Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1907. május (3. évfolyam, 104-129. szám)
1907-05-01 / 104. szám
Hódmezővásárhely, 1907. Szerda, május I. Ama 2 FILLÉR. Harmadik évfolyam 104. szám. VÁSÁRHELYI Sififizetésűi árak : Helyben : negyedévre 1 k. 80 1. Ötévre 3 k. 60 t. egész évre 7 k. 20. Vidékre : egyedévre 360 K. egyes szám ára 2 fillér (1 kr.) Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy-utcza 17. (Orovecz-ház). FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Főszerkesztő és laptulajdonos KUN BÉLA. Lapzárta éjjel 12 órakor. Hirdetések díjszabás szerint. Nyilttér petit sora 30 fillér. Megjelenik a kora reggeli órákban. Telefonszám 58. „Fájó szívvel.“ Hunvásárhely, spr. 30. Már megint bolondoznak az urak. Megcsókolják az osztrákot, fájó szívvel, leborulnak a császár lába elé, fájó szívvel, megszavazzák a túlkiadásokat, fájó szívvel, megszavazzák a törvénytelennek kimondott milliókat, fájó szívvel, lemondanak elveiknek megvalósításáról, fájó szívvel, elbuknak fájó szívvel, nézik a nemzet nyomorát, kétségbeesését, hallgatják, elutasítják, figyelembe se veszik keserves panaszát, természetesen megint fájó szívvel, elveiknek fentartásával. Sokszor elmondták már ezt. Nem is lepett meg bennünket, mikor tegnap Holló a darabantmilliók megszavazását fájó szivével okolta meg. Bizony fájhat az ő szivök, mert beteg, fáj a nemzeté is, mert betegnek látja a nagy elvek letéteményeseinek legnemesebb részét, politikai becsületét. Azt is hangoztatják, hogy „elveink fentartása mellett“ csinálják azt, amit Bécs akar. Holott kétségtelen, hogy a függetlenségi többség feladta az erény álláspontját és a csábító karjaiba dőlt. És mégis az elbukott leány módjára még mindig azt bizonyítgatja, hogy ártatlan, lánykori elveit fentartotta. De mit ér ez, mikor tudja mindenki, hogy szerelmének gyümölcse megtermett, a leányból aszszony lett. A vitéz kuruczok nemcsak elbuktak a hatalomnak síkos parkettjén, hanem már-már paráználkodnak Ausztria karjaiban, „fájó szívvel“, „elveik fentartása mellett“. Hallottunk tolvajt, ki mikor lopott, mielőtt zsákmányához nyúlt volna kérte az Istent, hogy bocsássa meg vétkeit és segítse meg őt; hallottunk mocsárban fetrengő kéjelgő hölgyet, ki zokogott, bukását siratta szerelme mámorában. Hát becsületesek voltak-e ezek ? Bűnüknek súlya könnyebült-e ezáltal ? Ember, kinek erkölcsi érzése tiszta, nem fog-e bűnösöknek megengedni, mert könnyekkel a bűnöket elmosni nem lehet. A független sajtó, a független polgárság, hiába hivatkozik fájó szívére a többség, mikor a törvénytelenül, az ország és az amúgy is nélkülözésekkel küzdő, dobszó mellett adózó, szegény nép kárára felvett milliókat törvényesíti, nem fog megbocsájtani neki s kétségbe vonja szűzi tisztaságát. A Pesti Napló a darabontok által törvénytelenül felszedett millióknak a bécsi paktum, az alkotmányos látszat kedvéért a törvényhozás által történt gyászos megszavazásáról ezeket írja: „Holló Lajos volt az egyetlen hozzászóló. Leszögezte a függetlenségi párt álláspontjait — a pártnak erre a czélra külön szeggyára van, amelynek ugyancsak bő a dolga. A Polgár pedig így ír a megszavazásról és annak indokolásáról : ,Ez a nehéz szív és az elvfentartás politikája. Minden jel szerint ugyanis a nehéz szívvel való operálás rendszerré avattatott. Mindent meg lehet csinálni, mindent el lehet árulni, minden programmot, minden fogadalmat, esküt és hitet a szemétre lehet immár dobni. Csak hozzá kell tenni, hogy nehéz szívvel tesszük, akkor meg van bocsátva. Rabolj és tedd hozzá, hogy fáj tőle a szíved , becsületes ember maradsz. Lopd el az oltárról az áldozó kelyhet, de kiáltsd el magad, hogy fentartod a templom iránti