Vásárhelyi Hiradó, 1901. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-03 / 1. szám
1901. január 3. vagy a szívekben marad önerő nélkül, mely a függetlenség egyedüli biztos hordozója. A gyönge népek nem függetlenek sem politikailag, sem gazdaságilag, habár látszólag önálló létük van mind a két téren. Vájjon független-e Törökország akár politikailag, akár gazdaságilag, pedig szuverenitása kétségtelen? Avagy mondhatók-e tényleg és nemcsak a papíron függetleneknek, saját sorsuk feltétlen intézőinek a keleti kis államok vagy néhány kis nép a nyugaton ? A politikai és gazdasági függetlenségnek feltétlen ismérve azon önerő, mely képessé teszi a hatalmassá fejlődött népeket, hogy önmaguk intézzék politikájukat és gazdasági viszonyaikat a nemzetközi relácziók szövevényei közepett. Az erős népeket nem sodorják magukkal sem a politikai, sem a gazdasági válságok. Olyanok ők, mint a vonzó központok a csillagrendszerekben. Körülöttük forognak az apróbb világok és nem megfordítva. A gyönge népeket a gravitáczió törvényénél fogva, elsodorják a nagyoknak politikai és gazdasági bonyodalmai. A politikai válságok kihatásával a gyönge népekre telve van Európa története. A gazdasági válságokat kevesebb éles szem figyelte meg és jegyezte fel. De napjaink története duzzad mégis az idevonatkozó tényektől. Sokáig emlékezetes marad a gazdasági viszonyoknak jövőre gondosabban kultiválandó történetében a most folyó válság s annak kihatása a gyöngébb gazdasági individuumokra. Két nagy tőketermelő állam: Anglia és Németország súlyos válságokba bonyolódott tengerentúli vállalatok miatt. Ezen és egyéb mellékokok miatt tűrhetetlen pangás következett. Sorvadás állott be a gazdasági viszonyokban, nehéz fennakadások következtek a pénzügyi vérkeringésben. De csak a gazdaságilag gyönge népegyéneknél. Az angol és német tőke elszivárgása ezek organizmu-sából csakis e gyönge népegyéneknek ártott. Gazdaságilag kevesebbet szenved Anglia és Németország. Francziaország pedig, mely föltétlen önerővel rendelkezik, alig érzi a válságot. Sziklaszilárdan és ridegen áll, keserű emlékekkel szívében, nem törődve Európa nyomorával. Mi lesz a válság vége, az e fölött való elmélkedés nem tartozik e sorok keretébe. Csak az lett bizonyossá, hogy a teljes függetlenséghez és önállósághoz önerő kell gazdasági téren is. A magyar nemzetnek gazdasági téren szintén önerőre kell szert tenni, mert csak így oldhatja meg nemzeti és állami hivatását. Épp ezért a legközelebbi jövőben gazdasági kérdések kel, hogy foglalkoztassák nemzetünket. E kérdések szoros kapcsolatban állanak az önálló vagy külön vámterület problémájával. De főleg erre nézve áll kiinduló tételünk, hogy nem a külső forma határoz, hanem a belső erőtartalom. Egyáltalán nem a mai nap eszmefejtegetéseinek körébe tartozik a közös, vagy külön vámterület fejtegetése. A nemzet joga kétségtelen mind a kettőhöz. Föntarthatja a közös vámterületet, vagy fölállíthatja a vámsorompókat. Megoldható a kérdés közvetítőleg is. Ausztriával kötendő szerződés alapján megosztható az ipari termelés akképp, hogy Magyarország fokozatosan iparos állammá alakulhat át. A merevségek letörhetők a közös és külön vámterületből egyaránt. De nem ez a fő probléma. Ez csak kiinduló pont. Akármiképp rendezzük Ausztriához való viszonyunkat, ez által nem oldottuk meg a főkérdést, mely kapcsolatos nemzeti létkérdésünkkel. Ez az, hogy politikai önerő mellett, gazdasági önerőre tegyünk szert. Vagyis, hogy oly erősekké fejlődjünk gazdaságilag, miképp nemcsak belső feladataink anyagi terheit elviselhessük, hanem egyszersmind menekülhessünk az erősek válságainak kihatásaitól. Nagy és nehéz, főleg pedig önfeláldozó és türelmes munkát kell végezni a magyar nemzetnek. Szüksége van bölcs vezetésre az Ausztriához való viszonyunk rendezésénél is, de főleg azon nagy gazdasági átalakulásnál, melynek végeredménye az erős és hatalmas magyar nemzet leend. De szüksége van leginkább öntevékenységre és akaraterőre. Az emberiséget eredendő bűnétől, az állatiságtól csak isteni erő válthatta meg. Más csillagzatokban, ahová az isteni erő nem hatott, a netán létező emberiség még nem vesztette el állati jellegét. Az öröklétre ellenben az öntevékenység és önerő vezérli a nemzeteket. Az egyéni halál kikerülhetetlen, de a nemzetek halhatatlanokká lehetnek s saját akaratuk és öntevékenységük következtében. Azzá lehet a magyar nemzet is. Erkölcsök az Urnák VSS-ik évében. — A „Vásárhelyi Híradó“ eredeti tárczája. I I. „Prothoculum Judiciale ab Anno 1724. usque Annum 1728. Continuatum.