Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1906. április (2. évfolyam, 92-119. szám)
1906-04-01 / 92. szám
Hódmezővásárhely, 1906. Vasárnap, április 1. ÁRA 2 FILLÉR. Második évfolyam 92. sz. VÁSÁRHELYI Előfizetési árak: Helyben: negyedévre lk.80 fii. egy hóra 60 fii. két hétre 28 fil. egy hétre 14 fii. Vidékre: negyedévre 360 K. Egyes szám ára 2 fillér (Ikr.) Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy utcza 17. (Orovecz-ház). FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő és laptulajdonos . Hirdetések díjszabás szerint. Nyilttér petit sora 20 fillér. Megjelenik a kora reggeli órákban hétfőn és ünnep után való napon délben. Telefonszám 58. KUN BÉLA. Lapzárta éjjel 12 órakor. Bolondok elseje. 1906. április 1. Április egy. A bolondok elseje. A mikor az emberrel a bolondját szokták járatni. Felültetik. Aztán kaczagnak rajta. A magyar nemzet évszázados históriájának mérlegét szemlélheti megtestesítve a bolondok elsejében. Mert a magyar nemzettel Bécs négyszáz éve egyebet se tesz, mint bolondját járat. Felülteti, becsapja, hazugságokkal befonja a nemzetet s aztán ? — kaczag rajta. A nemzet pedig ? Ugrik. Négyszáz éve folyton tüskén-bokron át ugrik, tánczol, ahogy Bécs fütyül. Közben életét és vérét ajánlja fel a kiveszőben busongó Habsburg-dinasztia szép asszonyának, a szép királynőnek, ám Bécs ezért hálát nem érez. Sőt tovább ugratja a magyart. Háborúkban magyar vér omlik, — osztrák dicsőségért. Magyar pénz, száz és száz millió vándorol ki — osztrák államadósságok törlesztésére. Magyar anyák fiai mennek katonának német szóra, hogy a sárgafekete zászló büszkébben lengjen s mig a mi nemzeti lobogónkat, a piros fehér zöld lobogót meggyalázzák, a kétfejű sas magyar hússal, magyar zsiron jóllakjék. Iparunk nincs, gyárunk nincs, az osztrák portékák elözönlik piaczunkat s mialatt kisiparosaink, munkásaink százezrei nyomorognak s Amerikába vándorolnak, azalatt száz millió forintokat vág zsebre tőlünk az osztrák gyár, az osztrák vitész, az osztrák ipar. Mert így akarja — Bécs. Nem kell részletezni e szót. Magyar ember érti, átérzi e szót minden gyalázatosságával, mocsokjával, gazságával és uzsorás haszonlesésével együtt. Bécs a mi nemzeti fejlődésünk temetője, népünk boldogulásának zsákutczája, melynek a szája elnyeli a magyar föld vetését, termését, aratását, istenáldását s amit egyszer elnyelt, azt nem adja ki többé, abból a zsák-utczából ép bőrrel, kifosztatlan zsebbel menekülni lehetetlen. Mellnek szegzett revolver, kéjelgő fosztogatás, alávaló rablás, — ez jellemzi Bécs zsák-utczáját, melybe a magyar nemzetet becsalta, bebolonditotta. S ha végre a nemzet nem tűrhet tovább, ha azt mondja: elég, mert én is élni akarok, mert nem nézhetem, hogy fiaim nyomorogjanak, anyjukra átkot kiáltsanak, mivel nem tudok adni elegendő mindennapi kenyeret, ha a nemzet azt mondja: jogom van az önálló élethez, jogom van ősi földem termésének teljes hasznához, jogom van arra, hogy itt benn, Szent István birodalmában maradjon éhség enyhítéséül, árvák felnevelésére, munkásviszonyok javítására az a pénz, mit most a közös vámterület által kifejlesztett osztrák piac elharácsol, ha a nemzet azt mondja : jogom van arra, hogy fiaim magyar katonák legyenek, ne pedig idegen nyelven kommandirozott osztrák zsoldosok, akkor Bécs a fogát vicsorgatja, a haját ránczigálja, toporzékol, mint