Független Ujság, 1948. szeptember (3. évfolyam, 199-224. szám)

1948-09-01 / 199. szám

Hódmezővásárhely, 1948 szeptember 1., szerda. A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt napilapja­­ II. évfolyam, 199. szám. ÁRA 60 FILLÉR Egy vita tanulsága (H) Az egész magyar dol­gozó társadalom örömmel üd­vözölheti azt a magasfokú vi­tát, amely napok óta folyik Veres Péter könyve körül. Pa­rasztoknak, ipari munkások­nak és értelmiségieknek egy­általán nem lehet közömbös, hogyan alakul a jövőben a parasztság útja, milyen irány­ban, merre fejlődik a legha­talmasabb népi réteg sorsa. Ezért van az, hogy Veres Pé­ternek a «Paraszti jövendő»­­ről írott nagyon tanulságos könyve most egyszerre olyan égetővé tette a mezőgazdaság és a parasztság egészének jö­vőjét, életformáját, a magyar társadalomban való helyét és a többi dolgozó társadalmi ré­teghez való viszonyát érintő hatalmas, sokirányú vitát. Nem is lehet ez másképp, mert a parasztság ezután nem akar magányos utakon vándo­­rolni a bizonytalanságban, tár­­­sak, barátok nélkül. Együtt kíván működni az ország más dolgozóival, velük együtt akar részt venni a gyökeres nagy át­alakulás további munkájában is. A fejlődésnek most olyan állomásához érkeztünk el, ahol létérdeke a mezőgazda­­sági népességnek, hogy azok­kal az erőkkel lépjen szoros szövetségre, amelyek immár az egész nemzet életét moz­gatják és irányítják. A múlt rendszer urainak le­hetett üdvös és nagyon hasz­nos, hogy a falu népe min­dig csak külön utakon tán­torogjék s lehetőleg a paraszt­ság érdekei sehol se találkoz­zanak az ipari munkásság ér­dekeivel. Külön-külön válasz­tani, egymástól távol tartani a dolgozó rétegeket, mert így könnyebb őket megfékezni és könnyebb felettük uralkodni is. Nincs tehát külön paraszti út, mint ahogyan nem lehet külön bányász-út, vagy gyári­­munkás-út sem. Van­ a nép útja, a magyar népi demokrá­cia útja, amelyen együtt me­netelnek a dolgozó népek a nagyobb szabadság és a töké­letesebb társadalmi és emberi életforma felé. A Kisgazdapárt világosan és visszavonhatatlanul leszögezte a maga álláspontját ebben a kérdésben: nem ismerünk kü­lön utat, nem akarunk elkü­lönülést s minden olyan tö­rekvést, amely újból a régi uralmi rendszerek bűnös meg­osztó politikáját kívánja fel­éleszteni, rendkívül veszélyes­nek és károsnak tekintünk nemcsak a parasztságra, ha­nem az egész magyarság jö­vőjére nézve. Tévednek tehát azok, akik most Veres Péter könyvének itt-ott téves megál­lapításait most méginkább helytelenül magyarázzák fél­re és azokból olyan tanácso­kat olvasnak ki, hogy a pa­rasztságnak semmi köze az ipari munkásság küzdelmei­hez és érdekeihez, ezért nem is kell a munkás-paraszti szö­vetség. Dobi István földműve­lésügyi miniszter és pártunk országos elnöke hangsúlyo­zottan kijelentette, hogy a pa­rasztság Veres Péter elgondo­lásai szerint való politikai és gazdasági elkülönítődése olyan ellentétekhez vezetne, ame­lyeknek az egész ország ká­rát látná. " Többé nem lehet úgy tekin­teni a parasztságot, mint vala­mi misztikus osztályt, amely­nek sorsa fllandó, soha nem változtatható meg. Az élet, a történelem menete rohamlép­tekben megy előre, egészen biztos, hogy a várható na­­gyobb fokú civilizáció még­ in­kább igyekszik majd átalakí­tani egész életünket. A pa­rasztság életét is! Forradal­mi átalakulás előtt áll a me­zőgazdasági termelés. Nem le­het tehát közömbös: mi tör­ténjék, mi lesz a mezőgazda-­­sági termelésben benne élő né­pesség sorsával? A Kisgazda­­párt mai vezetősége jól látja a fejlődés irányát s azért foly­tatott