Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1906. január (2. évfolyam, 1-31. szám)

1906-01-01 / 1. szám

Hódmezővásárhely, 1606. HfinBMNMMkawnMtiaBJIi 1. .MPMfff .... rrey.. i­­. „ . ■■. ~*h Sió fis« téel árak : Etsfybca: rs* l X. SO f. W«: IS* 80 t Siyw #záw ára S íll*r­­I kr.) Bfarkasftrség és kiadóhivatal: SugMfl-tisza 2. sz., Melichár-ház. Második évfolyam, 1. sz. V ‘ Hétfő, január FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő és laptárfelelok­os: KUN BÉLA. -- . Hirdetések dijszak szerint. Nyilhttór pe sora 80 fillér, lapzárta éjfél után 1 órakor. Megjelenik a kora n­beli órákban, hétfőn ünnep után való nap délben. Telefon­jám 5t kiadja: a szerkesztőség. Kéziratokat nem adunk vissza. Kun Béla: Ujesztendő —1906. A boldog újév álom, mese csak, Ajkunk kívánja, de nem érzi lelkünk; Ha ránk törnek, hogy eltiporjanak, Lehet-e akkor vígan ünnepelnünk ? Ha rossz szomszédok ránk gyújtják a házat, Ha bosszú, vérszomj, düh portánkra lázad, Kész kiforgatni őai örökünkből S népünk a trónig hasztalan tekint föl : Borotvált képű, udvari cselédek, Kik potyakoszton hízva ingyen élnek S kikkel üzértárs a honi labanczhad, Sátánröhejjel szemünkbe kaczagnak, Ajtót mutatnak, szamárfület hánynak A nemzet élő közakaratának S nekünk méltóképp nem szabad felelnünk — Lehet-e pt-Wor -Igán ü­nnepeln­ünk ? Karunk és kardunk harczra készen áll, Ha hiv a haza s a magyar király ! A történelem eleget beszélhet, Hogy drága sohse’ volt a magyar élet, Nehéz időkben a Habsburgokért Róttuk a terhet, ontottuk a vért, Mert hűségünknek nincs mértéke, párja S többet ér az, ha jön a vész, Mint ér Urunknak az egész Szerelmetes, hatalmas (?) Ausztriája ! 1 .Emlékezzünk csak ! Ti henczegő, osztrák puczczajajszucek Hol voltatok? mikor magyar sereg Szélesre bontott magyar lobogóval, Magyar vezényszó s harczi riadóval A Morva mellett öldöklő tusában Halálra verte a cseh Ottokárt, Mert svájczi gróf Rudolffal harczba szállt. Azóta fényes — Klió tanú rája — A Habsburgok császári koronája ! Azzá téve a hős magyar sereg S nem ti lóba, osztrák puczczmajszterek ! Hol voltatok ? Mikor a szép királynő gyermekével A nemzet színe elé sietett S végső hitét nem koczkára tévé fel, Mert felharsant a »Vért és életet« ! Trónt mentett újra a magyar sereg S nem ti léha, osztrák puczczmajszterek ! Hol voltatok ? A kelligraetzi nagy bukás után, Mikor Bécs előtt a Loi- Atok­k" már­­S a porosz ágyuk rtP.tpgen Ott sötétlett a végzet, a h U És itthon is megmozdul ? k i Szabadságvágy, a bénított erő, Ifjodva tört a szivekbe elő, Parázs piroslott a hamu alatt. És titkon egyesült a ;a Tüzet fogott az bz’ szer..vedés), Puskát, szuronyt rejtett a ph. Jelként, hogy végkép ;.. .e vagy • S lenn a határnál ! L 'aj­a . Láttok urv­e meerréb . . . , Jaj, ki csinál a vad zavarba rendet? — Ekkor hivatták föl Deák Ferenczet ! Őt hívták, kérték, nem találva mást S nem ő könyörgött bebocsáttatást. A Felség hívta és ajtót nyitott S nem Deák volt az, ki kopogtatott. . . . A megkívánt rend, béke helyreállott S azóta folyton temetjük az álmot, Mit hozzáfűztünk . . . mindent áldozunk, És napról-napra koldusabb hazánk, Mind kinosabb, szorosabb a bilincs, Van törvényünk, de foganatja nincs, Alkotmányunkat úgy tekintik ők: A puczczmajszterek, bécsi konczlesek, Mint eltaposható rongydarabot, Mit a kutya rólunk leharapott . . . Nem úgy van ! Az alkotmány nem ruhánk, Mit, ha letépnek rólunk a kutyák, Hát más szövetből, más passzol reánk! Az alkotmány, a húsúnk, lelkünk vérünk, Második