Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1907. március (3. évfolyam, 52-78. szám)
1907-03-01 / 52. szám
2 VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG 1907. Márcsius 1. tett. Kicsavarta a Kis József kezéből a hatalmas botot s véresre verte azzal a kupecz fejét. A kupecz erre kést rántott a csizmaszárból, a nyele el is tört a késnek, de nem tudott vele kárt tenni senkiben a gazdája. Kis Józsefet azután úgy szedték föl a földről s beszállították a kórházba. A verekedők ellen a rendőrség megindította az eljárást. Öngyilkosság a »ika«uk,záci. Hunvásárhely, febr. 28. Lapunk zártakor vesszük az értesítést, hogy alkonyatkor szenzácziós öngyilkosság történt a Damjanichutczén. Nagy Dezső, a Nagy Sándor vendéglős 27 éves, szerencsétlen idegbajos fia beleugrott az udvaron levő kútba és mire kihúzták, halott volt. A szerencsétlen fiatalembert évek óta fejgörcs kínozza. Ilyenkor dühöngött. Kórházban is ápolták. Csütörtök délután megkötözték, valahogy azonban elszabadult s beleugrott a kútba. Tettét rögtön észrevették. Vergődését látták, de nem tudták nyomban kihúzni. Meghalt. A napokban már úgy vágták le a kötélről. És a. 1ádák, elsőrendű, magyar gyártmányúak megérkeztek WEISZ J. JEN© Lázárában. (0 b 1 a t h - üvegessel szemben.) TÁVIRATOK. Sajtószabadság és munkásbajok. A Ház ülése. (Bpest, febr. 28.) A mai ülést megnyitván, Justh Gyula elparentálta a most elhunyt Krasznay Ferencz képviselőt. Utánna nyomban rátértek a munkásbajok további tárgyalására. Nagy Emil megnyirbálni akarja a sajtószabadságot és az esküdtszék ellen kel ki. A munkásbajokat annak tulajdonítja, hogy 48 óta nem állott helyre a rend, mert akkor a jobbágyság felszabadításával a birtokosokat megfosztották a munkásoktól s ezen még máig sem segítettek. —Először a gazdán kell szerinte segíteni s csak azután a munkásokon. Nálunk az úri osztály a nemzetfentartó elem, ennek a gavallériájára kell bízni a munkás osztály sorsát . . . Bozóky Árpád nem pártolja a gazdák azon kérelmét, hogy a kivándorlást korlátozzák, az esküdtszék hatáskörét szűkítsék és a sajtót megrendszabályozzák. A sajtó ma már jóformán egyetlen védőbástyája az alkotmánynak . . . Holló Lajos, Farkasházy Zsigmond és gróf Dessewffy Emil felszólalása után az ülés véget ért. Munkások szerencsétlensége. (Bpest, febr. 28.) Nagyszent Miklósról jelentik, hogy a közeli Sárafalvén, a gróf Gyulaiak uradalmában nagy szerencsétlenség történt tegnap. Három munkás egy épület téglafalát bontotta, egyszerre a fal rettenetes zuhanással ledőlt és a három munkást maga alá temette. Kettőt élve húztak ki a törmelékből, de állapotuk válságos. A harmadik azonban meghalt. Derékban törte ketté a hatalmas teher. Pisztolypárbaj. (Bpest, febr. 28.) Rakovszky István képviselő és Méray-Horváth Károly, akinek Kossuth Ferencz 50.000 koronát adott az ország pénzéből, ma d. e. 11 órakor pisztolypárbajt vívtak. A párbajra az adott okot, hogy Rakovszky azt mondta Mérayra, — mivel őt is ugy tartják ki, — hogy: — Méray egy him Sönbergerné. Erre Méray pimasz fárdinándnak nevezte Rakovszkyt. — A párbajban Méray kapott könnyebb sebet a vállán. Rendületlenül . . . (Bpest, febr. 28.) Ily