már évek óta kemény küzdelmet, hogy a parasztsá­got ne érje várat­apul azt át­alakulás s ne érje kegyetlen katasztrófa, ha mégis kitar­tana az eddigi merev, különál­ló, zárt, maradi álláspontján. A fejlődés mai­ iránya azt veti elénk, hogy gazdasági té­ren teremtsük meg az önkén­tességen alapuló nagyvonalú szövetkezeti rendszert, társa­dalmi téren pedig a nemzet többi dolgozó osztályával va­ló öntudatos és szilárd szövet­séget. Ez az egyedül járható helyes út, nemcsak a paraszt­ság számára, hanem az egész magyarság számára, tekintet nélkül, ki hol szolgálja a né­pi demokrácia ügyét. Veres Péter könyve jó al­kalmat adott rá, hogy felvetet­te a magyar élet egyik leg­égetőbb kérdését, a parasztság sorsának jövője mikénti ala­kulását. A könyv most termé­keny és hasznos vitát indított el. Nem lehet kétséges, hogy a vita végül is azzal az egyön­tetű állásfoglalással zárul le, beleértve a vitázók közé ma­gát a szerzőt is, hogy a né­pi demokrácia helyes utat mu­tat a parasztságnak és a mun­kásságnak egyaránt, erről az útról tehát nem lehet letérni, vagy helyette a bizonytalan ösvényt választani. Az MNDSz felhívja az összes egészségőröket, hogy szept. 1-én, szerdán délelőtt 10 órakor feltétlen jelenjenek meg a központban, Hódi Pál­ u. 1. Központi előadó lesz. Dobi István földművelésügyi miniszter nyitja meg szeptember 10-én a vásárhelyi mezőgazdasági és ipari kiállítást Dr Molnár Ferenc, a me­zőgazdasági középiskola igaz­gatója, a szeptemberi mező­­gazdasági kiállítás fáradhatat­lan előkészítője a napokban Budapesten volt a kiállítással kapcsolatos kérdések megtár­gyalására. Útja igen jó eredménnyel járt: városunk mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi kiállításá­nak és vásárának országos je­lentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Dobi István miniszter, pártunk or­szágos elnöke nyitja meg ün­nepélyes keretek között. Dobi Istvánnal együtt lejön kiállítá­sunkra Keresztes Mihály földművelésügyi államtitkár is, aki már több ízben járt váro­sunkban. A földművelésügyi miniszté­rium részéről megnyilvánuló megbecsülés annak a nagy megmozdulásnak elismerése, amellyel városunk egész tár­sadalma a kiállítás és vásár gondolatát magáévá tette. Ha­­sonló érdeklődésre számítha­tunk az iparügyi és kereske­delmi minisztérium részéről is. Ilyen körülmények között a feladatok egyre nőnek a kiál­lítók előtt, mert valóban olyan szép és értékes anyagot kell kiállítani és áruba bocsátani, ami a várakozásnak nem csak megfelel, hanem gazdasági éle­tünknek vásárhelyi viszonylat­ban is további lendületet fog adni Meggyőződésünk, hogy ezen a téren csak kellemes megle­petésekben lesz részünk, mert valamennyi érdekelt olyan oda­adással készül szeptember 10—11—12-re, amire Vásár­hely történetében még nem­igen volt példa. Valóságos ver­senynek ígérkezik az egész ki­állítás, ahol nemcsak az egyes termelők és mesterek mérik össze tudásuk eredményét, ha­nem a gazda- és iparostársa­­dalom­ egymást igyekeznek fe­lülmúlni egy cél érdekében: az ország építésében. Benes, volt elnök beteg Prágából jelentik : B­e­n­e­s, volt elnök egészségi állapota az utóbbi időkben hirtelen na­gyon megromlott. Orvosi je­lentés szerint érelmeszesedése Először a bajt igen sú­lyosnak látták, de az utóbbi 24 órában a javulás jelei mu­tatkoznak és hétfőn megálla­pították, hogy a gyógyulás út­ján van. Világnézeti tanfolyamok a volt hadifoglyoknak Mint a Szabad Nép írja, a bu­dapesti Szabadsághegyen, va­lamint Balassagyarmaton és Hajdúszoboszlón a Volt Hadi­foglyok Bajtársi Szövetsége világnézeti