francia lapok egyhangúan megállapítják, hogy ami Spanyolországban törté­nik, az a jaltai és potsdami határozatokkal szemben történő vakmerő fasiszta merényletnek tekinthető. A barcelonai véreng­zés az egész kulturvilág hatal­mas tiltakozását váltotta ki s az amerikai sajtó követeli a spanyol-francia határ szigorú elzárását. Remélhető, hogy maga a spanyol nép is most már elemi erővel fog fellázadni a fasiszta terror ellen és megsemmisíti Franco véres uralmát. Az amerikai kölcsön 30 billió pengőt jelenti Az Egyesült Államoktól ka­pott 10 millió dolláros kölcsön mai értéke szerint legalább 30 billió magyar pengőnek felel meg. Nyomorúságos gazdasági helyzetünkben nagyarányú se­gítség ez, az értékében hoz­zánk érkező nagyszerű ameri­kai teherautók fölpezsdíthetik közlekedésünk vérkeringését, a traktorok megoldhatják a ta­vaszi szántás problémáját. Ami­kor az egész magyar bank­­jegy forgalom midössze öt bil­­lió pengő, akkor ez a hatal­mas összegű, hosszúlejáratú kedvező kölcsön értékében szinte felbecsülhetetlen. ■ ■inmiiniiifiiiini«nma«ni-- .................. .............. — Felhívjuk a kül- és belterületi Olvasókörök vezetőit és a Párt körzeti vezetőit március 1-én, pén­teken dé. 10 órakor a Kisgazda­­párt helyiségében (Gazdasági Egye­sület) fontos ügy megbeszélésére feltétlen jelenjenek meg.

Next