czim alatt A Nap holnapi számában nyílt levelet intéz zilai választóihoz Lengyel Zoltán. Minden a nép milliókért — írja Lengyel — ő ma is a Kossuth Lajos hamisítatlan szent hagyományait követi. A mostani többségi politika azonban csak a kapzsiság politikája, semmi egyéb . . . Megölt földbirtokos. (Bpest, febr. 28.) Kecskemétről táviratozzák, hogy ott ma rémes gyilkosság történt. Egy Laczkó nevű béres gazdáját, Fazekas Sándort vasvillával megölte. A gyilkost elfogták. Mit mondanak Bécsben? A rövidlátó többség. (Bpest, febr. 28.) Egy bécsi, igen előkelő politikus, kit hivatása az udvarhoz köt s aki nagyon jó informácziókkal rendelkezik politikai dolgokban, furcsa kijelentéseket tett. Szerinte nagyon rövidlátó politikát űz a függetlenségi többség, nem veszi észre, hogy a 67-esek valóságos aknamunkát folytatnak ellene s csapdákat állítanak. A Polónyi-ügy babérait is ők aratták le, a függetlenségi párt pedig csak szégyent kapott, mert hisz csupa párttagok álltak Polónyi mellé. (Ezek közt Endrey Gyula is . . .) És azután ők maguk röhögnek a hatalom biborványosán vergődő párt rövidutóságán. Húsz évre eladott önállóság. Súgnak, búgnak . . . (Bpest, febr. 28.) Wekerle Sándor miniszterelnök és Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter az este óta a császárvárosban időznek. Ma csatlakozott hozzájuk Darányi és Zichy Aladár is s a gazdasági kiegyezés dolgát készítgetik elő. Ma délelőtt a velük vitt államtitkárokkal értekeztek előbb, később Wekerle felkereste Beck osztrák miniszterelnököt, délután végre közös miniszteri tanácskozás folyt, majd külön, majd együttesen. Osztrák körökben az az erős meggyőződés, hogy most gyökeresen megcsinálják a kiegyezést, amennyiben legalább húsz évre megújítják a mai állapotot, vagyis eladják az önálló vámterületet. Mialatt Wekerle Beckkel tárgyalt, Kossuth Pranger báróval az Osztrák Magyar bank főtitkárával tanácskozott a közös jegybank fentartásáról. (Dicső, hol van hát az önálló magyar bank ?) — Árvaszéki elnökség. A Szikszay Dénes halálával megürült árvaszéki elnöki állásra a pályázatot kihirdették. Lejárata márczius 9. Mint első pályázó dr. Soós István ügyvéd adta be kérvényét. — Kiállítási vacsora. Mint már többször említettük, a fényesen sikerült 1904. évi ipari kiállításban részt vett iparosság holnap, szombaton este 8 órakor díszvacsorát rendez az iparegylet nagy termében. A vacsorán a kiállítás érdekében sikeresen buzgólkodott vezetőket ünnepük ez alkalommal. Akik a négy koronás terítékű vacsorán részt óhajtanak venni, szíveskedjenek szándékukat a vendéglőssel ma estig közölni. — Uránia. Az országos közegészségi egyesület által rendezett utolsó ingyenes uránia előadás a polgári fiúiskolában szombaton, márczius hó 2-án tartatik meg, melyre a közönség ezúton is meghivalik. — A Népbank új igazgatója. Lázár Lajos, a Népbank új vezérigazgatója tegnap vette át hivatalát. — Felolvasás. A Gazdasági Egyesület termében márczius hó 2-án, szombaton este 6 órakor dr. Halász Manó tb. városi főügyész „A mezőgazdasági munkások baleset elleni kötelező állami biztosításáról“ felolvasást fog tartani. A felolvasáson nők és nem tagok is szívesen láttatnak. A