énünk, nélküle nem élünk, S ha kötekednek a kutyák velünk, Hát bottal és ostorral felelünk! Azaz felelnénk, ámde nem tudunk, Mert nem akarja királyi Urunk, Megkötve tartja ostorunk, kezünk S nem bunkózhatjuk le a kutyafalkát, Mert akkor Ő ellene vétkezünk ; Azokat véli házőrzőinek, Kik ránk csaholnak, nyelvet öltenek, Kiknek sorából kelt a szörnyű tábor, Karaffák, Haynauk, Kollonicsok, S a többiek, kik a magyar hazából Temetőt csináltak a gyilkosok S eloldalogtak még mindannyiszor, Ha komoly védelemre jött a sor, Ha veszély nőtt a trónra, a királyra, Ilyenkor a csaták gyilkos tüzét Mindig a megugatott magyar állta S az ellenséget ő taposta szét! így ! igy van ez és halld urunk, királyunk, Te szent vagy, veled perbe sohse szállnn te, Nem bántunk, de nem is hizelkedj"' ' S ha sajtolsz minket, úgy is szeretünk ; De azt az egyet tőlünk ne kívánd, Hogy elhazudjuk, ami fáj, mi bánt, mi miatt az újév reggelén Nem süt egy kis piczinyke napsugár, az egész nemzet gyászfátyolt vevén, ru­­holtak napján, temetőbe jár. . . . Let-e akkor vígan ünnepelni, ha nincs békesség az egész hazán, csak ha a nyomort kell megénekelni, a­kor irhát a dalnok igazát v­ak akkor szólal meg a mp szivéből, nép szivének kellő közepéből . . . Mit mond a nép ? Hogy nincs elég kenyér, gy az is koplal­ma, ki nem henyél, gy elroskad a nagy teher alatt, kis kevés «, betevő falat, S a többi mind, mert nem jutott nekik, — Hány gyermek van, kinek éhezni kell, Ki estebédje nélkül alszik el, ós mennyi gyermek teng úgy, mennyi sok, Kit ál­mában etetnek angyalok ! . . . És mennyi van, számlálhatlan sereg, Ki vékony ruhácskában didereg, Imádság, könytenger a takarója, Mert az apjának nincs tűzre valója . . . Milliók előtt kérdőjel a holnap, Csak egy a biztos : átka a jelennek, A kamarák régiségszámba mennek, Mert üresek . . . nincs mit őrizniük, Vendég se jár, kémény se füstölög . . . A jobb világ már csak­­ emlékezet S nem boldog újév, ami érkezett . . . Szabadság, jólét : kettő kell a népnek ! S ma egyik sincs meg hazánknak, szegénynek . Szabadságunkat Bécs tépázza meg Reá törtek a szomjas vérebek, És mind lesik már az áldozatot, Jólétünket is Bécsből szipolyozzák, Istencsapás is meglátogatott Ezért koldus ma egész Magyarország . . . Jövőnkből bár az első reggel itt van, Ezért nincs boldog újév házainkban, Sem Lázainkon kivül . . . nincs sehol, Csak a mesébb­ valahol! . . . . . . Boldog újévet akkor ér a Hon, Csak akkor lesz valóság : a mese, Ha saját portánk bírjuk szabadon, Ha nem szűkölködik majd senkise, Ha lesz több munka s méltóbb lesz a bére, S nem dáridóznak majd a nép bőrére Azok, akik most megcsalják, kifosztják, Mert úgy akarja gazdájok — az osztrák ! Ha majd leomlik a labanczvilágnak Kufárokkal teli vásárcsarnoka, Ha nem lesznek majd, kik bálványt imádna­k pénzért a lelkük adják áruba ; Ha bevonul a törvénypalotába A népnek számki űzött ősjoga ! S a legutolsó per sem él hiába, Mert majd egyenlő jussa lesz oda; Ha végre abban összeolvadunk, Hogy mindannyian magyarok vagyunk S csak úgy ad áldást ez az őshaza, Ha minden polgár egy-egy támasza S szivében hordja az érzületet: Hogy itt, a magyar földön született, Ide köt,­­ bölcse, a koporsó, Az eisi ,lom és a legutolsó ; ta­pasztái, hódul írni idegen, Ha ró sz­­­­gv , majd nem lesz idebenn, Ha egy l­e­tel, E­gy közös érzelemmel Egy lélekkel lesz minden magyar ember A Rákóczi, Kossuth katonája És a király áldását adja rája És itt fog lakni Budavárba, nálunk, — Boldog újévet majd akkor kívánjunk !

Next