tiszteletedet és jó keresztyénnek tartanak. Add el, harácsold el a legdrágább jószágait a nemzetnek, de el ne feledd megmondani, hogy a szived vérzik, miközben elhurczolják a kincseket és hazafi maradsz. Minden attól függ, hogy hivatkozol-e a szivedre és fentartod-e elveidet. Ha megteszed, elárulhatod a tulajdon édes anyádat. Ez a politikai morál. Az uj, a szent, a mindenható új rendszer morálja. A kutya, melyet három évtizeden át kötöttek a karóhoz, már nem ugat, már nem rázza lánczát. Már csak a farkát csóválja és nem a fogait használja, hanem a nyelvét. De jól esnék neki, hogy még mindig a nemzet hűséges házőrző ebének tartjuk, hogy megczirógassuk és a népszerűség czukrával édesgessük. Ezért beszél a szívéről, amely nehéz. Amely fáj. Ezért az elveiről, amelyek megvannak és élnek. Csak el vannak téve egy kissé. Télire. Dunsztba.“ Ma a tény, hogy ami ellen anyira dörögtek, azt a császár egy szerény óhajára szentesítették, eléggé világos bizonyíték arra, hogy a fájó szívü többség, hogy paráználkodik Bécs karjaiban. Külvárost csinálnak BécsnélA kormány ismét előránczigálta a pozsony—bécsi villamos vasút tervét és törvényjavaslatot nyújt be róla. A terv ha valósul, akkor a lassanként már magyarosodon Pozsonyt újra visszadobja Bécs ragadozó karjaiba és annak külvárosává sülyeszti. A terv tehát nemzetietlen és magyarellenes. A régi romlott szabadelvű kormányok sem mertek előhozakodni vele s most a nemzeti kormány akarja megszavaztatni az osztrákoknak és a Pozsonyban székelő Frigyes főherczegnek álmát. A függetlenségi párt nagy része már ellene szegült, városunk fia, Kmety Károly orsz. képviselő vezetésével a hazafiatlan javaslatnak . Kmety a sajtóban is nagy agitácziót fejt ki, hogy a közvéleményt meggyőzze az igazságról s az Egyetértésben „Nemzeti ajándék Bécsnek” ez. czikkében többek közt így ír az egész Nyugatmagyarországot Bécsnek kiszolgáltató törvényjavaslat ellen. A tizenkettedik órában figyelmébe ajánljuk a függetlenségi pártnak, hogy a párt múltja határozottan és erősen tiltakozik e vasút ellen ; ma is vannak nagynevű vezéremberek e pártban — bizalmasan nevekkel is szolgálhatunk a kiváncsiaknak — kik a vasutat erősen perhorreszkálják. A párt múltját tagadja meg, ha e vasút tervét elfogadja s elfeledkezik arról, hogy a magyar sajtónak egyhangú állásfoglalása mellett, főleg a függetlenségi párt ellenzése vitte rá a volt szabadelvű kormányokat, hogy e vasút tervét a múltban visszautasították s a kisértéseknek ellenállani tudtak. Hogy a pozsonyi magyarságra, a mely e vasutat körömszakadtáig ellenezte, az ottani magyar kultúrára, a pozsonyi kézműiparra és kereskedelemre, a pozsonyi közélelmezésre mily végzetes leszen e bécsi közúti vasút által létrehozott kapcsolat, arról már szinte felesleges újabban beszélni. Hogy Bécsre mily nagyfontosságu egy újabb népes környéknek a meghódítása és beolvasztása, azt egy analfabéta is belátja s ha nem kíná, ha vak, hát hallja meg azokat a szitkozódásokat, melyek Lueger és Bécs más vezető emberei szólnak a „gatyás soviniszták“ ellen, kik eddig e vasutat merték halogatni. Hogy mi lesz gazdasági és kulturális, sőt politikai hatása e közúti, gyors, olcsó, kényelmes összeköttetésnek, azt meglátja bárki az osztrák javaslat indokolásából is, mely még arra is kiterjeszkedik, hogy a pozsonyi jól szituált lakosságot a bécsi színházak publikumává kell tenni. De gondolkozó és messzelátó politikusok sejtik azt is, hogy a vasútban a nagy Alldeutschthum tervszerű és lánczolatos törekvéseinek egyike valósul s hogy a Bécscsel megerősítendő és bécsi szellemmel megtelitendő Pozsony, jobban mondva Pressburg, erős keleti bástya és védmű, majd pedig erős támadási hátvéd