Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1905. november (1. évfolyam, 67-95. szám)

1905-11-01 / 67. szám

MT Ara 2 fillér, Első évfolyam, 67. sz.Szerda, november 1 .Medin esővásárhely, 1905. VÁSÁRHELYI Kififus­tási árak: Helyben: wrgyzdim I­I, 80­­. Vidékre: »«Bradim 8 K. ev f. fsyvs­­záa ára 2 fillér (I kr.) FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szigsiestícza 2. sz., Melichár-ház. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: KUN BÉLA. Hirdetések díjszabás szerint. Nyitlttér petit sora 30 fillér, lapzárta éjfél után 1 órakor. Megjelenik a kora reg­geli órákban, hétfőn és ünnep után való napon délben. Telefon­szám 58. Kiadja: a szerkesztőség. Kéziratokat nem adunk vissza. Nem látni a fától az erdőt. — Darabonték programmja s városunk közönsége. — Hmvhely, dot. 1. A helybeli szabadelvű párt régi lapjával, a »Hódmezővásárhely«­­lyel tegnap mint ingyenes mellék­letet osztogatták szét a Fejérváry­­zugkormány programmját, a­mi azt jelenti, hogy a haladó pártnak már sajtóorgánuma is van váro­sunkban. Ezzel szemben örömmel láttuk, hogy a legutóbbi városi közgyűlésen a régi szabadelvű párt túlnyomó többsége Endrey Gyula indítványához hozzájárulva bizal­mat szavazott, üdvözletet küldött a parlamenti vezéreknek, Kossuth Ferencznek és társainak s csupán azok maradtak egy tuc­aton ülve, tehát leszavazva, kik legközvetle­nebb támogatói a »Hódmezővá­sárhely« darabontékat dicsérő po­litikájának. Darabonték politikájáról sok szó esik a városban, már csak a halomszámra szétszórt ingyenes melléklet útján is. Tudjuk jól, hogy városunk hazafiasan gondol­kodó, könnyen be nem csapható színmagyar közönsége nem veszi be a maszlagot, melyet a bécsi boszorkánykonyhában, fekete-sárga gyűlölettel, de piros-fehér-zöld te­kercsekben gyártottak a kama­­rilla alávaló ördögei s magyaror­szági darabontcsatlósai, hogy meg­­téveszszék vele a népet, eltérítsék erősen diadalmaskodni kezdő irá­nyától a nemzeti függetlenség és a népjólét mozgalmát s csillogó, üres látszat fejében letétessék Árpád nemzetének kezéből a sza­badság kardját, melynek éle rö­vid idő múlva át fogja metszeni a kamarilla sárkány­ nyakát. Tudjuk jól, hogy a vásárhelyi nép igy tudja, igy vallja ezt, mint fentebb írjuk s alább következő tömör sorainknak az lesz a czél­­juk, hogy népünket hitében, a Fejérváry-kormányról táplált el­ítélő meggyőződésében megerősít­sük. Darabonték programmja: szem­fényvesztés. Azt mondja a pro­gramra, hogy jót akar a magyar nemzetnek. Elhihető ez , mikor a sült szamár is tudja, hogy e pro­gram mj Bécsben készült. Abban a Bécsben, honnan eddig csak zsar­nokság, kifosztás, szenvedés, pus­kagolyó és akasztófa jutott a ma­gyar nemzetnek osztályrészül. Elhihető, hogy most onnan a nemzetnek boldogságot nyújtanak? Boldogságot ígérnek hunczutság­ból, ravasz politikai fogásból, arra számítván, hogy az ígéretet meg­tartani úgy sem kell. S ha vélet­lenül Fejérváryék többségre ver­gődnének, akkor a főrendiházzal szavaztatnák le a progresszív adót, az általános titkos választójogot, a­mi t. i. nem ízlik a mágnásgyo­mornak. Ezt mondták a királynak is. Ez az alattomosság, ez a sunyi­ság rejtőzködik darabonték pro­grammja mögött. Fejérváryék annyit ígérnek, hogy