Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1906. március (2. évfolyam, 61-91. szám)

1906-03-01 / 61. szám

Hódmezővásárhely, 1906. Csütörtök, márczius I. ÁRA 2 FILLÉR. Második évfolyam 61. sz. VÁSÁRHELYI Előfizetési árak: Helyben: negyedévre 1­80 K. Vidékre: negyedévre 3­60 K. Egyes szám ára 2 fillér (I kr.) Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy-utcza 17. (Orovecz-ház). Felelős szerkesztő és laptulajdonos. Hirdetések díjsza­bás szerint. Nyilttér petit sora 30 fillér. Megjelenik a kora reggeli órákban hét­főn és ünnep után való napon délben. Telefon­szám 58. KUN BÉLA. Lapzárta éjjel 12 órakor. 9 magyar nemzethez. A szövetkezett ellenzék kiáltványa. A szövetkezett ellenzék kedden este véglegesen meg­szövegezte a nemzethez inté­zett kiáltványát s azt tegnap kibocsájtotta. A történelmi aktát itt közöljük. Törvényhozói megbízatásunkkal többé nem lesz alkalmunk élni. A nemzethez szólunk e történelmi perc­ben, a nemzethez, melynek jo­gaiért hűségesen küzdöttünk, alkot­mányát becsületesen védtük. A parlament föloszlatása. A képviselőházat fegyveres erő­vel oszlatta szét a teljhatalmú ki­rályi biztos. Alkotmányunk teljhatal­mú királyi biztosnak intézményét nem ismeri, törvényeink szerint ma­gát a királyi hatalmat az alkotmány korlátozza. Az alkotmány által nem ismert tényezővel a képviselőház elnöke nem érintkezhetett, tehát a képvi­­selőház egyhangú jóváhagyásával visszautasíta a törvénytelen közeg közleményeit. Ekkor fegyveres erő és rendőrség rontott be a képviselőházba és behatolva a törvényhozás szentélyébe, egy ezredes, királyi biztosi parancsra, a király kéziratára vonatkozó­lag azt a tisztelethiányt és a magyar közjoggal szemben azt a sérelmet követte el, hogy a képviselőháznak szánt királyi levél másolatát üres padoknak olvasta fel. Fegyveres erő a képviselőházat bezárta. A hatalom nem elégedett meg azzal, hogy folytonos és tör­vénytelen elnapolásokkal az ország­gyűlést elnémítsák, a néma parla­menttől is szabadulni akart, nyilván­­vánvalólag két okból. Egyrészt azért, hogy törvénysértő és alkotmányelle­nes kormányzását könnyebben foly­tathassa, a nemzeti ellen­állást pe­dig könnyebben eltiporhassa, más­részt azért, hogy közgazdasági téren megfoszthassa az országot önrendel­kezési jogától. A gazdasági önállóság elkobzása. Alig zárultak be az országgyű­lés kapui, két rendelet jelent meg a hivatalos lapban: egyik kihirdette az autonóm vámtarifát, a másik a Németországgal kötött kereskedelmi szerződést, nem törvényesen, hanem ténylegesen. Szembeszökő az időbeli összefüggés az országgyűlés feloszla­tása és az új vámkorszak azonnali oktrojálása között. Ez a tény bebi­zonyította azt, hogy nemcsak kato­nai téren, hanem közgazdasági té­ren is a nemzeti törekvéseknek az összbirodalmi eszme határozottan útját állta és hozzájárult ahhoz, hogy a magyar képviselőház többsége ne bizassék meg az ország kormány­zásával. Ez a sietség bizonyítja azt, hogy nem kizárólagos katonai kérdések­ben elfoglalt álláspontja miatt ta­gadta meg a király a parlamenti többség program­jától a jóváha­gyást. Miért nem vállalt kormányt a többség ? Nem érintheti a többséget az a vád, melyet a király rossz tanács­adói az országgyűlést feloszlató ki­rályi leiratba is beleillesztettek, hogy a többség nem akart kormányt vál­lalni egy olyan programm alapján, mely tiszteletben tartja a király