megjelentek között a múltkori felolvasás kinyomatott füzetei ki fognak osztatni. — Harminczötezer tojás. A vásárhely-kutasi szerdai hetipiacz igen élénk volt, különösen sok baromfit és még több tojást bocsájtottak áruba. Hogy mily rengeteg mennyiségű tojás kelt el, arra nézve megemlítjük, hogy több mint 2000 koronát fizettek ki a szedők az eladóknak tojásért. Eleinte 7-et, utóbb 6-ot adtak 20 krajczárért. Ily módon a fenti összegért 35.000 tojást adtak. Ravasz inasok. Február 15-én este nagy sikoltás hangjára lettek figyelmesekké a Hajda vendégei. Kint az utcrán Móricz József inas püfölte Csala Józsefet. A kihágási biró Móriczot 10 korona bírságra ítélte. Móricz azzal védekezett, hogy a Hajdabeli lakodalomba vágytak s igy akarták magukra terelni a lakozók figyelmét, hogy oda bejuthassanak. — Vámőrök fája és petróleumja. A vámőrök a törvényhatósághoz és a főispánhoz igen méltánylandó és indokolt kérelmet nyújtottak be. Elpanaszolják, hogy a villanylámpát a konyhaajtó fölé tetette a város, igy a szobában csak a petróleumot kénytelenek égetni; a sorompó záráskor és nyitáskor pedig a hideg levegő betódul a lakásba, e miatt sok fát kell tüzelniük. Kérik tehát a régi petroleumjárulékot s egy-egy öt fát. — A ref. temetőügyi bizottság ma péntek d. u. 4 órakor a pénztári szobában Szeremlei Sámuel elnöklete mellett gyűlést tart. — A Sas előtti ártézi kút medenczéjét mindenki epedve várja, aki csak ad valamit a köztér szépségére. Mint utána jártunk, a tanácsot mulasztás itt nem terheli, mert a vonatkozó közgyűlési határozatot a miniszter még nem hagyta jóvá. A november 15-iki közgyűlési határozatot a tanács idejében felterjesztette, de úgy látszik, a mostani kormány is hamarább tudja mozgósítani ügyészeit és vizsgálóbíróit, mint elintézni a törvényhatóságok közérdekű aktáit. Az Árpád emlék kerítése. Csongrád vármegye közönsége a pusztaszeri Árpád emléket bekeritteti s a kerítésre diszes kaput építtet. Az ajánlatok márczius 20-ig adandók be a vármegyeházán, Szentesen. — Kivándorlás Amerikába. A múlt év folyamán közel kétszáz útlevelet állított ki a rendőrkapitányság, ebből 30—35 Amerikába volt érvényes, véglegesen azonban — mint most kimutatja a rendőrség — a múlt évben csak 10 ember mondott örök búcsút Vásárhelynek. — A mérgezési esetekről. Mint már írtuk, márczius 4-ikétől hétfőtől kezdve , délután a tiszti orvosok az elsősegélynyújtás módozatairól ismeretterjesztő előadásokat tartanak a városháza közgyűlési termében, melyeken az érdeklődőket szívesen látják. Az előadások minden nap 4 órakor kezdődnek. Hétfőn délután dr. Háhn Dávid tiszti főorvos a mérgezési esetekről fog beszélni. Kedden dr. Weisz Adolf, szerdán dr. Szappanos Mihály, csütörtökön dr. Fáry Béla, pénteken dr. Friedländer Pál tisztiorvos tart előadást. — Tiz ikerpár. Az új esztendő nagyon jól indult a születések tekintetében. Az első két hónapban tíz ikerpár születését jegyezték be a vásárhelyi anyakönyvbe. A Sodronyfonat, valamint gyári hernyózók és metszőollók a legolcsóbb árban kaphatók Schillinger Mihály vaskereskedésében Zrinyi-utcza 7. %* Ha szép arczbőrt elérni s megtartani akar, akkor csakis a Balla-féle Ibolyka Crémet szabad