“ Ez egy ütött-kopott másfélszázados foliáns czimes található a hódmezővásárhelyi levéltárban. Kinyitottam ezt a porlepett könyvet s a sápadt lapokra rótt sápadt sorokból épületes dolgokat olvastam ki. A régi erkölcsökről, a régi, forró, tüzes szerelemről, a csókról, a bűnről és a büntetésről. • Ma, a modern czivilizáczió korszakában szinte komikusan hangzik ez, amit itt írni fogok. Nagyon is komikusan. Mert hogy szörnyen erkölcsösek és átkozottul becsületesek lehettek a másfél század előtti asszonyi személyek, bizonyítják ezek a történetek. Az urnák 1728-ik esztendején, Nagybányai Pengő Szabó György bűnös szerelemre gyuladt szivében, Hajdú Szabó Mihályné formás asszony személy iránt. Forró vágy perzselte, ingerelte vérüket s mivelhogy a csók ép oly tüzes és ép oly édes volt másfélszáz évvel ezelőtt is, mint manapság, Hajdú Szabó Mihályné vétekre vetemedett és szeretkezett Nagybányai Pengő Szabó Györgygyel. Úgy, de a hódmezővásárhelyi érdemes hajduhadnagy csókon kapta a két teremtést és a tekintetes, nemes úri törvényszékkel imigyen pellengéreztette őket: „Judicium, anno október 1728. Nagy Bányai Pengő Szabó Györgyöt és Hajdú Szabó Mihálynét, városunknak hadnagya csókolásban és együtt ölelkezésben is találta. A világos aktusokat ugyan setét lévén, nem láthatta, sem máskép rájuk nem bizonyíthatta, ezért ez fajtalan Cselekedetért Deliberáltatott, hogy mindenik személy ötven-ötven korbácscsal csapattassék. — Inspektor Széplaki János, főbíró Sarkó Mihály, Szálkai Mátyás és több esküdtek.“ Az édes csókot és forró ölelést imigyen követte a deres. Az ítélet jogérvényessége a kihirdetés alkalmával azonnal bekövetkezett s a delikvenseket kímélet nélkül megmeztelenitették a hajdúk, kik a főtéren, elrettentők például megcsapattak, az erkölcsért lelkesülni tudók örömujjongása közepett. Az ötven korbácsütések elszenvedése azonban az enyhébb büntetések közé tartozott. A nemes elöljáróság és uritörvényszék halálbüntetések kiszabásától sem riadt vissza, ha csókról és tiltott szerelemről vala szó. — Iraigyen van megírva például e kopott protokolumban, a Borhas Juhásznak Gojdár Ilonával és Lugosi Katával való szeretkezése : „Gojdár Ilonának úgymint Lugosi Katának egy Főrhas nevű Juhászszal régtől fogva szeretkezésük mostanában kivilágosodván, maguk benigna passziójuk által is nyilvánvalóvá tétetett. Mely Gonosz életükért a ta n usi Törvényszéken mindketten halálra ítéltettek volna, ha férjük őket meg nem grácziázta volna. Azért Uruk Instancziájuk által mostan jóllehet a Capital's poénétól mindketten abszolváltalak, uraiknak pedig igen nagy szegénységüket tekintvén, a t. n. úri törvényszék mind a két parázna asszonyt 40 korbácsra publicae büntette, ily condicióval, hogy ha ennek utána legkisebb paráznaságban találtatnak, minden gráczia nélkül fejük vétetik. Borhas pedig, minthogy ellábalt, ha előkerül, mint a fele Parázna, Lator, törvényesen fog megbüntettetni.“ Az urnák 1730-ik esztendejében, amilyen erkölcsök és szokások divatoztak. Különös erkölcsök és különös szokások. Szerelem és korbács, csók és deres, szeretkezés és fejvesztés. Mennyire ellentétes fogalmak a mai felfogás szerint. A mai liberális szerelem kaczagja ezeket a farizeus judicziumokat s lobogó vérrel, pezsgő, forró vágygyal rohan a csók után, az ingerlő, karcsú, fehér asszonyi bokák után. Mert a szerelem gyönyöre, a szerelem mámora az élet esszencziája s a modern, frivol filozófok szerint az örök Erő, a fenséges természet sem bünteti a tiszta, izzó szenvedélyt, a szerelem forró szenvedélyét És az urnák 1728-ik és 1738-ik évében deresre húzták Pengő Szabó Györgyöt, Gojdár Ilonát, Lugosi Katát etcetera egy csókért egy szenvedélyes ölelésért, mivel hát akkoron úgy követelték az idők, az er a VÁSÁRHELYI HÍRADÓ. 1. szám. A második év. — Előfizetési felhívás. — Az 1901-ik esztendővel a „Vásárhelyi Hiradó“ második évfolyamába lép. Nehéz küzdelemmel teljes volt a letűnt negyed. Hogy leplezetlen Nyíltsággal, férfias egyenességgel kimondottuk véleményünket, nem találkozott a lokális érdekkörök tetszésével. De önzetlen törekvésünk és czélunk nagy és lelkes támogatóra talált a közönség körében. Rövid néhány hó alatt meggyőztük közönségünket arról, hogy Hódmező- Vásárhelyen a klikkektől független, szabadelvű szellemben vezetett újság hézagot pótol. Örömünkre szolgál, hogy úgy törekvésünket, mint irányunkat és czélunkat megértette és méltányolta a közönség. Ez buzdít bennünket a további kitartásra. E körülmény ad nekünk erőt s közönségünk kiérdemelt bizalmában és szeretetében lesz a mi erősségünk. Nagy ígéretekkel nem hozakodunk elő. Szabadelvű szellemben vezetjük lapunk politikai rovatát s e vonalon nem szűnünk meg eléggé hangsúlyozni, hogy az országos szabadelvűpárt, a hódmezővásárhelyi szabadelvűsgy hivatalos orgánumának a Vásárhelyi Híradót tekinti, aki tehát az igazi, ha