Vásárhelyi Hiradó, 1904. október (5. évfolyam, 237-262. szám)

1904-10-01 / 237. szám

V évfolyam* 237. mkm, Hunyágárh­ely, 1904 szombat október L 1 kr. (2 fillér.) POLITIKAI LAP: FUSS II Jiáo, S^kesztőség UV, I^ássy­ utca 34. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Tidókr?» postás küldve 14 korona. Félévre 7 korona tfagysáé vr­o 8 korona 50 fillér. Főszerkesztő és laptulajdonos: Dr. KENÉZ SÁNDOR, Felelős szerkesztő: KÖPOSDY DEZSŐ. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Hirdetések díjszabás szerint közöltétnek új választások. Egy képviselő lemondásával merült fel az uj választások híre. Gróf Erdődy Gyula, a felsőeőri kerület képviselője lemondott man­­dátumáról.Választói kérésére azon­ban elállott szándékától, de egy­úttal kijelentette, hogy megbízó­levelét csak tavaszig tartja meg, mert akkor úgyis új választások lesznek. Gróf Erdődy a képviselő­háznak egyik legrokonszenvesebb tagja. Kevés beszédű ember. Te­hát amit mond, azt megrágja. Ez az oka, hogy szavának hiszünk. S miután hiszünk, kötelességünk foglalkozni meglepő, bár nem váratlan kijelentésével. Gróf Erdődy kijelentése nem jött váratlanul. Azok, akik a par­lamenti életben régóta benn van­nak, egész más előjelekből kö­vetkeztetnek arra, hogy előbb lesz e választás, avagy később ? A három-négy kapitulációt kiszol­gáló képviselők olyanok, mint a praerie indiánusa, aki a bozótban és avarban lassan kúszó ellensé­gének közeledését megérzi már akkor, amidőn a fehér embernek még fogalma sincs arról, hogy veszély fenyegeti. A nemesek és bárók gyártása ilyen előjel. A fő­ispánok megyeszerte lázasan érint­keznek a kerületek befolyásos em­bereivel, a választási oszlopokkal. Ez is ilyen előjel. Egyes kormány­párti képviselők beszámolnak s ezeket csapatosan kiséri le a­­ „gárda.“ Ez is igen előjel. Tehát igaza van Erdődynek: közelegnek a választások. Már most az első kérdés az: van-e ok arra, hogy az ötéves ciklust megszakítva, új választásokat írjon ki a kormány ? Igenis van! Gazdasági kiegyezés előtt állunk. Minden jel arra mu­tat, hogy Ausztriában lehetetlen alkotmányos uton keresztülhajtani a gazdasági kiegyezést. Ott tehát a császárparagrafussal fogják az örökös tartományok né­peire ráerőszakolni. Magyarországon azonban az áramlat olyan, hogy ez lehetetlen. Sőt a parlamentben egyáltalán nem is kaphat a kormány több­séget az új gazdasági kiegyezés­nek, mert ellene van annak a füg­getlenségi párt, a nemzeti párt roncsai, az Ugrón- és Bánffy­­frakció. No meg azok a jóérzésű imamelukok, akik az 1901-iki vá­lasztások alkalmával becsületsza­­í­vukra jelentették ki, hogy az ön­­­­álló vámterület alapjára helyez­­­kednek. Ezek is százon felül van­nak. Ha tehát Tisza István csakugyan meg akarja csinálni a gazdasági kiegyezést a 14. § alapján, akkor a kormány hajójából ki kell dob­nia a „ballaszot.“ Le kell szá­molnia azokkal a szabadelvű kép­viselőkkel, akik 1901-ben akár meggyőződésből, akár madátum­­éhségből az önálló vámterület alapjára állván, most adott szavak által kötve érzik magukat. Ezért hihető a legnagyobb va­lószínűséggel, hogy új választások előtt állunk. Szüksége van arra Tisza Istvánnak. De szüksége van a nemzetnek is! Hadd lássuk, kell e a nemzet­nek továbbra is Tisza István kor­mánya és a mameluk többség! Orosz-ispán háború. Fort-Artur ostroma. Csifu. A japániak bevették a 4., 5. és 6. számú erődöket s el­keseredett támadást intéztek Port- Artur ellen. A csifui kikötő előtt álló Cincinnati és Frolik amerikai hadihajókról egész nap hallották az ágyúzást. Paris. Pétervári lapjelentések szerint a cár táviratot kapott Port-Arturból, melyben azzal ma­gyarázzák a japáni csapatok hi­hetetlen harciasságát, hogy azok újabb megerősítéseket kaptak. Az orosz védőcsapat, mely eddig majdnem mindenütt fedezet alatt küzdhetett, most már sok ponton közvetetlenül ki van téve az el­lenséges tűznek. A cár aggodalmai. Berlin. A Berliner Tageblatnak táviratozzák Szt.