fel­ségjogait. A felségjogokat a leg­teljesebb tiszteletben tartotta min­dig a képviselőház többsége, a magyar alkotmány azonban és a törvények mást, mint alkotmányos felségjogot, nem ismernek. Tehát felségjogok is csak alkotmányosan, a törvények értel­mében, a nemzettel egyetértőleg gya­korolhatók. A magyar alkotmány az abszo­lút felségjogot nem ismeri, ennek elismerését tehát, mint kormányzási programot, a képviselőház több­sége nem fogadhatta el. Tényleg szemben áll ennek folytán a király és a nemzet felfogása a felségjogok mibenvoltára vonatkozólag, vagyis abszolút felségjog és alkotmányos felségjog fogalma. Az előbbinek hátterében az összbirodalomra való osztrák birodalmi törekvés, az utóbbinak, a magyar állam önállóságának védelme áll. A nemzeti követelések. Sem a király alkotmányos jogai, sem a pragmatika szankczió által létesített kapcsolatot ő felsége többi országaival, sem az 1867. évi tör­vényeket nem érintették azok a kö­vetelések, melyeket a véderőre nézve a nemzet támasztott. Nem is ok nélkül és mintegy ötletszerűen támasztotta ezeket a nemzet éppen most, mert az ok oda vezetendő vissza, hogy a katonai hatalom által tervbevett katonai ter­hek tetemes fokozásával szemben a nemzet nagy része azzal az elvitáz­­hatatlan jogával akart élni, melyet az 1867. évi XII. t.-cz. 12. szaka­sza biztosit, hogy az ujonczmeg­­ajánlás feltételeit az ország maga állapítsa meg. E jogra támaszkodva követelte az ellenzék azon állapotoknak meg­változtatását a hadseregben, melyek a nemzet legnagyobb részének meg­győződése szerint, a magyar nemzet állameszméjével kirívó ellentétben állanak, követelte a magyar ál­lam nyelvének, zászlajának és jelvényeinek alkalmazását az egész hadsereg kiegészítő ré­szét képező magyar hadsereg­ben, melyre pénzét és vérét áldozza Magyarország, mint a két állami mo­­narkia egyik egyenrangú, önálló állama. Ezen irányzat letörését és a szó­lásszabadság korlátozását czélozta az a parlamenti erőszak, melyet a képviselőház tanácskozásainak jog­rendjén elkövettek s amely oly fel­háborodást szült, hogy ennek hatása alatt az akkori ellenzék sorai tete­mesen megszaporodtak, midőn pedig a király a nemzet ítéletére hivatko­zott, a nemzet az ellenzéknek adott igazat és magában az ellenzékben nagy többségre emelte azt a pártot, mely a katonai téren a nemzeti kö­vetelésekhez való ragaszkodást hir­dette és az ország függetlenségének és önállóságának elveit vallja és ezek­nek jegyében küzdött és győzött a választásoknál. A béketárgyalások. A parlamenti többség élni akart jogával: kormányt alkotni és teljesíteni akarta alkotmányos köte­lességét : kormányt vállalni. Meg­állapodott tehát egy közös kormány­zási programotban, melyhez elvei feladása nélkül a szövetkezeti pár­tok mindegyike hozzájárulhatott és hozzá is járult, mely programmal a képviselőház felirat alakjában ter­jesztette az uralkodó elé. A prog­rammot, mely létező törvények ke­retein belül mozgott, a király ri­degen és hajthatatlanul vissza­utasította, sőt válaszolt. Azt köve­telte a király, hogy a többség a ki­rály által kijelölt programm alapján vállaljon kormányt, ami nemcsak ellenkezett volna az alkotmányosság alapelveivel, hanem gyakorlatilag sem lett volna kivihető. A képviselőház többsége, bár hűségesen ragaszkodott alkotmányos álláspontjához, mindent elkövetett arra, hogy az összeütközést a tör­vényhozás két tényezője