Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1907. február (3. évfolyam, 28-51. szám)

1907-02-01 / 28. szám

Hódmezővásárhely, 1907. Péntek, február 1. ÁRA 2 FILLÉR. VÁSÁRHELYI Előfizetési árak: Helyben : negyedévre 1 k. 80 fii egy hóra 60 fii. két hétre 28 fii. egy hétre 14 fii. Vidékre : negyedévre 3­60 K. Egyes szám ára 2 fillér (1 kr.) FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Andrássy­ utcza 17. (Orovecz-ház). Főszerkesztő és laptulajdonos­­ KUN BÉLA. Lapzárta éjjel 12 órakor. Harmadik évfolyam 28. szám. Hirdetések díjsza­bás szerint. Nyílttér petit sora 30 fillér. Megjelenik a kora reggeli órákban. Telefon­szám 58. Itthon, a haza földjén! Hunvásárhely, jan. 31. Haza jöttek Magyarországba, haza Vásárhelyre a Románia zsarnok földesurához kicsalt munkások. Három napig nem ettek, ruhájuk lerongyolódott, szivök megtelt facsaró fájdalom­mal s most ilyen állapotban is édesen esik nekik látniok a vá­sárhelyi határt, házakat. Oda künn csak nyomorgás, komisz bánásmód volt az osz­tályrészük, igavonó barommal is jobban bánnak, mint bánt velők a vérszopó Popeszku föl­­desur, többen elpusztultak az irtózatos nyomorban s a kik haza jöttek, rémséges históriát tudnak beszélni a romániai rabszolgaság gyötrelm­eiről. Putrikban laktak, bért nem kaptak, ennivalójuk nem volt, hazajönni nem tudtak, itthon maradt családtagjaik hónapokig hasztalan mozgattak minden kö­vet, hogy hazahozzák őket, míg végre diplomácziai beavatkozás utat nyitott nekik a szabadu­lásra. Itthon vannak hát! E hely­ről, mely máskor a politika iz­galmas kérdéseit szokta tár­gyalni, köszöntjük, üdvözöljük őket! Lám, miért is kellett in­nen, hazulról eltávozniok? Csá­bította őket a vigész ígérete, felültek hazudozásainak és itt hagyták e drága anyaföldet, mely­nek sovány kenyere úgy ahogy mégis megélhetést nyújtott nekik. Odakünn sovány kenyeret sem kaptak. Oda künn marczangolni kezdte szivöket a honvágy, oda künn támadt föl bennök az ön­vád, hogy kár, vétek volt ki­­menniök, hiszen, a hazai rög­nek egy porszemje drágább és többet ér, mint az oláh földes­urak egész gazdagsága. Oda künn tanulták meg, hogy e föl­det, ez országot, ez édes, ál­dott, ősi magyar hazát mind­halálig híven kitartva, itt benn maradva kell szeretni, imádni; ha a baj, életküzdelem nehéz és nagy is, akkor is sze­retni kell, mert itt éltek, haltak apáink, itt volt a mi bölcsőnk is, itt lesz a koporsónk és itt lesz édes a siri nyugovásunk. E haza, e város, e határ, ez utczák, e házak , a mi ott­honunk. Ide köt bennünket az isteni végzet rendelése, ide köt ben­nünket a vérségi, családi köte­lék, ezt erőszakosan nem sza­bad elszakítani, mert átok veri azt, ki hitelen lesz és késő bá­nat fogja üldözni, gyógyulás és vigasz nélkül. Magyar testvéreink még meg­­menekedhettek ettől a késő bá­nattól, mert vissza tudtak térni, ha nagynehezen is. Adjon a jó Isten nekik itthon, a haza földjén út kedvet a munkához, adjon nekik kitar­tást, aczélozza meg karjaik iz­mait és áldással kisérje küzdel­müket ! A nagy világon­­ kívül Nincsen számodra hely, Áldjon, vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell! Az új igazságügyminisz­ter, Polónyi Géza lemondása immár végleges lévén — minthogy tegnap ő maga jelentette be a képviselőház­nak — az új miniszter jelölésénél Günther Antal és Holló Lajos je­löltsége mellett nagyon beszélték azt is, hogy Kmety Károly, városunk fia lesz az új igazságügyminisz­ter, kinek jelöltsége mellett azzal is érveltek, hogy inkább tudós egye­temi professor, mint ügyvéd való az