- Pétervárról, hogy a cár nagyon aggódik a Port- Arturba zárt helyőrségért és a kikötőbe szorult hadihajókért s ez az oka főként, hogy vágyódik a békekötésre. Miklós cár mielőbb véget akar vetni a vérontásnak s­­ csak az első kedvező alkalmat várja, amikor Oroszország becsü­­­­­ettel köthet békeszerződést, ho­­fa hordásra használják fel a szegedi Csillagbörtönből ide át kisért rabot. A szökevény nem más, mint Brettner Henegád Kálmán, a leg­furfangosabb csalók közt is ki­magasló alak. A szegedi rendőr­ség külön fiókot tartott annak idejében azon akták számára, ame­lyek Brettner bűnügyeivel voltak tele. Nagy volt hát a diadal, ami­kor a huzamos ideig hiába kere­sett Brettnert a rendőrség átad­hatta a Csillagbörtön magányá­nak. Brettner azonban, — mint meg­írtuk, Hunvásárhelyről, ahova egy rabtranszporttal hozták, — hétfőn reggel megszökött. Keresik azóta, persze hiába. Ma aztán meglepetés érte Me­sser József börtönigazgatót. Le­velet kapott attól, aki búcsú nél­kül vált meg tőle: Brettnertől. Levelét szóról-szóra itt közöl­jük : Nagyságos Igazgató Úr! A legmélyebb alázattal kérem, bocsásson meg, hogy Hunvásár­­helyről elszöktem ; nem azért szök­tem, hogy, én a rabságtól meg­szökjem. Én ki akartam az idő­met tölteni, de én nem birok Hm­ Vásárhelyen lenni, mert én na­gyon sajnálom a feleségégemet, mert én szegedi vagyok és Sze­geden minden vasárnap bejöhe­tett, de Hunvásárhelyre nem bir jönni, mert nagyon szegények vagyunk és nincs útiköltség. Nagyságos Igazgató Úr! Lebo­rulok sírva és könyörgök a Nagy­ságos Igazgató Úr kegyes színe előtt: ha visszajövök, ne veresse rám a békavasat; én a legjobb viseletű rab leszek és én akarom rabságomat kitölteni, bármilyen­­ nehéz is lesz. Csak ne veressen vasra és ne tiltsa meg, hogy a­­ feleségem bejöhessen, úgy sem­ szököm én el többet, én itt, Sze­geden akarom kitölteni rabságo­mat. Kiszökésem csak a családom­­ iránt való szeretésből történt és­­ hogy az időmet Szegeden a fog­! ! házban és nem Vásárhelyen aka­­­rom kitölteni. Kérésemet könynyel, áztatva megújítom, alázatos tisz­­­­telettel: Brettner Kálmán. Hanem azért, hogy ilyen szé­pen vágyik vissza Brettner Sze­gedre, van ám esze és eddig hű­ségesen messze elkerüli Szege­det is, hanggal, a mozdulat és mozgás ritmusában és a szíveket megejtő, mámoros gyönyörűségbe ringató érzelemkeltésben elénk varázsol­hatja. A tökéletes szépségű arc — az érzés fokai és hullámzása szerint változó, most derült ra­gyogással, majd az elborult lé­lek mély sötétségével beszédes, csillogó szemek, a­melyekben a művészi ihlet ekzaltációjában­­te­remtő erejűvé izmosodott lélek sugároz felénk: ez ő. A­hányszor láthatom, szívig ható, színes, meleg árnyalatú hangját hallhatom: ünnep az ne­kem. A köznapiságon felül emel­kedés, az érzésbeli tisztulás, ne­­mesedés és a legtisztább gyönyö­rűség ünnepe. Engem hipnotizál a játéka. Mikor kilép a színpadra küzdők a szuggeráló erő ellen. Hiába. Finom, halvány, tiszta színek­ben játszó ködfátyol száll a sze­meimre, a­mi eltakar előlem min­den mást és a csillogó fátyolon át én csak egy arcot látok, azt sem tudom­­az övé-e, — én a szépnek Múzsáját imádom ilyen­kor, aki nem szán, nem hang, nem formák vonala és érzelmek szimbolizálója, de minden együtt: az örök szép, a mindig óhajtott, a vágyra sejteti, az elérhetetlen. Ábrándosan rajongó, fiatal szí­vek szerelmes álmaiban jelenhet meg ez a kép, a­melyben én őt ilyenkor érzem. Nem látom, nem hallom , érzem. Egész lényemmel. Rátapadó szemem, s a köny, amely abból fakad, a halló érzékim, a mint minden zavaró hangnak süketen, azt a zenét hallgatják, a mely szivéből jő, ajkáról ömlik felénk. De ezt nem lehet és nem szabad boncolgatni, külön választani, ez érezni kell. Együtt, egyszerre, áhi­­tatos lelkünk imádságos érzésé­vel. Mert olyan igen ritkán en­gedi az Isten, hogy a boldog­ság ama fokáig juthassunk, ahol az ideálok ideálját, a szépet, a maga zavartalan, csodálatosan tökéletes harmóniájában élvez­hessük . . . És a Jeskó Ariadne művésze­tében így élvezzük. Szinte bánt, mikor játéka közben itt ott, ellenállhatatlanul felszakad a nézőtéren a szívek nemes, szent, önzetlen fájdalma és hangos zokogás töri meg az áhítat csendjét. S alig veszem észre, hogy az én arcomon is gördülnek a könyek. A legtisztább és leg­nemesebb érzések megindultsá­­gának gyöngyei, mivel nem a bennünk rejtőző szenvedés, de a tökéletes művészet által elénk varázsolt, képzelt emberi szenve- a Vásárhelyről megszokott rail levele. — A ki visszavágyik a Csillagba. — Tegnap megírtuk, hogy hétfőn reggel egy rab megszökött a vá­sárhelyi járásbíróság udvaráról, a Jiskó Ariadne.*­ A művészi szép megtestesítője. Rendelkezésére áll minden esz­­­­köz, ami által a szépet színben.­­ ________ * Női kézből vettük és szives öröm­mel közöljük a fenti szép sorokat.

Next