közt elsi­mítsa. A kibontakozás érdekében elment a legszélsőbb határokig az engedékenység terén, ameddig elvtagadás, a nemzeti jogok fel­adása, az alkotmányosság alap­­feltételei megcsorbítása, egyszó­val nemzet elleni árulása elkö­vetése nélkül elmehetett. Feltétlen szabadság. Élő alkotmányos tényezőként, teljes lojalitással tiszteletben tartot­tuk a királyi akaratot, de viszont meggyőződésünk szerint joggal szá­míthattunk arra, hogy a választások­nál megnyilvánult nemzeti akaratot is tekintetbe veszi a király. Minden kísérlet azonban hiábavaló volt, közeledésünk minden alakjában me­rev és rideg elutasításban részesült. A királyi hatalom nem keresett ki­egyenlítést a törvényes keretek közt megnyilvánult nemzeti akarattal, ha­nem föltétlen meghódolást kö­vetelt a nemzeti képviselettől. Nem elégedett meg saját akaratának gyakorlati érvényre jutásával, hanem elvi elismerését követelte annak, hogy a vitás téren, a katonai kormány követelései által elő­térbe sodort katonai kérdésekben a nemzet akarata egyáltalán nem számít. Meggyőződésünk szerint a nem­zet bizalma azonnal elfordult volna tőlünk, ha elveink ilyen föladására rábízhatók lettünk volna. Elárultuk volna ezzel nemcsak a nemzettől nyert megbízásunkat, hanem a nemzet múltját, jelenét, jövőjét. Az új országgyűlés. Az országgyűlést föloszlató ki­rályi kéziratban az van, hogy az uralkodó föntartja magának az új országgyűlés mielőbbi össze­hívását. A királynak a szavai, mely­nek súlyát még inkább növeli az alkotmányra letett királyi eskü ténye, igazolják azt a föltevést — melyben mint alkotmányos és lojális hon­polgárok hinni tartozunk — hogy a király az országgyűlést a törvényes időben tényleg össze fogja hívni. De mert a tényleges kormány erősza­koskodása, mely az országra az ön­­kormányzatnak törvénytelen fölfüg­­gesztésével, a gyülekezési jognak, a sajtó- és szólásszabadságnak meg­támadásával máris az önkényuralom­nak korszakát nyitotta meg, előre­láthatólag fokozódni fog ; a nemzet­nek készen kell lennie arra, hogy jogait, törvényeit, szabadságát, alkotmányét még erősebb csapá­sok érhetik s még erősebben kell megvédenie. A nemzetnek joga van a törvé­nyes védekezésre. Az állampolgáro­kat a politikai jogok teljessége il­leti meg ; ezekkel szemben ez idő szerint törvénysértő korlátok nem állíthatók föl a­nélkül, hogy ezek homlokegyenest bele ne ütköznének a király által kifejezett szándékba, új országgyűlést összehívni. Politi­kai jogoktól megfosztott ország­nak nem lehetne országgyűlése. Talpra... A küzdelem, melyet az országra erőszakoltak, megszűnt a pártok küzdelme lenni. — Alkotmányvéde­lemmé lett ez, mely védelemben nemcsak a szövetkezeti pártokhoz tartozóknak polgári kötelessége részt venni, hanem minden magyar hon­polgárnak, anyanyelvi különbség nél­kül, mert a szabadság és a jo­gok, melyeket védünk, mind­nyájunk kincsét képezik. Részt kell venni a küzdelemben azoknak is, kiknek a ha­talom, mely az ország ügyeit évtizedekig vezette, nem adott választói jogot és csak akkor emlékezett meg ró­luk, mikor mindenáron szövetsége­seket keresett, mert csak a mi küz­delmünk győzelmének eredménye lehet a népjogok érvényesülése. Meg kell védenünk mindnyá­junknak lépésről-lépésre, a nemzeti jogok erősségeit. Ne szüneteljen soha az ellenállásnak szelleme és égjen tovább a szent tűz a magyar hazafi­­ság oltárán ! Változzék át az al-

Next