igazságügyminiszteri székbe. Hazajöttek a rabszolgák. A számkivetésnek vége. Átlopták őket a határon. A rusnyák nem ad semmit. A házi tűzhely romjain. Hunvásárhely, jan. 31. Az oláh földesur, a rusnyák „gróf“ rabszolgaságába elhurczolt vásárhelyi családok rabságának vége. Hétfőn reggel megérkezett számukra a szabadítás ; csü­törtökön reggel a 7 órai vonattal haza­érkeztek Vásárhelyre, a könnyelműen el­hagyott, elpusztult, de azért mégis fáj­dalmasan édes hazai tűzhelyhez . . . A rabszolgaságból az Ínségbe érkez­tek haza. Ott a szenvedés volt osztály­részük, itt a nyomorúság vár reájuk. Mikor elmentek, eladták minden vagyon­kájukat, a legszükségesebb ruh­aneműeket elvitték, ott azután, a rusnyák pusztáján, föléltek minden megmaradt értéket. Most kiéhezve, lerongyolódva, testben-lélekben megtörve foghatnak hozzá a leégett házi tűzhely újraépítéséhez. És mégis boldogok. Mert itthon vannak, mert az idegen világ rabszolga lánczait leszedték róluk. Jóleső, büszke önérzettel állunk meg e pontnál egy pillanatra. Mert tagadha­tatlan, hogy ebben a szabadító munká­ban a dr. Fábry Sándor főispán oda­adó utánjárása mellett s a hatóság kö­­telességszerü intervenczióján kívül egye­dül a Reggeli Újság szerkesztőségének van érdeme. A Reggeli Újság eleitől kezdve harczolt a rabszolgaságba hurczolt vá­sárhelyiek megszabadítása érdekében. Mikor Klein Samu a városház előtti park rácsozatához dőlve vásárolgatta a lelkeket, mi már akkor felemeltük intő szavunkat. Hogy már akkor 125 ember kezébe vette a vándorbotot, arról nem tehetünk, mint a­hogy nem tehetett ar­ról dr. Szalay József főkapitány sem, a­ki az útlevél kérőket minden egyes eset­ben intette a nyomorúságra, mely rájuk Romániában vár. A kivándorlók nem hallgattak az intő szóra ; az útlevél kiadását tőlük az egyéni szabadság megsértése nélkül nem lehetett, így tisztán és kizárólag maguk rohantak vesztükbe a kivándorlók. De ők maguk is szenvedtek meg könnyelmű­ségükért . . . Vétettek önmaguk, városuk, hazájuk ellen, mikor idegenben keresték a bol­dogulást. De ez a vétkük nem volt ak­kora, hogy — mikor már elestek — ne lett volna emberi kötelesség felsegí­­tésüket munkálni. S épen azok, a­kikre nem hallgattak : a hatóság és mi siet­tünk segélyükre s ennek az akcziónak dr. Fábry Sándor főispán irányt adott, és a sikert biztosította. A hazajutás viszontagságait az alábbi részletes tudósításban ismertetjük. Az utolsó falat kenyér. A rusnyák földesur már két hónap­pal ezelőtt megszüntette az élelmiszerek kiszolgáltatását. Addig sem kaptak so­kat, akkor azonban megvonta tőlük a koldusfalatokat is. Egy néhány ember dolgozott tovább. A disznók körüli mun­kákat végezték, lassan azonban ők is abbahagyták a munkát, velük sem tett kivételt a rusnyák s nekik sem adott bért. Az utolsó napig csupán Sípos Já­nos és Béni Sándor foglalkoztak. A földbirtokos utóbb a kutakat is elzáratta előlük, ivóvizet a Jalata folyó piszkos, bűzös medréből nyertek. — Rá­juk köszöntött a fagyasztó, rendkívül zord hideg tél. A hó szakadt , ablak­nélküli föld putrijaikba szabadon kó­válygott be a metsző szél és söpörte a havat. Tüzelőjük hetek óta egyáltalában nem volt. Másfél órányira volt tőlük egy hatal­mas kukoricza tábla, a szárat ott nem vágják le, itt találtak valami kis fűtőt. Félméteres hóból kaparták ki a szamár­tövist meg a kukoriczaszárat s elfagyott kezekkel értek haza a csekély értékű zsákmánynyal . . . Mig volt mit eladni, egymásnak, vagy idegeneknek eladogatták a holmik maradványait s a pénzből kukoricza lisz­tet s faggyút vásároltak. A