használni, a hozzá való mosdó, szappan és hölgyporral. — Tüdőbetegeknek megmentője a törvényesen védett „Sylol“. E csodás hatású, kellemes izű gyógyszer megszünteti a köhögést, bámulatos eredménynyel használtatik mindennemű tüdőbántalmak, hurut, elnyálkásodás és influenza ellen az éjjeli izzadást teljesen megszünteti, a test súlyát gyarapítja. Ára egy üvegnek utasítással együtt 2 korona. Kapható a készítőnél: Hajós Árpád gyógyszertárában Arad, Andrássy-tér 22., Budapesten Török József gyógyszerésznél, Király-utcza 12. sz. és Balla Sándor gyógyszertárában, Hódmező-Vásárhelyen, Kossuth-tér. HÍREK. — Egy földink kitüntetése. A király dr. Herczegh Mihály egyetemi tanárt, a földinket, a tudományos vizsgálódás terén szerzett érdemei elismeréséül udvari tanácsossá nevezte ki. A kitüntetés méltóságos czimmel jár. Jól eső érzéssel adjuk tudtára olvasóinknak földink magas kitüntetését. — Előléptetés. Kamocsay Ferencz földinket, szegedi kir. törvényszéki telekkönyvvezetőt az igazságügyminiszter a IX. fizetési osztályba léptette elő. FEKETE SAS szálloda. Kitűnő ételek és italok ! Legjobb szórakozási hely hölgyek részére is. Mérsékelt árak, figyelmes kiszolgálás. Béla zenekara , minden este játszik. Tisztelettel Surányi Sándor vendéglős. Vásárhelyi történetek. A fehér zsandár. Most már nyugodtan ivott a vizsgálóbíró is, de nagyon ügyelt a Balog minden mozdulatára. Nem tévesztette szem elől az asszonyt sem. A fali óra fél 9-et mutatott. ■— Talán megnéznénk a lovat mondta a gazda. — Ráérünk még! Felelt Lancsik. Arra gondolt, hogy embereit csak 9 órára rendelte a ház közelébe. Várni akart hát még. — Jól van ! Felelt a gazda. Öntött s újra ittak. Az asszon és az ember tekintete találkozott s az aszszony kiment a szobából. Tudta Laucsik, hogy az asszony az istállóba ment. Először azt gondolta, hogy a szobában végez a gazdával. Később azonban mást gondolt. Az óra 9-et ütött. Az idő elérkezett. — Ha úgy tetszik, menjünk ! Szólt Laucsik. Nézzük meg a lovat .... Balogné még nem tért vissza. Hogy mit művel odakinn, nem tudta, de sejtette Laucsik. Nagyon óvatosan ment át a pitaron. Halvány fény szűrődött át a szobaajtón a pitarba. Észrevette Laucsik, hogy az asszony árnya áll a pitar sötétjében, a katlen előtt. Valami könnyű tárgyat tartott a kezében. Lehetett kés, lehetett kötél, vagy épen balta. Balogot előre engedte. Hogy pedig elvegye a kedvét az asszonynak, odakiáltott feléje. RBOBBYZÉS Előtt fél HOháP keserűviz az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt rendbe hozza. _ rj B ♦* 3 ~*» fC» j Y j !*l Hathatós óvszer a belső betegségek elterjedésének meggátlására, úgyszintén kiváló gyógy-SciimidtltaUBrfflB IP 1 *v * l Yi 7 * V_1 .A hatású gyomor, bél- és vérbajokban, továbbá elkövéredés, szivelhájasodás, és azzal BESLILJiSSfflS»®8®j^a fulladásnál, sárgaság, máj- és lépdaganat, czukorbetegség, aranyér, csuz és köszvénynél, vérbőségnél s egyébb belszervezeti bajokban. — Főszétküldés és forrás tulajdonos: Schmidthauer Lajos gyógyszerésznél Komáromban. — Kapható minden jobb gyógyszertár és fűszerüzletben, kis üveg 30 fillér, nagy üveg 50 fillér. — össze nem tévesztendő más fajta keserűvizekkel