a bolond, dühöng, aztán el kezd kaczagni, szamárfüleket hány, fügét mutat nekünk, hogy csak játszátok kisded játékaitokat béhó magyarok, úgy sem enged a császár ! Hogy ne engedjen : arra volt, van és lesz gond. Bécsi gond. A Kolonicsok, Metternichek, Haynauk eszejárása és sötét belvilága által sugallt gond. Kiadja Bécs a jelszót: a magyar nemzet pártütő, a király ellen tör, a király jogait nyirbálja s a Burg füle hallgatja e rágalmakat, e hülyeségeket s a császár csakugyan nem enged. Nincs adó, nincs ujoncz, nincs országgyűlés, nincs népboldogság, van helyette erőszak, spiczlihadjárat, csendőrszuronyos közigazgatás, bérencz tányérnyalóknak felvonulása, nyomor és szenvedés s a császár? A császár még sem enged. Pedig nem is a maga jogaiból kellene neki engednie — mert neki mint magyar királynak több joga nincs, mint a mennyit az állami kormányzó főhatalom ezeréves ősforrásától, magától a nemzettől kapott, hanem elengednie kellene a császárnak, elűznie kellene egy csomó gonosz, alávaló, ördöglelkű és pokoli szándékú tanácsadót, kik szájukban szemenszedett, szemtelen hazugságokkal csuszkálnak a Burg parkettjein és a kamarilla élő falazata gyanánt I. Ferencz József elé állva, elzárják az ősz uralkodó elől a kilátást, hogy valóságban betekinthessen Magyarországba s ha él benne atyai szeretet nemzetéhez, akkor lássa azt, meggyőződjék arról, hogy határainkon belöl most is első magyar ember a király, érte minden honfi karja készen áll és ezzel kapcsolatban még ő, a Habsburgok ez idő szerinti magyar királya sem haragudhatik azért, hogy nála is van, a mi elsőbb és az az elsőbb: — a Magyar Haza ! Hazája épen úgy a legutolsó párnak, koldusnak, mint hazája a koronás királynak ... Ez ellen az Örök Igazság ellen nincs felebbezés, nemhogy Kristóffyhoz, Rudnayhoz, a zálogházi főispánokhoz, a hadsereg szuronyaihoz, Goluhovszkyhoz, a börtönhöz, a golyóhalálhoz, a bitófához nincs, — de nincs felebbezés magához az élő Úristenhez sem. Ennek az Örök Igazságnak lényegén belöl lehet csak boldog nemzet és király. Kivül rajta hiába tánczolnak, hazudoznak, acsarkodnak és fenyegetőznek a gonosz tanácsadók, nem béke, hanem gyász, szomorúság jön nemzetre, királyra egyaránt. Igen béke, virágzás, boldogság akkor lesz e földön, ha majd azt mondja a magyar király : — Nem tűröm tovább, hogy nemzetemmel a bécsi fullajtárok április bolondját járassák ! Mi magyarok, ezt a királyi szót várjuk. S ha nem kapjuk meg ? Tovább várunk, tűrünk, szenvedünk, de jogainkról le nem mondunk soha! Az ember: halandó, a nemzet : örök ! Tűrni, küzdeni pedig akkor is érdemes, ha majd csak a fiúk és unokák mondhatják el, hogy teljesen szabad, független ország polgárai . . . Ezt pedig el fogják mondhatni, oly igazán, amint egy Isten van az Égben. Mi mindnyájan a koporsóba kerülünk, még a Habsburgok is, de az Isten él és vele, általa él a nemzet, mint a koporsóba nem kerülhető élő Igazságnak és élő jogoknak nemzedékekben változó, de fajban, lényegben változatlanul egynek maradó birtokosa ! . . . Kun Béla. Baronffikiállitás Vásárhelyen. — Előkészületek. — Többször említést tett már a Reggeli Újság arról a dicséretes irányzatról, melyet a vásárhelyi Gazdasági Egyesület az utóbbi időkben, igazi hivatásához hiven, — agilis elnökének vezetése alatt — az elmaradott gazdálkodási rendszer hibáinak kiküszöbölése érdekében kifejt. Ennek