múlt hét ele­jén azonban már nem volt mit eladni. Elérkeztek az utolsó falat kenyér­hez . . . A gyermekek egy részéről lenyútt, lerothadt a ruha, lehullt a lábbeli. Nap­ról, napra várták a szabadítást. Végre szombaton elfogyott az utolsó darab kenyér is .. . Jön a hírnök . . . A kivándorlók összebújva várták a . . . halált. Nem hitték, hogy többé se­gíthessen rajtuk valaki. A gyermekek már nem mertek kenyérért könyörögni, csak szepegve, dideregve, sápadtan, szót­lanul kuporogtak egész nap rongyaik közt . . . — Vége mindennek! Mindnyájan itt veszünk ! . . . Ezt hangoztatta mindenki. Ilyenek voltak az állapotok, mikor a múlt vasár­napra virradtak a rabszolgák. Kora reg­gel végre történt valami. Hirnök járta be a telepet s kiadta : — Az emberek a falu házára menjenek! . . . A szabadulás szele csapta meg a nyomorgókat. Az emberek elmentek. Ott várta őket a loboziai főbíró és a bíró­ság. Itt tudtukra adták, hogy mehetnek haza. Az indulás hétfőn reggel 6 órakor lesz . . . Leirhatatlan öröm szállta meg a te­lepesek lelkét, mikor az emberek szét­vitték a hírt. Egyszerre elmúlt a kin, a szenvedés fájdalma, öröm foglalta el a szíveket. Az asszonyok sírtak örömük­ben . . . Később megtudták a telepesek, hogy a magyar kormány kiküldöttjét a buka­resti magyar konzullal keddre várták a telepre; ettől megijedt a rusnyák s hirtelen, úgyszólván ellopta a tele­peseket. De nagyon ügyelt arra, hogy valahogy Bukarestbe ne jussanak. Ke­rülő utakon, éjszaka szállíttatta őket a határra. Ütötték, mint a csordát. A lelketlen rusnyák még egyet rú­gott a magyarokon, mielőtt megvált tőlük. Hétfőn reggelre 24 szánkót állí­tott a telepre a közeli helység birája. Felpakoltak a szánra a vásárhelyiek, még egy megvető pillantást vetettek rabságuk helyére s a hósivatagban el­indultak. Dél felé érkeztek a vasúti állomásra, itt lepakolták őket. Négy csendőr egy korcsma udvarára terelte őket. Itt vett ennivalót, aki tudott, a többi a hónál egyebet nem kapott. Délután előtoltak az állomáson két marha kocsit, az embereket oda haj­tották a zsandárok s ütlegekkel kény­­szeritették őket, hogy seperjék ki a ha­vat a vagyonokból. — Hát itt utazunk ? Kérdé egy románul tudó magyar. — Itt! Felelt a zsandár. — Mi lesz itt a szegény gyerme­kekkel s asszonyokkal; itt fagynak ha­lálra mind ! — Úgy kell! A magyar ku­tyának pusztuljon még a magja is ! Komiszkodott a rusnyák bérencze. Telt az idő. A telepesek vére kez­dett lázongani. Rájuk szakadt az öreg este és még mindig várakozniok kellett. Egyesek türelmetlenségüknek adtak ki­fejezést, mire a zsandárok puskatussal kezdték pofozni, verni a népet. Majd később beszállították őket s bezárták, mint a barmokat. — Közben azonban hir érkezett a dróton ... „Leölik a zsandárokat! ” Távirat érkezett az állomásra, hogy a telepesek lázadásra készülnek. Motoz­zák meg őket s vegyenek el tőlük min­denféle szúró, vágó eszközt. Erre gyor­san kiszállították őket, előkészítették a motozást. Egyenkint vették elő az embereke s felszólították őket, hogy a késüket 07 Á MTÓ lí170k­ir A keze,öt farsang alkalmával ajánlom frakk és smoccing-öltönyök készítésére a legújabb szalon-szöveteimet, fehér­­­IyIU JUfavLl mellényeknek való selyem-pice anyagokat. Aug. Pick & Co. londoni gyáros szövetei nagy választékban vannak úri szabó-üzlete raktáromon. Szép szabású és jóállásu ünnepi és völegényi diszes magyar öltönyöket készitek. Kérem azok régi ev. ref. fősimn. épületben, kiválasztása végett üzletemet fölkeresni, hogy kellő időre teljesíthessem a megrendeléseket. 562

Next