Vásárhelyi látóhatár, 2017 (8. évfolyam, 1-2. szám)
2017 / 1. szám
4 A REFORMÁCIÓ ÉVES JUBILEUMÁN A reformáció 500 éves jubileuma alkalmával újra felmerül az az elfeledés homályába merült tény, hogy a magyarországi reformáció nagy alakjairól hiteles eredeti kép vagy szobor nem készült. Nem így van ez a németországi és a svájci reformációval. Lutherről, Kálvinról és a többi reformátorról festmények, képek, szobrok maradtak fenn. Azonban azok a portrék, amelyeket szerte az országban, Ganztől Kolozsvárig, festmény vagy szobor formájában magyar reformátorokról láthatunk, a későbbi kor alkotóinak elképzeléseit tükrözik, így vagyunk ezzel akkor is, ha a hódmezővásárhelyi reformációnak próbálunk meg utánajárni. Csak az 1800-as évekből kerülnek elő elsősorban korabeli lelkipásztorokról, gondnokokról és mecénásokról készült képek. Még a nagyhírű Szőnyi Benjáminról sincs képünk, pedig 1794- ben - majd háromszáz évvel a reformáció nyitánya után hunyt el - és minden valószínűség szerint a városnak egyik legnagyobb alakja mind a mai napig. A történészek egyértelműen a történelmi szomorú tényekkel, a három részre szakadt ország küzdelmeivel, népünk hányattatásaival magyarázzák ezt a hiányt. A teológus kutatók mindemellett a hangsúlyt nemcsak a történelmi eseményekre, a reformátorok személyére, hanem Jézus Krisztus személyére helyezik. Ez tette és teszi lehetővé ma is, hogy a zivataros évszázadokat követően gyülekezeti közösségekben reformátusok, evangélikusok és más protestáns felekezetek élhessenek a városban. Ha a hódmezővásárhelyi gyökereket keressük, akkor az átfogó egyháztörténeti munkákban Szeged környékének reformációjáról olvashatunk. A reformáció egyik bölcsője a ferences rendi szerzetesség, amelynek léte ekkorra Szegeden már egészen természetes. Luther maga is obszerváns ferences, azaz a rend szigorú ágához tartozik. A legfrissebb teológiai gondolatokat hozzák Nyugat-Európából, ezzel formálva, alakítva a hazai hitéletet. A reformáció első hódmezővásárhelyi emléke egy 1545-ben Szegeden lefolytatott hitvitához kapcsolódik, amelyen a vásárhelyi Mátyás pap is részt vett protestáns oldalon. Az információ személyéről kevés, valószínűleg a helyi plébániát vezethette, de rokonszenvezett, és el is fogadhatta a reformáció lutheri, evangélikus irányát. Az ótemplomi gyülekezet pecsétjében ez az évszám szerepel. Papjaik, prédikátoraik révén válhattak az itt élő katolikusok reformátussá. Reformátoraink közül Szegedi Kiss István az, akit újra és újra említenek a szerzők, aki valószínűleg Szegeden születhetett, ifjú éveit a bécsi és a krakkói katolikus egyetemeken töltötte, majd, mint általában peregrinus (ösztöndíjas) diákjaink, ő is vált, és Wittenbergbe, Luther egyetemére megy tanulni. Szegeden és Hódmezővásárhelyen nem szolgál, de Békésen, Mezőtúron és Temesváron igen. Hatása Hódmezővásárhelyre egészen bizonyos. A hódmezővásárhelyi egyháztörténeti munkák közül időrendben hármat érdemes megemlíteni: 1. Időrendben az első egyháztörténeti munka Szőnyi Benjámin latin nyelvű kézirata, amely az első református presbiteri jegyzőkönyv első oldalain olvasható. Ma az ótemplomi irattárban található. A mű a XVIII. század közepén készülhetett, amely a bevezető egyháztörténeti rész után korabeli gyűlések jegyzőkönyveit tartalmazza. 2. A második egyháztörténetet taglaló kézirat 1848-ban, a forradalom évében Szél Sámuel lelkipásztor készítette. Kéziratban az ótemplomi irattárban olvasható. 3. A harmadik egyháztörténeti munka a közvélemény számára leginkább ismert: 1927-ben Hódmezővásárhelyen megjelent dr. Szeremlei Sámuel: A Hódmezővásárhelyi Református Egyház története című munkája. Nyilvánvaló módon az elsőre támaszkodott a két utóbbi, illetve a harmadik szerző a második szerző megállapításait is figyelembe vette, felhasználta. A kevésbé ismert Szél Sámuel a Körös-Maros közti közösségek reformációját Erdélyhez és a szász városok kereskedői kapcsolataihoz köti, akik bizonyosan magukkal hozták a legújabb információkat és kiadásra került, elsősorban teológiai munkákat. Szél Sámuel is Szegedi Kiss Istvánhoz köti Hódmezővásárhely reformációját. Mindannyian említik azokat a főúri udvarokat, amelyekben udvari papok, később udvari prédikátorok szolgáltak és terjesztették Európa legfrissebb tanait. A török hódoltság és az Erdélyi Fejedelemség területén nagyobb akadály nélkül terjeszkedhetett Luther és Kálvin tana. Szél Sámuel az első ismert nevű prédikátornak Egret vagy Egri Benedeket nevezi. Lehet, hogy őt megelőzően volt már prédikátor. Őróla annyit tudunk, hogy 1569-ben részt vett egy nagyon fontos teológiai vitán, zsinaton, amely „Dávid Ferencz és Blandrata György hitszakadás féle ügyében tartatott.” (Szél Sámuel) Tulajdonképpen ezen a zsinaton vált véglegessé, hogy a hódmezővásárhelyiek akkor nem az unitarizmust, hanem a protestantizmus másik két ága közül elsősorban a helvét (svájci) irányt követik. Nem kis szerepe lehetett ebben az alföldi mezővárosok református prédikátorainak, különösen Debrecennek, Méliusz Juhász Péter munkásságának. Egri (Egrei) Benedek tehát az első, akiről tudunk. A következő lelkész ismét zsinaton jelenik meg Szatmárnémetiben 1646-ban, ő Losonczi István. Majd nyolcvan év telik el. Hiteles dokumentumok nincsenek igazán a kezünkben, így az olvasók számára érződik, milyen kevés információval rendelkezünk, ha a reformáció korszakát próbáljuk meg körbejárni. A lelkipásztori szolgálat folytonosságát az 1600-as évek végétől, a Rákóczi-szabadságharcot megelőző időszaktól datáljuk. Bizonnyal az itt szolgáló lelkipásztorok között a leghíresebb Szőnyi Benjámin, aki születésének 300. évfordulóját fogjuk december 16-17-én ünnepelni. Vásárhelyi LÁTÓHATÁR