Vásárhelyi Hiradó, 1904. április (5. évfolyam, 77-106. szám)
1904-04-01 / 77. szám
o dákat és iparosokat tárgyaik kiállítására, a nagyközönséget pedig arra, hogy megrendelésekkel mozdítsák elő a kiállítás erkölcsi és anyagi sikerét. Ilyen plakát 300 példányban fog nyomatn 170 falragaszul fog szolgálni, 50 drb szét fog osztatni az olvasókörökben, nyilvános helyiségekben és üzletekben, 150 darab pedig a külterületen nyer elhelyezést, a közönség által látogatott helyiségekben. Nagyfontosságú kérdés tárgyalására került ezután a sor. Felolvastatott a Baromfitenyésztők Országos Egyesülete elnökségének levele, mely szerint ez a gazdasági kiállítás keretében rendezendő nemes baromfi - kiállítás rendezésére késznek nyilatkozik, ha azok kiállítása költségeihez a mi kiállításunk is hozzájárul. Ezen költségek mérve iránt az igazgatóság megkeresi az egyesület elnökségét. Ha ez a kezdeményezés sikerre vezet: a baromfinevelést annyi előszeretettel és haszonnal űző közönségünknek alkalma nyílik a legbiztosabb forrásból szerezni be tisztavérű, nemes tenyészállatokat. A jószágkiállítással határos */ holdnyi területen elhatározta az igazgatóság a zöldségtermelés bemutatását és ezen terület egy részén kistermelőknek is helyt ad, kik is eziránt Németh Pál titkárnál jelentkezhetnek. Végül elnök jelenti, hogy a szegedi iparkamara 1000 koronát szavazott meg az ipari kiállítás céljaira; ebből 500 koronát készpénzben ad, 500 koronát pedig az iparosságnak a kiállításra való segítésére fordít és pedig rajzok, tervek és szakszerű útmutatások utján. Váltig csitította a gazda, de a Gazsi szava már akkor elröpült s elszállt a csendőrök fülébe is, így történt aztán, hogy vallatóra fogták Gazsit. Nagyon hamar kimondta a Dénesi nevet s most már ketten vallottak. Beismerték, hogy a Lázár Imre takarmányát ők perzselték fel, még pedig egy vagyonos pusztai gazda felbujtására öt köböl búzáért. A búzát ki is kapták a csapósán. A rendőrség a két gyújtogató, valamint a felbujtó ellen a bünfenyitő eljárást folyamatba tette. Sokba kerül még nekik ez a kis mulatság. Gazsi könnyen beszél, ő már hozzá van szokva, hanem majd a haragos magyar?! . . . Gyújtogatás a tanyán. — Tűz öt köböl életért. — Hunvásárhely, márc. 31. Tegnap délután 4 óra tájban vasra verve hoztak be két embert a városba a vásárhely-kutasi csendőrök. Sok nézője akadt az érdekes látványnak, de a kiváncsiak érdeklődésére nem adott választ a lehorgasztott fejű két ember. Suba Gáspár volt az idősebb, Dénesi Sándor béres az ifjabb. Amaz a híres Suba Gazsi, kinek neve holmi lyúk eltűnésekkel kapcsolatosan elég jó hangzású már a közönség előtt. Még a múlt esztendő novemberének egyik zimankós éjszakáján történt, hogy vereskakas szállott a Lázár Imre tanyájára s elhamvasztotta az egész takarmányt. Keresték, kutatták a tűz okát, de az kideríthető nem volt. A napokban aztán kipattant a titok. Elszólta magát a bepálinkázott Suba Gazsi és az elszólást többen hallották. — Azt hiszi kend? Mondta Gazsi egy pusztai magyarnak. Hogy az a rongyos öt köböl ocsu elég volt a Lázár Imre takarmányáért ? 1904. péntek, április 1. Az elpáholt legények. — Susán szenzációja. — Széltében mulatnak mostanában a Kistópart utca környékiek az alábbi kis histórián: jómódú öreg gazda lakik ott valahol özvegyi sorban, két felnőtt fiával. Jóvérű két legény a — mondjuk — Pista meg a Marci. Szeretik a jó bort, meg a nótát. Mostanában az öreg megsokalta már a mindennapi duhajkodást, pénzpocséklást, éjszakai felkurjongatások tűrését. Szigorúan leintette a legényeket. Este aztán nyugalomra tértek. Alighogy az öreg horkolni kezdett, a két fiú illt a berek, kisuhant a házból. Ám a ravasz öreg nem aludt. Fölkelt. Tudta, hogy a két jó madár a kapuhasízék alá rakja el a kulcsot. Elvette onnan és várt. Éjféltájon jön az egyik gyerek. Keresi a kulcsot. Nem találja. Egy kicsit káromkodik. Azt véli, a másik már bizonyosan hazakerült és elfeledte visszatenni. Mit tegyen ? Nagy keservesen felmászik a kerítésre és belülről ereszkedik lefelé. Ahogy szépen végignyúlva, épen ugrani akar, valami keserves puffanás dörren meg az éjszakában és hasonlóan keserves nyilalás sajog végig a Marci hátulsó felén. Az öreg volt. Jó furkós bottal alaposan beadta az apai intést lumpoló fiának. Aztán szó nélkül bementek. Marcit izgatta a dolog. Pista még nincs otthon, hát még nagyobb lump, mint ő és az ne kapjon a leckéből. Megvárta, míg az öreg elaludt. Aztán nyakába kerítette az öreg subáját, felvette a botot és várt. Jött a Pista legény. Amint az imént! Kulcskeresés, morgás, mászás és irgalmatlan husángolás. Reggel gyanakvó pislogással nézte egymást a két fiatal. Az