legyen a nagy germán hódító hadjáratban, melyre a stratégiai felvonulás immár általánosan megkezdődött, melynek hatását már délvidéki svábjaink is megérezték. Már pedig — éppen ma — sem Bécset és Ausztriát, sem a nagy germán fajt méltónak, érdemesnek nem tarthatom arra, hogy szellemi és gazdasági ajándékban részesítsük saját veszélyünkre. Ebben a véleményben és szent meggyőződésben, híven a függetlenségi párt múltjához, híven a nagy magyar sajtó és közvélemény eddig vallott felfogásához, híven saját magamhoz is, kinek parányi részem volt a pozsonyi magyarság küzdelmeiben, ki ismerem e város lakosságának ma is nehéz gazdasági helyzetét, akkor sem szavazom meg azt a vasutat, ha éppen egyedül maradok. Lássa a koalíció, lássa a függetlenségi párt, ha nemzeti uralmához fűződik ez a magyar földre is kiterjeszkedő bécsi közúti vasút. Dixi et salvavi.“ Lengyel Zoltán képviselő pedig ezeket mondja többek közt „A császárváros közelében* ez. czikkében a vasútról: „A szabadelvű pártnál sokszor kísérleteztek vele. Mindannyiszor hiában, Láng Lajos miniszter, tessék megérteni Láng Lajos azt mondotta: „nem volt lelkem Pozsonyt feláldozni“. A darabontok is állhatatosan visszautasították. A függetlenségi pártnak ellenállásán s főképp Kmety Károly szívósságán megtört a nyáron is. Most mégis elővették. És mégis keresztül akarják hajtani. Alattomosan, kötelező párthatározat nélkül akarnak e kérdésnek többséget csinálni. És bíznak a nagy mogulok, a mindenre kész hajcsárok, hogy sikerülni fog. Ez ellen lázad föl a vérünk. Pozsony ma is Bécs közébe esik. Nehezen magyarosodik. Két oldalról is jó közlekedése van Bécscsel, távol esik Budapesttől. Kinek érdeke hát a harmadik vasút? Ki kívánja a minden negyedórában közlekedő közúti összeköttetést Bécscsel? A magyarok nem kívánják. A pozsonyi magyarság, a kereskedők, a kisiparosok kézzel-lábbal tiltakoznak ellene. Közgazdaságilag s a magyarságra nézve pusztítóan károsnak tartják. Kinek csinálják hát a vasutat ? Frigyes főherczeg akarja. Egy Batthyány-birtokon halad át. Az alsóausztriai tartománygyűlés hatszázezer koronát szavazott meg reá Luegerék és sajtójuk valósággal köpködnek mindenki ellen, ki e vasút tervét ellenzi. Hát ezek akarják. S mert Bécs akarja, természetes, hogy a kormány és a függetlenségi párt hernyói is akarják. Szeretem a jó pozsonyi népet s azért szeretném minél közelebb hozni a magyarhoz s minél jobban eltávolítani a Luegerék városától. De még jobban szeretem nemzetemet, hogy e merénylet ellen minden erőmből síkraszálljak. Ára lássa következményeit a függetlenségi párt, ha a nemzeti érdeket még e kérdésben is cserben hagyja ! A titokzatos halott. Tragédia a kórházban. Hozzátartozóit nem ismerik. Hunvásárhely, április 30. Mint többen tudják, hétfőn hajnalban, a Szeged felől jövő fél 5 órás vonaton egy 25—30 évesnek látszó, eléggé jól öltözött asszony lett annyira rosszul, hogy a tovább utazásból ki kellett zárni. Mint a részeg, beszélt, motyogott, de semmi értelme nem volt beszédének. Mindenki azt hitte róla, hogy részeg. Szentesre akart utazni, Indiából jött, mert jegye onnan szólott. Munkásasszony volt; munkásigazolványa után féljeggyel utazott. A kis állomásról bevitték a városházára, mivel azonban nagyon nyögött, később eszméletét is elveszítette, beszállították a városi közkórházba. Dr. Genersich Antal főorvos megvizsgálta s konstatálta azt, hogy a szerencsétlen nőt valami hódító mérges folyadék részegítette meg. Gyógykezelés alá vették, de a gyógyszer már nem használt. A nő, anélkül, hogy eszméletre tért volna, kedden délután meghalt. . . Munkásigazolványa szerint Horváth Lidia a neve és Szentesre való. A rendőrség táviratban kereste