a mozgalomnak a javára kell írnunk a Gazdasági Egyesület ama határozatát is, melylyel kimondta, hogy ez év őszén Vásárhelyen baromfikiállítást rendez. A mezőgazdaság terén országszerte mindinkább erőre kap az átalakulási folyamat, mely a szemtermelés mellett folyton emelkedő jelentőséghez juttatja a melléktermelési ágakat ,s ezek sorában a baromfitenyésztést is. Ez az átalakulás ma még nem befejezett, sőt inkább napjainkban megy át a forrongás tisztázó korszakába. Ezt a jelenséget látjuk helyi gazdálkodásunk körében is. Termelőink jórésze ma már tisztában van azzal, hogy a baromfi a gazdálkodás egyik fő jövedelmi forrása, de tisztában van azzal is, hogy a baromfitenyésztés régi módjai szerint nem elégíthetők ki a kereslet és a kereskedelmi forgalom követelményei. Kísérleteznek is sokféleképen, keresik a helyes utat, helyes módokat arra, hogy tenyésztésük jövedelmezőségét fent tartsák és fokozzák. A próbálgatások azonban nagyon szerteágazó irányokban indultak , sokszor csalódással s ennek nyomában elkedvetlenedéssel járnak, egészben véve pedig egységes eredményhez nem vezetnek, holott ez lényeges következménye (hol több, hol kevesebb sikerrel) az ezen termelési ágakat uraló tömegforgalomnak. Ezt az egyöntetű termelést lehetőleg elérni akként, hogy az helyi viszonyainknak is legmegfelelőbb legyen, ehhez szükséges legelsősorban mostani baromfiállományunk megismerése. Ezt a czélt óhajtja szolgálni a Gazdasági Egyesület az által, hogy a jelen év őszén helyi jellegű baromfi-kiállítást rendez. A kiállításon első helyen fognak állani a határunkban tenyésztett közönséges fajták s hogy a kérdéssel speciálisan foglalkozhassunk, mondjuk , a közönséges tyúkfajták bemutatása. Ezek közül lesznek kiválasztandók a további tenyésztésre és keresztezésekre legalkalmasabbak; a díjak kitűzésénél is a kiállítási bizottság épen ezen közönséges fajtákra nagy súlyt óhajt fektetni. Bemutatásra kerülnek továbbá az eddigi keresztezések eredményei, hogy megítélhető legyen: mennyire sikerültek ezek abból a szempontból, hogy megérdemlik-e a további tenyésztést ? vagy ha nem sikerültek, mily körülmények ennek az okai, a hibák kiköszörülhetők-e, vagy pedig további tenyésztésükről nem kell-e lemondani ? Végre a helybeli telivér-tenyésztők tenyésztése is bemutatásra kerül, így alkalom fog adatni annak megítélésére : rendelkezünk-e városunk területén olyan telivéranyaggal, mely a félvér-tenyésztéshez sikerrel felhasználható s van-e alkalom arra, hogy kisgazdáink helyben, tehát kevesebb fáradtsággal és költséggel juthassanak megbízható telivéranyaghoz s hozzá még olyanhoz, amelyet drága pénzen nem látatlanban vásárolnak. Ez a módszer fog alkalmazást nyerni a többi baromfi-fajok kiállításánál is. Hogy a kiállitás ezeket a czélokat lehetőleg elérhesse és megbízható tanulságok alapján útmutatást adhasson baromfitenyésztésünk mikénti folytatására , óhajtandó, hogy gazdaközönségünk a szeptemberi kiállításon minél nagyobb tömegben mutassa be baromfitenyésztésének termékeit. Szolgálatot tesz ezzel a közügynek, de "nem kevésbé a maga egyéni érdekének is. A viharos múltú ember. Szökés a Lipótmezőről. Hunvásárhely, márcz. 31. Viharos múltú vásárhelyi ember szökött meg tegnap Budapestről, a Lipótmezői tébolydából. Vékony János, sokak előtt ismeretes nehéz életű ember a szökevény. Rövid táviratban tudatta az ember