igazán nem lehet tudni, mit is akarnak. Nem lehet programm­­juknál a fától látni az erdőt. Má­zsás ígéreteik — ha jól meggon­doljuk — elférnek egy szappan­­buborékban s ha más oldalról nézzük, mértföldekre nyúló, hosz­­szu utat jelentenek a nemzetnek, de útjelzők s az­­ alkotmányos­ság iránytűje nélkül. Programjukban a királyi ab­szolút akaratot fölébe helyezik a nemzeti akaratnak, pedig a nem­zet első, aztán a király, mert a nemzet teszi a koronát a király fejére s nem megfordítva. Aztán parlamentáris államban — mivel abszolút felségjogok nem léteznek — a királynak a parlamenti több­ség akarata szerint kell kormá­nyoznia, onnan kell minisztereit vennie. Nálunk ezt az örökigaz­­ságú elvet Fejérváryék leköpdös­­ték. A függetlenségi pártnak évti­zedek óta hangoztatott követeléseit kisajátították maguknak s hozzák mint a saját programmjukat. De úgy hozzák, olyan kabarékban feleresztve, hogy a fától nem le­het látni az erdőt. Azaz hogy mégis lehet. Ha a tiszta hazafiság sugaránál oda tekintünk, látni fogjuk, hogy a Fejérváryék ígére­teinek erdeje : egy sűrűség, a szé­lén mosolygó rózsaerdő, de bel­jebb csupa bozót, csupa tüske, csupa burján, hol a giz-gaz az ember lábát körülfonja, hogy még lépni sem tud, hol a bécsi vér­­szomj fenevadjai leselkednek a bontakozó magyar szabadság hó­fehér nemzőjére s a bécsi álnok­ság sziszegő kígyója mérgezi ha­lálra naiv, ártatlan reményeinket. Ebbe a veszélyes rengetegbe csalogatják a nemzetet Fejérváryék, az exczellencziás szegénylegények. Alkotmány­tipr­ás, törvénygyalázás révén ülhettek csak miniszteri szé­keikbe, évezredes közintézményeink igazságát kiröhögve tolakodtak, mint a császári kirendeltség alakjai a kormányzás gyeplőjéhez; pro­­grammot adtak, ők, akiknek még kisebbségük sincs az őket kisep­rűző parlamentben s még ezek­­után azt merik­­hirdetni, hogy a nemzet javát, boldogságát akarják. Ha a nemzet­­oly buta lesz, hogy ezt elhiszi, akkor megér­demli sorsát , az elbukást. Ha azonban a nemzetben van erő és józan ész, akkor be fog fagyni s nem éri meg a tavaszt Fejér­váryék kalandor tervezgetése. Itt Vásárhelyen, meg vagyunk győződve, hogy darabonték tíz­­húsz bach-huszárnál több hívet nem fogdosnak össze, hiába küld­ték mázsaszámra ide a mézesmá­zos, kivül hangos, belül üres pro­grammjukat. A vásárhelyi népnek, a hiva­talnok, a birtokos, a kisgazda osztálynak s a szoczialistáknak igenis kell minden radikális reform, mely a nép jólétét biztosítja, kell a nemzeti önállóság minden tarto­zékával, kell a nép akaratának diadalát szentesítő általános, titkos választójog, de mindez nem dara­bonték kegyéből, hanem a parla­menti többség, vagy a független­ségi párt abszolút többségre hivat­kozó akaratából. Ez az abszolút többség az új választásokon meg lesz, ha a függetlenségi párt nyíl­tan és minden hátsó gondolat ki­zárásával ráhelyezkedik egyete­mesen az igazi radikalizmus alap­jára s nem tűri tovább, hogy vele azok paczkázzanak, kik most le­kötik a kezét, megbénítják, nyi­latkozni nem engedik duzzadó erejét. A jövő a függetlenségi radi­kalizmusé, a magyar nemzetnek az igazi boldogsághoz ez fogja nyújtani a jegyajándékot, nem pe­dig a darabontkompánia orgazda­politikája, de adatok hiányában nyomra