tanfolyamokat ren­dez. Eddig mintegy 1200 volt hadifogoly vett részt ezeken a tanfolyamokon. Olcsóbbító rendeletek A vasárnapi hivatalos lap­ban olcsóbbító rendelet jelent meg. Leszállították a cukorka, csokoládé, keksz, kétszersült, teasütemény és egyéb édes­ipari termékek haszonkulcsát. Hasonló okból olcsóbb lesz a kályhacső, villanyszerelési cik­kek, a csiszolt vaslemezedény, a horganyozott bádogáru, az ecet, a főzelék- és gyümölcs­­konzerv is. Orosz nyelvórák a vásárhelyi iskolákban Mint értesülünk, az iskolai beiratások városszerte nagy ütemben megindultak s azokat általános érdeklődés kiséri. Az új tanévben több vásárhelyi iskolában orosz nyelvórák is lesznek. A volt polgári leány­iskola általános tagozatában dr Patócs István, a számvevőség vezetője tartja az orosz órá­kat. A nyelv tanulása termé­szetesen nem kötelező. ­ Folytatják a moszkvai tárgyalásokat • A külpolitika hírei —­ ­ Moszkvából jelentik. A há­rom nyugati kiküldött és Itr Gintov kolumu­l havevlis— dák találkozás alkalmá­val a megbeszélésen Vi­­smnszkij is jelen volt. Be­del Smidt a tanácskozás­ról távozóban kijelentette: ma este nem lesz közle­mény, a tárgyalásokat folytatjuk. Írország, mint tám­aszpont... A berlini rádió szerint az Egyesült Államokban tartóz­kodó ír­­miniszterelnök hajlan­dónak mutatkozott, hogy az ír kikötőket mint flottatámasz­­pontokat az Egyesült Államok és Anglia rendelkezésére bo­csássa. Az ír nép túlnyomó többsége azonban a nemzeti függetlenség elárulását tekinti a kikötők átadásában, mert ez a politika arra irányul, hogy Írországot bevonja a nyugati unióba. A dánok és Amerika Koppenhágából jelenti a Tass ! iroda. A dán kormány a hit­lerista Németország közötti kapcsolatok megszakításának 5. évfordulóján egész Dániában emlékeztető ünnepségeket ren­dezett. A szónokok hangsú­lyozták, hogy Dániának az amerikai csapatoktól is meg kell szabadulnia és követelték az Egyesült Államok grönlandi támaszpontjának megszünteté­sét. Szovjet tiltakozás Berlinben Berlinből jelentik. Drazvin vezérőrnagy, szovjet helyettes parancsnok, az amerikai pa­rancsnoknál tiltakozott amiatt, hogy augusztus 27-én a szov­jet övezetben egy amerikai járőr rálőtt egy szovjet kato­nai gépkocsira. Egyik szovjet altiszt súlyosan megsebesült. Diai­vili a vétkeseit a megba­ne­­tését követeli. A magyar szlovák viszony Prágából jelenti a Telepress . A szlovák nemzeti felkelés 4. évfordulójának kassai ünnep­ségén Kopeczky tájékoztatási miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarországgal való teljes megegyezést a szlovákok rend­kívül fontosnak tartják. Készülődés az UNO közgyűlésére New­ Yorkból jelenti a Te­lepress. Trygve Lie, az Egye­sült Nemzetek főtitkára, hét­főn délután, titkárával és hat­tagú kísérettel repülőgépen el­indult Párisba. Az Egyesült Nemzetek szeptember 23- án kezdődő közgyűléséről Lie ki­jelentette, hogy annak sikere a nagyhatalmak közötti össz­hangtól függ. • Az angol hajóhad a malájok ellen Londonból jelentik . A Csen­des-óceáni angol hajóhadt, amely két cirkálóból és 6 rombolóból áll, megkétszerezi létszámát és búvárnaszádok­­kal egészül ki. A hajóhad fél­beszakítva a japán partok mel­lett végzett gyakorlatait, Sin­gapore felé tart, hogy részt­vegyen a malájz nép elleni gyarmati háborúban. Három amerikai hadihajó hétfőn ki­futott Bombeyből és ugyan­csak Singapore felé tart. A partközi patronázs bizott­ság tagjait felkérem, hogy szerdán délelőtt 11 órakor a VAOSz helyi­ségében (főispáni hivatal mellett) nagyon fontos ügyben megjelenni szíveskedjenek. E­nök.

Next