öreg pipázott rendületlen flegmával. Végre Pistából tört ki a panasz : — Hejnye apámuram, de irgalmatlanul végig húzogatott rajtam az éccaka. — De még rajtam is, lódította a ravasz Marci. Amin aztán az öreg csodálkozott el szörnyen. De hamarosan kapiskálta dolgot. Most már Pista is nyitjára jön, hogy itt megírtuk. Már hogy Pistának, Marcinak hívják-e a két legényt, mellékes. De hogy így esett a sor, arról jótállunk. Történet. Zongorája mellett szép, fiatal aszszony Ott ült minden este, Méla zene szárnyán epedező lelke Az eget kereste. Meg-meg csendült ajkán szomorúan, [szépen-Fájó, siró ének. Mi csak kérdezgettük vigszóbeszéd [közben: Mi baja szegénynek ? Hiszen olyan szép volt, mint a nyíló [rózsa, Mint a fehér rózsa, Huszonegy tavasznak ragyogó sugára Nevetett le róla. Egyszer csak elnémult zongoraszó, [nóta, Csönd lett a kis házban, Nagy komolyan jártak tudós urak [ki s be Néha ketten, hárman . . . Koporsója mellől jajongva szárnyalt a temetési ének .... Ekkor tudtuk hald meg, mért volt anótája Szomorú szegénynek! . . . Gulyás József, a remete király. Szegény boldogult Remete király ! Ő se gondolta volna, hogy halála után, milyen háborúságot csinál! Minden különösebb indulatoskodás nélkül jelenthetjük tisztelt olvasóinknak, hogy tegnap reggelre regényünket, a Remete királyt ellopták. Egy helybeli újság, se szó, se beszéd, se elől se hátul nem kezdve egyszerűen elkezdte közölni annál a szónál, ahol mi tegnapelőtt elhagytuk. Az ötödik kötet végén. Mit jelent ez? Egyszerűen azt, hogy az angolkorban született, vérszegény és máris halni készülő kiskorú csecsemő újság úgy találta, hogy nekünk a Vásárhelyi Híradónak olyan valami értékes, a közönség által kedvelt jó dolgunk van, amit ő halálosan megirigyelt, ami nélkül nem élhet s amit ellopni is kész, csakhogy a maga élhetetlenségén segítsen! Hogy az újságírás tisztessége, az a fölött őrködni hivatott újságírói egylet mit szól e példátlan tolvajláshoz, azzal az a szegény éhes újságocska nem törődik. Hogy a közönség észreveszi-e, hogy milyen perfid és lealacsonyító módon akarja őt, a mihozzánk évek óta hűséges közönséget elcsábítani, megvesztegetni és tolvajlással fertőzött falai közé terelni az a korán a végbukás szélére jutott lapocska, azzal se törődik. Mivelhogy nem is törődhet. Az éhes horpasz nem okoskodik. Aki a maga emberségéből nem bír megélni, hát ott kezel el, hol mit, a hol kap. De sebaj! Szegény jó Walpurga, Zingó lovag meg a többi, nem sokáig folytatják kis játékaikat, abban az újságban is! Lapunk kiadótulajdonosa megszerezte annak idején a magyar fordítás közlési jogát. Nálunk, a mi lapunkban kezdték el az életüket e szép regény szereplői, itt is fogják bevégezni. Persze, Isten jóvoltából, még jó hosszú idő múlva! Az ellen az eltulajdonító lap ellen pedig megindítjuk a birói eljárást, mivel a rosszhiszeműség itt föltétlenül nyilvánvaló! Egy kis célt mégis csak elért szegény újságocska. Egy kis heccet megint csinált. Egy pár számmal több fogy el holnap talán belőle. És erre van szüksége. Kell az ünnepre a kenyér, még ha nem egészen helyes utón szerzett is! ... A jó öreg Remete király pedig üdvözletét küldi hűséges olvasóinak. Ő hűséges fog maradni hozzájuk ezután is. A kiadóhivatal. HIRE K. — márc. 31. A pregMete király. A ramete király c. szép regényünkből, has-séti ajándékképen, jelen számunk mellékletéül csaknem teljes két oldal terjedelmű folytatást adunk t. olvasóinknak. Ez a regény, közlési jogával, a mienk. Js mi kezdtük közlését, nálunk, lapunkban szerette meg a közönség. Hisszük, hogy jó szívvel fogadja most is áldozatát Valóban nem kímélő figyelmünknek ez újabb bizonyságát! — Nagyhét. Elnémult a harang. Rómába szállott a selke. Megfosztattak diszüktől az oltárok és az oltáriszentség elvitetett a főoltár, szentségtartójából . . . — Amiként megfosztatott a mi Urunk, a keresztre feszített Jézus e napon mindentől, a mi szivének kedves vala. Elhagyták tanítványai és megtagadták, akik virágvasárnapon még virágot hintettek a diadal útjába. A Krisztust kereszthalálra juttató bűnök megbünhödésének nagy napja ez az ünnep a keresztény katholikus egyházban. Hajdan ezen a napon áldoztattak fel bűneik alól a vétkesek és ma is ezer és ezer hivő veti el lelkéről a bűn szennyét, az áldozással békét és megváltást szerezve számára. Ma pedig, nagypénteken legmélyebb gyászba borul a keresztény világ. Ezen a napon végeztetett el a legfönségesebb istenember tragédiája. — Megfeszítették mind a világnak bűneiért, hogy vére és szenvedése által megváltsa a bűnös emberiséget. Hogy életet és üdvösséget adjon lelkének. Az áhitat és megbánás nagy ünnepét városunkban is a legmélyebb