nem akadt. A mai hetipiacztól remélte a sikert. A véletlen azonban segítségére volt. Hétfőn délután az új­ templom előtt észrevette a János-téri rendőr­őrszem, hogy egy gyanús, idegen ki­nézésű ember ólálkodik a kút körül. Az ember épen egy újvárosi asz­­szonyt pumpolt meg. Koldult. A rendőr igazolásra szólította föl. — Hogy hívják ? — Trunger János vagyok Batto­­nyáról! Felelt készséggel a gyanús egyén. — Mit keres itt ? — Munkára ajánlkoznék. — Nem tudja, hogy nem szabad koldulni ? — Tudom ! . . . A rendőr elővezette az embert. D. Nagy Sándor rendőrbiztos vallatóra fogta s Trunger vallott. Megmotozása alkalmával nyolca kendőt találtak mellénye alatt. Elő­ször azt hazudta, hogy kapta azokat, később azonban beismerte, hogy a kendőket a Deák Ferencz-utczai iskola folyosójáról lopta. Mondott még egyebet is. Bevallotta, hogy nem először lo­pott már, hanem többször. Háromszor meg is büntették, csak az orosházi királyi járásbíróság kétszer kaszliszta már be. A rendőrség a vallomást jegyző­könyvbe vette, a pasast letartóztatta s előéletére nézve Battonyáról adato­kat gyűjt. Az iskolás lányok fejkendője. Battonyai tolvaj Vásárhelyen. Hunvásárhely, okt. 31. Nagy riadalom támadt hétfőn déli 11 órakor a Deák Ferencz-utczai nép­iskola leány osztályában. A leányok öl­tözködni akartak, kendője azonban igen soknak nem volt. Nyolc­-tíz értékes téli kendő a folyosóról eltűnt. A kendőtlen lánykák dideregve hazamentek, a tanító pedig a lopást a rendőrségen bejelentette. Nyomot adni nem tudtak, mert a tolvajt senki sem látta. Azt sem tudták, férfi-e, gyermek-e, asszony-e ? Csak sejtették, hogy va­lami éber szemű czigányasszony járha­tott bent s az óvatlan pillanatot fel­használva, az értékesebb kendőket ki­válogatta. A rendőrség nyomozást indított. Betörés Derekegyházán. Megugrottak 7000 koronával. Hunvásárhely, okt. 31. Lapunk tegnapi számában röviden jeleztük, hogy Derekegyházán nagy­szabású betörés történt. A gróf Káro­lyi derekegyházi uradalmának a kasz­­száját fúrták meg vasárnapra virradó éjjel eddig még ismeretlen tettesek a az uradalom kasszáját ellopták. A kasszában 7000 koronán felüli összeg volt különféle pénznemekben. A telefonon értesített szegvári csendőrség még reggel 8 órakor meg­kezdte a nyomozást, eddig azonban semmit sem tudott felderíteni. Annyit állapítottak meg csupán, hogy a be­törést professionálus kasszafútók kö­vették el. Az eset részleteiről kiküldött tudó­sítónk a következőkben számol be Derekegyházán az ispán kezeli a pénztárat. A hatalmas Wertheim szek­rény a lakás szomszédságában levő iro­dában van. A szekrényben nagyobb összegeket is szoktak őrizni, most azonban csak 7—8000 korona kész­pénz volt abban. Az iroda előtt éjjeli őr szokott őrt állani. Szombaton este is megnézte az ispán, hogy helyén van-e ? Tizenegy órakor még ott találta. Ekkor azon­ban merészet gondolt az őr. Elhagyta helyét s a közeli szár­­nyékba húzódott, hol lefeküdt és el­aludt. Hajnali 3 óra lehetett, mikor felserkent, akkor ment újabb körútra^ A IPVfil a Ifilfik tiikrfi I SA«".« legfinomabb és legdivatosabb levélpapírjaimat V4fig­fl IC VOl a lOlOft IUM 0 ■ ..... mélyen leszállított áron árusitom.­­G­rossmann Benedek Utóda könyvkereskedése, Beregi-ház.

Next